magyarfutball.hu

  1. Fordulás után a nagyobb sebesség gyümölcsözőnek bizonyult

    Csak Molnár kapuson múlott, hogy nem kétszámjegyű vereséggel utaztak haza a vendégek

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Hódmezővásárhely 4-0 (0-0)
    Békéscsaba, 1000 néző

    49. p.: Pozsár 22 méterről lövésre szánta el magát és bombaerős labdája nagy erővel a jobb sarokba vágódott, 1-0.
    62. p.: Okos hosszú indítását Ursz nagy vágta után az alapvonalnál elérte és pontos beadását Pozsár fejelte 5 méterről a kapu közepébe, 2-0.
    69. p.. Pozsár bal oldali szögletét Závoda kapásból lőtte a jobb alsó sarokba, 3-0.
    82. p.: Ismételten szögletrúgáshoz jutottak a hazaiak, amelyet Szeverényi jobb oldalról végzett el és Pozsár magasra felugorva bólintott a jobb sarokba, 4-0.

    Az első játékrészben a hazai csapat lépett fel támadólag, de lehetőségeik elakadtak a vendégek kapusában vagy a felső léc segíteet rajta. A játékvezető adós maradt a liláknak két jogos büntetővel.

    A második félidőben a hazai csapat még nagyobb sebességfokoza...
  2. A pálya talaja komolyabb ellenfélnek bizonyult, mint a hazaiak

    Kötelező győzelmet aratott Szolnokon a Békéscsaba 1912 Előre SE

    Szolnoki Spartacus - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-4 (0-2)
    Szolnok, 200 néző

    25. p.: Bernáth pontos átadásával Krajncz középen remek ütemben kilépett a védők gyűrűjéből és 12 méterről a kifutó kapus fölött emelt a bal felső sarokba, 0-1.
    40. p.: Pozsár remek labdát tálalt Bernáth elé, aki elsőre a kivetődő kapusba lőtt, de a kipattanó labdát másodjára az üres kapu jobb oldalába helyezte, 0-2.
    54. p.: A hazai csapat kihasználta a békéscsabai csapat védelmi megingását és Sárkány jobb oldalról, 13 méterről a jobb alsó sarokba vágta a labdát, 1-2.
    60. p.: Ursz egyéni szóló után betört a büntetőterületen belülre és már csak szabálytalanul tudták szerelni a hazai védők. A jogosan megítélt büntetőt Pozsár a jobb sarokba lőtte, 1-3.
    70. p.: Pozsár átadásával Okos egészen az alapvonalig vezette a labdát, pontos visszagurítására Pozsár érkezett és védhetetlenü...
  3. Fontos pontokat vitt el Csabáról a Honvéd fakó

    Pedig az emberelőny után másképp is alakulhatott volna a mérkőzés

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Budapest Honvéd II. 0-0
    Békéscsaba, 1000 néző

    70. p.: Benjamin a saját térfelének közepén hátulról szándékosan rácsúszott Bernáth lábára és mivel volt már egy sárga lapja, így a következő után egy piros következett.

    Az első játékrészben kiegyenlített erők küzdelme folyt a pályán, két nagy lehetőség adódott a csapatok előtt, de ezek kimaradtak.

    A második félidőben a békéscsabai csapat próbálta magához venni a mérkőzés irányítását, de ez csak a 70. perc, Benjamin kiállítása után történt meg.
    Ezután több lehetősége volt a hazai csapatnak szabadrúgások révén, de ezek a lövések rendre elkerülték a vendégcsapat kapuját.

    Összességében elmondható, hogy a küzdelmes, helyenként jó színvonalú mérkőzés igazságos pontosztozkodással zárult.

    Jó: Rubus, Viniczai, Závoda, Kovács ill. Ivancsics, Élő.

    Szarvas János: Kiegyenlített mérkőzésen ...
  4. Fél tucat csabai a hálóban

    Jól kezdte a szezont a Békéscsaba 1912 Előre SE

    Gyulai Termál FC - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-6 (1-1)
    Gyula, 300 néző

    Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a gyulai egyesületnél több tisztséget is betöltő, nemrég elhunyt Oláh Ferenc emléke előtt tisztelegve.

    3. p.: Ferenczi a félpályánál csent el egy labdát s húzott el a bal oldalon, laposan középre lőtt labdájára Fazekas érkezett a másik oldalról és laposan a hosszú sarokba lőtt, 1-0.
    25. p.: Szeverényi balról végzett el egy szögletrúgást, ami érintés nélkül csavarodott be a túlsó felső sarokba, 1-1.
    52. p.: Egy jobb oldali beadás Bernáthot középen tisztán talált, aki Steigerwaldot is kicselezve gurított a hazaiak kapujába, 1-2.
    59. p.: Egy bal oldalról kapura ívelt labdát Steigerwald csak kiütni tudott, de Okos fejjel a kapuba továbbította a vendégek harmadik gólját, 1-3.
    64. p.: Krajncz a hazai kapu jobb sarkánál közelről lőtt a hálóba, 1-4.
    68. p.: Bal oldali vendégtámadás során...
  5. Várhidi Péter eltiltása miatt Haraszti Gergely ült vezetőedzőként a szigetszentmiklósi kispadon.
  6. A putnoki csapatnál az eltiltott Koszta Péter helyett Kócsi József másodedző szerepelt vezetőedzőként.
  7. Az eltiltott Major László helyett Csizmadia Imre ült az orosházi kispadon vezetőedzőként.
  8. Gólzáporos békéscsabai győzelem idegenben

    Hárompontos hátránnyal zárták az őszt a lila-fehérek a bajai gárda mögött

    Örkény - Békéscsab 1912 Előre SE 1-5 (0-1)
    Örkény, 50 néző

    38. p.: 26 méterre a hazai csapat kapujától Pozsár végzett el egy szabadrúgást, amelyet a bal felső sarokba csavart, 0-1.
    52. p.: Ursz megiramodott a bal oldalon, pontos beadására Okos érkezett, aki a bal alsó sarokba fejelt, 0-2.
    60. p.: Okos remek labdájával Miklya középen kilépett és a büntetőterületen belülről, 12 méterről a jobb sarokba zúdított, 0-3.
    63. p.: Ladányi 35 méterről lövésre szánta el magát és a gyilkos erejű bombája a felső lésről vágódott a hazaiak hálójába, 0-4.
    72. p.: Zsivóczky a jobbösszekötő helyéről, 25 méterről egy szabadrúgást a bal felső sarokba csavart, amely a későn vetődő Harmant érintve került a hálóba, 1-4.
    83. p.: Nyúl szép egyéni játék után pompásan helyezett a kifutó kapus mellett a jobb alsó sarokba, 1-5.

    Az első játékrészben rögtön a vendégcsapat vette magáho...
  9. Nehezen alkalmazkodtak a csapatok a talajhoz

    A békéscsabai lila-fehérek győzelemmel búcsúztak hazai pályán az őszi idénytől

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Szigetszentmiklós 2-1 (2-0)
    Békéscsaba, Kórház utca, 500 néző

    4. p.: Pozsár középen a védők mögé beívelt labdáját Horváth fejelte 10 méterről a jobb sarokba, 1-0.
    44. p.: Pozsár szabadrúgása a bal sarok felé tartott, labdája a kapust érintve vágódott a bal sarokba, 2-0.
    55. p.: Negyven méterre a hazai kaputól, balról Frank ívelte az ötös vonalra a labdát, amely a kivetődő Harman alatt Rubusról pattant a csabai kapu bal alsó sarkába, öngól, 2-1.

    A közepes iramú találkozón a hazaiak jobban kezdtek, de a vendégek is felnőttek a feladathoz, ezért a kapuk felváltva kerültek veszélybe.
    Mindkét csapat nehezen alkalmazkodott a mély talajhoz, ám a lila-fehérek a küzdelmes mérkőzésen mégis kétszer beköszöntek a szigetszentmiklósiak kapujába, s ezzel itthon tartották a három pontot.
    A csabaiak hazai pályán győzelemmel búcsúz...
  10. Magabiztosan nyertek a lila-fehérek

    Szakadó hóesésben játszottak a csabaiak a fővárosban

    REAC II - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-5 (0-2)
    Budapest, 50 néző

    37. p.: Pozsár Urszhoz játszott, aki egyből Pankotait hozta kihagyhatatlan helyzetbe és a csatár élt a lehetőséggel, közvetlen közelről a bal alsó sarokba pofozta a labdát, 0-1.
    41. p.: Horváth Pozsár elé tálalt, aki a kivetődő kapus alatt helyezett a hálóba, 0-2.
    53. p.: Horváth beadását pozsár visszapasszolta Okos elé, aki a hosszú jobb sarokba vágta a labdát, 0-3.
    62. p.: Szenti beadását Pozsár átvette a 16-os vonalán és középről az elvetődő kapus mellett helyezett a hálóba, 0-4.
    71. p.: Szépített a hazai csapat, Újvári egy lecsorgó labdára lecsapott és közvetlen közelről a bal sarokba helyezett, 1-4.
    88. p.: Pozsár kitört és a 16-oson belülről lövésre szánta el magát, a labda kipattant Horváth elé, akinek lövése után a kapus lábai között a hálóban kötött ki a játékszer, 1-5.

    Szakadó hóesésben, irreális tala...
  11. A korábbi kisiklás után most nyolc gólt lőttek a lila-fehérek
    Szünet után felpörögtek a békéscsabaiak és állva hagyták az alaposan megilletődött ellenfelüket

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Kiskunfélegyháza 8-0 (3-0)

    Békéscsaba, 800 néző
    V.: Galambosi Mihály (Samu László, Bartucz Ferenc)
    Békéscsaba: Harman - Szenti, Rubus, Brlázs, Horváth T. (Sajben) - Ladányi (Nyúl), Závoda, Pozsár, Ursz - Cseke (Okos), Miklya. Edző: Szarvas János, Kiss János. Kiskunfélegyháza: Tóth - Nádasi, Barna Zs., Valkovics, Fricska - Kádár, Bagi (Kerekes), Szabó A. (Terjék), Barna Cs. - Szabó T., Lénárt. Edző: Gyurik József.

    8. perc: Pozsár 28 méteres szabadrúgását nagy bravúrral a kapus a felső lécre tornázta, de a kipattanóra Miklya eszmélt a leggyorsabban és a kapu közepébe helyezett, 1-0.
    16. perc: Ursz elrobogott a bal oldalon és mértani beadását Horváth előrecsúszva vágta a hálóba, 2-0.
    27. perc: Miklyát szerelték a 16-oson, a kipattanó labdát Pozsár 30 méterről a bal felső sarokba ...
  12. Újabb pontokat vesztett az Előre SE

    A hosszabbításban egyenlítettek a lila-fehérek Csongrádon

    Csongrád - Békéscsaba 1912 Előre SE 2-2 (1-1)
    Csongrád, 250 néző

    14. perc: Szeri becselezte magát a büntetőterületen belülre és pontos, visszagurított labdáját Katona 11 méterről laposan a bal sarokba helyezte, 1-0.
    16. perc: Závoda jobb oldalról indította Okost, akinek higgadt beadását Pozsár lőtte laposan kapura, amelyet Bíró még védett, de a kipattanót már nem hibázta el a csabai játékos és a kapu közepébe helyetett, 1-1.
    72. perc: Katona megiramodott a bal oldalon, a vendégek kapusa kifutott elé, de közben megtorpant, így a laposan a bal kapufa tövére passzolt labdára Keller István érkezett és egy méterről nem hibázott, 2-1.
    93. perc: Brlázs előreívelt labdáját Miklya fejjel megcsúsztatta és a jókor érkező Závoda higgadtan a kifutó kapus fölött emelte a hálóba, 2-2.

    Az első játékrészben a csabaiak kezdeményeztek többet, de a hazai csapat egy kontratámadásból vezetés...
  13. Agresszívebbek voltak a vendégek

    Váratlanul elszenvedte első vereségét a Békéscsaba 1912 Előre SE

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Vasas II 1-3 (1-3)
    Békéscsaba, Kórház utca, 500 néző

    10. perc: Egy jobb oldali szögletet Villám visszafejelt és a jókor érkző Kornis közvetlen közelről lőtt a hálóba, 0-1.
    22. perc: Egy védőkről kipattanó labdát Tandari 30 méterről, óriási erővel ballal a jobb felső sarokba zúdított, 0-2.
    25. perc: Büntetőhöz jutottak a hazaiak, mivel Kiss a kitörő Sajbent csak fellökni tudta. A megítélt 11-est Pozsár higgadtan a bal alsó sarokba helyezte, 1-2.
    38. perc: Rebryk beadását Radulovic értékesítette atétovázó, kivetődő Harman alatt, 1-3.

    A Vasas az első félidőben agresszivitásban felülmúlta a hazaiakat, így két védelmi hibából már a félidő vége előtt el is döntötte e találkozót.

    Fordulás után a lilák megpróbáltak nagyobb sebességre kapcsolni, de az egész mérkőzés alatt támadásaik meddők voltak. Így a fővárosiak megérdemelten vitték el a három ...
  14. A kitűzött célt teljesítették a lila-fehérek

    Magabiztosan győztek Monoron a békéscsabai futballisták

    Monor - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-3 (0-1)
    Monor, 100 néző

    20. perc: Pozsár az ellenfél térfelének közepéről, jobb oldalról szabadrúgást ívelt a kapu elé, amelyre Závoda remekül érkezett és a kimozduló kapust megelőzve a bal sarokba fejelt, 0-1.
    54. perc: Kajli lerántotta a kitörő Ladányit, s mivel volt már egy sárga lapja, így a második után a kiállítás sorsára jutott.
    74. perc: Závoda pontos átadásával Miklya kitört középen és a kivetődő kapusba lőtt, de a labda visszapattant elé és másodszor már nem hibázott, 0-2.
    88. perc: Závoda indította Miklyát, aki a jobb oldalról, a 16-oson belülről, 14 méterről a bal sarokba vágta a labdát, 0-3.
    89. perc: Csőke jobb oldalról élesen belőtt labdájára Bán érkezett és közelről, az ötösön belülről a kínálkozó helyzetet értékesítette, 1-3.
    90. perc: Bokros a kiállítás sorsára jutott, mivel szándékosan lekönyökölte Ladányit, aki...
  15. Nem tudták lemásolni a múlt hetit

    Döntetlen született a Tisza-partiak ellen a Kórház utcai rangadón

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Tisza Volán 2-2-(1-1)
    Békéscsaba, 1000 néző

    21. perc: Brinszky 20 méterről, középről lövésre szánta el magát és a késve mozduló Harman keze alatt a bal alsó sarokba csorgott a labda, 0-1.
    40. perc: Okos iramodott meg a jobb oldalon és pontos beadását Pozsár fejelte a kapuba, 1-1.
    55. perc: Egy szögletet Szenti visszafejelt és Ladányi a kapunak háttal állva, ollózva, hanyatt vetődve bombagólt lőtt a léc alá, 2-1.
    73. perc: Zakar a jobb oldalon faképnél hagyta a csabai védelmet és a kimozduló kapus mellett a hosszú sarokba lőtt, 2-2.
    75. perc: Mórocz második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott, mivel szándékosan kézzel ért a labdához.

    Az első félidőben a hazai csapat számtalan gólhelyzetet dolgozott ki, amelyet el is puskázteak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, egy ártalmatlan lövésből a vendégek szereztek vezetést. A csabaiak még ...
  16. Letaszították a trónról a Baját

    Hetet hintettek az addigi százszázalékos listavezetőnek a lila-fehérek

    Békéscsab 1912 Előre SE - Baja 7-0 (4-0)
    Békéscsaba, Kórház utca, 1000 néző

    15. perc: Pozsár szabadrúgásból 28 méterről a jobb felső sarokba csavart, 1-0.
    17. perc: Ladányi 18 méterről a bal alsó sarokba bombázott a meglepett kapus mellett, 2-0.
    29. perc: Horváth erős, az ötösre belőtt labdája a menteni igyekvő Glavatity lábáról a jobb alsó sarokba csorgott, öngól, 3-0.
    41. perc: Ursz pontos indításába Miklya beletette a lábát és a kivetődő kapus hasa alatt a kapu közepébe gurult a labda, 4-0.
    43. perc: Glavatity a második sárga lap után a kiállítás sorsára jutott.
    53. perc: Ladányi pontos passzát Miklya 14 méterről értékesítette a kimozduló kapus fölött, 5-0.
    56. perc: Pozsár remek szabadrúgása az érkező Szenti fejére szállt, aki visszafejelte az érkező Miklyához és a csatár értékesítette a kínálkozó lehetőséget, 6-0.
    65. perc: Szenti nagy bedobását Brlázs meg...
  17. Gólzáporos mérkőzésen nyertek a lila-fehérek

    Hátrányból fordítottak a békéscsabaiak Dabason a labdarúgó NB III-ban

    Dabas - Békéscsaba 1912 Előre SE 3-4 (1-1)
    Dabas, 200 néző

    15. perc: Kincses középen kiugrott a békéscsabai védők között, Szenti csak szabálytalanul tudta szerelni a 16-oson belül, amiért büntetőhöz jutott a hazai csapat. A 11-est Vass értékesítette, 1-0
    38. perc: A 16-oson belül egy belőtt labdát a hazaiak védője, Baranyai kézzel ütött le, a jogosan megítélt 11-est Pozsár a bal alsó sarokba helyezte, 1-1.
    53. perc: Pozsár bal alsó sarok felé tartó távoli lövését Kurucz csak kiütni tudta, a labda nem hagyta el az alapvonalat, Dani rácsapott és pontos visszapasszolt labdáját Pankotai 2 métrrről helyezte az üresen maradt kapuba, 1-2.
    60. perc. 30 méterről, bal oldalról szabadrúgáshoz jutott a Dabas. A hosszan előreívelt labdára Kincses rárajtolt, visszalőtte, pontosan a berobbanó Budafai elé, aki könnyedén a hálóba helyezett, 2-2.
    62. perc: Egy bal oldal...
  18. A finisben harcolták ki a győzelmet a lilák a Kórház utcában

    Meglepték az algyőiek a békéscsabaiakat bátor és a második félidőben nyújtott gólratörő játékukkal

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Algyő 2-1 (1-0)
    Békéscsaba, 500 néző

    32. perc: A hazai csapat 30 méterről, a balösszekötő helyéről szabadrúgáshoz jutott, amelyet Pozsár a jobb felső sarokba csavart, 1-0.
    65. perc: Závoda rossz hazaadását Harman a 16-oson kívülre futva nem tudta hosszan elfejelni, Daróczi rácsapott a labdára és 25 méterről az üresen maradt kapu közepébe emelt, 1-0.
    81. perc: Szenti hosszú bedobását Dani megcsúsztatta és az érkező Pozsár 8 méterről a hálóba bombázott, 2-1.

    Az első félidőben a vendégcsapat teljesen átadta a kezdeményezést a liláknak, akik a lehetőséggel nem tudtak élni, csupán csak egy ragyogó szabadrúgásgól után sikerült az első félidőt dűlőre vinniük.

    A második játékrészben egy másik arculatát mutatta az algyői csapat. Bátor támadójátékkal lépett fel és ennek meg is lett az er...
  19. Szünet után jól játszott a Békéscsaba 1912 Előre SE

    Használt a félidőbeli öltözői fejmosás a lila-fehéreknek

    Hódmezővásárhely - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-3 (1-1)
    Hódmezővásárhely, 500 néző Vezette: Wittmann

    12. perc: Rácz a békéscsabai 16-oson belülre egy keresztlabdával indította Mészárost, akinek csele átpattanz Szentin és a hazai középpályás a kifutó Harman fölött a kapu bal oldalába emelt, 1-0.
    41. perc: Pozsár remek labdával ugratta ki Urszot a bal oldalon, aki megiramodott és az alapvonalról pontosan Pankotai fejére varázsolta a labdát. A csabai játékos felhőfejessel a bal felső sarokba küldte a pettyest, 1-1.
    59. perc: Cseke remek szóló után ugratta ki a 16-oson belül Urszot, aki higgadtan a hosszú sarkba lőtt, 1-2.
    64. perc: Pankotai pontos labdával indította Csekét, aki a 16-oson belül kicselezte a kapust is, viszont a hálóőr kézzel lerántotta, amiért a játékvezető jogosan a büntetőpontra mutatott. A 11-est Pozsár higgadtan a jobb alsó sarokba helyezte, 1-...
  20. Feltörték a bunkert a lilák
    A vendégek a szerencsével sem álltak hadilábon

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Szolnoki Spartacus 2-1 (0-0)
    Békéscsaba, 500 néző Vezette: Somogyi (Kaszala, Eke)

    64. perc: A szolnoki 16-oson belülre betörő és Szenti labdájával helyzetbe kerülő Dani Pétert alaposan helybenhagyták, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Pozsár a jobbra vetődő Koncz mellett a kapu bal oldalába vágta, 1-0.
    80. perc: Dalmadi jobbról pontosan lőtt be a csabai kapu előterébe, ahonnan Sárkány félmagasan, nagy erővel 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 1-1.
    87. perc: Pozsár jobb oldali szögletét Koncz ügyetlenül ütötte ki, majd a labda után szaladt, de nem érte el. Nem úgy Ursz, aki rácsapott és egyből kapura lőtt. A labda útjába Dani beletette a lábát, amely így irányt változtatva a kapu közepébe vágódott, 2-1.

    Az első játékrészben a hazaiak végig kezükben tartották a mérkőzést, számtalan helyzetet kidolgoztak, de azok kimaradtak. A vendégek a szerencsével sem...
  21. A helyzetek alapján simább lehetett volna

    A fővárosban nyert a Honvéd fakó ellen a Békéscsaba Előre

    Bp. Honvéd II - Békéscsaba 1912 Előre SE 1-2 (0-1)
    Budapest, 100 néző

    5. perc: Rubus mélységi pontos átadását Pozsár helyezte higgadtan a kapus alatt a kapu közepébe, 0-1.
    78. perc: Pankotai pontos átadásával Okos kilépett és a 16-oson belülről, a jobbösszekötő helyéről, 15 méterről a jobb felső sarokba bombázott, 0-2.
    86. perc: piros a vendégek 16-osán belül átvett egy pontos átadász és a békéscsabai kapu lábai között helyezett 8 méterről a bal sarokba, 1-2.

    A vendég békéscsabai csapat sok helyzetet kidolgozott, amelyből kettőt értékesített, így magabiztos győzelmet aratott a több NB I-es kerettagot szerepeltető piros-feketék otthonában.

    Jó: Debreceni, Hock ill. Pozsár, Brlázs, Rubus, Pankotai.

    Szurgent Lajos: Kaptunk egy elkerlhető gólt, kezdeményeztünk, de nem tudtunk gólt lőni, mivel a felnőtt csapat visszajátszó játékosai nem megfelelően álltak a találkoz...
  22. A liláknál Pozsár kihagyott egy büntetőt

    Pontosztozkodás a megyei rangadón az NB III Alföld csoportjának nyitányán

    Békéscsaba 1912 Előre SE - Gyulai Termál FC 0-0
    Békéscsaba, 400 néző Vezette: Gera (Lászlai, Kóródi)

    29. perc: A kitörő Horváth Tamást a 16-oson belül Kovács Attila lerántotta, amiért a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. A büntetőt Pozsár a kapu jobb oldala felé rúgta, de Steigerwald óriási bravúrral kivédte.

    Az első játékrészben mindkét csapat nagy iramban futballozott, a gyulaik felvállalták a nyílt játékot. A csabaiak számtalan gólhelyzetig jutottak, de annál tovább nem, miközben a fürdővárosi kontrákban benne volt számtalan lehetőség.

    A fordulás után a lila-fehérek ismét sok helyzetet dolgoztak ki, de azok rendre kimaradtak. A finisre a gyulaiak elfáradtak, de még így is adódott előttük lehetőség a gólszerzésre.

    Jó: Brlázs, Szenti, Závoda ill. Steigerwald, Valentényi, Ferenczi, Czira.

    Szarvas János: Az első félidőben eldönthettük voln...
  23. Piros lapot kapott még a pályára nem lépő ajkai Szabó Levente a kispadon az 56. percben a játékvezető megsértéséért.
  24. A váciaknál egyetlen edző sem rendelkezett érvényes licenccel, így a kispadon hivatalosan csak a gyúró, Bartyik Balázs ült.
    Az MLSz adatbankjánál nem szerepel, de a Nemzeti Sport a váci csapatnál a 86. percben Papp Kristóf - Sorecz Szabolcs cserét tüntet fel.
  25. Az egy mérkőzésre eltiltott Boér Gábor helyett Makra Zsolt ült megbízott edzőként a békéscsabai kispadon.
  26. 2018.11.29, 14:00 - Márton István
    Márton visszatért
    ...
    Azt azért mégis sikerült megtudnunk, hogy Márton István "Csiga" ismét a klub focistája, Kabáról igazolt a Tisza-parti csapathoz.
    A csatár annak idején Apátfalváról került Szegedre, a Szeol AK-tól a Délép SE-hez, majd Szarvasra távozott. Ezután a DVSC, a Videoton következett, onnan gyorsan az NB II-es Kaba csapatához ment, s most visszatért oda, ahol ígéretesnek induló pályafutása elkezdődött...
    Délmagyarország 1991. október 12.
  27. Piros lapot kapott még a pályára nem lépő mezőkövesdi Bogdány Csaba bemelegítés közben tett megjegyzéséért a 44. percben.
  28. A csabaiak többet támadtak, a debreceniek veszélyesebben

    DVSC - B. Törekvés 6:3 (3:2)
    Békéscsaba, 2000 néző Vezette: Tassi

    Békéscsabával vasárnap este a város felett dühöngő orkán miatt nEm tudtunk telefonbeszélgetést folytatni. Kerülő úton úgy értesültünk, hogy a DVSC 5:3 arányban győzött. Mint hétfőn kiderült, 6:3-ra győzött a debreceni együttes.
    A mérkőzésről békéscsabai tudósítónk a következőket jelenti:
    A két csapat így állt fel:
    DVSC: Nagy - Csokai, Szűcs - Szilágyi II, Tisza, Kádas - Komlósi, Nagy II, Szabó, Dobos, Sidlik
    Békéscsaba: Vandlik - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Fülöp, Tirják - Urda, Donáth, Feith, Szilasi, Karaba

    Tapogatózó játék után a 3. percben Urda mellé lő.
    A 12. percben Urda labdájával Feith kiugrik és a kifutó kapus mellett a bal sarokba lő. 1:0 a Békéscsaba javára.
    Váltakozó játék után a 23. percben Komlósi szögletrúgásából Szabó a bal sarokba fejel. 1:1.
    Hullámzó, jóiramú a játék.
    A 26. percben Tisza Doboshoz ad, az összekötő fordulásb...
  29. 11-est hagyott ki a Szeged

    Szeged - B. Törekvés 2:1 (2:0)
    Szeged, 3000 néző. Vezette: Gyulai

    Szeged: Bakó - Szabó, Gyuris - Baróti, Kakuszi, Kolozsi - Báló, Ladányi, Vörös, Hernádi, Nagy
    B. Törekvés: Vandlik - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Fülöp, Rácz - Urda, Donáth, Feith, Szilasi, Karaba

    A 6. percben Nagy beadását Hernádi a kifutó kapus mellett behelyezi, 1:0 a Szeged javára.
    A 26. percben Nagy szögletét Ladányi az előrehúzódott Szabó elé gurítja, aki közelről a hálóba lő, 2:0.
    A 35. percben Schwarcz akasztja a kitörő Hernádit. A 11-est Vörös a kapufának lövi.

    Szünet után a 15. percben Rácz a 16-osról hatalmas szabadrúgást küld a hálóba, 2:1.
    A játék eldurvul, de az eredmény nem változik.
    Szögletarány:4:2 (3:0) a Szeged javára.

    NYILATKOZATOK:
    Kertes Mihály (Szeged): A fiúk majdnem elkönnyelműsködték a mérkőzést.
    Tokaji Gábor (Békéscsaba): Döntetlent érdemeltünk volna.

    BÍRÁLAT:
    Csak a békéscsabaiak gólja után alakult ki jó játék. Ekkor már a szegediek i...
  30. 2018.10.15, 15:49 - Goldschmidt Gyula
    Goldschmidt Gyula
    Március 15-én elhunyt Goldschmidt Gyula, a Miskei TSz SK NB II-es labdarúgócsapatának játékosa. A baleset, melynek végül áldozata lett, még január 28-án történt, amikor az általa vezetett gépkocsi Baja felé tartva előzés közben megcsúszott és az árokba borult. A játékost gerincsérüléssel Szegedre szállították, s bár az orvosok mindent megtettek, nem tudták megmenteni.
    Goldschmidt Gyula Nyergesújfalun, 11 éves korában jegyezte el magát a labdarúgással. Alig 16 évesen Dorogon folytatta, majd a Tatán töltött katonai szolgálata után a Dorog NB II-es labdarúgócsapatában játékostársa volt a Miske jelenlegi edzőjének, Gabala Ferencnek. Innen igazolt Bajára, majd pályafutása utolsó állomása Miske lett, ahol középhátvédként meghatározó egyénisége, emberként vezére és összetartója volt együttesének.
    A 35 éves labdarúgó nős, négy gyermek apja és haláláig Baján lakott.
    Hozzátartozói mellett gyászolja őt az egész megye sportszerető tábora.
    Temetéséről később intézkedne...
  31. Csak a második félidőben feküdt bele a z Újpest...

    Újpest - Békéscsabai Törekvés 5:0 (1:0)
    Góllövő: Nyers, Zsengellér, Szusza, Szusza, Szusza
    Békéscsaba, 2000 néző - Vezette: Fehér

    Az Újpest csapata már szerdán délben megérkezett Békéscsabára. A mérkőzésre csütörtökön délután fél 6-kor került sor.
    - Több játékosunkat pihentetjük - mondja Dicker Mihály a mérkőzés előtt - s így tartalékosan állunk föl.
    A csabaiaknál nem változtatnak.
    Így áll fel a két csapat:
    Újpest: Tóth - Balogh II, Laborcz - Siklós, Nagymarosi, Várnai - Tamás, Szusza, Zsengellér, Nagy, Nyers
    Békéscsaba: Andó - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Marik, Fülöp - Kliment, Feith, Donáth, Szilasi, Karaba

    Az Újpest kezd s az első percekben a B. Törekvés támad. A 2. percben Mark 20 méteres szabadrúgása fölé száll, majd az 5. percben Kliment lő fölé. A másik oldalon Nyers lövését Andó remekül védi.
    Jó iramban folyik a játék, hol az egyik, hol a másik kapu forog veszélyben.
    A 24. percben Zsengellér jó lövésé...
  32. A gólarány túlzott

    HAC - Békéscsaba 4:1 (1:0)
    Sport-utca, 1000 néző, Vezette: Barna B.

    A magyar-osztrák rendőrválogatott kézilabdamérkőzés igen elhúzódik és így csak fél hatkor kezdik a játékot. Eszményi időben, igen jótalajú pályán így áll fel a két csapat:
    HAC: Horváth - Lukács, Bozsur - Pázmándy, Rákóczi, Kovács - Rozsáli, Hidegkuti, Kassai, Lázár, Verebes
    Békéscsaba: Vandlik - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Marik, Fülöp - Kolarovszki, Feith, Donáth, Szilasi, Karaba

    Az 5. percben Hidegkuti hatalmas lövése alig kerüli el a kaput. Az első negyedóra a herminamezeiek fölényét hozza, de ezt a fölényt a csatárok nem tudják gólra váltani.
    A csabaiak csak szórványosan támadnak.
    A 25. percben Verebes biztatóan fut el, de az ötösről az oldalhálóba lő.
    A 35. percben szabadrúgást ér el a HAC. A szabadrúgást Pázmándy íveli előre, Hidegkuti a jobbszélső helyén fut a labdára, középre ível és a befutó Kassai öt méterről félmagasan fejeli a kapu közepén a hálóba a labdát.
    1:0 a HAC ja...
  33. Az eltiltott Boér Gábort Makra Zsolt helyettesítette megbízott edzőként.
  34. Békéscsaba győzelmet érdemelt volna

    Elektromos - B. Törekvés 1:1 (0:0)
    Békéscsaba, 2500 néző, Vezette: Sásdi

    Elektromos: Mezőlaki - Pálinkás, Kucsera - Gajdos, Marosi, Török - Fényi, Majtényi, Csepregi, Barna, Tőrös
    B. Törekvés: Andó - Schwarcz, Durst - Fülöp, Marik, Vozár - Urda, Feith, Donáth, Szilasi, Krajcsó

    Tapogatózó játékkal indul a mérkőzés.
    Az 5. percben Feith kapura fejel. Változatos lesz a játék, a hazai csapat többet támad.
    A második negyedórában az Elektromos kerül fölénybe és Andónak sokszor kell bebizonyítania, hogy kitűnő formában van. A 24. percben Fényi, majd Csepregi veszélyes lövését védi.
    Lassan feljön a hazai csapat és beszorítja az Elektromost. A 35. percben Pálinkás a 16-oson belül gáncsolja Krajcsót, a játékvezető sípja azonban néma marad.
    Mezőnyjátékkal ér véget a félidő.

    Szünet után is többet támad a B. Törekvés. A 12. percben Urdát szögletre szerelik, a szöglet eredménytelen marad. Barna lő mellé.
    A 27. percben Csepregi lesről háló...
  35. Puskás öt gólt lőtt...

    Kispest - B. Törekvés 5:1 (2:1)
    Kispest, 1500 néző Vezette: Molnár Imre

    Kispest: Mindszenti - Olajkár I, Szalay - Simonyi, Oljkár II, Herédi - Breier, Bozsik, Nemes, Puskás, Váraljai
    B. Törekvés: Andó - Schwarcz, Durst - Weiner, Marik, Vozár - Urda, Feith, Donáth, Szilasi, Krajcsó

    A 8. percben Simonyi Nemeshez fejeli a labdát, ez fejjel a a lesen álló Puskáshoz továbbít és Puskás a hatos sarkáról a kifutó kapus fölött a balsarokba emeli a labdát. 1:0.
    A 22. percben Schwarcz gólhelyzetben buktatja Nemest. A 11-est Puskás laposan a jobbsarokba helyezi. 2:0.
    A gól után Nemes a jobbszélső, Bozsik a középcsatár. A csabaiak többet támadnak most.
    A 44. percben Szilasi előreadását a lesen álló Donáth az ugyancsak lesen álló Feithhez továbbítja s ez a leálló kispesti védelem mellett 10 lépésről a jobbsarokba lő. 2:1.

    Szünet után ismét eredeti összeállításban játszik a kispesti csatársor.
    A 8. percben Puskás 20 méterről váratlanul lő s a labda a r...
  36. Szünet után biztosan győzött az Erso. MaDISz

    Erso. MaDISz - B. Törekvés 3:1 (1:1)
    Soroksár, 1000 néző - Vezette: Tassi

    ErSo MaDISz: Derda - Somogyi, Konta - Pataki, Solti, Zimonyi . Pusztai, Borbély, Hontvári, Siklósi, Pákozdi
    B. Törekvés: Andó - Schwarcz, Durst - Weiner, Marik, Vozár - Urda, Feith, Kliment, Szilasi, Karaba

    Kezdeti tapogatózás után az ErSo irányítja a játékot. Néhány eredménytelen támadást vezetnek a hazaiak. A 12. percben Szilasi lövését Derda szögletre védi.
    A 21. percben Jobboldali támadás után Feith a jobb sarokba lő.
    1:0 a B. Törekvés javára.
    Egy percre rá egyenlít az Erso. Pusztai beadását Pákozdi a hálóba fejeli. 1:1.
    A gól után Siklósi és Hontvári helyet cserél. A 30. percben Borbély nagy helyzetben fölé lövi közelről a labdát. Most erősen szorongat az ErSo.
    A 35. percben veszélyes támadást vezet a B. Törekvés. Szilasi keresztlabdáját Feith közelről a kapu mellé lövi. Kliment nagy lövése a felső kapulécről pattan ki.
    Hontvári 20 métere...
  37. Mezőnyben a Törekvés egyenrangú ellenfél volt

    B. Törekvés - Törekvés 5:1 (3:0)
    Békéscsaba, 3500 néző - Vezette: Fehér

    Békéscsaba: Andó - Schwarcz, Dévényi - Weiner, Marik, Vozár - Urda, Donáth, Kliment, Szilasi, Karaba
    Törekvés: Újhelyi - Tömör, Sipos - Halász, Bóné, Újvári - Kassai, Kovács, Demeter, Kertész, Hegedűs

    A Törekvés széllel hátban kezd. A 12. percben Donáth jó helyzetből mellé lő. A másik oldalon Andó Kassai fejéről szedi le a labdát.
    A 33. percben Szilasi szögletét kavarodás követi, Karaba a lábak között a hálóba gurít. 1:0.
    Rögtön utána Vozár labdájával Urda villámgyorsan megugrik és nagy lövéssel a jobb felső sarokba küldi a labdát. 2:0.

    Szünet után enyhe csabai fölény látható.
    A 10. percben Kliment a félpályáról indul s a 11-es pont tájékáról élesen, félmagasan a háló jobb sarkába lő. 4:0.
    Változatos mezőnyjáték következik s a 35. percben Vozár -Szilasi - Kliment támadás végén Kliment az ötösről védhetetlen gólt szerez. 5:0.
    A 38. percben Kavar...
  38. Nehéz győzelem

    SalBTC - B. Törekvés 3:2 (2:1)
    Salgótarján, 1000 néző - Vezette: Török

    A mérkőzést délelőtt 11 órakor kezdték.
    SalBTC: Hevesi - Budai, Kiss - Szabó II, Hámori, Szalontai - Kanyó, Kovács, Puskás, Laczkó, Bányik
    B. Törekvés: Andó - Dévényi, Krajcsó - Weiner, Marik, Fülöp - Kliment, Feith, Donáth, Szilasi, Urda

    A Sal. BTC széllel hátban támad. A 7. percben Dévényiről szögletre pattan a labda, Puskás azonban mellé lő. A 10. percben Kiss Laczkónak ad, Lackó szökteti Bányikot és a szélső beadását Kovács befejeli.
    1:0.
    A 16. percben Kovács viszi a labdát, Puskáshoz továbbít, Puskás Bányiknak ad és a szélső tisztán lő a balsarokba.
    2:0.
    Mezőnyjáték következik ezután. A vendégcsapat nehezen hoz össze egy-egy komoly támadást és bár két gyors szélsője révén gyakran jut túl a félvonalon, a szilárd tarjáni védelem mindent rombol.
    Az utolsó negyedórában a Stécé szemmel láthatólag leáll. A 42. percben szabadrúgás a hazaiak ellen, nagy tolongás a kapu előtt és ...
  39. A II. félidőben jobb volt a Z. MaDISz

    Z. MaDISz - B. Törekvés 3:1 (1:1)
    Millenáris, 1000 néző - Vezette: Várszegi

    Z. MaDISz: Magyar - Molnár, Zurián - Koltai, Pintye, Hoffer - Nagy, Németh, Moór, Jakab, Faragó
    Békéscsaba: Andó - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Marik, Vozár - Kliment, Donáth, Feith, Szilasi, Urda

    Az első félidőben a csabaiak játszanak enyhe széllel hátban. Támadnak is mindjárt. Urda fölé lő. A túlsó oldalon Faragó nagy lövése akad emberben. Változó, izgalmas játék.
    A 8. percben Faragó lesántul. Kimegy, majd néhány perc múlva visszatér. De nem komoly értékű játékos már...
    Két szögletet ér a Z. MaDISz. A 23. percben bedobás után Németh a kissé lesen álló Jakabhoz ível, az összekötő mintegy 18 méterről fordulásból félmagasan a jobbsarokba lő.
    1:0 A Z. MaDISz javára.
    Továbbra is hullámzó a játék. A 39. percben a zuglóiak védelme kihagy, Urda közelről a hálóba gurít.
    1:1.
    Faragó kimegy. Tíz emberrel is egyenrangú ellenfél a Z. MaDISz.

    A II. FÉLIDŐBEN...
  40. A Békéscsaba megkapta a Budai MSE elleni elmaradt mérkőzés két pontját

    Az MLSz egyesbírája hétfőn tárgyalta a február 24-én elmaradt B. Törekvés - Budai MSE mérkőzés ügyét.
    A mérkőzés két pontját gólarány nélkül a B. Törekvés javára írta az egyesbíró. Megállapítást nyert, hogy a BMSE az elutazás érdekében nem követett el mindent. A BMSE - mint értesültünk - megfellebbezi az ítéletet.
    A keleti csoport táblázata most a következő:

    12. B. Törekvés 17 4 4 9 26:50 12
    13. Budai MSE 17 3 4 10 29:46 10
    Népsport 1946. március 13. (Arcanum DT)
  41. Nem utazott el a Budai MSE Békéscsabára.
    Autójuk tengelye pénteken eltört. Nem tudtak másik autót szerezni, a vonatról pedig lemaradtak.
    Népsport 1946. február 24.

    A Békéscsaba - BMSE mérkőzés elmaradt, mivel a budai csapat - mint azt vasárnapi számunkban megírtuk - nem tudott elutazni.
    Népsport 1946. február 25.
  42. Egyik csapat sem panaszkodhatik...

    Békéscsabai Törekvés - DVTK 1:1 (1:1)
    Miskolc, 4000 néző - Vezette: Erős

    A csapatok szombaton autókkal érkeztek meg. Napsütéses, de szeles időben így álltak fel a csapatok:
    B. Törekvés: Andó - Schwarcz, Krajcsó - Weiner, Marik, Vozár - Kliment, Donáth, Feith, Szilasi, Urda
    DVTK: Károlyi - Solt, Felföldi - Móravárosi, Bohus, Keszthelyi - Rózsavölgyi, Pesti, Dobai, Pribelszky, Íjász

    A csabaiak pompásan kezdenek. A 9. percben a diósgyőri védelem kapkod. Kliment a hatos sarkáról a vetődő Károlyi alatt a hálóba lő. 1:0 a B. Törekvés javára.
    A DVTK feljön és támad, a csabaiak azonban pompásan védekeznek.
    Végre a 41. percben Íjász szögletét Dobai befejeli. 1:1.

    Szünet után Pribelszky megsérül és a szélre áll. A 9. percben Dobai, egy perc múlva Kliment két kapufát lő. Úgy látszik, ez a mérkőzés a kapufákat döngeti, mert a 32. percben Rózsavölgyi lövése is a lécen csattan.
    Minkét csapat fáradt és az eredmény tartására törekszik.
    Szög...
  43. A Nemzeti Sport a másnapi tudósításában Fülét írja gólszerzőnek.
    A következő kedden játszott MTK - Vác MK mérkőzés előtti beharangozóban pedig ez szerepel:
    Füle, aki télen került vissza Vácra, a tavaszi idényben eddig nem talált a kapuba, Debrecenben viszont győztes gólt szerzett.
  44. Szeged a harmadik helyre került fel

    Szeged - Békéscsaba 4:2 (2:0)
    Békéscsaba , 1500 néző - Vezette: Énekes

    A helyi játékvezető testület jelölt ki bírót, miután Pestről nem érkezett játékvezető. Borus időben, sáros talajon így álltak fel a csapatok:
    Szeged: Alberti - Galgóczi, Gyuris - Kolozsi, Kakuszi, Baróti - Báló, Szőcs, Vörös, Harangozó, Hernádi
    Békéscsaba: Andó - Fülöp, Krajcsó - Szilasi, Vozár, Marik - Kliment, Kovács, Feith, Szák, Karaba

    Szeged támadásokkal indul a játék. A 6. percben feljön Békéscsaba. Aztán újra Szeged támad. A 8. percben Baróti előreadott labdájával Szőcs kiugrik és élesen a kapuba lő. 1:0.
    A 11.percben Vörös a félpályáról átkígyózik a védelmen és a kapus mellett belövi a labdát. 2:0.
    A félidő további részében a Szeged egykapura játszik. A csabaiak szinte át sem mennek a félvonalon.

    A második félidőben feljön Békéscsaba. Most a csabaiak diktálják az iramot. A negyedik percben Kliment elmegy Baróti mellett, jól ad be, de Feith lábáról ...
  45. A tanulmányi úton lévő Benczés Miklós helyett Elekes József ült a kispadon vezetőedzőként.
  46. Sárga lapot kapott még a pályára nem lépő dunaújvárosi Sitku Illés a 75. percben.
  47. Mérkőzés - sűrű ködben

    Békéscsaba - HAC 1:1 (1:0)
    Békéscsaba, 1000 néző - Vezette: Dömötör

    B. Törekvés: Parádi - Schwarcz, Urda - Donáth, Fülöp, Marik - Kliment, Kovács, Feith, Szilasi, Szák
    HAC: Boldizsár - Lukács, Bozsur - Pázmándy, Gerda, Rákóczi - Rozsáli, Hidegkuti, Kassai, Forgács, Verebes

    Nagy ködben vonulnak ki a csapatok, a Törekvés kezd, de az első negyedórában komoly akció alig akad. Később némi fölénybe kerül a hazai csapat.
    A 20. percben szép Kovács-Kliment-Szilasi támadás fut, Szilasi a 11-es tájáról éles félmagas lövéssel a jobbsarokba küldi a labdát. 1:0 a B. Törekvés javára.
    A HAC több jó támadással felel a gólra. A 26. percben Kassai szabadrúgását Parádi kiüti. A hátralévő időben főleg mezőnyjáték folyik.

    A II. félidőt csabai támadások vezetik be. Kovács szökteti Klimentet, a szélső erős lövését Boldizsár nehezen menti. Beszorul a HAC, Kassai és Verebes helyet cserél. A 14. percben Kliment lövése a kapufán csattan. A 22. percben Kovács és Klime...
  48. Kedden vagy szerdán játszik az Újpest a B. Törekvés ellen

    Az Újpest vezetősége a belgrádi portya miatt szeretné előrehozni a B. Törekvés elleni mérkőzést. Vasárnap este Dicker Mihály intéző a Következőket mondta a mérkőzésről:
    - Csak hétfőn dől el, hogy utazunk-e Belgrádba. Ha megyünk, akkor kedden vagy szerdán játsszuk le a B. Törekvés elleni mérkőzésünket. Hogy a két nap közül melyiket választjuk, az csak hétfőn este a szövetségben dől el.
    A szurkolók majd a rádióból értesülhetnek a végleges időpontról.

    Népsport 1945. november 26.


    Az Újpest - Békéscsaba mérkőzés

    A Stadionban kedden délután lejátszott Újpest - Békéscsaba bajnoki mérkőzésről a Népsport az áramkorlátozással járó technikai akadályok miatt mai számában nem számolhat be. A mérkőzés eredményét és részleteit ezért legközelebbi számunkban közöljük.

    Népsport 1945. november 28.
  49. Tizenegy gól története

    Újpest - B. Törekvés 11:0 (6:0)

    A keddi mérkőzésen Hertzka Pál játékvezetése mellett 600 főnyi közönség előtt így álltak fel a csapatok:

    Újpest: Tóth - Balogh II, Laborcz - Kirádi, Szűcs, Balogh I - Suhai, Szusza, Zsengellér, Nagymarosi, Várnai
    Békéscsabai Törekvés: Andó - Schwarcz, Urda - Donáth, Fülöp, Marik - Molnár, Kovács, Feith, Kliment, Szilasi
    (Kevés a hely, csak a gólokat írhatjuk le részletesen.)

    9. perc: Szusza szökteti Várnait, a szélső fejjel Zsengellérhez passzol s a középcsatár két remek csel után védhetetlen gólt lő a bal sarokba. 1:0.
    13. perc: Nagymarosi - Zsengellér - Szusza a labda útja, az utóbbi kiugratja Zsengellért, aki az ötösről a bal alsó sarokba gurítja a labdát. 2:0
    31. perc: Szűcs lövését Andó kiejti, Zsengellér közelről a hálóba kotorja a labdát. 3:0
    34. perc: Zsengellér átadását Suhai lövi a hálóba. 4:0
    37. perc: Zsengellér változatosság kedvéért most Szuszát hozza gólhelyzetbe s az összekötő nem hibáz. 5:0
    41. p...
  50. Jól ment az Elektromosnak

    Elektromos - Békéscsaba 5:1 (4:1)
    Latorca - utca, 1000 néző, Vezette: Dorogi

    Békéscsaba: Parádi - Durst, Urda - Kovács, Fülöp, Marik - Csicsely, Kliment, Feith, Szilasi, Krajcsó
    Elektromos: Mezőlaki - Pálikás, Kucsera - Gajdos, Marosi, Török - Fényi, Tőrös, Kertesi, Barna, Rózsa

    Békéscsaba kezdi a játékot, de az Elektromos támad és az első percben gólt ér el: egy előrevágott labda elakad a latyakban és Rózsa a kifutó kapus felett a hálóba lövi a labdát 1:0.
    Ismét Békéscsaba támad, de az Elektromos ér el újabb gólt. Fényi beadását Rózsa kapásból továbbítja a hálóba. 2:0.
    Pompás békéscsabai rohamok következnek. Az Elektromos beszorul. Szilasi nagyszerű lövése a kapufáról pattan vissza. A 21. percben kavarodás az Elektromos-kapu előtt, Kliment lapos labdája a lábak között a hálóba jut. 2:1.
    A gól után a hazaiak támadnak, gólhelyzet is adódik, de nincsen szerencséjük a csatároknak. Néhány békéscsabai támadás után Fényi fut el, lapos beadása elakad a...
  51. Gólképtelen volt a csabai csatársor

    Kispest - Békéscsaba 2:0 (1:0)

    Békéscsaba, 4000 néző - Vezette: Újvári A.

    Kispest: Gergő - Olajkár I, Olajkár II - Semadovics, Patyi, Herédi - Kincses, Nemes, Mészáros, Puskás, Nyers
    B. Törekvés: Andó - Durst, Urda - Szilasi, Fülöp, Marik - Csicsely, Kovács, Feith, Kliment, Szák

    A 8. percben Nemes labdájával Kincses elfut és beadását Mészáros közelről a hálóba küldi. 1:0 a Kispest javára.
    Szünetig a hazai csapat támad, de csatársora nem bír a kispesti védőkkel.

    Szünet után megismétlődik a 9. percben az első félidő gólja. Ismét Kincses fut el és beadását megint Mészáros küldi a csabai hálóba. Már 2:0 a Kispest javára.
    A B. Törekvés erősen támad. A csatárok tudománya azonban elfogy a 16-os vonalánál. Ha egy lövőcsatárral rendelkeznék a hazai csapat, akkor az egyik pont könnyedén Békéscsabán maradt volna!
    Szögletarány: 6:4 (2:1) a B. Törekvés javára.

    BÍRÁLAT:
    A mérkőzés úgy indult, hogy a csabaiak megnyerik a mérkőzést. Gól...
  52. A jobb kondíció döntött
    Békéscsaba - Törekvés 1:0 (0:0)

    Bihari-út, 1000 néző - Vezette: Hertzka

    Törekvés: Kiss II - Lőrinczi, Milkó - Juhász, Bóné, Déri - Sirály, Kristóf, Hegedűs, Kertész, Császár
    Békéscsaba: Andó - Durst, Urda - Donát, Fülöp, Marik - Kliment, Szilasi, Feith, Szák, Krajcsó

    Sirály és Kristóf közösen kihagyott nagy gólhelyzete a mérkőzés első eseménye. A két csatár egy lépésre a kaputól "lyukat rúg". Kiss parádés védése kap tapsot. Felnyomulnak a pestiek, de a csatársor elidegesíti a legjobb helyzeteket.
    Fülöp kézzel érinti a labdát a tizenhatoson belül, a közönség tizenegyest reklamál, nyomban utána Urda a hatos sarkán elgáncsolja Sirályt, de Hertzka most sem adja meg a büntetőt. Durst a gólvonalról vágja ki Hegedűs bombáját. A túlsó kapunál Feith bombáz fölé.

    II.FÉLIDŐ
    A csabai csatársor ebben az összetételben kezdi a II. félidőt: Krajcsó, Szilasi, Feith, Kliment, Szák.
    A csabaiak kondíciófölénye mindjobban kidomborodik.
    A 22. percben Marik l...
  53. Jó mérkőzés volt...
    Diósgyőri Vasas - Békéscsabai Törekvés 1:1 (0:0)

    Békés, 2000 néző - Vezette: Skalitzer

    Békéscsaba: Andó - Durst, Urda - Schwarcz, Fülöp, Marik - Csicsely, Szilasi, Feith, Donáth, Szák
    Diósgyőr: Károlyi - Solt, Felföldi - Keszthelyi, Bohus, Krucsay - Pataki, Pesti, Dobai, Pribelszky, Ijjász

    A hazaiak vezetik az első támadást, ezt Csicsely fölé lövi. Károlyi bizonyítja be ezután több ízben, hogy jó formában van. A 25. percben Szilasi szabadrúgása kerüli el a diósgyőri kaput. Feljön a vendégcsapat is, de a csatárok akcióit nem kíséri szerencse. Csicsely lábáról Károlyi szedi le a labdát a másik oldalon. Aztán Andó ment bravúrosan a kitörő Pesti elől. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő.

    II. FÉLIDŐ
    Szünet után eleinte a Diósgyőrt látjuk frontban, majd feljön a csabai csapat is. Szák lövését Károlyi szögletre tolja.
    A 17. percben góllá érik a B. Törekvés fölénye. Csicsely beadását Feit a bal alsó sarokba vágja. 1:0 B. Törekvés javára.
    A 27. percben egyenlít...
  54. A csabaiak majdnem kiegyenlítettek

    B. Barátság - B. Törekvés 3:2 (2:0)

    Mező utca, 1200 néző - Vezette: Barna B.

    Húszperces késés után így állnak fel a csapatok:
    B. Barátság: Nádori - Nótás, Barcs - Horváth, Gazdag, Zakariás - Gáli, Zsolnay, Rigó, Fürjes, Nyers
    B. Törekvés: Andó - Durst, Urda - Donáth, Fülöp, Marik - Csicsely, Lkiment, Feith, Szilasi, Szák

    I. FÉLIDŐ
    Gáli remek lövése vezeti be a mérkőzést. Andó azonban remekül védi. Hullámzó játék után a 17. percben Szilasi lábáról csak vakmerő belevetéssel szerzi meg Nádori a labdát. Mindkét kapu többször forog veszélyben.
    A budaiak fölénye a 32. percben góllá érik.
    Fürjes - Gál a labda útja és a szélső beadását Nyers gyengén kapura rúgja, amely Andó hasa alatt becsúszik. Potyagól! 1:0-ra vezet a Barátság.
    A 37. percben Zakariás szabadrúgását Zsolnay 10 méterről a bal alsó sarokba vágja. Már 2:0 a Barátság javára.
    Csicsely pompás kapáslövésével ér véget a félidő.

    II. FÉLIDŐ
    A csabaiak változtatnak: Marik ...
  55. Békéscsabai Törekvés - Z. MaDISz 4:0 (3:0)

    Békéscsaba, 1500 néző - Vezette: Kristóf

    B. Törekvés: Andó - Schulcz, Krajcsó - Schwarcz, Marik, Kozák - Kliment, Donáth, Feith, Szilasi, Urda
    Z. MaDISz: Magyar - Koltai, Molnár - Hoffer, Pintye, Csiszár - Nagy, Jakab, Moór, Toldi, Faragó

    A hazai csapat fölényben játszik.
    a 17. percben Kliment kap jó labdát és a bal sarokba lő. 1:0.
    Tovább támadnak a csabaiak. A 28. percben Kliment megszökik, kicselezi Molnárt és átadását Feith befejeli. 2:0.
    A 38. percben Feith labdáját Urda élesen továbbítja a bal sarokba. 3:0.

    II. félidő
    is hazai fölénnyel indul. A 8. percben feleselésért kiállítja a játékvezető Toldit.
    A 13. percben Kliment beadását Feith belövi. 4:0.
    Három perc múlva 11-eshez jut a Z. MaDISz, de Moór fölélövi a labdát.
    A hátralevő időben már izgalmasabb és fontosabb esemény már nem történik. Végig a Törekvés támad többet.
    Szögletarány 7:4 (3:2) a Törekvés javára.

    Bírálat:

    A Törekvés meglepően jól játszot...
  56. Egy másik leírás a félbeszakadt mérkőzésről Machalek István: Békéscsabai Előre - 75 év krónikája 1912-1987 c. könyvéből:
    A Zuglói MaDISZ szereplésére három és félezer néző volt kíváncsi.
    Feith szerzett vezetést, amit Moór kiegyenlített (1:1). Marik ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz, de fordulás után a zuglóiak másodszor is behozták hátrányukat (2:2). Egyre keményebbé vált a küzdelem, s az első két gól szerzője a kiállítás sorsára jutott. Erősítettek a lilák és Szák góljával harmadszor is vezetést szereztek, 3:2.
    A botrány a 83. percben tört ki.
    Szák a partvonal mellett vezette a labdát, amikor Zurján megrúgta őt. Molnár játékvezető a tetteshez futott, de közben a közönség soraiból 30-40 drukker berohant a pályára és ott ütlegelni kezdte a vendégcsapat játékosait.
    A Törekvés-vezetők a rend helyreálltával biztosították a játékvezetőt, ha kéri, kiürítik a pályát, csak játsszák le a hátralévő 7 percet.Molnár erre nem volt hajlandó, lefújta a találkozót.
    Az ítéletre nem kel...
  57. A második félidő 25. percében félbeszakadt

    B. Törekvés - Z. MaDISz 3:2 (2:1)
    Békéscsaba, 3500 néző - Vezette: Molnár Imre

    A mérkőzés a második félidő 25. percében félbeszakadt. A félbeszakítás oka: Zurián II gáncsolta az egyik békéscsabai játékost, mire a közönség a pályára tódult. A rendezőség nem tudott rendet teremteni és a játékvezető a mérkőzést lefújta.
    Góllövő: Feith, Marik és Szák (?), ill. Moór és Nagy. A játékvezető a második félidőben Feithot és Moórt kiállította.
    (Telefonzavar miatt a mérkőzésről további részleteket nem tudtunk kapni.)
    Népsport, 1945. október 15.
  58. 2018.05.31, 16:21 - Ibrahim Ahmed
    A szakemberek nagy jövőt jósolnak a tizenkilenc éves guineai Ibrahim Ahmednek. A fiatal irányító középpályás szerepelt az utánpótlás- és junior-válogatottban is, háromszor már az A-csapatban is szóhoz jutott, jelenleg is a felnőtt válogatott keret tagja. Ahmed többször volt hazájában korosztálya legjobb játékosa.
    Így ír róla a Nemzeti Sport 1998. december 28-án.

    Ennek fényében érdekes a Petőfi Népe 2000. február 19-én hozott híre:
    Két színes bőrű futballistával erősített a Kiskunmajsai FC labdarúgócsapata. A Kispest-Honvéd két kölcsönjátékosa, Magliore Diaz és Ibrahim Ahmed korábban Tiszakécskén is játszott.
    A majsai csapat a megyei I. osztályban szerepelt.

    De talán a Petőfi Népe 2000. 02. 29-i megyei átigazolásokat összegző cikkében is érdekes adatot találunk. Itt ugyanis az szerepel, hogy a két játékos Kiskunmajsára az akkor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei II. osztály Jászsági csoportjában szereplő Tiszajenőről érkezett.

    További pályafutásuk...
  59. Csak a szünet után volt jó a Vasas
    Vasas - B. Törekvés 6:2 (2:1)

    A békéscsabaiak 18 órás fárasztó út után délután 3 órakor érkeznek ki a pályára. A piros-kékeknél változás van.
    Így áll fel a két csapat:
    Vasas: Ruzsa - Nádas, Pósa - Kertész, Tóth L., Pápai - Illovszky, Nagy II, Szilágyi, Hradszky, Vincze
    B. Törekvés: Andó - Schwarcz, Urda - Donáth, Fülöp, Marik - Csicsely, Kliment, Feith, Szilasi, Szák

    A Vasas kezd, de a vendégek már az első percben szögletet harcolnak ki. Egy perc múlva újabb szögletet érnek el, de a Vasas-védelem tisztáz.
    Az 5. percben Kliment egymás után két nagy helyzetet hagy ki. A 8. percben már vezetnek a csabaiak. Kliment szöktetésével Csicsely pompásan elhúz, a kifutó kapusba lő, a visszapattanó labdát nehéz szögből ugyancsak ő a hálóba helyezi. 0:1.
    Szép Szilágyi - Vincze támadást Urda szerel.
    A 20. percben kezd kibontakozni a Vasas. Szilágyi szép egyéni játék után a hatoson álló Vincze elé játszik, a szélső azonban idegesen a kapu fölé vágja a...
  60. Gólszerző Szöllősi MLSz Adatbank alapján, de a Nemzeti Sport Urbin Péternek jegyzi a gólt:
    A vendégek gólja előtt a Szöllősi Ferenc által 17 méterről elvégzett szabadrúgás után a labdába a több mint lesgyanús helyzetben lévő Urbin Péter beleért, s a lábáról került a labda a bal alsó sarokba. (Nemzeti Sport 2013. okt. 27.)
  61. Békéscsabai Törekvés - Salgótarjáni BTC

    A bajnokságban sok újonccsapat szerepel, mégis a legkevesebbet a békéscsabai csapatról tudunk. Bizonyára kell tudniok, ha a Déli kerület választása rájuk esett. A salgótarjániak Vincze kiválásával nagyon meggyengültek, a hosszú utazás sem válik előnyükre.
    Ennek ismeretében jóslatunk 2:1 a B. Törekvés javára.

    Népsport 1945. szeptember 23.

    B. Törekvés - Sal. BTC 6:2 (4:1)

    ...

    Ünnepélyes zászlócsere után indul a játék.
    A hazaiak már a 8. percben vezetéshez jutnak Kliment góljával. 1:0.
    Alig három perc múlva azonban Puskás egyenlít 1:1.
    A hazai csapat tovább ostromol. A 20. percben Feit fejese vágódik a hálóba. 2:1.
    A Törekvés határozott fölényben játszik.
    A 37. percben ismét Feit eredményes. 3:1.
    A 43. percben Szilasi teszi be a hazaiak negyedik gólját. 4:1.

    Szünet után változatos játék folyik. Mindkét kapu gyakran kerül veszélybe.
    A 28. percben jó akcióból Szilasi szerez újabb gólt. 5:1.
    Két perc múlva Laczkó ug...
  62. Sárga lapot kapott még a 74. percben a pályára nem lépő tiszafüredi Sebe Attila.
  63. Az eltiltását töltő Szíjjártó István helyett Somogyi Krisztián szerepelt a Csákvár edzőjeként.
  64. Hei Viktor öngólját egyes források (nso.hu, bmsextra.hu) Nagy Sándor góljának írják.
  65. 2018.03.27, 22:23 - Magyar Károly
    A lila-fehérek háza táján újság, hogy gyarapodott a játékosállomány. Mezőtúrról, a Szabó L. SE-ből Békéscsabára igazolt Magyar Károly (19 éves) fiatal csatár.
    Békés Megyei Népújság, 1979. október 20.

    A DMVSC elleni csapatban több változás lesz. Mártai kapja a 7-es mezt és a balszélső helyén először lesz kezdő a 19 éves, Szabó Lajos SE-ből igazolt Magyar Károly.
    Békés Megyei Népújság, 1979. december 1.
  66. A Rákóczi-stadion játékterének immár harmadik felújítása miatt ezúttal is a Cseri úti pályán került sor a hazai záró mérkőzésre.
    Nemzeti Sport 2004. május 23.
  67. A Vasas - Előre Spartacus mérkőzés margójára

    Az első osztályú bajnokság 28. fordulójának eredményei így kerülnek be a sportág "nagykönyvébe":
    (...)
    Vasas - Bcs. Előre Spartacus 3-2 (2-1)

    Az utóbbi találkozó jegyzőkönyvéből majd megtudhatják az eredmények közt búvárkodók, hogy Békéscsabán 18 ezren nézték végig a találkozót (az előző lapszámban 16 ezer néző szerepel - bbsz),amelyet Somlai vezetett. A csapatok így álltak fel:
    (...)
    A jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy Bánáti az 57. percben a kiállítás sorsára jutott.
    S azt is, hogy amíg a győztes csapat csak egy, a Békéscsaba 13 szögletet rúgott.
    A statisztika arról nem szól majd, hogy a csabaiak válogatott középhátvédje, Kerekes jobb lába úgy sérült meg, hogy bokája - szakkifejezést használva - "elmozdulás nélkül" tört el, s a játékost mentőautó vitte a kórházba.
    Hogy az a bizonyos nagykönyv ne csak száraz adatokkal legyen tele, elevenítsük fel a május 7-i mérkőzés legforróbb pillanatait, annál inkább,mivel a mérkőz...
  68. Piros lapot kapott a 75. percben a ceglédi Kormos László, bemelegítés közben.
  69. Az eltiltott Nyilas Elek helyett Takács László ült a kispadon megbízott edzőként.
  70. A hazai csapat kapuscseréje a Békés Megyei Népújságban szerepel, más forrásban (nela) nem.
  71. Megbotlott a listavezető
    Keresztúri András súlyos lábsérülést szenvedett
    CSEPEL-AT - BÉKÉSCSABA 3-1 (2-1)

    Béke tér, 400 néző
    Vezette: Makai (Szabó Z., L. Tóth)
    Csepel: Lipták 6 - Mogyorósi 5, Hegedűs 6, Koller 7 - Balogh Z. 6-2=4, Ughy 6, Vejmola 6, Semsei 6 - Lukács 7, Radnics 6, Weisz 6 Vezetőedző: Török József
    Békéscsaba: Fekete 5 - Balog Zs. 5, Fehér 4, Gabala 5, Serban 5 - Valentényi 4, Simon 5, Udvari 5, Bánföldi 5 - Popovits 4, Keresztúri 6 Vezetőedző: Pásztor József
    Gól:
    Kollár a 3. percben Radnics jobb oldali partdobása után hét méterről csúsztatott a jobb felső sarokba (1-0).
    Lukács B. a 25. percben Radnics bal oldali bedobása után négy méterről gurította a labdát a kapu közepébe (2-0).
    Keresztúri a 34. percben büntetőből lőtt a kapu bal oldalába (11-esből, 2-1).
    Lukács B. a 86. percben Weisz alapvonal közeléből visszagurított labdáját nyolc méterről helyezte az üresen hagyott kapu bal oldalába (3-1) .
    Sárga lap: Vermola (rálépett Gabala lábára) ...
  72. Domokos Bálint öngólját (MLSz adatbank) más források (nso.hu, svse.hu) Szabó László góljának írják.
  73. Soványka góllal három pont

    28. p. Szabadrúgáshoz jutottak a békéscsabaiak, a jobb oldali szögletzászlóhoz egész közel. Bánföldi emelte be a labdát a kapu előterébe, ahol Fehér magasra felugorva 7 méterről a bal felső sarokba fejelt, 1-0.
    71. p. Alig lépte át a félpályát Szoboszlai, amikor hátulról Vitelki összeakasztotta a lábát, amiért sárga lapot kapott a diósgyőriek középpályása. Mivel ilyen színű kártyája már volt, rögtön villant a piros is.

    Asszisztensek: Kispál Róbert, Koch György

    Sárga lap: Popovits (Domokost rúgta meg hátulról), Vitelki (Tóth akasztásáért), Valentényi (Lippai bokáját összeakasztotta), Balog (felrúgta Bindert), Kosán (Balogot fölvágta).
    Szögletarány: 2:4 (1:3)

    Borzasztó nagy erővel támadott a Diósgyőr az első negyedórában és meglehetősen agresszív futballt mutattak be, így aztán a békéscsabaiak egyáltalán nem tudtak kibontakozni ebben az időszakban. Maradt számukra az, hogy foggal-körömmel védték a kapujukat. Ökölvívó nyelven szólva: jelentő...
  74. Már az első félidőben eldőlt
    Szolnoki MÁV - Előre FC Békéscsaba 0-3 (0-2)

    NB I B-s labdarúgó-mérkőzés, Szolnok, 2000 néző
    V.: Dubraviczky (Tumó, Nagy I.)
    Szolnok: Rézsó — Kádár, Antal, Balogh P., Romanek — Novák, Szabó J., Gradinariu, Pelles — Kiss, Kotula. Edző: Vágó Attila
    Békéscsaba: Fekete — Balog Zs., Fehér, Gabala, Valentényi — Szabó S., Simon, Szoboszlai, Bánföldi, Udvari — Tóth Gy. Edző: Pásztor József.
    Csere: Kádár helyett Ivitz, Balogh P. h. Németh Gy. mindkettő a szünetben, Szabó J. h. Fedor a 70., Szoboszlai h. Serban a 77., Tóth Gy. h. Popovits a 82., Szabó S. h. Nagy Sz. a 88. percben.
    Gólszerző: Tóth Gy. a 28., Szoboszlai a 43., Bánföldi a 86. percben.
    Sárga lap: Udvari (utánrúgásért) a 37., Gradinariu (felvágta Fehért) a 46., Novák (reklamálásért) a 88., Bánföldi (műesésért) a 90. percben.
    Szögletarány: 5:1 (1:1).

    28. p. Szabó S . a jobb oldali alapvonalnál elvette a labdát a tétovázó Romanektől, visszagurítását Tóth Gy. 8 méterről a háló ...
  75. A gyirmóti Lengyel Dániel melegítés közben kapott sárga lapot a 82. percben.
  76. 2017.09.06, 14:57 - Horváth László
    Gyászolunk

    Elhunyt Horváth László, csapatunk egykori középpályása, aki 1988 és 1995 között 87 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Előre színeiben és ezeken a mérkőzéseken 8 gólt szerzett.
    A Heves megyei Domoszlón született, serdülő korában már az ifisták között játszott és egy utánpótlástornán fedezte fel Csank János - az Eger akkori edzője. A mesteredző később is meghatározó szerepet játszott pályafutásában, hiszen leszerelése után a miskolci Papp József SE-ből igazolt Vácra, ahonnan a játékos követte mesterét Békéscsabára is.
    Élvonalbeli pályafutásának befejezése után játszott még alacsonyabb osztályú együttesekben, utoljára szülőfaluja, Domoszló csapatában.
    Hori még csak 51 éves volt.
    Emlékedet megőrizzük! Nyugodj békében!
    1912elore.hu 2017. 05. 02.
  77. 2017.09.06, 14:36 - Vígh Tibor
    Elhunyt Vígh Tibor
    Csütörtökön kaptuk a szomorú hírt, hogy tragikus hirtelenséggel, 32 éves korában elhunyt Vígh Tibor, a Békéscsabai Előre volt kemény hátvédje, aki a nyolcvanas évek végén szerepelt a lila-fehéreknél.Temetése pénteken lesz Kisteleken.
    Békés Megyei Hírlap 1994. február 4. (péntek)
  78. Povázsai Zsolt gólját több forrás Ribánszki László öngóljának írja, az MLSz adatbankja alapján a szegedi játékos beadva gólszerzőnek.
  79. A játékvezető eldöntötte a pontok sorsát

    1. p. Balról, az alapvonal közeléből Hajba beemelte a labdát a kapu előterébe, a védők egymásra vártak, nem úgy Werle, aki kibújt közülük, majd elhúzta a kivetődő Fekete mellett a labdát, végül 2 méterről a kapu közepébe passzolta a már vert békéscsabai portás mellett, 0-1.
    50. p. Tóth a kezdőkörből jól ugratta ki Popovitsot, aki végigszáguldott a vendégek térfelén, a védők csak a hátát látták. A 16-oshoz érve a kifutó és elvetődő Szentpéteri mellett elhúzta a labdát, majd éles szögből, jobbról az üres kapuba gurított, 1-1.
    60. p. Szabadrúgáshoz jutottak a vendégek 18 méterre a békéscsabai kaputól, Györök a sorfal mellett laposan, nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtt, 1-2.
    66. p. Gabala távolról megcélozta a vendégek kapuját, a labda egy védőről visszavágódott Popovits elé, aki 7 méterről a kapuba lőtt, 2-2.
    86. p. Simon a felezővonalnál szabályosan becsúszott Burzinak, ám a játékvezető másként látta, amiért sárga lapot adott a csa...
  80. Medgyes Zoltánt lecserélése után, a kispadról állították ki.
  81. Ultiparti és betli

    2. p. Szabó röviden adott haza a félpályáról, Kotula elcsípte, bevezette a 16-oson belülre, de lövését Matkó bravúrral, lábbal hárította.
    5. p. Novák bal oldali beadását Kiss 16 méterről, kapásból rátűzte, Matkó a bal sarok elől, óriási robinzonáddal szögletre tornázta.
    13. p. Kotula futotta meg a csabaiak jobb oldali védelmét, átadását Novák nagy helyzetben még tovább tolta, ám Kiss elől az utolsó pillanatban mentett Gabala.
    27. p. Ivitz remek jobb oldali beadása teljesen tisztán találta Kisst a kaputól 8 méterre, ám ballábas lövése a tehetetlen Matkó mellett elkerülte az alsó sarkot.
    41. p. Kotula szögletét Novák a rövid saroknál állva visszagurította a 16-osra, Pelles bombája elzúgott a lábak között, de centiméterekkel eltévesztette a bal sarkot.
    42. p. Gradinariu remekül kényszerítőzött Kotulával, a visszakapott labdával előbb elfektette Balogot, majd a balösszekötő helyéről higgadtan helyezett a hosszú sarokba helyezett, 1-0.
    44. p. Szépségdíjas szolnok...
  82. Izgalmas, fordulatos meccsen
    Előre FC Békéscsaba - BKV Előre 3-2 (2-1)

    NB I B-s labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 2500 néző
    V.: Veress László (Szabó Zoltán, Némethi Attila)
    Békéscsaba: Matkó — Balog, Gabala, Serban — Toldi, Simon, Valentényi, Udvari, Nagy Sz. - Tóth Gy., Bánföldi. Edző: Pásztor József
    BKV Előre: Tímár - Diszalov, Horváth, Vincze - Kovács N., Disztl, Varga, Herczku, Megyesi - Bánka, Szilveszter. Edző: Urbányi István
    Csere: Nagy Sz. helyett Popovits a 61., Serban h. Bujáki a 71., Toldi h. Lapsánszki a 71., Disztl h. Kovács A. a 82., Varga h. Bene a 85. percben.
    Gólszerző: Udvari a 9., Bánföldi a 31., Disztl a 35., az 53., Bánföldi a 77. percben.
    Sárga lap: Simon (Megyesit hátulról felvágta) a 61., Horváth (Popovits felrúgásáért) a 79., Lapsánszki (Megyesit felrúgta) a 81. percben.
    Kiállítva: Horváth a 91. percben.
    Szögletarány: 7:7 (3:0)

    9. p. Balog jobb oldalról visszaemelt Udvari elé, aki 20 méterről, kapásból megcélozta a kaput, a labda egy ...
  83. Visszavágtak a lila-fehérek

    9. p. Szöglet után Malesa a kaputól öt méterre lyukat rúgott, így megmenekült az Előre kapuja a góltól.
    21. p. Tóth egy előrevágott labdával megugrott, lefutotta a védőket s mintegy 14 méterről a jobb alsó sarokba bombázott, 0-1.
    27. p. Szenzáció történt! A kilencedik csepeli talpalást végre megtorolta Szabó játékvezető.
    36. p. Udvari adott be jobbról és a jó ütemben érkező Tóth az ötösről a kapusba vágta a labdát. Nagy gólszerzési lehetőség volt.
    39. p. Bánföldi vezette be a baloldalon a büntetőterületre a labdát, felnézett, látta, hogy Szoboszlai jobbról érkezik és jó ütemben passzolta neki a labdát, amelyet az utóbbi 10 méterről, hatalmas erővel a kapu bal oldalába lőtt, 0-2.
    46. p. Nagy kapu előtti kavarodás után üggyel-bajjal tudott csak tisztázni a csabai védelem.
    78. p. Szoboszlai mintegy 25 méterről váratlanul megcélozta a kaput, hatalmas erejű lövése a bal kapufa és a keresztléc találkozásáról pattant vissza a mezőnybe.
    90. p. Tóth ...
  84. A Békéscsaba harmadik gólszerzőjének az MLSz adatbank és az Előre hivatalos oldala Bagit jelöli meg, a Cigánd hivatalos oldala (az nso.hu és a beol.hu mellett) Szalait.
  85. Csökkent a lila-fehérek előnye
    Előre FC Békéscsaba - Diósgyőri VTK 1-3 (0-2)

    NBI B-s labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 3000 néző
    V.: Bede Ferenc (Vámos Tibor, Tumó György)
    Békéscsaba: Fekete - Balog, Fehér, Gabala, Bujáki - Toldi, Szoboszlai, Udvari, Valentényi — Bánföldi, Tóth Gy. Edző: Pásztor József
    Diósgyőr: Fülöp — Constantin, Vámosi, Kosán — Ulveczki, Lippai, Vitelki, Vojtekovszki, Sándor — Montvai, Binder. Edző: Pajkos János
    Csere: Valentényi helyett Popovits a 33., Ulveczki h. Domokos a 46., Toldi h. Szabó S. az 52., Lippai h. Nyikos a 68., Szoboszlai h. Ursz a 85., Montvai h. Horváth a 90. percben.
    Gólszerző: Vojtekovszki a 12., Binder a 22., Bánföldi (11-esből) a 85., Vitelki a 92. percben.
    Sárga lap: Fehér (Sándor buktatásáért), Toldi (Kosán felrúgásáért), Sándor (Balog felvágásáért), Constantin (szabálytalankodott Popovitssal szemben), Binder (Balogot hátulról elkaszálta).
    Szögletarány: 13:4 (6:3)

    12. p. Vojtekovszki nagy lövését kiütötte Fekete ka...
  86. Tovább menetel a Békéscsaba
    REAC - Békéscsaba 1-2 (0-1)

    Széchenyi tér, 500 néző
    Vezette Szarka Z. (Molnár J., Boda)
    REAC: Szentpéteri 6 - Hungler 5, Gál 5, Lilik 4 - Virágh 5, Máj 5, Burzi 5, Werle 5, Helgert 4 - Mihályi 4, Lendvai 4 Mb. vezetőedző: Csábi József
    Csere: Helgert helyett Kovacsics (4) a szünetben, Mihályi (-) Györök (-) a 65., Hungler helyett Nagy N. (-) a 83. percben
    Békéscsaba: Fekete 6 - Gabala 7, Bujáki 6, Fehér Zs. 5, Simon 7 - Szabó S. 6, Bánföldi 6, Szoboszlai 7, Balogh Zs. 6 - Hoffman 7, Tóth Gy. 6 Vezetőedző: Pásztor József Csere: Tóth Gy. helyett Popovits (-) a 78., Bujáki helyett helyett Valentényi (-) a 83., Hoffman helyett Toldi (-) a 90. percben.
    Gól: Hoffman a 31. percben Simon jobb oldali beadását követően kilenc méterről kapásból lőtte a labdát a bal alsó sarokba (0-1).
    Gabala a 69. percben Simon átadása után 10 méterről fejelte a labdát a bal sarokba (0-2).
    Györök a 75. percen büntetőből a léc alá bombázta a labdát (11-esből, 1-...
  87. Megszenvedtek a győzelemért
    Előre FC Békéscsaba - Szolnoki MÁV 3-2 (2-0)

    NB I B-s labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 3000 néző
    V.: Világi (Kispál Róbert, Török Károly)
    Békéscsaba: Fekete 5 - Balog Zs. 6, Fehér 6, Gabala 6, Bujáki 5 - Simon 6, Szoboszlai 5, Bánföldi 6, Udvari 5 - Hoffmann 7, Tóth Gy. 5 Edző: Pásztor József.
    Szolnok: Balázsy 5 - Gelbman 5, Antal 5, Balogh P. 5, Romanek 5 — Ivitz 6, Gradinariu 6, Novák 6, Pelles 6 — Kotula 6, Kiss P. 5 Edző: Vágó Attila.
    Csere: Gelbman helyett Bány (5) a 34., Kiss P. h. Németh (5) a 60., Bujáki h. Valentényi (-) , Szoboszlai h. Szabó S. (-), mindkettő a 65., Novák h. Szabó T. (-) a 80., Tóth Gy. h. Lapsánszki (-) a 84. percben.
    Gólszerző: Hoffmann a 11., Simon a 28., Novák a 48., Pelles az 56., Bánföldi a 76. percben.
    Sárga lap: Ivitz (Bánföldi lábát hátulról összeakasztotta) a 41., Gradinariu (a kapus támadásáért) az 51., Kotula (nem engedte elvégezni a csabaiak szabadrúgását)a 64. percben.
    Szögletarány: 6:2 (4:1)...
  88. Beindultak a közlekedésiek
    BKV Előre - Békéscsabai EFC 3-1 (1-0)

    BKV Előre: Lippai 7 — Kovács N. 6, Kovács A. 6, Varga 5 — Tóth Cs. 6, Disztl 7, Herczku 6, Kozma 5, Vincze Z. 6 — Bene 5, Medgyesi 7. Vezetőedző: Urbányi István
    Békéscsaba: Fekete 6 - Simon 6, Balog Zs. 5, Bujáki 5, Fehér 5 - Udvari 5, Szoboszlai 5, Bánföldi 5, Gabala 5 - Tóth Gy. 5, Hoffmann 5 Vezetőedző: Pásztor József Csere: Varga h Lóczi (6) a 32., Bene h. Ruzics (4) az 51., Kozma h. Bánka (-) a 73. ill. Bujáki h. Ursz (-), Tóth Gy. h. Toldi (-), mindkettő a 62., Bánföldi h. Futaki a 71. percben.
    Gólszerző:
    Megyesi a 21. percben Herczku passzát követően 12 méterről a kapu közepébe vágta a labdát (1-0).
    Hoffmann az 56. percben Szoboszlai jobb oldali beadását 12 méterről fejelte a kapu közepébe (1-1).
    Disztl Milán az 57. percben az egyenlítő gólt ünneplő vendégvédők között kilépve 13 méterről gurított a kapu bal alsó sarkába (2-1).
    Megyesi a 67. percben a Vincze Z. buktatásáért megítélt büntetőt ...
  89. Az első osztályban a lilák
    Előre FC Békéscsaba - Csepel AT 1-1 (1-1)

    NB I B-s labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 5000 néző
    V.: Ábrahám (Balajti, Georgiu)
    Békéscsaba: Fekete 6 - Balog Zs. 7, Fehér 6, Gabala 6, Bujáki 5 - Szabó S. 6, Szoboszlai 5, Udvari 5, Simon 7 - Hoffmann 6, Tóth Gy. 6 Edző: Pásztor József
    Csepel: Kovács A. 5 - Szirtesi 6, Koller 6, Várszegi 5, Vejmola 7 - Balogh Z. 5, Ughy 6, Malesa 7, Weisz 6 - Lukács 5, Radnics 6. Edző: Török József
    Csere: Tóth Gy. helyett Valentényi (-)a 65., Malesa h. Biai (-) a 76., Lukács h. Papp (-) a 78., Szoboszlai h. Futaki (-) a 85., Szabó S. h. Keresztúri (-) a 89. percben.
    Gólszerző: Vejmola a 11., Tóth Gy. a 34. percben.
    Sárga lap: Simon (Ughyt buktatta) a 40. percben.
    Szögletarány: 5:0 (3:0)
    Így bíráskodott (9): Ábrahám Attilának nem volt nehéz dolga, ugyanis sportszerű találkozót vívott a két csapat, így észrevétlen maradt, de mindent észrevett.
    A mérkőzés osztályzata: 3

    11. p. Lukács a jobb oldalon egy cse...
  90. Döntetlen a rangadón
    Nem a kapusok napja volt
    Diósgyőr - Békéscsaba 1-1 (0-0)

    Diósgyőr, 3000 néző
    Vezette: Birincsik (ifj. Koródi, Kelemen)
    Diósgyőr: Fülöp 4 - Nyikos 5, Vámosi 7 Constantin 6, Kosán 6 - Vojtekovszki 6, Vitelki 6, Ulveczki 5, Sándor 6 - Montvai 5, Binder 6 Vezetőedző: Pajkos János
    Békéscsaba: Fekete R. 4 - Fehér 5, Udvari 5, Valentényi 5 - Balogh 6, Simon A. 5, Futaki 6, Szoboszlai 5, Bujáki 5 - Lapsánszki 5, Szabó S. 4 Vezetőedző: Pásztor József
    Csere: Ulveczki helyett Horváth I. (5) a 46., Montvai h. Domokos (-) a 81., Sándor h. Szakos (-) a 89. illetve Szabó S. h. Tóth Gy. (-) a 62., Szoboszlai h. Ursz (-) a 70., Lapsánszki h. Toldi (-) a 70. percben.
    ...
    A mérkőzés osztályzata: 3
    Így bíráskodott (7): Birincsik József búcsúmérkőzését vezette Diósgyőrött, és egészen a hajráig kifogástalanul dirigált. A csúszós pályán aztán nagy ütközések történtek, és ekkor már több hibát is elkövetetett.
    Nemzeti Sport, 2002. május 26.
    ...
  91. Mint a mesében: hétezer néző, hét gól, hét sárga...
    Békéscsabai Előre FC - Csepel-Kordax 6-1 (4-1)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 7 ezer néző
    V.: Marosvári (Szilágyi, Bába)
    Békéscsaba: Baji 0 — Szenti 7,Usmajev 5,Fabulya 4 — Mracskó 6, Fodor 9, Szarvas 8, Csató 7, Árgyelán 7 — Váczi Z. 6, Kulcsár 6. Edző: Pásztor József
    Csepel: Hajdú 3 — Váczi D. 3 — Bereczki 3, Tompos 3 — Süveges 4, Medgyes 3, Somogyi 4, Palacian 4, Szabó 3 — Kámán 3, Pena 5. Edző: Varga István
    Csere: Fabulya helyett Zahorán (5), Süveges h. Tyukodi (5), mindketten a szünetben, Szenti h. Gyura (6) az 58., Tompos h. Jakab (-) a 67. percben.
    Gólszerző: Szarvas a 4., Árgyelán a 23., Pena a 36., Fodor a 41., Szenti a 45., Szarvas az 53., Fodor a 71. percben.
    Sárga lap: Somogyi (reklamálásért) a 7., Kámán (Bajit fejen rúgta) a 13., Fabulya (fellökte Kámánt) a 13., Szarvas (Palacian felrúgásáért) a 27., Tompos (Kulcsár felrúgásáért) a 28., Süveges (lerántotta Kulcsárt) a 40., Szabó (Kulcsár a...
  92. A békéscsabaiak (is) büntettek
    MTK - Békéscsabai Előre FC 0-3 (0-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, Hungária körút, 2500 néző
    V.: Bognár (Vavika, Zvolenszky)
    MTK: Balogh 3 — Turbék 4, Vincze 4, Tamási 4 — Talapa 4, Horváth 5, Sztanó 4, Komódi 4, Szabó 4 — Hámori 4, Kovács 5. Edző: Gellei Imre
    Békéscsaba: Baji 6 — Mracskó 6, Usmajev 5, Fabulya 5 — Fodor 6, Csató 6, Vancea 6, Árgyelán 7, Szarvas 7 — Váczi 6, Kulcsár 6. Edző: Pásztor József
    Csere: Vincze helyett Nagy T. (4) az 52., Váczi h. Kasik (-) a 64., Szabó h. Kenesei (-) a 70., Vancea h. Zahorán (-) a 85. percben.
    Gólszerző: Árgyelán a 62., Csató a 85., Árgyelán a 89. percben.
    Sárga lap: Sztanó (Kulcsárt vágta fel) a 17., Horváth (Szarvassal szemben szabálytalankodott) a 43., Mracskó (Kovácsot terítette le) az 51., Kovács (Vanceát vágta fel) az 53., Csató (Hámorival szemben szabálytalankodott) a 89. percben.
    Szögletarány: 7:2 (6:1) a Békéscsaba javára.

    A sereghajtó MTK-nál jelentős változások volta...
  93. A lelkesedés és a szerencse „ötvözete"
    Békéscsabai Előre FC - Ferencváros 1-0 (1-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 12 ezer néző
    V.: Hartmann (Márton, dr. Bozóky)
    Békéscsaba: Baji 7 — Mracskó 6, Usmajev 6, Szenti 5, Fabulya 0 — Fodor 6, Csató 6, Szarvas 7, Árgyelán 0 — Váczi 6, Kulcsár 4. Edző: Pásztor József
    Ferencváros: Szeiler 0 — Hrutka 5 — Simon 6, Telek 5 — Páling 6, Lipcsei 6, Détári 5, Keller 5 — Gregor 4, Kovács 3, Wukovics 5. Edző: Nyilasi Tibor
    Csere: Árgyelán helyett Zahorán (5) a 22., Fabulya h. Kasik (6) a 23., Kovács h. Cigan (-) a 63., Wukovics h. Zavadszky (-) a 70. percben.
    Gólszerző: Szarvas a 40. percben.
    Sárga lap: Páling (a kitörő Váczi lábát hátulról összeakasztotta) az 58., Váczi (a kapus támadásáért) a 89. percben.
    Szögletarány: 4:1 (3:1) a Ferencváros javára.

    Városszerte tapasztalható volt az emelkedett hangulat, amit a stadionban a kezdés előtti percekben az tetézett, hogy ismét a Világkupa-győztes Bánszki Tamás ejtőernyős...
  94. A kispestiek arcára fagyott a mosoly
    Kispest-Honvéd FC - Békéscsabai Előre FC 0-2 (0-1)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, Bozsik Stadion, 4500 néző
    V.: Bay (Lettrich, Bede)
    Kispest HFC: Brockhauser 6 — Bánfi 5 — Csábi 5, Plókai 5 — Pisont 5, Illés 4, Forrai 4, Duró 4, Csehi 5 — Stefanov 4, Orosz 4. Edző: Martti Kuusela
    Békéscsaba: Baji 6 — Usmajev 6 — Szenti 6, Zahorán 6 — Mracskó 6, Csató 6, Vancea 7, Árgyelán 7, Fodor 6 — Gricajuk 6, Szarvas 7. Edző: Pásztor József
    Csere: Illés helyett Hamar (4) a szünetben, Plókai h. Sallói (-) az 57., Gricajuk h. Kasik (-) a 75., Árgyelán h. Nagy L. (-) a 89. percben.
    Gólszerző: Gricajuk a 36., Szarvas a 83. percben.
    Sárga lap: Csató (Orosz lerántásáért) a 63. percben.
    Szögletarány: 12:0 (8:0) a Kispest javára.

    Főhetett Pásztor József edző feje, hogy kit állítson csatársorba, ugyanis Váczi három sárga lap, Kulcsár pedig sérülés miatt nem állt rendelkezésére. Nos, Gricajukra voksolt, s Szarvast egy sorral előrébb szer...
  95. Ez még hógolyóból is sok
    Békéscsabai Előre FC - Videoton-Waltham 5-0 (3-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Bessenyei utcai pálya, 3500 néző
    V.: Stamler (Nyilas, Bajkai)
    Békéscsaba: Baji 0 — Szenti 6, Usmajev 7, Zahorán 8 — Mracskó 7, Fodor 5, Csató 7, Vancea 7, Szarvas 6 — Váczi 6, Kulcsár 9. Edző: Pásztor József
    Videoton: Mitring 4 — Varga 4, Balog 4, Lőrincz 4 — Salacz 4, Zimmermann 5, Czéh 6, Németh 6, Horváth L. 5 — Horváth F. 4, Takács 3. Edző: Hartyáni Gábor
    Csere: Németh helyett Tieber (5) a szünetben, Szarvas h. Gricajuk (-) a 76. percben.
    Gólszerző: Kulcsár a 12., Zahorán a 35., Kulcsár a 41., Vancea az 55., Kulcsár a 89. percben.
    Sárga lap: Váczi (sípszó után elrúgta a labdát) a 81. percben.
    Szögletarány: 7:2 (3:1) a Békéscsaba javára.

    Kitűnően előkészített pálya várta Jaminában a két csapatot, fagyos volt ugyan, de hó sehol sem volt rajta. A kezdés előtt apró izgalomra adott okot, hogy Stamler és Bajkai játékvezetők vonata késett, ennek el...
  96. A pontvesztés ellenére élen a lilák
    Békéscsabai Előre FC - Siófoki Bányász 1-1 (0-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 5000 néző
    V. Bede (dr. Bozóky, Fazekas
    Békéscsaba: Baji 5 — Szenti 6, Usmajev 6, Dávid 5 — Mracskó 6, Fodor 6, Csató 6, Kasik 4 — Váczi 5, Kulcsár S. 4, Szarvas 4. Edző: Pásztor József
    Siófok: Bíró 5 — Keszeg 6, Bimbó 6, Olajos 6, Meksz 6 — Tóth L. 6, Jenei 5, Varsányi 5, Marozsán 6 — Szabó Z. 5, Fischer 5. Edző: Pusztai László
    Csere: Kasik h. Gricajuk a 46., Jenei h. Virág a 78., Kulcsár S. helyett Vancea a 78., Varsányi h. Király a 90. percben.
    Gólszerző: Fodor a 69., Tóth L. a 73. percben.
    Szögletarány: 12:2 (5:0) a Békéscsaba javára.

    Egy-egy helyen módosított a két edző az eredetileg megadott csapaton, így a Békéscsabában Vancea helyett Szarvas, a Siófokban Király helyett Jenei volt kezdő.
    Varsányi kísérletezett elsőként kapura lövéssel, de nagy erejű bombája fölé szállt.
    Hasonlóképpen járt a túloldalon Mracskó, aki Csató tértöl...
  97. Most a csabai gyors robogott...
    Debreceni VSC - Békéscsabai Előre FC 0-2 (0-1)

    NB 1-es labdarúgó-mérkőzés, Debrecen, 7000 néző
    V.: Hartmann (Varga L., Szabó J.)
    Debrecen: Horváth 4 — Balogh 5, Goján 5, Kondás 5, Pető 6 — Dombi 4, Nagy Cs. 4, Sándor T. 4, Madar 4 — Gracsov 4, Toderás 5. Edző: Garamvölgyi Lajos
    Békéscsaba: Baji 6 — Szenti 7, Usmajev 7, Zahorán 6 — Mracskó 6, Fodor 6, Csató 7, Vancea 6 — Váczi 6, Kulcsár S. 6, Szarvas 7. Edző: Pásztor József
    Csere: Váczi helyett Kulcsár Sz.(-) a 67., Madar h. Medvid (-) a 70., Szarvas h. Dávid (-) a 89. percben.
    Gólszerző: Szarvas a 35., Kulcsár S. a 86. percben.
    Sárga lap: Szenti (akasztotta Gracsovot) a 23. percben.
    Szögletarány: 4:4 (1:2)

    A hazaiaknál a sérült Sándor Cs. helyett a fiatal Nagy Cs., míg a román idegenlégiós Buliga helyett Toderás került a kezdőcsapatba. A vendégeknél Váczi felépült, így Dávid maradt ki a tervezett együttesből.
    A 6. percben Zahorán bal oldali beadását Goján mentette a befutó c...
  98. Most már pontelőnnyel az élen
    Vác FC-Samsung - Békéscsabai Előre FC 1-2 (0-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Vác, 3000 néző
    V.: Molnár (Bay, Hamar)
    Vác: Koszta 3 — Nagy 4 — Sallai 4, Puglits 5, Kasza 3 — Miovecz 5, Hahn 5, Kriska 4, Romanek 5 — Dzurják 4, Füle 4. Edző: Csank János
    Békéscsaba: Baji 6 — Szenti 6, Usmajev 6, Mracskó 6 — Fodor 7, Csató 6, Vancea 6, Zahorán 5 — Váczi 6, Kulcsár S. 5, Szarvas 6. Edző: Pásztor József
    Csere: Sallai helyett Simon (4) a 46., Kriska h. Szedlacsek (-) a 71., Kulcsár S. h. Fabulya (-) a 82., Szarvas h. Kulcsár Sz. (-) a 89. percben.
    Gólszerző: Vancea az 58., Fodor a 75., Miovecz a 92. percben.
    Sárga lap: Szarvas (Romanek buktatásáért) az 51. percben.
    Szögletarány: 6:6 (4:4)

    Sződligettől már végeláthatatlan sorban és igencsak lelassulva araszoltak előre az autók Vác felé a mérkőzést megelőzően egy órával. Azt gondoltuk, telt ház lesz, ám amikor a pályához lekanyarodó úthoz értünk, kiderült, a többség továbbhalad a Dunakanyar...
  99. Lemaradt a csatlakozásról a vasutas
    Békéscsabai Előre FC - BVSC-Dreher 3-0 (2-0)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 8 ezer néző
    V.: Varga S. (Szilágyi, Szekeres)
    Békéscsaba: Baji 6 — Mracskó 6, Usmajev 6, Szenti 7 — Fodor 6, Csató 7, Vancea 6, Zahorán 5 — Kulcsár S. 6, Váczi 7, Szarvas 8. Edző: Pásztor József
    BVSC: Disztl 5 — Zemlinszkij 0, Dzsinovics 4, Werner 5, Cseh 5 — Nagy P. 5, Kvanduk 5, Bognár 6, Urbányi 6 — Borgulya 5, Bükszegi 4. Edző: Egervári Sándor
    Csere: Zemlinszkij helyett Mundi (5) a 13., Bükszegi h. Tóth Gy. (-) a 71., Zahorán h. Dávid (-) a 79., Csató h. Kulcsár Sz. (-) a 86. percben.
    Gólszerző: Kulcsár S. a 2., Szarvas (11-esből) a 35., Szarvas a 48. percben.
    Sárga lap: Fodor, Dzsinovics (mindkettő kakaskodásért) a 34., Baji (időhúzásért) a 88. percben.
    Szögletarány: 11:4 (5:2) a BVSC javára.

    Forján Szilvia karcagi szépségkirálynő végezte el a kezdőrúgást, Fási Ádám, az erdélyi Casino Astoria Arad ügyvezető igazgatója pedig 10 ezer fo...
  100. A vendégé a húsvéti piros tojás
    Pécsi MSC-Fordan - Békéscsabai Előre FC 0-2 (0-2)

    NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Pécs, 5000 néző
    V.: Vad (Varga L., Ring)
    Pécs: Csaban 5 — Dienes 5, Zare 5, Csízi 5 — Ulveczki 4, Rózsa 5, Dárdai 6, Tököli 3, Palaczki 5 — Dorobantu 3, Azoitei 3. Edző: Róth Antal
    Békéscsaba: Baji 6 — Mracskó 7, Usmajev 6—2=4, Szenti 6 — Fodor 5, Csató 5, Vancea 6, Zahorán 6 — Váczi 7, Kulcsár S. 5, Szarvas 6. Edző: Pásztor József
    Csere: Tököli helyett Braun (5) a 46., Szarvas h. Fabulya (-) a 81., Kulcsár S. h. Kasik (-) a 89. percben.
    Gólszerző: Mracskó a 33., Szarvas a 44. percben.
    Sárga lap: Váczi (reklamálásért) a 39., Usmajev (Azoitei buktatásáért) az 53., Usmajev (Dárdai felvágásáért) a 79., Braun (elsodorta Szentit) a 85. percben.
    Kiállítva: Usmajev a 79. percben.
    Szögletarány: 9:6 (4:4) a Békéscsaba javára.

    Miután Kasik az elmúlt héten több-kevesebb rendszerességgel edzett, Pásztor edző a kispadra leültette, sőt taktikai csereként az utols...