Szakály Péter
2008.01.13 Szakály Péter Kaposvárról Debrecenbe igazolt
A Kaposvár tehetséges középpályása, Szakály Péter Debrecenben folytatja pályafutását.
Az utánpótlás válogatott labdarúgó, Szakály Péter akár már januártól a DVSC csapatát erősítheti. A bal oldali középpályást az egyik legtehetségesebb játékosnak tartják hazánkban, nem véletlen, hogy szinte nincs olyan klub, amely ne akarta volna megszerezni a Kaposvár kiválóságát. Bejelentkezett érte több fővárosi egyesület is, ám a 21 éves, 182 centi magas játékos a Lokit választotta.
Szakály Péter szerződése a Kaposvárral 2008. június 30-ával jár le, ezért a DVSC július 1-től kötött szerződést a középpályással, ám a címvédő - a kaposváriakkal egyeztetve - szeretné elérni, hogy a játékos már januárban csatlakozzon a Lokihoz.
Szakály Péter 8 éves korában kezdett el futballozni Nagyatádon. Középiskolai tanulmányait Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytatta. Osztályfőnöke Prukner László volt, aki egyben a Kaposvári Rákóczit is irányítja. A szakember végig figyelemmel követte a tehetség pályafutását, majd beépítette csapatába. A 2004/2005-ös idényben lett stabil tagja a gárdának, azóta szinte kirobbanthatatlan volt a középpályáról. A csapat játéka nagyban függött formájától, emiatt a kaposváriak egyik legértékesebb játékosaként tartották számon. Az utánpótlás korú labdarúgókra nagy hangsúlyt fektető MTK meg is kereste, ajánlatukat azonban Szakály visszautasította.
Szakály Péter jelenleg Róth Antal U21-es válogatottjának a tagja. Remek őszt tudhat maga mögött, klubcsapata egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa volt. Tizennégy mérkőzésen lépett pályára és egy gólt lőtt.