Abban az időben a lakhelyemen más szórakozási lehetőség nem volt számomra, illetve már akkor is a foci volt a mindenem. A szüleim eleinte nem rajongtak az ötletért, sőt kimondottan tiltották számomra a futballt, ezért több sportággal is próbálkoztam, például küzdősportokkal, kosárlabdával, de azok nem igazán kötöttek le. Anyuék eleinte nem is tudták, hogy látogatom az oroszlányi csapat edzéseit, de később, amikor azt látták, hogy a foci a mindenem, akkor jóváhagyták a dolgot és nagyon sokat segítettek abban, hogy én futballista lehessek. Végül 1995-ben lettem az Oroszlányi Bányász igazolt játékosa.
Oroszlányból bekerültem a megyei válogatottba, ahol játszottam néhány mérkőzést és onnan, következő lépésként, meghívót kaptam a magyar korosztályos válogatottba. Abban az időben több hazai klub is felfigyelt rám, például az MTK, a BVSC, a Kispest, az Újpest és az ETO. Édesanyámék semmiképpen sem szerették volna, hogy Pestre kerüljek, ezért a győri csapatra esett a választás.¹

Garami Józsi bácsi volt az edzőnk és igazából a mester bedobott a mélyvízbe, hiszen az ifiből kerültem fel a felnőtt kerethez, majd nem sokkal később már be is mutatkoztam az NBI-ben. A győri évek az eredmények szempontjából, változatosak voltak. Volt, hogy éppen csak lemaradtunk a dobogóról és olyan is volt, hogy majdnem kiestünk az első osztályból. Az ott eltöltött évek alatt lett belőlem stabil NBI-es labdarúgó és az utánpótlás válogatottban is állandó játéklehetőséget kaptam.
Fehérváron játszottunk bajnoki mérkőzést és a szövetségi kapitány, a Lothar Matthäus a helyszínen tekintette meg a találkozót. Azon a mérkőzésen nagyon jól ment a játék, védekező középpályást játszottam és gondolom, hogy a játékom elnyerte a Lothar tetszését, hiszen a mérkőzés után meghívót kaptam az amerikai túrára készülő válogatott keretbe, ahol velem együtt több fiatal játékos is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A nemzeti tizenegyben Mexikó elleni mérkőzésen, csereként debütáltam. A találkozó nagyon pozitív élmény volt, hiszen 40 ezer néző előtt játszani a válogatott csapat tagjaként, csodálatos érzés volt a számomra. Már azért a pillanatért érdemes volt elkezdenem futballozni, hiszen a nemzeti csapatban szerepelni és címeres mezben a magyar himnuszt hallgatni igazán felemelő, pénzzel megfizethetetlen érzés. Sokat dolgoztam azért, hogy egyszer válogatott labdarúgó lehessek, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy ez sikerült.¹

Nem sokkal a szerződésem lejárta előtt 5 éves szerződéshosszabbítást ajánlott fel számomra az ETO, én viszont csak 3 évre szerettem volna aláírni és mivel ebben az egy pontban nem tudtunk megegyezni a vezetőséggel, így váltanom kellett. Szerettem volna kipróbálni magamat külföldön. Voltam is két csapatnál. Az osztrák GAK-nál sikerült a próbajáték, de a menedzserem tájékoztatott, hogy csődeljárás van a klub ellen, így hát oda nem írtam alá. Néhány nap múlva Oroszországban próbálkoztam, a Vlagyikavkaz együttesénél, ahol nem sikerült a próbajáték, így viszont már majdnem kicsúsztam az átigazolási időből és úgy gondoltam, hogy átmenetileg a REAC tökéletes lesz a számomra. Az volt a fontos, hogy ne maradjak csapat nélkül, és hogy valahol végigjátszhassam a tavaszi szezont.¹

Urbányi István volt akkor az Újpest edzője, ő keresett meg azzal, hogy szeretné, ha Újpestre szerződnék, ami meg is történt. Az Újpesten eltöltött szezonom kicsit vegyesre sikerült, az elején jól kezdtünk, minden rendben volt, de sajnos egy ligakupa mérkőzésen megsérültem, elszakadt a combizmom és ez 5 hónapos kihagyást jelentett a számomra. A tavaszi szezonban tértem vissza a pályára, jól ment a játék, de összességében nem értük el a kitűzött célt, hiszen a záró fordulóban lecsúsztunk a dobogóról és végül „csak” a negyedik helyet szereztük meg a bajnokságban. Ez óriási változásokat hozott, hiszen az Újpestnél eredménykényszer volt, így már előre lehetett tudni, hogy változások lesznek mind a játékoskeretben, mind pedig a vezetőségben. Én is az áldozata lettem a balul sikerült szezonnak.¹

A megkeresés úgy jött, hogy az osztrák GAK – ahol korábban megfeleltem a próbajátékon – menedzsere lett a Dunaszerdahely elnöke. Tehát a szlovák első osztályról volt szó és az elnök úr azzal keresett meg, hogy szeretné, ha a csapatához igazolnék. Először nem igazán volt kedvem kimenni, hiszen itthonról több csapat is megkeresett, többek között a Honvéd, a Diósgyőr és a Haladás. Végül, azért választottam Szlovákiát, mert anyagilag nagyon jó ajánlatot kaptam, illetve sokkal jobb feltételeket biztosítottak számomra, mint itthon. Utólag azt mondom, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam meg, amikor aláírtam a DAC-hoz és Szlovákiába igazoltam. A kint eltöltött egy évről, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Hihetetlen, hogy milyen futballszeretet övezte azt a csapatot, minden hazai meccsen 8-10 ezer ember, egy nívósabb csapat érkezése esetén pedig 15-16 ezer ember foglalt helyet a lelátón. Még idegenbe is 2-3 ezer szurkoló kísért el minket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején elég jól elkaptam a fonalat. Az első két mérkőzésen sikerült betalálnom a kapuba, így hamar elfogadtak a szurkolók, a jó játékom pedig szezon végéig tartott és abban a közegben igazi futballistának érezhette magát az ember.¹

Említettem, hogy anyagi oldalai voltak annak, hogy Dunaszerdahelyre igazoltam, hát végül anyagi okok miatt is jöttem onnan el, hiszen az utolsó hat hónapban nem kaptam fizetést, így nem hosszabbítottam meg a szerződésemet. Hogy miért éppen a PMFC-t választottam? Voltak ajánlataim az első osztályból is, de azt gondoltam, hogy inkább megyek egy, a másodosztályban komoly célokért küzdő csapatba, mint egy első osztályú középmezőnybeli klubhoz, ahol nincsenek komoly célok, hiszen jó néhány csapatnál a lét a cél.
2010 folyamán egy sérülés miatt megoperálták a lábam, így az őszi szezon végét és a tavaszi elejét ki kellett hagynom. Én azon voltam, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára, így néhány héttel a műtét után, már rehabilitációs munkát végeztem, amelynek pozitív értelemben meg is lett az eredménye, hiszen az előre jósolt 5-6 hónapos kihagyás helyett 4 hónap után már pályára is léphettem bajnoki mérkőzésen.¹

A bajnokság vége előtt néhány héttel már tudtam, hogy nem maradok. Ha szeretett volna marasztalni a vezetőség, nyilván tett volna valamit az ügyben. Korrekt módon megbeszéltük Matyi Dezső elnök úrral a dolgokat, nincs bennem tüske, boldog vagyok, hogy három évig a Pécs játékosa lehettem.²