Polonkai Attila: hírek
Összeállt csapatunk szakmai stábja az új szezonra
2018.06.22,
Polonkai Attila visszavonul!
Kialakult Benczés Miklós, vezetőedző szakmai stábja, amelyben több korábbi magyar válogatott labdarúgó kapott helyet.
2017.08.31,
Polonkai Attila kölcsönben Csákvárra igazolt!
A csákvári partnercsapatánáll folytatja pályafutását a Puskás Akadémia három játékosa.
2012.03.22,
Videoton: Polonkaiból vezető lehet
A Videoton FC két és fél évvel (2014. december 31-ig) szerződést hosszabbított Polonkai Attilával, írja a vidi.hu. A középpályásra aktív pályafutásának végeztével is számít majd az egyesület.
2009.11.06,
Hosszabbított a Vidi erőssége
A vidi.hu beszámolója szerint a Videoton vezetősége újabb két évre szóló szerződést írt alá a klub harmincéves középpályásával, Polonkai Attilával. A játékos ennek értelmében 2012-ig kötelezte el magát a székesfehérvári együttessel.
2008.01.17,
Polonkai Attila, az FC Fehérvár játékosa
Szerdán, amíg a csapat Pozsonyba készült, pont került arra a megállapodásra, amely szerint Polonkai Attila, a REAC középpályása az FC Fehérvárt erősíti. Attila a csütörtöki edzésen már csatlakozik is társaihoz, de a szurkolóknak picit várniuk kell még, hogy játék közben is lássák. A 28 éves,új szerzemény a szombati előkészületi mérkőzésen még nem lép pályára – miután éppen korábbi társai érkeznek a Sóstóra.
2005.07.12,
Polonkai a REAC-ba igazolt Újpestről
Elhagyja az Újpest FC labdarúgócsapatát Polonkai Attila. A középpályás két évnyi Megyeri úti "szolgálat" után igazol el a klubtól.
Amint az várható volt, és amint arról már korábban írtunk is: Lothar atthäus jelentősen megfiatalította a magyar válogatott keretét, és hét olyan labdarúgót is jelölt a Ciprusra utazó keretbe, aki korábban még egyszer sem lépett pályára a nemzeti tizenegyben. A kedd délutáni, MLSZ-ben tartott sajtótájékoztatón immár bizonyossá vált, hogy a bajnok MTK Hungária együttese három (Komlósi Ádám, Juhász Roland, Torghelle Sándor), a Győr kettő (Böjte Attila, Stark Péter), míg az Újpest (Polonkai Attila), és a norvég Tromsö (Kovács Péter) egy-egy újonc futballistával képviselteti magát a válogatott ciprusi felkészülésén.