Régóta keresem az okát annak, hogy miért romlik hosszú évtizedek óta a magyar labdarúgás színvonala. Számos ok lehet, én egy aspektusra szeretném felhívni a figyelmet.
A közvélekedés azt tartja, hogy a magyar labdarúgás az ötvenes évek elején élte aranykorát, ezt az időszakot az aranycsapat eredményeire emlékezve szokták megemlíteni. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban egyszerre három válogatottat is ki tudott állítani a szövetség hivatalos mérkőzésre, úgy, hogy ezek sikeresek is voltak.
Nekem azonban erről az időről más véleményem van, úgy gondolom, hogy ez a korszak már a stagnálás időszaka volt. Akkoriban még nem volt a válogatottak egymás közti eredményeinek figyelembevételével kialakított sorrend, ezért csak a világbajnokságokon elért helyezések mutathatnak kapaszkodót annak megítélésében, hol tartott akkoriban a magyar labdarúgás.
Két világbajnoki döntőt játszottunk az elsőt 1938-ban, a másodikat 1954-ben, 1950-ben nem vettünk részt a világbajnokságon, ha jól tudom pénzügyi problémák miatt. Azt nem lehet tudni, hogy a Brazil VB-én milyen eredményt értünk volna el, de számba véve az akkori válogatottak névsorát, nem lettünk volna esélytelenek. A már említett két döntőt elveszítettük, de ez ebben az aspektusban lényegtelen, mert csak azt jelzi, hogy a magyar labdarúgás 16 év alatt hasonló eredményt ért el, eredményben nincs eltérés. Ezt követő években végig tekintünk a válogatott VB szerelésein, azt látjuk, hogy folyamatos a visszaesés. Negyeddöntőket játszottunk 1962-ben, illetve 1966-ban, de aztán vagy ki sem jutottunk, vagy a csoportmeccsek után hazajöttünk. Megjegyzem, hogy a továbbjutásra talán 1982-ben lett volna a legtöbb esély, és akkor még 16 csapatos rendezésű volt a világbajnokság. Került ugyan néhány szépségflastrom a képre, két olimpiai aranyérem, egy ezüst, egymást követő három olimpián 1964 és 1972 között, de itt a szabályok szerint csak „amatőr” játékosok vehettek részt, illetve olyanok, akik VB-én, vagy világbajnoki selejtezőn nem játszottak. Két említésre méltó esemény, az 1972-es négy közé jutást az Európa-bajnokságon, illetve részvétel és továbbjutás a csoportkörből 2016-ban az EB-én, ahol 24 csapat vett részt.
Mi az oka ennek a lejtőre kerülésnek?
A háború után alapvető változások történtek a magyar labdarúgásban, az addigi piaci viszonyok és az önszerveződés helyett az állam vette át az MLSZ-en keresztül az irányítást a magyar labdarúgásban. Amíg voltak belső tartalékai, hagyományai a labdarúgásunknak, addig jöttek az eredmények, de aztán ezek elfogytak és a rendszer működéséből adódóan elkezdődött a mélyrepülés. Véleményem szerint erre az egyetlen okra lehet felfűzni a többi okot is.
A rendszerváltás lehetőséget nyújtott volna a megújulásra, azonban a politika vagy ellenségesen kezelte a labdarúgást, vagy éppen túltolta a beavatkozást.
Most rövid távon az eredményeken és a mutatott játékon és az elmaradó nézőkön kívül látszólag minden rendben van, azonban, ha elmarad a támogatás a magyar labdarúgás akkor kerül igazán mélypontra. Az nemzeti bajnokságban kialakult helyzetről nem kívánok írni, ezt az érdeklődők jól ismerik. A megyei csapatok régebben a helyi önszerveződéseknek köszönhetően maradtak életben, a helyi vállalkozó kölcsönadta a buszt, kocsmáros vendégül látta a csapatot, a családok kimosták a szerelést, a másik vállalkozó megvette a szerelést. Mára leszoktak erről a szerveződésről, MLSZ ide is küld pénzt. Mi lesz ha véget ér a kánaán, újraépíteni sokkal nehezebb lesz, mert a Minarik Edékre a mai labdarúgásban nincs szükség.