Az MTK-val játszottunk a francia Nantes ellen kupameccset, és a kinti mérkőzésre emlékszem vissza a legszívesebben, ahol nagyon jól ment a védés. Igaz, a végén kikaptunk kettő-egyre, de a sok szép emlék közül ez a meccs mindig a kedvencem marad.²

A mai napig büszkeséggel tölt el, hogy amikor Újpesten védtem, akkor a válogatottban is szerepeltem. Én vagyok az első kapus, aki Zala megyéből a válogatottságig vitte, és erre nagyon büszke vagyok.
Az Újpesttel kétszer az utolsó pillanatban vesztettük el a bajnokságot, ez a mai napig fájó pont számomra, és később is az lesz. Nagyon szerettem volna bajnoki címet ünnepelni, hiszen óriási dolog bajnoknak lenni. A második helyek is szépek, de azért mégsem ugyanaz, mint a bajnoki aranyérem. Amikor a legjobb formámban voltam, huszonkilenc-harminc évesen, akkor kár, hogy nem kerültem egy igazi komoly bajnokságba, mert szívesen kipróbáltam volna magamat külföldön is azokban az években.²

Azért mentem Ciprusra, hogy a pályafutásom vége felé pénzt keressek és megalapozzam belőle a családom jövőjét, ám a légióskodásom vége már szenvedés volt. Sajnálom, hogy így alakult, mert jól ment a védés. Tizenöt hónap alatt mindössze nyolcszor kaptam fizetést. Nem láttam értelmét, hogy tovább maradjak. Semmi jele nem volt annak, hogy megoldódik majd a probléma, így más választásom nem volt, a többi légióshoz hasonlóan feljelentettem a klubot.¹