Rákosi Gyula (Budapest 1938.10.09 - )
© tempofradi.hu
játékos
edző
Ahogy a többi srác, én is rúgtam a követ iskolából hazafelé, ment a foci ezerrel. Amikor a második cipőmet rúgtam szét, apám fülön fogott, és hogy úgy mondjam, emelt hangon közölte velem, ennek vége, menjek egyesületbe játszani, ott adnak a rugdosáshoz lábbelit is. Először az Újpestről próbáltam beszélni – Szusza neve óriási csáberő volt a fiatalok körében -, de apám ellentmondást nem tűrően kijelentette: a Fradi, vagy semmi.
Ferencvárosi TC, 1957-1972
A toborzón amire lementem, vagy százötvenen rúgtuk a labdát a népligeti fák között, Száger Misi bácsi választotta ki az ügyesebbeket. „Kicsi, gyere holnap is” – mondta nekem, én meg mentem boldogan. Érdekes és nagyon szép dolog volt, hogy a többieket sem küldték el, hanem vagy az atlétikai, vagy az úszószakosztály fogadta be őket. A toborzón ott volt Albert Flóri is, ő három évvel fiatalabb volt ugyan, így csak később, a nagycsapatban találkoztunk újra, hogy aztán örök barátság alakuljon ki közöttünk.
Iskoláskoromban nem volt olyan sportverseny, amelyben ne vettem volna részt, legyen az háztömb körüli futóverseny vagy éppen tájékozódási futás a Börzsönyben. Megvolt tehát az alap a jó kondícióhoz, ráadásul én nagyon szerettem edzeni. Amikor vége volt az edzésnek, mindig kint maradtam a pályán, és pluszgyakorlatokat végeztem. Szóval az állóképességemre tényleg nem lehetett panasz.
Már az, hogy az ember a Fradiban játszhatott harmincezer, majd később a válogatottban kilencvenezer ember előtt, maga volt a boldogság. Persze a legnagyobb siker, a legnagyszerűbb emlék a Vásárvárosok Kupája – tulajdonképpen a mai Európa Liga – 1965-ös megnyerése volt.
1972-ben az az igazság, még bírtam volna a tempót, volt bennem még egy-két jó év. Ám akkor gőzerővel ment a fiatalítás, így egy napon az elnök behívott, és azt mondta, lassan itt az ideje, hogy visszavonuljak. És nyomban fel is ajánlotta az ifi 1. edzői posztját.
Iskoláskoromban nem volt olyan sportverseny, amelyben ne vettem volna részt, legyen az háztömb körüli futóverseny vagy éppen tájékozódási futás a Börzsönyben. Megvolt tehát az alap a jó kondícióhoz, ráadásul én nagyon szerettem edzeni. Amikor vége volt az edzésnek, mindig kint maradtam a pályán, és pluszgyakorlatokat végeztem. Szóval az állóképességemre tényleg nem lehetett panasz.
Már az, hogy az ember a Fradiban játszhatott harmincezer, majd később a válogatottban kilencvenezer ember előtt, maga volt a boldogság. Persze a legnagyobb siker, a legnagyszerűbb emlék a Vásárvárosok Kupája – tulajdonképpen a mai Európa Liga – 1965-ös megnyerése volt.
1972-ben az az igazság, még bírtam volna a tempót, volt bennem még egy-két jó év. Ám akkor gőzerővel ment a fiatalítás, így egy napon az elnök behívott, és azt mondta, lassan itt az ideje, hogy visszavonuljak. És nyomban fel is ajánlotta az ifi 1. edzői posztját.
forrás
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
http://www.ebay.co.uk/itm/GYULA-RAKOSI-1966-HUNGARY-ITALIAN-ISSUE-TEMPO-MONDIAL-66-FOOTBALL-WORLD-CUP-/391343680551
- 1972 és 1975 között a Fradi ifi csapatának edzője voltam. 1975-ben bajnokok lettünk. Bozsik József kérésére 1975 és 1980 között az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya voltam. Szép eredményeket értünk el. Hosszú idő után 1975-ben és 1976-ban is sikeresen szerepeltünk az UEFA-tornán, ami az ifjúsági EB-nek fele meg. Svájcban bronzérmesek, majd itthon ezüstérmesek lettünk. Sőt 1977-ben Tunéziában, majd 1979-ben Japánban részt vettünk az ifjúsági labdarúgó VB-n is, de a csoportmérkőzések után nem jutottunk tovább.
Ezután két évig irányítottam a Kecskeméti SC munkáját.
Ezt követően, Páncsics Miklós közreműködésével két évre Kuvaitba kerültem, a legszegényebb klub, az al-Nasszer ificsapatnál edzősködtem. Ebben az egyesületben játszottak a környező országokból származó vendégmunkások gyermekei. Az első mérkőzésen kétszámjegyű vereséget szenvedtünk. Átszerveztem a csapatot, amelynek eredményeként a közepes szintet el tudtuk érni.
Hazatérésem után az FTC pályaedzője voltam, és 1987-ben és 1988-ban a női válogatottat irányítottam szövetségi kapitányként. Érdekes feladat volt, jó csapatunk volt.
Amikor az 1987/88. évi bajnokságban gyengébben szerepelt az NB I-es csapat, a vezetőség edzőváltást tervezett. Albert Flórit és engem magukhoz rendeltek, s kérdezték, vállalnánk-e a csapat irányítását. Vállaltuk.rákosi-albert-edzok Papíron Flóri lett a vezetőedző, én a pályaedző. Mivel azonban Flóritól azt várták, hogy öltönyben, nyakkendőben reprezentáljon, a szponzorokkal tárgyaljon, az edzői munkát gyakorlatilag én végeztem. Természetesen mindent megbeszéltünk, Flóri megbízott bennem, hallgatott rám. Elmondtam viszont a vezetőségnek, hogy ilyen felállás mellett szükség van egy valódi pályaedzőre is, így került – javaslatomra – Szűcs Lajos a csapathoz. Ez nagyjából megfelelt a mai felállásnak: szakmai igazgató, vezetőedző, pályaedző. Az 1988/89. és az 1989/90. évi bajnokságokban tehát a Fradi vezetőedzője voltam. Először a második, majd a harmadik helyet szereztük meg. Ígéretem volt arra vonatkozóan, hogy ha a csapat a dobogón végez, maradhatok a klubnál, ha nem is az első csapatnál. Harmadikok lettünk, de a vezetőség az ígéretét nem tartotta be. Szerződés helyett egy felmondó levelet kaptam…, Szűcs Lajosnak legalább felajánlották az egyik ifi-csapat vezetését. Ez nagyon nagy csalódás volt számomra. Ezután Tatabányán, Újlengyelben, Vácszentlászlón és a III. ker. TTVE-nél is edzősködtem.
forrás:
http://www.ftcbaratikor.hu/2013/10/09/beszelgetes-rakosi-gyulaval/
– A zöld-fehérek „perpetuum mobilé"-je örökmozgó középpályás játékos, törékenynek tűnő termetével kifogástalanul bírja a szakadatlan mozgást. Szinte az egész játéktér az övé. A válogatottban a támadósor valamennyi helyén szerepelt már. Rendszerint különleges taktikai megbízással lép pályára. Rákosi játéka eddig nagyszerűen megfelelt a korszerű labdarúgás követelményeinek. Derekasan kiveszi a részét a védekezésből és lankadatlanul indítja, szövi a támadásokat. Érthető, hogy az egész mezőnyre kiterjedő játéka közben ritkán nyílik alkalma a gólszerzésre. Páratlan munkabírása jó labdakezeléssel, magas fokú taktikai érettséggel és fegyelmezettséggel, valamint harcos küzdőmodorral párosul. Lövőereje ugyan átlagon felüli, de az „irányzékkal" gyakran baj van. A mai, rengeteg mozgást igénylő labdarúgásban az ilyen típusú fáradhatatlan játékos nemcsak hasznos, hanem – nélkülözhetetlen is.
Legkiválóbb teljesítményét 1965. május 23-án, az NDK elleni mérkőzésen (1:1) nyújtotta.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig