magyarfutball.hu

  1. 2011.04.09, 15:19 - AS Béziers - Magyarország 1988
    Győzelem, de gyenge játék a Béziers ellen
    1988.01.23. 19:54

    1988. január 23. szombat (MTI) - Szombaton újabb előkészületi mérkőzést játszott a Franciaországban edzőtáborozó magyar labdarúgó-válogatott. Az ellenfél ezúttal a harmadosztályban szereplő (a gyorshírben hibásan másodosztály szerepelt) Béziers együttese volt, s mint arról Bálint László technikai igazgató az MTI-nek telefonon beszámolt, csapata 2:0 (2:0) arányú győzelmet aratott. A szakvezető azonnal hozzátette: ezen a mérkőzésen messze nem játszott olyan jól a válogatott, mint a korábbi mérkőzéseken, támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, a játékosok képtelenek voltak az összpontosításra.

    Bálint László elmondta: tizenhárom játékos jutott szóhoz, az első félidőben Andrusch - Kozma, Pintér, Keller, Cseh - Disztl L., Gyimesi, Kósa, Varga I. - Katona, Szabadi összetételű tizenegy játszott, a második játékrészben Andruscht Disztl P., Kozmát Farkas váltotta. A gólokat Katona, illetve Szabadi lőtte. Kedd...
  2. 2011.04.08, 19:46 - Magyarország - MÁVAG SK 1940
    A mérkőzés 30 perces harmadokból állt, a MÁVAG-ban lépett pályára a válogatottból Csikós, Kis, Szalay I. és G. Tóth.
  3. 2011.04.08, 17:22 - Jugoszlávia - Magyarország 1939
    Kapitányi nyilatkozatok:

    Boško Simonović:

    A magyar csapat a nagyon szépen, lendületesen játszott. Megérdemelte a győzelmet.

    Vitéz Ginzery Dénes:

    A jugoszlávok is sokat támadtak. A játék folyamán azonban kifáradtak az általunk diktált erős iramtól. Jobban lövő középcsatárral több góllal is győzhettünk volna.

    forrás:
    Nemzeti Sport 1939.11.13.
  4. 2011.04.08, 17:02 - Románia - Magyarország 1939
    Kaptányi nyilatkozatok:

    Virgil Economu:

    Nagyon sportszerű körülmények folyt le a mérkőzés. Az eredményt igazságosnak tartom. A magyar csapat nagyszerűen játszott.

    Vitéz Ginzery Dénes:

    Az adott körülmények között 5 helyen tartalékot szerepeltetve, az eredménnyel elégedettnek kell lennem. Csapatom kétségtelenül a nagyobb játékkultúrát vonultatta fel a pályára és mindvégig lelkesen játszott. A győzelemtől néhány játékosunk gyengébb formája miatt estünk el. A mieink legörvendetesebb jellemvonása a küzdeni akarás. A románoktól, őszintén szólva, többet vártam az olaszoktól és a svédektől elszenvedett kisarányú vereség után.

    forrás:
    Nemzeti Sport
    1939.10.23.
  5. 2011.04.04, 20:20 - Debrecen, Debreceni Dózsa II.
    Nagy Imre miniszterelnöksége alatt, a reformpolitika egyik megjelenéseként, 1953. júliusában összevonták az ÁVH és BM szervezeteit a belügyminiszter irányítása alatt. Augusztus 27-én pedig megszünt a Bástya SE és a hozzátartozó sportköröket – a Bp. Bástya SK kivételével – a helyi Dózsa sportkörök vetteék át. Mivel az átvétel a bajnokság kellős közepén történt, a volt Bástya csapatok 1953. hátralévő időszakában Dózsa I, vagy Dózsa II néven szerepeltek attól függően, hogy az összevonáskor melyik sportkör állt előbbre a bajnokságban.
    1954-ben már az azonos osztályban csak egy Dózsa-csapat szerepelhetett, a volt Bástya sportkörök játékosai teljesen beolvadtak az összevont Dózsa sportkörökbe.

    forrás:
    gaborpapi (fórum)
  6. 2011.04.03, 11:04 - Budapest, Kőbányai Dózsa
    Igazából nem a jogot adták át, csak a csapat változtatott nevet és települést:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919502_28wf43r.jpg

    forrás:
    Népsport 1953.02.26.
  7. 2011.03.28, 23:21 - Hajdúnánás, FK Hajdúnánás
    - A Hajdúnánási Sport Egylet jogelődje volt a Hajdúnánási Torna Körnek?
    - Lehetséges, hogy a háború alatt a HTK azért szünetelt, mert a játékosokat behívták katonának. Csak a levente korú játékosok maradtak, ezért lehetett, hogy a Levente egyesület játszott felnőtt mérkőzéseket.
    - A Hajdúnánási DTE csak a 1948/49-es szezonban létezett, abban az évben megnyerte a Keleti LASz I. osztályát és feljutott az NB III-ba. Ott már Hajdúnánási EPOSz (Egyesült Parasztifjúság Országos Szövetsége), néven szerepelt. (Ezeket az elnevezéseket a Népsport 1948-49-es számaiban találtam meg).
  8. Jogos! Javítottam, köszi!
  9. 2011.03.24, 15:16 - MTK - Magyar AC 1914
    Magyar Kupa

    Középmérkőzések

    Magyar Athletikai Club–Törekvés Sport Egylet 1:0
    MTK Budapest–Műegyetemi Athletikai Football Club 9:3
    "33" Football Club–Kereskedelmi Alkalmazottak 2:0
    Budapesti Torna Club–Kolozsvári Athletikai Club 5:3

    Elődöntő

    Magyar Testgyakorlók Köre–Budapesti Torna Club 3:0
    "33" Football Club–Magyar Athletikai Club 0:0 ; 0:1

    Döntő – 1914. június 07.

    Magyar Testgyakorlók Köre–Magyar Athletikai Club 4:0 (3:0)
    Budapest; Üllői út, 8000 néző. Vezette: Palócz Mátyás

    MTK: Knapp Miksa - Zsigó Ferenc, Csüdör Ferenc, Nyúl Ferenc, Hlavay György, Vágó Antal, Tauszig Imre, Kertész II Vilmos, Rácz Béla, Kovács Dezső, Konrád II Kálmán. Gólszerző: Konrád II (2), Tauszig, Rácz.
    gaborpapi (fórum)
  10. Osztályozó mérkőzések:

    Erzsébetfalvi Torna Club - Nemzeti Sport Club (utóbbi kizárva)
    Törekvés Sport Egylet - Újpesti Torna Egylet 4:2
    Budapesti Torna Club - „33” Football Clubja 1:0
    Terézvárosi Torna Club erőnyerő

    Minősítő mérkőzések (fővárosi és vidéki csapatok között):

    Terézvárosi Torna Club - Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia SE j.n. Erzsébetfalvi Torna Club - Aradi Atlétikai Club j.n.
    Törekvés Sport Egylet - - Debreceni Kereskedelmi Alk. SE (Törekvés nyert)
    Tatabányai Sport Club - Budapesti Torna Club 2:0

    Középmérkőzések:

    Az előző évi bajnokság 1-4. helyezettje itt kapcsolódott be a kupába.

    Magyar Testgyakorlók Köre - Terézvárosi Torna Club j.n.
    Magyar Athletikai Club – Erzsébetfalvi Torna Club 10:0
    Budapesti Athletikai Klub – Tatabányai Sport Club 4:2
    Ferencvárosi Torna Club - Törekvés Sport Egylet j.n.

    Elődöntők:

    Ferencvárosi Torna Club –Magyar Testgyakorlók Köre 1:0
    Budapesti Atlétikai Klub - - Magyar Atlétikai ...
  11. A legelső sportkör aminek labdarúgó szakosztálya is volt, és bajnokságban is indult az a Körösladányi Traktor Sportkör volt.
    Cáfolat erre:
    1939/40 Csabai Alosztály II. osztály, Északi csoport: Körösladányi AK
    1946/47 Délkelet-Magyarországi LASz, II. osztály, Sárréti csoport: Körösladányi MaDISz és Körösladányi Barátság
    1947/48 Délkelet-Magyarországi LASz, II. osztály, Sárréti csoport: Körösladányi MaDISz és Körösladányi Barátság
    1948/49 Délkeleti LASz I. osztály: Körösladányi Haladás EPOSz
    1949/50 Délkelet-Magyarországi LASz, I.B. osztály, Északi csoport Körösladányi Haladás EPOSz
    1950 ősz Délkeleti LASz, I.B. osztály, Északi csoport Körösladányi Haladás
    1951 Békés megye, Szeghalmi járás Körösladányi KSK

    Vagyis úgy tűnik, hogy 1952 előtt is volt szervezett keretek között Körösladányon labdarúgás...
  12. Az első félidő 35, a második 32 percig tartott. A WMFC-ben Baumann Gyula a válogatott (és a Haladás) kapusa szerepelt.
  13. 2011.03.17, 19:44 - Magyarország - Hungária FC 1939
    A Hungária csapatát válogatott játékosokkal erősítették meg: Polgár (Ferencváros), Pázmándy (Elektromos), Szalay I. (Újpest), Finta (klub nélküli). Az első félidő 48, a második 30 percig tartott.
  14. 2011.03.15, 22:23 - Bécs - Budapest 1939
    Vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány:

    Azt hiszem, nem a taktikai elgondolásban volt a hiba, hanem abban, hogy előbb alaposan meg kell tanulnunk futballozni. Ehhez két dolog szükséges: gyorsaság és technikai felkészültség. Egyesek nagy formahanyatláson estek át a múlt hét óta és így nem is egészen váratlan a vereség. A fiúk odaadással, lelkesedéssel játszottak. Egy kis szerencsével még talán győzhettünk is volna.

    Janisch kapitány:

    Sajnálatos, hogy két ilyen súlyos sérülés történt a mérkőzésen. Véleményem szerint egyiknek sem az ellenfél az oka, mind a kettő szerencsétlen véletlen következménye. A játék nem is volt kemény, a legjobb harci kedvvel küzdött mind a két csapat. Részemre külön öröm, hogy a fiatalok beváltak (Wagnerre és Hofstätterre céloz a kapitány – A szerk.) . Persze Binder diadalát ezzel nem akarom kisebbíteni. A magyar csapat játéka nagy csalódás nekem. Láttam a németek elleni mérkőzést, ott sokkal jobban játszott a magyar együttes.[/quot...
  15. 2011.03.15, 20:45 - Magyarország - Hollandia 2011
    Szerintem látogathatja ,de 14 év alatti csak felnőtt kíséretében.
  16. Az FTC amatőrcsapatát a válogatottba be nem került játékosokkal egészítették ki. A szövetségi kapitány a 79. percben megcserélte a két csapat kapusait.
  17. Golyó, ez miért problémás táblázat? Ránézésre nem hiányzik semmi adat. Forrás?
  18. 2011.03.13, 19:27 - Csorvás, Csorvási Petőfi
    A megyei bajnokság III. vonalában, két csorvási csapat indult, a Csorvási Hunyadi II és a Csorvási Petőfi. Ez utóbbi csapat a Nagy-major csapata, támogatója az Állami Gazdaság volt.

    forrás:
    Kasuba István - Csorvás sporttörténete
  19. 2011.03.13, 09:33 - Csorvás, Csorvási SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919556_rup5kk.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919579_majejt.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919616_5ecmzn.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919646_15coia0.jpg

    forrás:
    Kasuba István - Csorvás sporttörténete
  20. 2011.03.12, 19:34 - MTK - Ferencvárosi TC 1913
    Magyar Kupa

    Középmérkőzések

    Magyar Testgyakorlók Köre–Postatakarékpénztár 1:0
    Ferencvárosi Torna Club–Magyar Athletikai Club 1:0
    Budapesti Torna Club–Törekvés Sport Egylet 3:0
    Budapesti Athletikai Klub–"33" Football Club Budapest 1:1 ; 1:2

    Elődöntők

    Magyar Testgyakorlók Köre–Budapesti Torna Club 2:1
    Ferencvárosi Torna Club–"33" Football Club Budapest 6:3

    Döntő - 1913.december 14.

    Magyar Testgyakorlók Köre–Ferencvárosi Torna Club [*1]

    [*1] a Ferencváros nem állt ki a mérkőzésre, így a kupát az MTK nyerte el.

    forrás:
    gaborpapi (fórum)
  21. 2011.03.11, 20:17 - Budapest, Rákosszentmihályi SC
    Rákosszentmihály sportélete I.
    Nyomtatás
    Beküldve: 2007.11.09., 14:02:35, Beküldő: Schüszterl Ferenc

    Megtekintve: 1549 alkalommal
    Megjegyzések: 0 db

    Ebben a tudósításban – valószínû több részletben – községünk kulturális, sport életébõl szeretnénk rövid részleteket felvillantani. Olyan fontos, vagy számunkra lényeges eseményeket szeretnénk bemutatni, ami a korabeli, vagy ma itt élõ embereket foglalkoztatta, mozgatta. Forrásaink a korabeli újságok: elsõsorban a Rákos Vidéke címû társadalmi hetilap, a Rákosszentmihályi Egyházközség Historia Domus-a, Varga Ferenc Rákosszentmihály Sportjának 85 éves Története, valamint Lantos Antal Helytörténeti füzetek sorozatban megjelent munkái. A szerzõk talán nem veszik rossz néven munkáik felhasználását. Igyekszünk az írások hûségét megtartani, és az idézett részeket jelezni.

    Mint már több helyen, községünk történelmi múltjával kapcsolatos írásokban leírták, községünk az 1800-as évek végétõl indult nagy fejlõdésnek. „Egyre több ...
  22. Kapitányi nyilatkozatok:
    Vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány:
    Örülök. Lesz még jobb is ez a csapat. A lényeg az, hogy hagyjanak bennünket dolgozni. Mi majd szép lassan tovább csiszoljuk a máris sokat javult szellemet, a taktikát és a technikát is. Mi sokkal többet teszünk a jó játékért, mint a régiek. Bécsre azonban lesz néhány változás a csapatban! Változtatnom kell elsősorban azért, mert Bécsben nem játszhatnak a vidékiek, mivel Budapest csapata utazik Bécsbe. Különben csak a belsőhármason tervezek egy kis változást, mert ott még mindig van módosítani való. Két keretet állítok össze jövő héten Bécsben, illetve Budapesten sorra kerülő mérkőzésre. Tóth István edzővel ülök majd össze tanácskozni.

    Herberger birodalmi edző:
    Amint, már szünetben megmondottam a mi játékosaink erőnléte gyenge. Ez a második félidőben még jobban kiderült. Hiába az erős és komoly bajnoki mérkőzéseket semmi sem pótolhatja. Márpedig – amint tudják – ezen az őszön még nem játszottunk...
  23. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/06/1624293629_magyarorszag_nemetorszag_1939_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  24. 2011.03.10, 19:49 - Egyiptom - Magyarország 1987
    Csak az egyiptomi szövetség ismeri el hivatalos mérkőzésnek, nem tisztázott milyen csapat vett részt ezen a tornán. A meccs Dél-Koreában, Cheongju városában volt.
  25. 2011.03.10, 19:17 - Egyiptom - Magyarország 1983
    Csak az egyiptomi szövetség által elismert mérkőzés.
  26. 2011.03.10, 19:14 - Egyiptom - Magyarország 1983
    Csak az egyiptomi szövetség ismeri hivatalos mérkőzésnek. A meccs Kairóban volt, a stadion nem ismert.
  27. 2011.03.09, 21:01 - Alexandria - Budapest 1932
    A Hungária, az Újpest és a Ferencváros közös túrája, a városi válogatottak ellen Budapest, Egyiptom ellen Magyar válogatott néven léptek pályára.
  28. 2011.03.09, 20:14 - Mezőtúr, Mezőtúri AFC
    Az első hozzászólásban mintha ugyanezt írtam volna...
  29. 2011.03.09, 20:13 - Magyarország - Postás SE 1939
    A mérkőzés 40 perces félidőkből állt. A válogatottban Lendvai és Kristóf a Postás játékosai, Postásban Csikós, Rozsáli és Kolláth a válogatott játékosa volt.
  30. 2011.03.08, 20:52 - MTK - MAC 1912
    Magyar Kupa

    Középmérkőzések

    Magyar Testgyakorlók Köre–Kassai Athletikai Club, a Kassai AC visszalépett
    Budapesti Athletikai Klub–"33" Football Clubja 4:3
    Ferencvárosi Torna Club–Budapesti Torna Club 4:1
    Magyar Athletikai Club–Újpesti Torna Egylet 1:0

    Elődöntők

    Magyar Testgyakorlók Köre–Ferencvárosi Torna Club 1:0
    Magyar Athletikai Club–Budapesti Athletikai Klub 4:1

    Döntő
    1912. október 02.

    Magyar Testgyakorlók Köre–Magyar Athletikai Club 1:0 (1:0)
    Budapest; Üllői út, 15 000 néző. Vezette: Schubert Ferenc
    A kupagyőztes MTK összeállítása: Knapp Miksa - Révész Béla, Csüdör Ferenc, Bíró Gyula, Károly Jenő, Vágó Antal, Sebestyén Béla, Kertész II Vilmos, Joseph Lane, Kertész I Gyula, Szántó Károly. Gólszerző: Kertész I.

    Az MTK további egy évre magánál tartotta az értékes kupát.

    A Magyar Kupa második kiírására 33 csapat adta le nevezését, jóval több, mint az előző évben. Az elsőosztályúak közül csupán az NSC nem indult, a vezetők úgy itélték meg, hogy a ki...
  31. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919840_wj9hye.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Dr. Földessy János - A magyar labdarúgás 60 éve (1958)
  32. 2011.03.05, 21:56 - Magyarország B - Chinoin SC 1939
    A mérkőzés 2 x 37 perces félidőkből állt. A Chinoin kapuját a válogatott Sziklai védte.
  33. A mérkőzés 2 x 40 percig tartott. Ginzery szövetségi kapitány egy "kihangosító" rendszer segítségével folyamatosan irányította (és többször meg is állította a játékot) csapatát. A válogatott csapat kapuját a Chinoin SC és az Elektromos II. két kapusa védte. Az Elektromos II.-ben a válogatott Szabó Antal, Kis Károly és Turay József lépett pályára.
  34. 2011.03.05, 18:51 - MTK - Budapesti TC 1910
    Ebben az évben írta ki a szövetség első ízben – angol mintára – a végig kieséses rendszerű Magyar Kupát. Valamennyi I. osztályú csapat nevezett, a II. osztályt hat csapat képviselte, de ott volt a rajtnál négy harmadosztályú együttes is. Örömmel vették négy meghatározó vidéki csapat indulását is. Elismerve képességeiket, nem kellett selejtezőket játszani és csak a kupa harmadik fordulójában kapcsolódtak be a küzdelmekbe. A benevezett csapatokat egyébként az 1908-09-es bajnokságban elért helyezéseik alapján csoportosították. Selejtezőt tartottak a III. osztályú csapatoknak, majd bekapcsolódtak a második vonal képviselői, később a vidék reprezentánsai. Csak a nyolc között lépett pályára a tavalyi bajnokság első négy helyezettje.

    Selejtező mérkőzések:

    Litographia Football Club – Vívó és Athletikai Club 1:0
    Fővárosi Testedzők Köre – Sportkedvelők Köre 3:0

    Osztályozó mérkőzés:

    Nemzeti Sport Club – Fővárosi Testedzők Köre 7:0

    1.forduló:

    Postás S...
  35. A lengyelek elleni készülő ( http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1306 ) válogatott felkészülési mérkőzése. Szakadó esőben, félórás késéssel kezdődött meg a találkozó, ami kétszer 40 percig tartott.
  36. 2011.03.04, 20:48 - Beogradski SK - Újpest FC 1939
    Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
    Guttmann Béla
    Rossz napunk volt, Pesten majd javítunk.

    Mészáros István
    A BSK "lekvárgólokat" kapott. A tizenegyes szerintem nem volt jogos. Először is az eset kívül történt a tizenhatoson, másodszor pedig a kezezés nem volt szándékos. Egyébként mindkét csapat idegesen játszott. A BSK lelkesebb játékával megérdemelte a győzelmet.
  37. 2011.03.04, 17:36 - Hollandia - Magyarország 1936
    A holland lapok szerint a válogatottjuk egy "Bondselftal" csapat volt. Az MTI tudósításában a németek ellen készülő holland válogatottról írnak. A magyar csapat a Brit-szigeteki turnéról (Anglia: http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1282 , Írország: http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1283 ) visszatérőben játszotta ezt a meccset.
  38. Egyes osztrák újságok (Neue Freie Presse, Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt) szerint városok közötti (Budapest-Bécs) mérkőzés volt. Nagy Béla: Futballkrónika, 1901–1959 könyvében és a Wiener Sport-Tagblatt-ban nemzetek közötti (profi)válogatott mérkőzésként szerepel.
  39. Football. Heute Nachmittags spielten auf der Milleniums-Turnierbahn die Budapester und die Wiener "Rambler" vor einem überaus zahlreichen Publikum. Das Wettspiel blieb nach hartem Kampfe 1:1 unentschieden. In der ersten Spielhälfte hatten die Ungarn gesiegt, in der zweiten die Wiener.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919899_2daemb5.jpg[/bigimg]
    forrás: Pester Lloyd 1903.06.15.
  40. Ha már nézőcsúcs...
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920035_ir19c7.jpg

    forrás:
    Mező László - Tiszaújvárosi futballkrónika
  41. Lehet akár ez is:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395919978_261e1bo.jpg

    forrás:
    Mező László - Tiszaújvárosi futballkrónika
  42. A mérkőzés Szófiában volt, a stadion nem ismert.

    tohotomke(fórum)
    1932.04.24
    Magyar Utánpótlás Válogatott - Bulgária: 1 - 1
    Szófia

    Dénes - Rozgonyi, Bíró - Beretvás, Lutz, Magyar - Fenyvesi, Kármán, Bihámy, Dormos, Tunyogi
    Cs: Gergely
    Gól: Bihámy
    Forrás: Nagy Béla: Futballkrónika, 1901–1959,
    http://www.bulgarian-team.com/bg/statis ... ames7.html

    Eltérő adatok bolgár forrásból:
    vtd(fórum)
    THE GAME IS ON 24.04.1932
    BULGARIA-A-HUNGARY-B
    1 1
    Gallina
    Rallomy
    Sandor Biro
    G.Beretvas
    L.Lutz
    F.Magiar
    L.Fenvesy
    L.Korany
    D.GEEGEY OR GERGELY???
    Dormos
    B.Bihami
    G.Tunogy
    Coach-Deszo Vig
    if anyone have more info about this game , please write
    i need for my book
  43. Ezt én is tudom, de ha versenyen kívül szerepeltek volna, így nézett volna ki a táblázat:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/1158
    Még egyszer: A Pécsi Lokomotív II. nem versenyen kívül indult.
    Mint, ahogy a Diósgyőri Vasas II. sem:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/4015
    vagy a Szombathelyi Lokomotív II. sem:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/4879
  44. Végig néztem az 1952-es bajnokságokat, sehol sem említik, hogy a Pécsi Lokomotív II. versenyen kívül indult volna. Egyetlen hátránya volt a második csapatoknak, nem kerülhettek fel a Nemzeti Bajnokságokba. Egyébként majdnem minden megyei bajnokságban szerepelt II. csapat, de egyik helyen sem versenyen kívül.

    Ez egy nem sokkal a bajnokság vége előtti tabella (a végeredményt nem közölték), igaz rossz minőség, de ha jobban megnézed látszik, hogy több csapat is, több mint 24 meccset játszott, vagyis a beadott bajnokság hibás!
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/02/1298847211_19521026_baranya.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.10.26.
  45. 2011.02.27, 22:54 - Tata, Tatai SzSE
    A Szakszervezeti Sport Egyesület
    Tata sportéletében 1955 végén az jelentett gondot, hogy a 8 sportkör 20 szakosztálya közül a két kézilabda mellett mindegyikben csak labdarúgó volt. A megyei újságban 1956 februárjától �Tata sportélete" címmel változást sürgető riportsorozat indult, ahol a szakemberek elmondták véleményüket erről az aránytalanságról.
    A sportkörök közül kettő 1957 tavaszán megszűnt (Vörös Meteor, Törekvés), és beolvadt az 1957 szeptemberében a Szakmaközi Bizottság támogatásával újból megalakított Szakszervezeti AC, 1958-tól Szakszervezeti SE sportegyesületbe. Az egyesület megteremtésén sokat fáradozott a Szakmaközi Bizottság akkori vezetősége Heizer József vezetésével.
    Az új egyesület labdarúgó csapatának - a révfülöpi táborozás idejétől - edzője Ádám Sándor testnevelő tanár. A játékosok zöme a volt Vörös Meteor csapatából került át az 1957/58. évi megyei labdarúgó bajnokságban Tatai SZSE néven induló csapatba. Az SZSE az 1958. év végén a bajnokság ...
  46. 2011.02.27, 22:44 - Tata, Tatai Vörös Meteor SK
    Vörös Meteor Sportkör
    A Tatai Postást felsőbb utasításra 1954 júniusában átszervezték szakosztályait, a kézilabda kivételével átadta az 1952-ben alakult Vörös Meteornak. A Meteornak kézilabda, labdarúgó szakosztálya működött. Az 1953. évi tatai járási bajnokság 3. helyét szerezte meg a futballcsapata. A következő évben a régi Vörös Meteor játékosok mellé több jó képességű volt Postás játékost is leigazoltak az egyesülethez. A szakosztály elnöke: Bíró Géza, edzője: Hámori István, intézője: Pölöskei Imre. Az 1954. évi megyei bajnokság őszi fordulójában szerepelt első csapat játékosai: Bognár István, Burián József, Bús Antal, Hemerlein József, Horváth Elek, Ipach Antal, Kiss István, Körmendi Lajos, Králl Mátyás, Lipót László, Martusz Ferenc, Molnár József, Rónaszéki József, Sebestyén Pál, Süvegh József, Tima Sándor. A csapat a kezdeti sikerek után visszaesett a 11. helyre. Az 1955. évi bajnokságot a 7. helyen fejezte be. A következő évben a Vörös Meteor labdarúgói csehszlováki...
  47. 2011.02.27, 22:40 - Tata, Tatai Postás SE
    Tatai Postás Sportegyesület
    Városunkat 1950-től az elkövetkező húsz évben legtöbbször két futballcsapat képviselete a megyei bajnokságban. 1950-ben a szakszervezeti TAC és a Tatai Postás (az egyesület 1949-ben alakult három szakosztállyal), 1951-től két évig egyedül a Postás. A többi tatai csapat (Vörös Lobogó, Honvéd, Építők, Kinizsi, Teherfuvar) ekkor a járási bajnokságban szerepelt.
    A Postás futballcsapatában 1950 őszétől a Tatán működő testnevelési tagozat, hivatalos nevén Sport Gimnázium tanulói is játszottak.
    Ezt az iskolatípust az OSH kezdeményezésére 1949 szeptemberében az esztergomi, a kiskunfélegyházai és a pécsi gimnáziumban egy-egy osztállyal szervezték meg. Ebben az évben Tatán nem engedélyezték az osztály nyitását. A tanév folyamán mind az esztergomi, mind a pécsi osztályok létszáma a magas követelmények miatt annyira lecsökkent, hogy a két osztályban összesen 25 tanuló maradt. A két városban a sport gimnáziumi osztályokat megszüntették, és a megmara...
  48. Javítottam a Nagy Béla adataira (valahogy jobban hiszek neki, mint a görögöknek). Emlékeztetőül a görög adatok:
    Biri János, Werner Ignác, KEROULATTI, Kárpáti (Kaltenecker) II. Pál, Lutz II. Lajos, Vámos Ernő,Fenyvesi László, Cseh II. László, JIAKOMBE, SPENTLATZIK, KOVÁCS II.
    gól: 24' KOVÁCS II., 40' Lutz II. Lajos (11-es), 52' JIAKOMBE, 64' Cseh II. László
  49. Gyanítom, hogy a kor szokásának megfelelően Szeéthy, Szemethyre "magyarosította" a nevét.
  50. 2011.02.24, 21:23 - Mosonmagyaróvár, Mofém Vasas
    A MOFÉM gyár az egykori Hirtenbergi Töltény-, Gyutacs- és Fémárúgyár helyén létesült. Ez egy hatalmas ipartelep volt, az I. vh. után, mint hadiüzemet, meg kellett szüntetni. Később itt alakult meg egy Műselyemgyár, egy Timföldgyár és a Hubertus Vadásztölténygyár.
    A Hubertus SE már a két vh. között is létezett a Nyugati LASz-ban, Magyaróvár reprezentáns csapata volt, úgy ahogy Mosonnak a Kühne SE. A Hubertus kötődése ebben az időben a Vadásztölténygyárhoz valószínüsíthető.
    1951 nemcsak a sportegyesületek átalakításának az éve volt, hanem a tömegsport előtérbe hozása. Központi utasításra sorra alakultak a gyárak, üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok, intézmények sportkörei, melyek kezdetben nem kötődték már meglévő nagyobb egyesületekhez. Ilyen volt a Vasas MOFÉM is, mely 1951-ben indult először bajnokságban, majd 1952-re már fúzionál a Vasas Hubertus csapatával Mosonmagyaróvári Vasas néven.

    gaborpapi (fórum)
  51. Melyik dunaújvárosi csapat szerepelt először az első osztályban?
    Dunapentele nevével csak az 1950 őszi bajnokságban találkozunk először. a Közép-Dunántúli LASz II. osztályának Sárbogárdi csoortjában KSK néven. A Vasmű építésével a csapatot átvette a fővállalkozó, úgy tudom, a 21. sz. Áll. Építőipari V. Ekkor lett Dunapentelei Építők. A város neve 1951. november 7-én lett Sztálinváros, és a csapat neve: Sztálin Vasmű Építők.
    1951-ben a dunapentelei járási bajnokságot a Dunapentelei Vasas nyerte, és bejutott (vagy bejuttatták) a megyei bajnokságba. 1951. nov. 7-e után ez is Sztálinvárosi Vasas lett.
    A várossá avatás után a sportpolitika teljes erővel azon dolgozott, hogy szocialista városunknak mielőbb NB I-es csapata legyen. Összeszedték az NB I-es csapatoknál nélkülözhető, szép szóval (?) rávehető játékosokat, és alaposan megerősítették a helyi csapatot. AZ OTSB is lépett, 1952. január 28-i határozatával – több más csapattal egyetemben – soron kívül beosztotta a sztálinvárosa...
  52. 2011.02.23, 19:48 - Zirc, Zirc VSE
    Ha jól értem, akkor a "Zirc" szó nem Zirc településre, hanem a bánya nevére vonatkozott? Ezek szerint a Zirc-Dudari Bányász sem Zircen játszott, hanem Dudaron? Tudsz ezekről valami bővebbet?
  53. 2011.02.23, 17:56 - Pápa, Pápai Kinizsi
    Annyival kiegészíteném, hogy a Kerületi I. osztályról van szó...
  54. 2011.02.20, 06:08 - Bécs - Budapest 1902
    Mint láthatod nálunk Bayer Jenő neve szerepel, ezt több forrás is megerősíti:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/11/1353656757_bayer_jeno.jpg
    forrás:
    Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig

    Komáromi János Mafocijában:
    Bayer Jenő

    1884

    2-szer húzhatta magára a címeres mezt.

    A Magyar Athletikai Club-ból került a válogatottba.
    Válogatottunk 1. és 3. mérkőzésén szerepelt a balfedezetet játszó, apró termetű "Cuci".

    Az osztrákokkal játszottuk az első válogatott mérkőzésünket. A találkozó után Hajós Alfréd a Sport Világban megjelent elemzésében azt írta, hogy csak Bayer játszott jól. A közönség kedvelte a kor színvonalához képest technikailag is jól képzett, gyors, okosan helyezkedő, emberileg szimpatikus játékost.
    ezenkívül még ezek a források is megerősítik ezt:
    austriasoccer.at
    iffhs.de
    Dr. Földessy János - A magyar válogatott futballisták könyve (1926)
    Dr. Földessy János - A magyar labrúgás 60 éve (1958)

    Tudomásom szerin...
  55. Régi magyar helyesírás szerint Kurittyánnak írták, csak a 20. század második felében változott meg.
  56. 2011.02.19, 19:59 - Vasas SC - Real Madrid CF 1961
    Pál II. Tibor:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920129_2rhbfpz.jpg

    forrás:
    mafoci
  57. Kedves tohotomke!

    Megírnád a forrásodat is? A korabeli Győri Nemzeti Hírlaphoz képest eltérés mutatkozik:
    Hluhányit cserélték le, a gólokat pedig Seidl II és Gazdag lőtte. Az eu-football.info szerint pedig az edző Bernhard Rein volt.
  58. 2011.02.17, 18:46 - Budapest, III. Kerületi TUE
    Az elsőt azt értem, a második honnan van és mi erre a bizonyíték?
    Mert be van adva a 39/40 évi bajnokság, ahol szerepeltek és ott III. kerületi TVE az elnevezés...
    Ez meg szerintem nem éppen logikus:
    III. Kerületi Árpád
    1939 - 1940
    III. Kerületi Árpád SE
    1940 - 1941
    III. Kerületi Árpád
    1941 - 1942
    Nem volt három elnevezés, csak III. kerületi Árpád SE-nek hívták, méghozzá 1941 eleje óta. (bizonyíték erre a Nemzeti Sport 1941 évi számai)
  59. Változtattak az időponton, magyar és bolgár források is 17.-ét írnak:
    http://pfkcska.sportal.bg/bg/article:229?cid=51
  60. 2011.02.15, 18:01 - Miskolc, Miskolci Erdész
    Biztosan nem tudom, de a nekem a legvalószínűbb:
    1949-ig gyári tulajdonú/támogatású csapat
    1949-ben átveszi a vegyipari szakszervezet. (Lombik SE központi irányítással)
    1950-ben valamilyen okból átkerül az erdészekhez, Az erdészek, állami gazdaságok központi sport egyesülete 1951 végén alakul meg Traktor SE néven. 1952 elején ez a klub is a Traktor SE Sportköre lesz. Mint látható ekkor már igazából semmi köze a Papírgyárhoz. Valószínűleg 1950 környékén a Papírgyár saját csapatot alapított,de szerintem,ez egy másik klub volt.
  61. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920211_2q9j23n.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  62. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920275_2psrevk.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  63. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920336_xqgpyo.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  64. Szezon értékelés:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920384_2qn7e2w.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  65. Szezon értékelés:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920452_2zrkzu8.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  66. 2011.02.09, 22:40 - Pécs, Pécsi Bőrgyári TC
    A korabeli Népsportban és a Magyarország futballtörténete című könyvben is, már 1951-re Pécsi Vörös Lobogóként említik:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920554_11bsxkz.jpg

    forrás:
    Népsport
  67. 2011.02.08, 21:09 - Pécs, Pécsi Bőrgyári TC
    Golyó honnan vetted, hogy csak 1952-től lettek Pécsi Vörös Lobogó? 1951 január 29.-én a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SzOT) elnökségének a határozata alapján a Bőripari Szakszervezet a Vörös Lobogó SE-hez került. Ez azt jelentette, hogy az ország összes BDSÉ-jéből Vörös Lobogó SK lett. Vagyis aki a könyvében 1951-et írt, az igazat írta...
  68. 2011.02.08, 19:26 - Pécs, Pécsi Postás TSE
    Még egy dolgot tudok elképzelni róla: a piros-fekete általában a bányászcsapatokra jellemző. 1949 és 1951 között a bányászcsapatokat Tárnának hívták, lehetséges hogy ez egy P... Tárna SE nevű csapatáé volt.
  69. 2011.02.08, 19:13 - Pécs, Pécsi Postás TSE
    Ez biztos, hogy nem a Pécsi Postás jelvénye! Ők soha nem voltak PTSE! A "T" (Távközlési) 90 körül került a nevükbe. Színük zöld-fehér, a jelvényen piros-fekete. Alapítási év 1937, a jelvényen 1935.
    Ez rengeteg csapaté lehetett a háború előtt, mivel a MOVE egyesületek voltak TSÉ-k (Társadalmi és Sport Egyesület).
    Most pár lehetséges csapatot sorolok fel, csak azok vannak akik PTSÉ-k és lehetséges, hogy 1935-ben alakultak.
    MOVE Pálmonostori Társadalmi Sport Egyesület, alakult: 1935
    MOVE Pándi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pápai Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Perőcsényi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pesthidegkuti Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pestszentimrei Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Péceli Társadalmi Sport Egylet
    MOVE Pilisi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pilisszentiváni Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pilisvörösvári Társadalmi Sport Egylet
    MOVE Prónayfalvai Társadalmi Sport Egylet
  70. 2011.02.07, 19:56 - Dunakeszi, Dunakeszi Kinizsi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1278098649_alagsc.jpg

    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
  71. 2011.02.07, 19:05 - Budapest, Óbudai TE
    Második csapat voltak.
  72. 2011.02.07, 18:26 - Budafok, MOVE Budafok IK
    Majdnem, csak 1939-ig voltak 2. (amatőr) csapat. Ezt nem tudom, hogy miként jelöljük.
  73. Az orosz források, meg moszkvai idő szerint 19 órát írnak...
  74. 2011.02.07, 17:35 - Budapest, Nemzeti SC
    A profi csapat miatt nem biztos.
  75. Az Elektromos 2. csapatát a válogatottba nem játszó játékosokkal erősítették meg. Budapest "A" válogatottja lényegében a nagyválogatottnak felel meg.
  76. Az 50-60-as években használt címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920637_2w3z72c.jpg

    forrás:
    http://www.eurocups-uefa.ru/winner_cups/1960-61/protocols/cw1961_001_1.php
  77. A Radnicki edzője Filipović D. volt, a keresztnevét egyelőre nem ismerjük.
  78. 2011.02.05, 22:08 - Bulgária - Vasas SC 1995
    A bolgárok hivatalos mérkőzésnek ismerik el a békéscsabai játékosokkal megerősített Vasas elleni találkozót.
  79. 2011.02.05, 21:46 - Szarvas, Benka Gyula utca
    Ez a pálya lenne?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920681_2w6a3og.jpg

    forrás:
    Népsport 1949.06.19.


    A Szarvasi Gépállomásról annyit találtam csak, hogy:
    "1949-ben az egykori Anna ligeti telephely alkalmasabb helyre a volt téglagyár területére költözött"

    forrás:
    http://szarvasikronika.szarvasnet.hu/12_szam/12_08.htm
  80. Вратарь молодежной (U-19) сборной Азербайджана Андрей Попович, приглашенный на сборы в национальную команду, поделился своим мнением о пребывании под руководством Берти Фогтса.

    "В коллективе царит отличная атмосфера. Несмотря на то, что я лишь впервые был приглашен в национальную сборную, хотелось бы остаться здесь надолго. Конечно, для этого мне необходимо больше работать и завоевать доверие тренерского штаба", - заявил натурализированный украинец изданию ExtraTime.az.

    18-летний Попович ранее выступал за клубы "Закарпатье" и "Металлург" Донецк. После этого ему было предложено защищать честь сборной Азербайджана U-17. Попович ныне играет за "Абшерон" и уже успел съездить на стажировку в "Айнтрахт" и "Удинезе", информирует АПА-Спорт.

    Nagyjából: 18 éves az U19-es válogatottból felhívott kapus. Ukrán származású, korábban az FK Zakarpattya és a Metalurg Doneckben játszott. Volt már "szakmai gyakorlaton" az Eintracht Frankfurtnál és az Udinesénél is.

    forrás:
    http...
  81. 2011.02.04, 20:37 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    Azt gondolom, hogy az ember mindig tanul valami érdekeset. Köszi majd átolvasom. Legjobb az, hogy egyre több forrásunk lesz lesz és így valahogy kihámozzuk az igazságot (vagy legalább remélem).
  82. Igazad van, javítottam, köszi!
  83. 2011.02.04, 19:53 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    Csakhogy milyen óvatosan kell bánni egyes forrásokkal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1383574264_s28jyw.jpg
    Ez a Magyarország futballtörténetében (1951-1975) jelent meg, láthatod, hogy végig Vasgyáraknak írja, ezentúl ezt a forrást is csak kellő ellenőrzéssel szabad elfogadni.
  84. 2011.02.04, 19:29 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    A lényeg ez: a DVTK és a Diósgyőri Vasas közötti különbség az volt, hogy addig volt DVTK az elnevezés, ameddig a csak a gyár csapata volt. 1949-ben a nehéz anyagi helyzetben levő klub a Vasas szakszervezet kezdi el támogatni (jogilag a Vasas szakszervezet csapata lett). Csak még azt nem tudom, hogy 1949-ben Diósgyőri Vasas SE vagy Diósgyőri Vasas SK lett (ezért is nem adtam ezt még be), vagyis, hogy a szakszervezet központi klubja lett, vagy a központi klub egy sportköre.
  85. 2011.02.04, 16:13 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    A 45 és 50-es évek közötti időszakot én szerkesztettem, a Népsport és az adott évek táblázatai alapján. A wikipediát, mint hírforrást fenntartásokkal kezelem, jelen esetben biztosan tudom, hogy 1949-ben már Diósgyőri Vasas volt a név (lásd a forrás táblázatát: http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/2197 ), míg a wikipedia szerint csak 1951-től hívták így.
    Vagyis szerint óvatosan kell kezelni az onnan származó adatokat, addig amíg nincs egy másik forrásból megerősítve.
  86. 2011.02.03, 19:12 - Debrecen, Debreceni Építők
    Biztosan nem jó a névváltozásokban, hogy 1951 januártól Debreceni Építőmunkások SC-nek hívták volna. Mivel 1951-ben a szakszervezetek, szakmai sportegyesületeket úgynevezett központi egyesületet hoztak létre. Minden korábbi egyesület valamelyik központi sportegyesület (SE) sport köre (SK) lett. Vagyis 1951-ben nem lehetett SC (Sport Club), sokkal valószínűbb, hogy 1956 után lett az.
  87. 2011.02.03, 18:53 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Azért a wikipediát nem tekintem teljesen hiteles forrásnak, majd ha lesz több adat tisztázzuk ezt is.
  88. 2011.02.03, 18:27 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Azt én is látom, de oda honnan került?
  89. 2011.02.03, 17:47 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Honnan van ez az adat? Mennyire megbízható? Nem vagyok benne biztos, hogy ez, pontosan így, ezekkel a szereplőkkel történt. Ha így is történt bizonyíték (mondjuk egy tabella) nincs még rá.
  90. 2011.02.03, 17:37 - Budapest, Hangya SE
    Valószínű, de majd megkérdezem a forrástól.
  91. 2011.01.30, 18:53 - Oroszlány, Sporttelep
    Nézőcsúcs?

    Osztályozó az NBI-ért:
    1989.június 18.
    Oroszlányi Bányász - Szombathelyi Haladás 2-0
    Oroszlány, Nézőszám: 5.000

    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/1988%E2%80%931989-es_magyar_labdar%C3%BAg%C3%B3-bajnoks%C3%A1g_%28els%C5%91_oszt%C3%A1ly%29
  92. 2011.01.27, 21:51 - Dóc, Sportpálya
    Hát igen, egy füves pályán általában növények nőnek...
    A pálya nincs felvonalazva, vagyis szerintem hitelesítve sincs, és mintha a csapat sem működne.
  93. Szerintem innen vettem:
    http://sr.wikipedia.org/sr-el/%D0%92%D0%B5%D1%99%D0%BA%D0%BE_%D0%A3%D0%B3%D1%80%D0%B8%D0%BD%D0%B8%D1%9B

    Veljko Ugrinićról írnak benne, aki játszott ezen a meccsen.
    Ha hiba van benne, ők hibáztak. Gyanítom, hogy az volt a gond, hogy a szerbek cirill betűiről kellett átrakni latin betűkre.
  94. 2011.01.26, 17:52 - MTK - Atalanta BC 1962
    Lehetséges, hogy az MTK-ban Solymosi Ernő (Újpest) kölcsönjátékosként szerepelt.
  95. 2011.01.26, 15:23 - Bologna FC - Vasas 1962
    A kupát a Vasas nyerte, 6-3-as összesítéssel.
  96. 2011.01.26, 15:11 - Vasas SC - Atalanta BC 1962
    Továbbjutott a Vasas, 3-2-es összesítéssel.
  97. 2011.01.26, 15:02 - Vasas SC - FK Vojvodina 1962
    A mérkőzés Budapesten volt, a stadion nem ismert.
    A csoport végeredménye:
    1.Vasas SC 6 4 2 0 16- 4 10
    2.AC Fiorentina 6 2 2 2 13-10 6
    3.FK Vojvodina 6 1 2 3 4- 9 4
    4.Spartak Trnava 6 1 2 3 7-17 4
  98. A csoport végeredménye:
    1.Bologna FC 6 4 0 2 15- 9 8
    2.Crvena Zvezda 6 3 1 2 11- 9 7
    3.Slovan Bratislava 6 3 1 2 8- 9 7
    4.Budapesti Honvéd 6 1 0 5 7-14 2
  99. 2011.01.26, 13:52 - MTK - FK Partizan Beograd 1962


    A csoport végeredménye:
    1.Atalanta 6 1 5 0 14- 8 7
    2.MTK 6 2 2 2 11- 9 6
    3.Partizan Beograd 6 1 4 1 11-13 6
    4.Baník Ostrava 6 1 3 2 10-16 5
  100. 2011.01.26, 13:40 - MTK - Atalanta BC 1962
    A mérkőzés Budapesten volt, a stadion nem ismert.