magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2023/2024 Nemzeti Bajnokság III, Dél-Keleti csoport 3 BKV Előre 7 46
2022/2023 Nemzeti Bajnokság III, Keleti csoport 3 BKV Előre 9 51
2021/2022 Nemzeti Bajnokság III, Keleti csoport 3 BKV Előre 3 74

összes eredmény, részletek »

címer: BKV Előre

A két ős-szakosztály egyike, a labdarúgó-szakosztály, 1912 nyarán alakult meg, az akkori BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) néhány lelkes sportszerető tisztviselőjének kezdeményezésére. Lelkesedésben, sportszeretetben nem volt hiány, sőt a két rend felszerelésben sem. A két bordó-fehér színű garnitúrát saját zsebpénzükből adták össze a kerek bőrlabda villamosvasúti szerelmesei.

Az első három esztendő más hivatalok-elsősorban az Általános Hitelbank hasonló szervezetű tisztviselőivel lejátszott barátságos mérkőzésekkel telt el. A bajnokságban először 1915-ben találkozhatunk a BKVT labdarugóival. Az MLSZ-ben szívesen fogadták a pályával is rendelkező BKVT jelentkezését, annál is inkább, mert az akkor már egy éve dúló I. világháború megtizedelte a működő csapatokat, sőt néhány csapat működését meg is szüntette. A Thököly és a Mexikói út kereszteződésénél felépül a BKVT sporttelepe az úgynevezett "Nova pálya", tulajdonosai az egyesületet a Hadibajnokság II. osztályába osztották be. 1918. szeptember 5-én a csapat új neve: Budapesti Egyesített Városi Vasút Egyesülete (BEVVE)

A Tanácsköztársaság leverése után nehéz esztendők következtek a szakosztályra. A támogatás hiánya, a villamosvasúti dolgozók sanyarú helyzete megbénította a szakosztály működését, a csapat az MLSZ bajnokságból is visszalépett. Az elkövetkezendő években az egyesület különböző díjmérkőzéseken vett részt, esősorban a fővárosi üzemek részére kiírt polgármesteri serlegekért játszott.

Nagy jelentőségű volt a főváros vezetésének azon döntése, hogy 1923 január 1-gyel összevonta a különböző vasúttársaságokat (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság) BSZKRT néven. Evvel a döntéssel a klub életében is egy új és sikeresebb korszak következett. A labdarugó-szakosztály is erősödött. Évről évre jobban szerepel. 1926-tól a bordó-fehér mez helyett már kék-sárga szerelésben játszik a csapat.1928-ban megnyerik a bajnokságot és immár az amatőrbajnokság legmagasabb osztályában, képvisel remek játékerőt. Évről évre a dobogón végez. Ebben az időben az egészséges nevelőmunka is mind szebb hajtásokat eredményezett. Az utánpótlás csapatok is számos első helyet és szép eredményeket érnek el.

Szívesen látták a szép stílusban, eredményesen játszó BSZKRT labdarúgókat a környező országokban is. Olyan győzelmeket értek el az 1930-as években különböző nemzetközi találkozókon labdarúgóink, amelyekre nemcsak a hazai, de a nemzetközi sportközvélemény is felfigyelt. Jó hírű román (Nagyváradi AC, Nagyváradi Törekvés, Kolozsvári Universitatea), csehszlovák (Ungvár válogatottja, Komárom válogatottja, FC Komárom), osztrák (Strassenbachner VE Wien, FL Slovan Wien) és más csapatok legyőzésével szerzett a csapat értékes nemzetközi sikereket.

A labdarúgó-szakosztálynak ebben az első aranykorszakában már nemcsak a vállalat tisztviselői szerepeltek a csapatban, de kalauzok, kocsivezetők, szerelők, nemritkán -uram bocsá'- pályamunkások is.

A 30-as évek csapatához számos hazai bravúr emléke is fűződik. Az 1930/31-es bajnoki évben edzőmérkőzésen, 4:1-re verte a magyar profi válogatottat, kiverte a Magyar Kupából a Genfben" Bajnokok Bajnoka" tornát nyer Újpestet, a Nemzeti Bajnokságban szereplő Vasast, a Szegedet és csak a későbbi győztes III.Ker.FC tudta megállítani ezt a pompás sorozatot. Az amatőr csapatok közül ebben az esztendőben a BSZKRT SE tartotta magát legtovább a klasszikus Magyar Kupában.

A magyar labdarúgó sport átszervezése, az új rendszer kiírása az egyik legjobb amatőr csapatot, a BSZKRT-ot is a Nemzeti bajnokság B. osztályába, a későbbi NBII-be sorolta. Az NBB három csoportjában (Alföldi, Felvidéki, Dunántúli) olyan csapatok harcoltak az NBI-be jutásért, amilyen pl. WMFC, Vasas, Salgótarján, Diósgyőr, Zugló, Debreceni VSC, Dorog, Tatabánya... Ebben az "előkelő" társaságban az 1939/40-es évi bajnoki idényben sikerült kiharcolni az NBI-be a feljutást. Igaz, hogy a csoport bajnokságban a harmadikok lettek az SBTC és a DiMÁVAG mögött, azonban osztályozón bizonyíthatta rátermettségét az élvonalra, Belügyminisztériumi döntés értelmében kizárt debreceni Bocskai megüresedett helyére. A DVSC-vel és a DiMÁVAG-gal. Az első osztályozón Diósgyőrött a DVSC ellen 2:1, majd az MTK-pályán 5:2 a DiMÁVAG ellen. A két győzelem után egyenes út vezetett az NBI-be.

Pompás győzelemmel mutatkozott be a magyar bajnokság legmagasabb osztályában. A Latorca utcában 3:1-re verte a házigazda Elektromost. Az akkori sportsajtó humor rovatában meg is született az első tréfa a csapatról: "Gázolt a BSZKRT a Latorca utcában!" Egy ideig jó folyatás is. Legyőzve az ősi nagy ellenfél a Hungária és a Törekvés játékosait magáénak tudó WMFC-t, majd szinte bombatámadásnak számító FTC ellen szerzett pont. Az Újpest ellen egy góllal alulmaradva, a Haladást és a Kispestet legyőzve, utóbbit 5-1-re. Előkelő 9 helyen zárta az őszt. A tavasz korántsem sikerült ilyen fényesre, bár néhány bravúr így is akadt (SBTC, Szolnok, Újpest, Tokod) még így is jó képességeket bizonyított. Végül is emelt fővel a négy közül a "legjobb" kiesőként búcsúzott az élvonaltól.

A következő évben a ragyogó képességekkel, rendelkező Vasassal vívottaz NBII Rákóczi csoportjában drámai harcot a bajnoki címért, hajszállal alul maradt a csapat. No, de ami késik, nem múlik... egy évvel később, mint az NBII Wesselényi csoport biztos bajnoka ismét az NBI-be került. Pedig előzőleg az öt csoport győztesnek (BVSC, ETO, DVSC, SZVSE, BSZKRT) osztályozót kellett játszani, mert 5-ből csak 3 juthatott az "ígéret földjére".

Az 1943/44-es bajnoki küzdelmek alakulását gyászos idők körülményei irányították, szabályozták. Melyik csapat hány játékosát tudta felmenteni a katonai szolgálat alól, nagyrészt ez befolyásolta az eredményeket. Egyszer-egyszer magára talált a csapat, de ez sem segített és búcsúztunk az NBI-től. Azonban 1944 őszén már szó sem lehetett rendszeres országos bajnokságról. A Hadibajnokságban ismét a legjobbak közt a BSZKRT. 1944 karácsonyán a fővárost körülzárták a "felszabadító" szovjet csapatok és a keserves Hadibajnokság félbeszakadt.

Nehezen indult az új élet 1945 tavaszán. A pályán katonai alakulatok állomásoztak. Az MLSZ az "Előre" néven szereplő csapatunkat nem osztotta be az első osztályba. Azzal az indokkal, hogy a BSZKRT az utolsó szabályos bajnoki év végén kiesett. Így a BLSZ I-be nyer csak besorolást.

A Budapest bajnokságban 3. helyen végzett a csapatunk. Az 1945/46-os kétfordulós bajnokságba is ezt a helyezést ismételte meg. Azonban egy visszalépés folytán besorolást nyert az NBII-be. Az első évben még kilenc, de utána harmadik az új Előre. Az 1948/49-es év újabb sikeres állomás a csapat életében. Az NBII Keleti csoportjában bajnokságot nyerve ismét jogot szereztek az első osztályú szereplésre. Nehezen lendült játékba a csapat, nem igen szokta meg újra az élvonal légkörét és nagy küzdelmek közepette kiesett a legjobbak közül. A következő idényt mégis az első osztályban tölthette, mert a szakszervezetek ipari átszervezése következtében (MATEOSZ beolvasztása) ismét jogot nyert az élvonalhoz. Természetesen Bp.Előre néven szerepelt a csapat. Gumi kerekeken nem tudott gurulni a villamos... Ez a fúzió nem hozott sok eredményt, mert a kiesők közé sodorta az Előrét.1951-től kezdődően három éven keresztül a II. osztály élcsoportjában tanyázó csapat volt az Előre.

A 3 egyesület erőszakos fúziójának következtében az NBII-es helyet a Bp. Törekvés foglalta el, míg az FVV Törekvés a Bp. II. osztályában küzdhetett a bajnoki pontokért. A szétválást követően megalakuló Előre SC labdarúgó-csapata az NBII-be nyert besorolást, és váltakozó sikerekkel egészen 1966-ig ott szerepelt.

Időközben számos és eredményes nemzetközi mérkőzést ( Jugoszlávia, Lengyelország, stb.) játszott a csapat. Az évek során sok-sok, később nagy csapatokban játszó játékos nevelődött az egyesületben. A szakosztály mindig is híres volt, hogy elsősorban saját nevelésű és tehetséges utánpótlásra támaszkodott. 1964-es esztendő a felfelé kapaszkodás első esztendeje volt. Kezdett kialakulni a később sok sikert elérő csapat gerince. Hatodik, harmadik, majd ismét harmadik helyezés után 1966-ban sikerült a feljebb lépés. A budapesti, majd 1969-től BKV Előre SC öt esztendeig szerepelt a második vonalban.1970/71. végén kiesett az NBI/B-ből. Ebben az időszakban is eredményesen és tudatosan folyt az utánpótlás szervezése és nevelése. A főváros tömegközlekedését bonyolító vállalatok összevonásának következtében rendelkezésre álló Lehel úti Autóbusz-pálya lett ennek a központja.

Az NBII-ben való szereplés mindössze egy évig tartott. Ezt követően egy év második vonal (NBI/B), majd ismét az NBII következett. A sportág átszervezése folytán 1974/75-ben a csapat az NBIII-ban találta magát, és két év bronzérem után fölényesen nyerte a bajnokságot. Az 1977/78. évi bajnokságtól kezdődően öt éven keresztül az NBII egyik, váltakozó sikerekkel, kellemes és kellemetlen meglepetésekkel szereplő csapata volt a BKV Előre SC. Az 1982/83.év bajnokságra ismét átszervezésre került a magyar labdarúgás. Ennek következtében csapatunk a területi bajnokságba nyert besorolást. A Duna, Körös ezt követően a Mátra csoportban történő szereplés után ismét a Duna csoport következett. Öt évig ebben a csoportban szerepel a csapat. Eljött az 1989/90-es idény, mikor is végre bajnok csapatot avattak a Sport utcában. A második vonal nyugati csoportjában egy stabil 11. hely lett az év végére. A következő esztendő meglepetés csapata vitát kizárólag a BKV Előre, hiszen a 2. helyével jogot szerzett osztályozót játszani az NBI-be kerülésért. Hatalmas csatában maradtunk alul két mérkőzésen a Diósgyőri VTK ellen. A következő évben hajszállal csúsztunk le az újabb osztályozóról.

1993/94-ben szerényebb 6.helyezés, majd ismét második helyezés következett. Jöhetett az osztályozó. A sors az előző évi NBI-es bajnokkal a Vác FC-Samsunggal hozta össze a kék-sárgákat. A váci 4-0 után a visszavágó csak tisztes helytállásról szólhatott (1-1) Az elvérzés után legjobb játékosaink eligazoltak így szép teljesítmény a következő évben elért 6. hely. Ismételt átszervezésre került a magyar II. osztály, ami azt jelentette, hogy az első kilenc helyezett tarthatta meg másodosztályú tagságát az újjá szervezett NBI/B-ben. Tovább gyengülő csapatunk csak a 11. helyen végzett így sajnos a már III. vonalnak számító NBII nyugati csoportjában küzdhetett a bajnoki pontokért. Ebben az időszakban kötött a klub megállapodást az MTK csapatával a fiókcsapatként a további működésről. (Szerencsére ez a szégyen csak néhány évig sújtotta a csapatot.) Ez azt jelentette, hogy 4-5 játékos kettős igazolással mindkét csapatban játszhatott. Egyenlőre a kicserélődött játékoskeret nem hozott sok eredményt Dajka László vezetésével, de azért bizakodásra adott okot az elért 4. hely. Az elkövetkezendő évben nyílt cél volt a visszajutás a másodosztályba, nem is bízták a véletlenre a vezetők a dolgot. Több neves élvonalbeli és régebben a válogatottban is szerepelt játékos érkezett. Meg is lett az eredmény 2 helyezettként vissza is jutottunk! A Profi liga bevezetésével az NBI-nek „csúfolt“ másodosztályban frissen felkerülve nem kis meglepetésre 3. helyezést értünk el, ami nem is rossz teljesítmény a jobbnál jobb erőkből álló bajnokságban. A ezredforduló se hozott kisebb meglepetést, mint bajnoki aranyat… Az egész évadban rólunk beszélt a sajtó és a közvélemény, „vajon minek ennyi pesti csapat az első osztályba?“, meg „tudja e vállalni az első osztályt a BKV Előre?“ A válasz nem volt a fociberkekben jártasabb emberek számára meglepetés, hogy NEM! A bajnoki arany mellett hatalmas sikerek voltak a Magyar Kupában is. Egészen az elődöntőig menetelt a csapat, ott is csak nagy szerencsével idegenben az első osztályú Videoton tudta megállítani a Dajka legénységet. Ezek után szerényebb bajnoki 6. helyezés és a kupában a 16 közé kerülés sikerült, ahol a Megyeri úton 3-2 –es Újpesti győzelemmel kellett búcsúzni. 2002/03 idény csak 13. helyezést hozott, míg a szurkolók a Magyar Kupa menetelésben vigasztalódtak. Fejet hajtott előttünk a nagy múltú Videoton, Siófok és csak az elődöntőben a Ferencváros tudott a Hungária krt-n győzni 2-1-re. 2003 kicsit jobb bajnoki szereplés (7.hely) és szerényebb kupa…16 közé kerülés. 2004/05-ös idényre szerintem még egy darabig fognak emlékezni a szurkolók, ha nem is a bajnoki 8. helyre, de az újabb kupamenetelésre annál inkább. Búcsúztattuk az NB1-es Győri ETO-t és az ős rivális MTK-t, nem szabad szó nélkül elmenni az MTK tartalékokból álló Bodajk kiverése mellett a négy közé kerülésért folytatott harcban. Az elődöntő szinte a 2 évvel ezelőtti papírforma, Ferencváros és tisztes helytállás (1-3).
Evvel be is fejeződött a sikerek korszaka. A bajnokságban évről évre a kiesés szele fenyegeti a csapatot és a Magyar Kupa is rendre vége szakad az első körben.

Napjaink focija se kecsegtet per pillanat jóval küzdelem a bennmaradásért, a napi túlélés a cél az egyre fogyatkozó anyagi keretek között…

A 98. ÉVES TÖRTÉNELEM FOLYTATÓDIK talán a 100. évforduló a klub múltjához méltó szereplés követ.

Sanyi-Hungaria, 2009.01.14

full name
Budapesti Közlekedési Vállalat Előre
Supporters
alternative names
BKVT
BEEVE
BSZKRT SE
BKV Előre SC
BKV 2013 Futball Kft.
Előre SE
BEVV
associated teams
address
1087 Budapest
Sport utca 2.
Budapest
 
contact information
phone +36 (70) 409 9528
fax. +36 (1) 322 0058
e-mail matyascsalad@freemail.hu, SutkaJ@bkv.hu
founded
1912
club colours
bordó - fehér
1912.06.01. - 1926

kék - sárga
1926 - 1945.03.10.

bordó - fehér
1945.03.10. - 1954

kék - sárga
1957.01.01. -
league (2024/2025)
home ground
  1. Sport utcai Stadion
previous grounds
  1. Lehel utca

    (1983 - ?)

  2. Lehel utca

    (2003 - 2004)

    őszi szezonban

  3. Lehel utca

    (1992 - 1993)

    3 őszi és összes tavaszi mérkőzés

  4. Lehel utca, Edzőpálya

    (? - ?)

  5. Nova-pálya

    (1912 - 1935)

name changes
  1. Budapesti Közúti Vaspálya Társaság
    1912.06.15. alapítás - 1918.09.05.
  2. Budapesti Egyesített Városi Vasutak Tisztviselőinek Sport Egyesülete
    1918.09.05. - 1923.01.01.
  3. Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság Sport Egyesülete
    1923.01.01. - 1945.03.10.
  4. Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabadszervezetének Előre Sport Egyesülete
    1945.03.10. - 1951
  5. 1950.07.21.-én egyesült a Teherfuvar MSE-vel
  6. 1950 őszén beolvadt a klubba az Angyalföldi Előre
  7. Budapesti Előre SK
    1951 - 1955 eleje
  8. 1955-ben fúzió a Postás SE és a Lokomotív SE csapatával Törekvés SE néven
  9. Fővárosi Villamosvasút Törekvés SK
    1955 - 1957.01.01.
  10. Budapesti Előre Sport Club
    1957.01.01. - 1969.01.01.
  11. 1968-ban egyesült a Fővárosi Autóbusz SE-vel
  12. Budapesti Közlekedési Vállalat Előre Sport Club
    1969.01.01. - 1998
  13. Budapesti Közlekedési Vállalat Előre Labdarúgó Kft.
    1998 - 2006
  14. Budapesti Közlekedési Vállalat Előre Sport Club
    2006 - 2013.03.13.
  15. Budapesti Közlekedési Vállalat Előre (BKV 2013 Futball Kft)
    2013 -
honours list
  1. Magyar Kupa ezüstérmes
    1934
  2. NBI 11. helyezett
    1940/1941
  3. NBII bajnoka
    1942/1943
    1948/1949
    2000/2001
matches
official website
related websites
supporters' groups
  1. BORT (1999 - 2002)
  2. North Front (1998 - 1999)
  3. Viking (1995 -  )
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: Longinus
    2023.01.15, 15:28
    képA BKV Előre 1983-as tablója. . Kép: Régi Idők Focija Facebook
     
  2. avatar: Longinus
    2021.06.23, 07:13
    képA BSZKRT 1943-as kerete, osztályozót játszottak az első osztályba jutásért. . Állnak balról jobbra: FORGÁCS Gyula, KRAJNAI Sándor, JAKAB János, MÉSZÁROS Miklós, HRADSZKY (Halasi) Béla. Középső sor: BICZÓ Zoltán II Miklós, TULI Gyula. Elöl guggolnak: RUMOS Ferenc, BARAK József , GOMBKÖTŐ Lajos. Kép forrása: Régi idők focija FB
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
     
  4. avatar: Sanyi-Hungaria
    2013.11.15, 15:02 (szerk.: 2016.07.07, 22:11)
    kép

    kép

    kép

    kép

    kép

    kép
    Forrás: BKV Előre tornacsarnok
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
     
  6. avatar: Sanyi-Hungaria
    2013.01.05, 02:22 (szerk.: 2017.07.09, 20:06)
    1954. decemberében három nagy közlekedési sportegyesület, a Lokomotív, a Postás és az Előre egyesítése után a "Törekvés " nevet vette fel az összes, érintett sportkör. A BSZKRT jogutódaként szereplő Fővárosi Villamosvasút Törekvés sportköre nem rendelkezett minőségi szakosztályokkal.

    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/01/1357348908_fovarosivillamosvasut.jpg
     
  7. avatar: magyarfutball.hu
     
  8. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.11.08, 20:15
    forrás: BKV Földalatti Vasúti Múzeum Deák tér (2012.X.17-től XI.18.)

    BKVT 1912-22

    kép

    BSZKRT SE 1923-25

    kép

    BSZKRT SE 1926-44

    kép

    Előre 1945-54

    kép

    Törekvés 1955-56

    kép

    Előre SC 1957-68

    kép


    BKV Előre SC 1969-2001

    kép


    BKV Előre SC 2001-től

    kép
     
  9. avatar: fgymat
    2012.07.29, 21:34
    kép

    Sport
    1957.02.25.
     
  10. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.04.16, 11:20 (szerk.: 2017.07.09, 18:20)
    Címer 1945-54
    kép
     
  11. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.04.10, 07:03 (szerk.: 2017.07.09, 18:20)
    100 millió kell a BKV Előre működtetéséhez

    Immár biztos, hogy a BKV Előre sporttelepe megmarad, működtetésére pályázatot írtak ki, érdeklődők már vannak, a jövendő támogató a Sport utcában dolgozó három szakosztályt is átvehetné, mindez együtt 100 millió körüli összeg – erről Mátyás Tibor, a klub futballszakosztályának vezetője beszélt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

    „Melegvíz van, a BKV Előre nem zárta be a kapuit, tartozásaink még nincsenek, de immár kell egy hosszú távú megoldás. Erre született meg az az ötlet, hogy pályázaton keressünk befektetőt, mecénást a sporttelep üzemeltetésére. Ezt támogatta a BKV vezetése, így most várjuk a jelentkezőket, akár több szakosztály működtetésére is. Ami már biztos: a sporttelep megmarad, ezt elértük” - mondta Mátyás Tibor.

    Hozzátette: „a Sport utcában működő futball-, teke- és súlyemelő-szakosztály működése eddig évente 60 millióba került. Ha ehhez hozzáveszem a létesítmény üzemeltetését, együtt olyan 100 millió körül lehet, valamivel alá is lehet vinni.”

    „Határozottan állíthatom: lesznek pályázók, akár többen is. Bízunk benne, hogy komolyak a szándékaik. Ha megvalósul, akkor megmenekülhet a BKV Előre. Ugyanakkor ez nem egy nyereséges sporttelep, ide sportot kereső mecénás kell. Neki 10-15 évre jelképes összegért kell odaadni a pályát, akkor van értelme belevágnia, úgy valamikor nullszaldó lesz az üzemeltetés vége” - fogalmazott a sportvezető.

    A BKV Előre focicsapatánál tartják korábbi ígéretüket: akár fizetés nélkül is végigjátszanák az NB II-es bajnokságot, ahol mindenképpen a bentmaradás lesz a céljuk. „Ezért is váltottunk edzőt, muszáj volt lépnünk, mert a legfontosabb, hogy nyártól is legyen csapat a Sport utcában” - mondta a szakosztályvezető, hozzátéve: „nálunk persze nincsenek valóságos fizetések, nem alkalmazzuk a játékosokat munkaszerződéssel, csupán némi járandóságot biztosítunk számukra. És ez a kis pénz most májusig biztosítottnak látszik a labdarúgóink számára.”

    http://www.digisport.hu/news/5985
     
  12. avatar: Sanyi-Hungaria
     
  13. avatar: AMiUtunk
    2012.03.04, 16:26 (szerk.: 2012.03.04, 16:33)
    Ugyanott: riport 23:40 perctől

    A BKV ZRt. a BKV Előre SC-t összesen évi 190 millió Forinttal támogatta, a teljes sportklub 4 verseny- és 9 szabadidő-szakosztályában legalább 1200 vállalati dolgozónak biztosítva sportolási lehetőséget.
    A költségvetési összeg mintegy kétharmadát(!), szám szerint 130 millió Forintot, a két megmaradt létesítmény (a békásmegyeri csónakház és a Sport utcai sporttelep) fenntartási költsége emészti fel, ezen összeg jelentős hányadát a közüzemi számlák teszik ki. (Éljenek a rablókapitalista energiaszolgáltatókkal kötött szerződések!)

    Miután a BKV Előre SC balatonfüredi vitorlás sporttelepét és a Lehel úti labdarúgó utánpótlás-centrumát már korábban sikerült eltékozolni és a riport szerint Mátyás Tibor (labdarúgószakosztály-igazgató) és Bolla Tibor (BKV ZRt. vezérigazgató) megbeszélése értelmében a Sport utcai sporttelep használata a labdarúgók számára csak a 2011-12-es szezon végéig biztosított, felvetődik a kérdés, hogy mi lesz 2012. júniusa után a sportteleppel, a stadionnal és a pótolhatatlan, egy építészeti korszak utolsó megmaradt bástyáját megtestesítő és éppen ezért az utókor számára megóvandó lelátóval.

    Érdemes megmelíteni, hogy a BKV Előre SC sporttelepén található kis hazánk egyik legjobb minőségű tekepályája, mely 1972-ben az első volt, amelynek automatája képes volt a bábuk rendezésére. A négy versenyszakosztály (súlyemelés, teke, kajak-kenu és labdarúgás) sportolói között fellelhető több olimpikon is, aki a jelenlegi mostoha körülményeknek dacolva készül a londoni világeseményre...

    Mátyás Tibor szavai szerint a labdarúgó-(verseny)szakosztály túlélését jelenleg már mintegy 5-6 millió(!) Forintos összegből is biztosítani lehetne.

    Összehasonlításul: a BKV ZRt. működési költsége 2010-ben mintegy 126,2 milliárd Forint volt, vagyis a teljes BKV Előre SC 190 milliós éves büdzséjének 664-ed része. Másként kifejezve: a sportklub egész éves üzemeltetése annyiba kerül a BKV ZRt.-nek, mint amilyen összegből 13 óra 12 percen(!) át járnak buszok, villamosok, trolik, metrók és HÉV-szerelvények. A labdarúgók életbentartásához szükséges 6 millió pedig a BKV-járatok 26 percnyi(!) üzemeltetési költségének felel meg...

    Az első négy bekezdés tartalmának forrása: http://szentkoronaradio.com/node/124821/
    Globalizáció-, rablókapitalizmus- és társadalomkritikus szinezet és "Túró Rudi-kalkuláció": jómagam, vagyis én
     
  14. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.03.04, 14:52
    2012.02.28. Magyar Lelátó - Veszélyben az idén 100 éves BKV Előre SC

    http://szentkoronaradio.com/node/124821/
     
  15. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.02.24, 13:38 (szerk.: 2012.02.24, 14:34)
    Csőd fenyegeti a BKV Előrét - A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Szombathy Pál műsorvezető vendége Mátyás Tibor, a klub szakosztályvezetője volt.

    www.youtube.com/watch?v=GGEP-g6-NGg&feature=player_detailpage
     
  16. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.02.16, 13:36 (szerk.: 2012.02.16, 16:29)
    Még van esély a túlélésre a BKV Előre SC-nél

    2012. február 16., csütörtök, 10:54
    Szerző: MTI

    A BKV Előre SC ügyvezető igazgatója szerint halvány esély még van rá, hogy megmeneküljön az idén nyáron százéves fővárosi sportegyesület.

    Teljes erőből küzdenek azért, hogy ne szűnjön meg a nagy múltú klub, amelyben négy versenyszakosztály mellett a szabadidős szakosztályokban több mint 1200 dolgozó sportol - mondta Hudák Gábor. A sportvezető arra a szerdai hírre reagált, hogy az MTI értesülése szerint február végén megszűnik a BKV Előre SC, mivel a Budapesti Közlekedési Vállalat saját anyagi helyzete miatt nem tudja tovább finanszírozni a sportegyesületet.

    "A helyzet valóban nem rózsás, s a mai dolgozói megbeszélésen azt kellett közölnöm, hogy a februári béreket még ki tudom fizetni, de például a közüzemi számlákat már nem. Gőzerővel dolgozunk, tárgyalunk azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat, s bízunk benne, hogy a főváros - mint a BKV-nak, s áttételesen így a vállalat sportlétesítményeinek is a tulajdonosa - segít a sportegyesület fenntartásában, megmaradásában. A túlélésünk a főváros vezetőin is múlik, keressük hozzájuk a kapcsolatot" - nyilatkozott Hudák Gábor. A volt válogatott jégkorongozóból lett ügyvezető az MTI kérdésére hozzáfűzte, hogy a megszűnést adott esetben az elnökségnek, majd a közgyűlésnek határozatban kell kimondania.

    "Itt még nem tartunk, de beüthet a krach, ha valamelyik beszállító fizetési felszólítást küld, vagy elzárják az illetékesek a gázt, a villanyt, mert akkor már nem lehet sportolni. Az máris tény, hogy állnak azok a buszok, amelyek eddig a BKV-s sportolókat szállították."

    A BKV Előre SC - a BKV tulajdonában levő két intézményt, a Sport utcai sporttelepet és a Római parti csónakházat használva - versenyszakosztályaiban négy sportág művelőit foglalkoztatja: a tekézőket, a súlyemelőket, a kajak-kenusokat és a labdarúgókat.

    "Focicsapatunk az NB II Nyugati csoportjában játszik, de lehet, hogy csak ifistákkal tudjuk majd folytatni. Az átigazolási időszakból három nap van hátra, s a felnőtt csapat tagjainak szóltam, hogy oda igazolhatnak, ahová akarnak és tudnak, bár a futballszakosztály vezetője még rohangál mindenfelé, hátha valaki segít..." A BKV Előre három olimpiai bajnokkal büszkélkedhet (Baczakó Péter, Tatai Tibor, Temes Judit), s sportolói 30 világbajnoki címet szereztek.

    Forrás: http://hvg.hu/sport/20120216_bkv_elore_tuleles
     
  17. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.02.16, 13:24
    Erről konkrétat sajnos nem tudok.
     
  18. avatar: pirospont
    2012.02.16, 10:25
    És a klubházat, a pályákat ki fogja fenntartani? Vagy azt eddig is a focicsapat gazdálkodta ki?
     
  19. avatar: Sanyi-Hungaria
    2012.02.16, 10:18
    Tegnap este beszéltem Mátyás Tibor szakosztály vezetővel és megnyugtatott, hogy nem olyan egyszerű megszüntetni az egyesületet. A klub vezetői szavazatai alapján lehet a klubot megszüntetni nem a BKV Zrt. vezérigazgatójának döntésével! A labdarúgók eddig se a közlekedési vállalat hathatós támogatásával működött... El lehetetleníteni megpróbálhatják a klubot, de egyszerűen megszüntetni NEM! Ha kell nulla költségvetéssel is végigjátszák a bajnokságot a labdarúgók!
     
  20. avatar: NNS
    2012.02.16, 09:24 (szerk.: 2017.07.09, 18:21)
    Részvétem!

    Lassan 10 éve volt "szerencsém" átélni milyen érzés ha megszűnik egy klub aminek szurkol az ember.

    Nagyon sajnálom, számomra mindig szimpatikus csapat volt a BKV, a Sport utcai stadion és a szurkolói.
     
  21. avatar: AMiUtunk
    2012.02.16, 00:43
    Mit számít 99 év és 8 hónap?
    Azoknak, kik ezért a csapatért éltek...

    gyurcsány fajti, pakolhatsz és indulhatsz a Gulágra!
    Ez a ti lelketeken szárad!
     
  22. avatar: BZS1979
    2012.02.15, 19:53 (szerk.: 2017.07.09, 20:08)
    Megszűnik a BKV Előre SC

    Február végén megszűnik a BKV Előre SC, mivel a BKV saját anyagi helyzete miatt nem tudja tovább finanszírozni a sportegyesületet - értesült az MTI szerdán az ügyet jól ismerő forrásból.

    A sportklubnál csütörtökön jelentik be, hogy nem tudják fizetni sem a sportolókat, sem a karbantartókat. Az MTI úgy tudja, hogy a közlekedési társaság már a létesítményt sem tudja üzemeltetni, a klubnak egyetlen forintot sem tud adni.

    A dolgozókat szabályszerűen nem tudják elküldeni, mivel a végkielégítések kifizetésére sincs már pénz. Az MTI információi szerint a klub elnökével szerdán közölte Bolla Tibor megbízott vezérigazgató, hogy február végén be kell zárni az egyesületet.

    Az 1912-ben alapított BKV Előre honlapja szerint versenysportként kajak-kenu, labdarúgó-, súlyemelő- és teke-szakosztály működik az egyesület keretein belül. A futballcsapat az NB II Nyugati csoportjában szerepel.

    MTI, 2012.02.15.
     
  23. avatar: Sanyi-Hungaria
    2011.08.15, 15:27 (szerk.: 2017.07.09, 18:22)
    kép
    bkveloresc.hu
     
  24. avatar: AMiUtunk
    2011.04.22, 20:36 (szerk.: 2011.04.22, 21:04)
    A név- és színváltozások a klub történetét feldolgozó könyvek alapján lettek beadva:

    - a klub fennállásának 50. évfordulójára kiadott, keményborítós "A villamos sport fél évszázada 1912-1962" és
    - a háromnegyed-évszázados klubszületésnap alkalmára megjelentetett, Árpássy-Bikás-Gedényi-szerzőhármas által kiadott "BKV Előre 1912-1987" művek alapján.

    Mindkettő számos-számtalan hiányosságot és pontatlanságot tartalmaz, így természetesen előfordulhat, hogy a dátumok tekintetében is mutatkoznak eltérések. Örömteli, hogy ma az internetnek köszönhetően sokkal több és (talán) pontosabb forrás áll rendelkezésünkre, mint amelyekkel a könyvek szerzői dogozhattak.

    ui.: Amennyiben valaki fel kívánja dolgozni a klub 100 éves történetét, kérem sziveskedjen jelezni.
     
  25. avatar: fgymat
    2011.04.22, 15:18
    Új adatok merültek fel a klub múltjával kapcsolatban. Az # 5. hozzászólásban és a klubbemutatóban említett 1918. szeptember 5.-ei Budapesti Egyesített Városi Vasút Egyesületére történő névváltozás nem pontos. Az akkori kormány csak 1918. november 22-én vonta össze a fővárosi közlekedési vállalatokat, tehát előtte nem lehetett a névváltozás sem. A klub pontos neve pedig a következő volt: Budapesti Egyesített Városi Vasutak Tisztviselőinek Sport Egyesülete.

    forrás:
    gaborpapi (fórum)
    és
    http://www.bkv.hu/hu/tarsasag_tortenete/a_bkv_tortenete_1_resz
     
  26. avatar: Sanyi-Hungaria
    2011.04.13, 16:09 (szerk.: 2017.07.09, 20:09)
    A BSZKRT Romániában túrázó csapata szombaton hatezer főnyi közönség előtt a CFR együttesével mérte össze erejét és attól 5:2 /3:2/ arányú vereséget szenvedett. A magyar együttes a mezőnyben jól játszott, csatárai azonban a kapu előtt a legbiztosabb helyzetekben is hibáztak. A győztes román csapat legjobb embere a kapus volt, aki számos gólnak látszó lövést tett ártalmatlanná.

    MTI, 1933. május 13.
     
  27. avatar: Sanyi-Hungaria
    2010.12.01, 11:20 (szerk.: 2010.12.01, 11:22)
    BSZKRT SE 30-as évek

    kép

    Bp. Előre 50-es évekből

    kép
     
  28. avatar: fgymat
    2010.11.05, 18:23 (szerk.: 2017.07.09, 20:09)
    1945.04.30. Népsport: Előre SC lett a BSzKRT SE-ből. Szerintem SC volt egészen 1950.07.21-ig, amikor is megalapították a Közlekedési és Szállítási Vállalatok sportegyesületét az „Előre SE”-t. (Ekkor fúzionált a Teherfuvar MSE és az Előre SC.) Mint központi egyesület fennmaradt 1955 elejéig, amikor a Lokomotív SE-vel és a Postás SE-vel Törekvés SE néven összevonták. De az NB II-ben már 1951-ben Bp. Előre SK néven szerepelt (pl. Népsport1951.05.03.).
    Tudni kell, hogy az 1950-es évek elején a magyar sport szervezete jelentős átalakuláson ment át:
    1951. január 29-i ülésén a SzOT elnöksége döntött az egységes rendszerű szakszervezeti egyesületek felállításáról. Ekkor születtek meg a különböző SE-k, melynek alapszervei voltak a sportkörök. A bajnokságokban a szakszervezeti SE-k nem vettek részt, ők csak irányítói voltak az alájuk tartozó sportköröknek (pl. Bp. Kinizsi SK, Győri Vasas SK, Dorogi Bányász SK).
    Később a forradalom után, 1956.12.05-én közölte a „Sport”, hogy újjáalakult az Előre SE.

    forrás:
    gaborpapi (fórum)
     
  29. avatar: fgymat
    2010.11.05, 12:22 (szerk.: 2017.07.09, 20:11)
    BKV Előre SC 1912. - cím: Budapest, Akácfa u. 18. 1072 - a pálya: Budapest, VIII., Knopp Imre u. 2. 18000 néző- szín: kék-sárga.

    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395911830_2j1wt8j.jpg
    forrás:
    Sport Zsebkönyv 80/81
     
  30. avatar: magyarfutball.hu
     
  31. avatar: fgymat
    2010.10.04, 09:00 (szerk.: 2017.07.09, 20:11)
    BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT (BKV) ELŐRE SC

    Alapítás: 1912
    Cím: 1072 Budapest, VIII., Akácfa u. 18, telefon: 220-058
    Technikai vezető telefonja: 422-130/15-00 mellék
    Pálya: Budapest, VIII., Knopp Imre u. 2, telefon: 136-366, 16.000 néző
    Szín: kék-sárga

    forrás:
    Sport zsebkönyv '74-75
     
  32. avatar: magyarfutball.hu
     
  33. avatar: magyarfutball.hu
    2009.11.05, 11:50
    25 éves évforduló ünnepsége:
    http://mvh.nava.hu/watch.php?id=2376
     
  34. avatar: Ailton
    2009.10.24, 23:46 (szerk.: 2017.07.09, 18:25)
    Napra pontos névváltozások:
    Az egyesület névváltozásai
    1912. Június 15. BKVT bordó-fehér
    1918. szeptember 5. BEEVE bordó-fehér
    1923. január 1. BSZKRT SE bordó-fehér, 1926-tól kék-sárga
    1945. március 10. ELŐRE SE bordó-fehér
    1954. december Törekvés SE piros-fekete
    1957. január 1. Bp-i Előre SE kék-sárga
    1969. január 1. BKV Előre SC kék-sárga

    http://www.bkveloresc.hu/pages/tortenelem.htm
     
  35. avatar: magyarfutball.hu
    2009.01.16, 16:24 (szerk.: 2017.07.09, 20:15)
    Íme két régi BKV-címer! Az elsöt kb. 1967-töl kb. 2003-ig használták.
    Nekem az egyenes vonalak miatt még mindig sokkal újabbnak tünik, mint a mostani retrós beütésü...

    kép

    Ez pedig a ´62-es jubileumi címer. A stilizált fejnélküli griffmadárka valószinüleg valamilyen elektromos berendezést hivatott mutatni. A könyv, melyröl leszedtem, "A villamossport fél évszázada"-címet viseli. Könnyen lehet, hogy a cím nem az elektromosságra, hanem a közlekedési eszközre vonatkozik... A tram rallye-re... smiley

    kép
     
  36. avatar: Sanyi-Hungaria
    2008.10.14, 11:09
    Mind a kettő használható
     
  37. avatar: NNS
    2008.09.22, 22:29 (szerk.: 2018.02.06, 17:49)
    BKV-sok!

    Melyik a valódi címer?

    kép

    kép

    + az is kicsit eltér amit a honlapokon használtok / a klub:

    kép
    www.bkvelore.hu

    kép
    www.bkveloresc.hu
     
  38. avatar: magyarfutball.hu
    2008.05.29, 14:07 (szerk.: 2017.07.09, 18:25)
    Friss hír, hogy a szurkolóink gondozásában idén nyáron egy dvd kerül kiadásra, amely írásban és képben egyaránt csokorba gyűjti felnőttcsapatunk és valamennyi korosztályos csapatunk 2007/´08-as mérkőzéseinek történéseit. A remélhetőleg hagyományt teremtő dvd a jelenlegi tervek szerint többek között a szezon során lejátszott mérkőzések jegyzőkönyveit, összefoglalóit és edzői nyilatkozatait tartalmazza majd és természetesen sok-sok képkockán eleveníti fel a mérkőzések történéseit és lelátói eseményeit az elsőtől az utolsó fordulóig. Azokat is, amelyek sem a klub, sem a szurkolók honlapján nem láttak ezidáig napvilágot! smiley

    A nyári hónapok során készülő ezüstkorong az új szezon első BKV Előre SC-mérkőzésén (az augusztus 9-10-i hétvégén) már kapható lesz. Előrendeléseket, ötleteket, javaslatokat, cikkeket és egyéb képanyagot folyamatosan küldhetnek a viking1995[kukac]freemail.hu-címre vagy megvitathatják a fórumunk hasábjain!

    A dvd mindenki számára hozzáférhető, kedvező áron lesz kapható, hiszen a készítőket nem a nyereségvágy hajtja. Indíttatásuk e klub határtalan szeretete és mindennemű, tőlük telhető támogatása, így e dvd megjelentetésének célja sem lehet más, mint a BKV Előre SC további népszerűsítése és egy olyan kézzelfogható ?emlék? kiadása, mely minden érdeklődő, szimpatizáns, játékos, klubtag, szurkoló és fanatikus számára egy rendszerezett áttekintést ad klubunk labdarúgó-szakosztályának 2007/´08-as évéröl. A dvd iránti érdeklődés függvényében az eszüstkorong és a borító is magasabb optikai és tartalmi kivitelezésű lesz! Sőt, ha az aktuális szezont feldolgozó digitális kiadvány megfelelő fogadtatásban és sikerben részesül, valamint igény mutatkozik a korábbi szezonok feldolgozására is, úgy erre is mód nyílhat!

    Egyúttal felhívjuk minden kedves Olvasónk és Látogatónk figyelmét arra a tényre is, hogy a BKV Előre SC 1912. június 15-i alapításának centenáriuma alkalmából 2012-ben több írásos és digitális kiadvány megjelentetése várható. Ezúton kérünk mindenkit, aki klubunk BKVT-, BEEVE-, BSZKRT-, Előre SE-, Törekvés-, Bp. Előre SC- és BKV Előre SC-idejéből rendelkezik fényképekkel, videó- és hanganyaggal, statisztikákkal, újságcikkekkel, klubkiadványokkal, sportkönyvekkel, belépőjegyekkel és egyéb érdekeségekkel, hogy szíveskedjen kapcsolatba lépni velünk és/vagy rendelkezésünkre bocsátani a BKV Előre eddigi 96 éves históriájának (elsősorban futballvonatkozású) korabeli relikviáit azért, hogy négy év múlva átfogó, komoly és részletes kiadványokkal, méltó módon ünnepelhessük meg e nagyszerű kiscsapat fennállásának századik évfordulóját! Előre (sic!) is köszönjük!

    forrás:
    bkvelore.hu