comments

1. 
   Longinus

   # 4

   2021.05.15, 05:34

   Galaschek Péter a Vasas 1987-es tablóján. Forrás: Régi idők focija FB
    
2. 
   admin magyarfutball.hu

   # 3

   2019.01.29, 16:50

   Nálam Gala az Váczi mellett, aki rossz helyre született. Kevesen vannak/voltak megáldva azzal a talentummal, mint ami neki volt.
   
   Fájó, hogy az akkori közeg nem tudott belőle többet kihozni.

   
   http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138
    
3. 
   admin magyarfutball.hu

   # 2

   2018.03.26, 18:37

   
   https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1080597398652258&set=a.128517323860275.12662.100001060252597&type=3&theater
    
4. 
   admin magyarfutball.hu

   # 1

   2018.03.25, 15:25 (szerk.: 2018.03.25, 15:28)

   Nyilván megkapta a szokásos kritikákat a pénz és a teljesítmény közötti összefüggést boncolgatva.
   Ezt már megkapták a nálam idősebbek is. Volt jó pár összetűzésem, nem is a pénz emlegetése, sokkal inkább a teljesítményem miatt. Igazság szerint én mindig magam miatt futballoztam. Soha nem azért fociztam, hogy mást szórakoztassak. Ezért mindig úgy gondoltam, senkinek semmi köze ahhoz, hogyan teljesítek. Ha valakinek nem tetszik, akkor nem kell kijönni a meccsre. Ha nem tetszik egy tv-műsor, el lehet kapcsolni, így gondolkodtam. Nem az a fajta voltam, aki kiszolgálja a közönséget.
   
   Ebből voltak a konfliktusok.
   Többször volt, hogy beszóltak edzésen, de leginkább edzőmeccseken, és ebből voltak viták, ez igaz. Vagy több mint viták.
   
   Tettlegesség is?
   Olyan is, amikor megjelent egy szurkoló az öltözőfolyosón – már, ha őt szurkolónak lehet nevezni. Idehaza egy drukker addig szurkol, amíg a csapata nyer. Egyébként is nagyon rossz szokás Magyarországon, hogy divat kijárni pusztán azért a meccsekre, hogy szidjál valakit. Tök mindegy kit, ma már lehet a kormányt is egyébként, mikor elkezdtem ’86 körül, akkor még azt nyilván nem lehetett. Sokan tényleg csak ezért mentek, mennek ki egy meccsre, és én ezt sosem értettem. Nagyon jól tudom, hogy a játékom nagyon megosztó volt. Vannak, akik istenítettek, mások meg azt gondolták, semmi keresnivalóm a pályán, ráadásul nem is futok eleget.
   
   No, igen, a futás. Ha beírom a nevét a Google-keresőbe, a második találat már a „galaschek péter futás” összetétel. Kattintás után pedig a számok, miszerint 600 vagy 800 métert futott egy bajnokin. Most akkor 600 vagy 800 métert?
   600-at írtak, de ha valaki kicsit gondolkodik, rájön, hogy ez lehetetlen adat. Volt egy-két újságíró, aki szeretett piszkálni. Nem voltam egy szürke játékos, nem voltam közömbös senkinek, de nem érdekelt, mit gondolnak rólam. Ha valaki beszólt, odamentem és visszaszóltam. Egyébként azt sem tudtam jól kezelni, ha valaki dicsért vagy sztárolt. Nem volt rá szükségem. Nem érdekelt.
   
   Mennyire kedvelték a csapattársak a stílusát?
   Nem voltam rá kíváncsi, hogy mit mondanak a hátam mögött. Egyszer a fodrászomtól tudtam meg, hogy egy csapattársam rólam beszélt neki. Azt mondta, nagyon sokat kell a Galaschek helyett futni, de amikor a kasszához ér, akkor mindig úgy gondolja, hogy megéri. Tisztában voltam erényeimmel és a hibáimmal is. Úgy voltam vele, a többiek fussanak, másszanak, aztán adják nekem oda a labdát, én meg majd megoldom, hogy jó helyre kerüljön. Nyilván a foci nem ilyen egyszerű, nem is nyertünk meg minden meccset. De arra a 3-4 évre ott 1996 és 2000 között szerintem büszkék lehetünk. Bronzéremig, Magyar Kupa-döntőig jutottunk, és tényleg benne volt a bajnoki cím esélye. Nagyon sajnálom, így utólag is, hogy nem sikerült, főleg azt, hogy 98-ban nem jött össze. Öt-hat fordulóval a vége előtt az Újpesttel játszottunk a Fáy utcában, négypontos előnnyel vezették a bajnokságot. Ha nyerünk, egy pontra csökken a különbség. Telt ház volt, 18 ezer ember a Fáy utcában, négy sorban álltak az állóhelyen a szurkolók. Azon a héten többen becsöngettek hozzám, tudok-e nekik jegyet szerezni. Aztán 0-0 lett, az UTE lett a bajnok, pedig nem éreztem, hogy annyival jobb csapat lenne nálunk, mint mondjuk az Illés Béla, Halmai Gábor féle MTK, amelyiket tényleg nem lehetett megfogni. Talán harcosabbak, egységesebbek voltak, ki tudtak csikarni egy-egy meglepőbb győzelmet. Ez döntött.
   ...
   Galaschek Pétert hogyan választották ki?
   Tudni kell, hogy én óriási Újpest-drukker voltam, nekem Zámbó Sanyi volt az Isten. Az Újpestnek viszont nem volt olyan korosztályos csapata, ahol elkezdhettem volna focizni, a Vasasnak igen. Odakerültem 8 évesen, a velem egyidős Klink Zolival, onnantól Vasas-drukker lettem. Hankó Jani bácsi kezei alá kerültünk, idősebbek közé egyébként, ő foglalkozott velünk. Aztán az országban elsőként a Vasas nagy kiválasztást szervezett, 600 gyerek közül választottak ki 22 olyan srácot, akik szeptembertől egy focis osztályban folytatták az iskolát, ötödiktől. A salakos pályákon reggeli és délutáni edzések voltak, és aztán ősztől jött a suli, ahol hetente két-háromszor reggeli edzéssel kezdtünk, 8-tól negyed tízig. Utána mentünk a József Attila Színház melletti suliba, a már nem működő „Váci 61-be”, heti 7-8 edzésünk volt összesen. Négy évig folyamatosan indult új osztály, a következő évben például Geress Zolival.
   ...
   Mészöly Kálmánnal milyen volt a kapcsolata?
   Voltak súrlódásaink. Amikor először volt edzőm, nagyon jóban voltunk. Később ő hívott meg a válogatott keretbe, és ehhez fűződik az egyik összetűzésünk. Ott lehettem egy indiai és egy dél-amerikai túrán is, ahol volt egy-egy hivatalos válogatott mérkőzés is. Egyiken se játszottam, és az öltözőben ezt szóvá tettem. Visszajutott hozzá, nem sokkal később a Vasas-pályán tett helyre, a maga stílusában. Bő egy évig nem beszéltünk, aztán persze kibékültünk.

   
   http://www.vasassc.hu/hirek/8360/galaschek-peter--a-vasas-kitorolhetetlen-szerelem