comments

1. 
   admin BZS1979

   # 1

   2017.08.24, 17:41 (szerk.: 2017.08.24, 17:42)

   Fanatikus szurkoló levele
   
   Kedves Fiúk!
   
   Szerettem volna az egész világgal, de legalábbis az álmosdi emberekkel megosztani azt a csodálatos élményt amelyben tegnap veletek együtt nekem is részem volt. Nem találtam jobb megoldást mint hogy az e-mail címetekre elküldöm ezt a pár sort és így hátha több mindenkihez is eljut az üzenetem.
   Mindannyian tudjuk mi is történt 1848. március 15-én. Egy maréknyi fiatal magyar egy gondolattól vezérelve, közös hittel és érzéssel a szívében odaát egy cél mögé és megvalósította önmaga és sokak álmát.
   1973-ban egy már akkor is elismert, jó nevű magyar rendező Sándor Pál, teret és lehetőség teremtett a film segítségével egy egyszerű kisember álmának - ami így szólt - KELL EGY CSAPAT. Minarik Ede a mosodás - Garas Dezső alakította a Régi idők focija c. filmben - megálmodott egy focicsapatot. Tervét véghez vitte, aki látta a filmet tudja a történetet, de a mi estünkben az alapgondolatnak van üzenet értéke.
   Valószínűnek tartom, hogy a sors akarta éppen így hogy Sándor Pál tegnap kapta meg munkája elismeréseként az őt már régóta megillető Kossuth díjat, és én azt sem tartom véletlennek, hogy mi és a kis csapatunk tegnap érte el azt amit elért.
   Szóval- KELL EGY CSAPAT. Gondolta ezt Asztalos Sanyi barátunk egy-két- három társával együtt, és a gondolatot, tettek követték és évtizedek után újjáéledt az ÁLMOSD HAJDÚ SPORTEGYESÜLET.
   Igen - LETT EGY CSAPAT. Önkormányzati segítséggel, álmosdi illetőségű vállalkozó, innen elszármazott vagy csak a focit igazán szerető emberek anyagi és más jellegű támogatásával újból élet költözött az álmosdi Tsz-kert ódon fái közé.
   Jöttek a csapathoz fiatalok, talán egy kicsit idősebb, de annál tapasztaltabb rutinos rókák, és a pálya szélén is megjelentek a fociért, azért a bizonyos magyar fociért, amit sokan ugyan már azt mondják nem szeretünk, de azért itt van rá a jó példa még mindig megdobogtatja a szívünket. Nem kell hozzá Puskás Öcsi, Alber, Nyilasi vagy napjaink Husztija. Nekünk már az is nagy dolog, hogyha kifut a pályára a csapat és látjuk, hogy a fiúk szemében ott ragyog az elszántság.
   Az első év nehézre sokszor mondhatjuk gyötrelmes sikeredett, gólzsáknak használtak bennünket ellenfeleink, de azért az a pár álmosdi gól csak tapsot és harsány hangokat hozott elő a pályán szélén szurkolókból. Lezártunk egy szezont nem túl nagy sikerrel, de ott voltunk akkor is, a csapat és mi szurkolók is, és úgy gondolom mindenki sokat tanult abból az első esztendőből.
   A következő idényt már egy másabb felfogású és összeállítású csapat kezdte. Mondhatom ezt azért is mert egy pár nagyon hasznos és jó képességű játékossal bővült a keret, meg azért is mert én is részese voltam talán egy vagy két kivétellel minden mérkőzésnek. Jöttek az eredmények először csak a hazai, de aztán az idegenbeli meccseken is. Egyre többen koptattuk a korlátot a pálya szélén rágtuk a szotyit, be-be szóltunk a sporinak ha nem úgy fújt ahogy mi gondoltuk volna. És szép csendben a mi kis csapatunk felkúszott a dobogóra. Elvárásokról, tervekről, pontszámokról és helyezésekről kezdtek el beszélni pályán kívül és belül. Szerintem ez még most is korai, de erről majd egy következő gyűlésen szót ejtünk.
   Persze a kisebb-nagyobb viták, szóváltások ugyanúgy megmaradtak, de ez valahol kell is, hiszen mindez a csapatról és annak eredményéről vagy eredménytelenségéről szól. Eltelt az ősz és sok szép megnyert meccsen begyűjtött pontjaink alapján ott maradtunk a táblázat elején, ellen feleink nem kisebb bánatára. A csapat nagy része a mindennapi kötelezettsége mellett, kinek munka - kinek tanulás, továbbra is próbálta megőrizni, átmenteni jó formáját edzéseken vagy éppen a létai teremtorna hétvégéről hétvégére ismétlődő fordulóin.
   És újra eljött a nap, 2009. március 15. Én úgy gondolom az álmosdi Hajdú SE életében ez a nap lehet sorsfordító. Benne van a lehetőség hogy ezután merjünk együtt nagyot álmodni és véghez vinni, de benne van az is hogy felül kerekedjen rajtunk az elbizakodottság és akkor a mélybe taszít bennünket az ami tegnap történt. Én hiszek a fiúkban és remélem az előbbi fog történni.
   A szokásos kis különítmény elindult Nyírábrány felé, hogy az első fordulóban megküzdjön a bajnoki pontokért. A pálya talaja inkább hasonlított sártengerre,de az idő varázslatos volt. Csodaszépen sütött a nap, jó volt a hangulat mi kell még egy jó kis meccshez. Hát persze egy-két sör és szotyi.
   Már az első percekben kiderült mindenki számára, hogy van a pályán egy csapat és vele szemben egy játékos tíz asszisztenssel. A játék képén is ez látszott, Folyamatosan szerveztük, irányítottuk a játékot. Nagyon jól használtuk ki két csatárunk adottságait, Ádi fizikai és magassági fölényét és technikai ügyességét és nem kevésbé Józsi félelmetes gyorsaságát és veszélyességét a kapura. Csak hát mindig az az utolsó passz vagy átadás vagy lépés. Már tényleg csak a gól hiányzott a játékunkból. És jött a szokásos fekete leves. Két szabadrúgás a kapu közelében és Kálmándi, igen az a bizonyos már kettőre növelte az előnyt. És még el sem telt az a borzasztó tíz perc egy kiugratás Kálmánditól és ott a hosszúban a harmadik.
   Játékosok és szurkolók egyszerre bosszankodtunk, hogy egy ember megfordította a meccset és próbáltuk keresni a megoldást vagy az elkövetett hibákat. A szünet hamar jött és ment, de arra elég volt hogy a fiúk rendezzék soraikat és mintha valamilyen fények kigyúltak volna a szemekben, valami márciusi lendület költözött volna a szívekbe és lábakba, beindult az álmosdi. Úgy telt el 25.perc a második 45-ből, hogy a hazaiak nem jártak a mi térfelünkön. Támadást támadásra készítettünk elő, hol a jobb szélen, hol a bal szélen sziporkáztak a fiúk, hol pedig a középen szövögettük egyre veszélyesebb támadásainkat. Keresték a labdát a hazaiak, de nem találták.
   És akkor beindultunk. Elkezdődött március 15-én az a a bizonyos 15 perc ami örökké be kerül a álmosdi foci történelemkönyvébe. Jött a szélvész gyors Józsi, aztán a kicsit ősz halántékú, de örökké fiatal Jani, aztán az egyik motorja és szellemi vezére a csapatnak Zoli, és nem utolsó sorban az aki a legszebbiket, na nem csak azért mert az volt a győztes, hanem azért mert rajzolni sem lehetett volna szebbet, a másik örökmozgó és egyéniség Gabi. És leesett az egy tucat ábrányi arcáról a mosoly, hiszen 3-4 lett a mérkőzés állása. Eufólikus hangulat kezdődött már az első találat után a pályán és azon kívúl is. Ahogy jöttek a gólok egymás után úgy találtak egymásra játékosok és szurkolók. Szavakkal nehezen kifejezhető ünnepe volt ez a a focinak. Csodálatos egymás nyakában csüngeni és kiabálni az eredményt vagy skandálni a gólszerző nevét, nem csak mosolyt hanem sok esetben könnyet is csalt egyes emberek szemébe. A maréknyi kis szurkoló tábor szünni nem akaró tapssal jutalmazta övéit.
   Itt jegyzem meg időközben még az is belefért, hogy 11-est hibáztunk. Nem haragudhattunk Ádira a kimaradt büntető miatt, azt neki kellett rúgnia. Ha bemegy akkor kánaán,így hogy kimaradt sincs mit szégyenkeznie. Ennek a fiatalembernek ott van a a tehetség a lábában. Most nem úgy sikerült ahogy ő és mi is szerettük volna, de el kell hinnie, hogy mis továbbra és szeretjük és megszavazzuk neki a bizalmat, mert tudjuk hogy ott van a tehetség a lábában, a tudás a fejében és az álmosdi elszántság a szívében.
   Igen hölgyek -urak, lányok és fiúk, idősek és fiatalok, akik eddig távol maradtatok a pályától, tegyetek egy lépést a csapat felé. Higgyétek el nektek is szükségetek van a sikerre, hanem másért csak önmagatokért, de ha a jelenlétetekkel és néha egy-egy tapssal vagy bekiabálással 12. emberként ott tudtok lenni a fiúk mellett, higgyétek el sokat tudtok tenni azért hogy közös álmainkn valóra váljanak és bebizonyítsuk itt a megyében, hogy Álmosd VAN EGY CSAPAT!
   Sajnálom hogy semmilyen műszaki eszköz nem állt rendelkezésünkre megörökíteni ezt a csodálatos teljesítményt. A mi csapatunk akaratból, hozzállásból és küzdeni tudásból tegnap jelesre vizsgázott. Felmérték a fiúk hogy van keresni valójuk az ellenféllel szemben és ezt tudatos, okos türelmes játékkal, és szószerint játékkal meg is tudták valósítani. Példa értékű lehetne sok magasabb osztályban csetlő-botló focista számára, aminek tegnap mi kevesen részesei lehettünk.
   Szomorkás voltam kicsit mert én nagy Loki szurkoló lemaradtam a nagy keleti rangadóról, dolgoznom kellett ugyanis, de lehet hogy a sors akarta így, mert ezáltal vasárnap szabadnapom volt és el tudtam én is utazni a csapattal. Nagyon jó volt tegnap is álmosdinak lenni Nyírábárnyban és büszke vagyok arra hogy ott lehettem köztetek . Köszönöm szépen.
   Mégegyszer kérném mindazokat akik valaha sportoltak vagy szeretik a sportot, hogy jöjjenek minél többen és támogassák, buzdítsák ezt a kis közösséget, hiszen nem mindegy hányan kiabájuk a pálya széléről, hogy HAJRÁ ÁLMOSD vagy SZÉP VOLT FIÚK.
   Az Álmosd újság szerkesztőit pedig ezúton arra szeretném kérni, hogy méltóképpen adjanak hírt erről a sportélményről, megérdemli mind a csapat, mind azok akik valamilyen szinte közreműködői, segítői és részesei voltak ennek a frenetikus sikernek.
   Én szerény személyemmel mindig mellettetek állok és tudhatjátok minden lehetőséget megragadok arra, hogy ott legyek köztetek és hiszem benne, hogy levonva a kellő tanulságot és jó helyre eltenni ezt a példamutató teljesítményt fogunk mi még együtt nagyot álmodni és nagy dologra ébredni.
   
   KÖSZÖNÖM FIÚK ! SZÉP VOLT FIÚK ! HAJRÁ ÁLMOSD !
   
   Egy fanatikus szurkolótok: Tóth László

   
   http://www.magyartelepulesek.hu/almosd/fan.html