Miriuta László
2013.06.13 Miriuta elhagyja a Cottbust, Romániában lesz edző
Távozik az Energie Cottbus utánpótláscsapatától Vasile Miriuta, a romániai születésű korábbi magyar válogatott középpályás. A 44 éves szakember a román első osztályban lesz vezetőedző.
Két év után távozik a német Energie Cottbus utánpótláscsapatától Vasile Miriuta. Az edzőként dolgozó egykori magyar válogatott játékos a román első osztályban szereplő Ceahlaul Piatra Neamt szakvezetője lesz.
Ulrich Leps, az Energie elnöke megérti Miriutát és nem gördít akadályt a távozása elé.
- Laci szeretne élni ezzel a lehetőséggel, ez pedig abszolút érthető, elfogadható. Éppen azért nem gördítünk akadályt a távozása elé, felbontjuk a szerződését és minden jót kívánunk neki.
Miriuta öt évig szolgálta a Cottbust játékosként, míg az utóbbi két évben a klub U23-as csapatának volt a vezetőedzője.