Boda Imre (Szolnok 1961.10.10 - )
játékos
edző
MTK-VM, 1980-1988
...Vasas SC, 1988-1988
...Olympiakos Volos, 1988-1991
Amikor Görögországba igazolt, először az Olimpiakosz akart szerződtetni. Megkérdezte az elnök, mennyit kérek. Én mondtam egy szemtelenül nagy összeget, legalábbis azt hittem. Mire az elnök azt válaszolta, aki ilyen keveset kér, az nem lehet jó játékos, így nem kellettem. Én közepes futballista voltam, és valószínűleg a pénz is az volt, amit kértem. Nem biztos, hogy az Olimpiakosznál annyit játszom és úgy, ahogyan Voloszban, és az sem tuti, hogy gólkirály lettem volna. Szóval nem sajnálom, hogy ezt hozta az élet. És bár Voloszban még ma is félistenként kezelnek, nem ez volt a görög kaland legnagyobb hozadéka, hanem az, hogy mennyi barátot szereztem. Ez nekem rengeteget számít, többet a pénznél és a góloknál. Mert a pénz vagy megmarad, vagy elfolyik, a gólokra meg vagy emlékeznek, vagy nem.1
OFI Crete, 1991-1992
...Olympiakos Volos, 1992-1993
...BVSC, 1993-1994
...
forrás
Készült az
1 - archivum.magyarhirlap.hu
írásainak, interjúinak alapján.
1 - archivum.magyarhirlap.hu
írásainak, interjúinak alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Verebes József úgy beszélt s úgy győzte meg a palikat, hogy a játékosokban fel sem merült, az nem úgy van, ahogy mondta
Lehetett volna többször is, kevesebbszer is válogatott, de Boda Imre elégedett a nyolc meccsel meg a három góljával. Bár kikopott a profi labdarúgásból, nem érzi boldogtalannak magát, szerencsésnek tudja az életét.
– Fiatalon láttam néhányszor játszani önt, de mégis az ragadt meg bennem Boda Imréről, hogy a Hungária körúton volt egy nagyokat bekiabáló szurkoló, aki azt ordította: „Boda, rúgjuk be majd oda!” Emlékszik erre az emberre, s egyáltalán, a pályán meg lehet hallani az ilyesmit?
– Igen, abszolút, meg azt is kiabálta: „Nem oda, Boda!” De a másik az jobb volt. Majdnem mindent lehetett hallani, azért voltak üresjáratok a meccsen. Már a mi időnkben is ezer-ezerötszáz ember járt az MTK mérkőzéseire. Szinte személyesen ismertük egymást, a nevét már nem tudom az úrnak, aki a rímekkel buzdított, de az arca még itt van előttem.
– Szóval már akkor is kevesen jártak a Hungária körútra?
– A Fradi, a Honvéd vagy az Újpest ellen még megtelt a stadion, de a többi bajnokin családias hangulat uralkodott. De ez tetszett nekem, szerettem ott játszani. Amikor bajnokok voltunk Verebessel, megugrott a nézőszám, ám akkor sem nagyon.
– Mi volt Verebes mágus titka?
– Az, hogy kiemelkedő zsenije a szakmájának. Sok mindent meg lehet tanulni, de van, amit nem. És ő a megtanulhatatlanban volt hatalmas, ösztönösen érzett rá a dolgokra. Mások órákat beszéltek, de nem mondtak semmit, tőle egy jó mondat elég volt mindenkinek. Az ilyenre mondják, született tehetség. A habitusa aztán átragadt ránk is. Egészen más úgy kimenni az öltözőből, ha hiszel önmagadban, a csapatban. Szóval szükség van a hitre, enélkül ne csinálj semmit.
– Híres Gabinak azt mondta, hogy ő Európa legjobb középhátvédje, és ő el is hitte. Ön mi volt?
– Akkoriban Elkjaer Larsen volt az egyik sztárcsatár, s engem azzal győzködött, hogy olyan vagyok, mint ő, csak én jobban fejelek nála. Tehát jobb vagyok, mint a dán klasszis.
– És ezt elhitte?
– Hát persze, hogy el.
– Ennyire naiv volt?
– Nem, csak Verebes úgy adta elő és győzte meg a palikat, hogy fel sem vetődött bennem, hogy nem így van. Ráadásul el is akartam hinni, amit mondott. Jólesett, és mindig hihetetlen önbizalommal léptem pályára. Később ezzel a mentalitással sikerült bajnokságot nyernünk. Néhány hete találkoztam vele meg a Gáspár Józsival, aki kapusedzője volt, beültünk kávézni meg dumálni valahova, és persze még mindig úgy adja elő a dolgokat, mint régen. A beszélgetés végére már az derült ki, hogy nem is én rúgtam a gólt Nicosiában a ciprusiaknak az Eb-selejtezőn, hanem ő. Tényleg hihetetlen fazon, de szeretem őt.
– A bajnoki címen túl több válogatott meccset is köszönhet neki.
– Igen, bár nem nála lettem először válogatott. Bizonyára kevesen emlékeznek rá, benne voltam a mexikói vb bő keretében is, de végül a szűkbe már nem fértem be. Aztán később Komora Imrénél játszottam először a válogatottban. De tény, legtöbbször Verebes József hívott meg.
– Szerencsés embernek tartja magát?
– Igen.
– Tudtommal amikor Görögországba igazolt, először az Olimpiakosz akarta szerződtetni.
– Igen, így volt. Megkérdezte az elnök, mennyit kérek. Én mondtam egy szemtelenül nagy összeget, legalábbis azt hittem. Mire az elnök azt válaszolta, aki ilyen keveset kér, az nem lehet jó játékos, így nem kellettem.
– Árulja el, mennyit kért.
– Nem lényeges, meg most már mások az „árak” is.
– Nem bánja, hogy nem lett a görög sztárcsapat játékosa?
– Nem tudjuk, mi lett volna, és talán jobb is, hogy így alakult az életem. Én közepes futballista voltam, és valószínűleg a pénz is az volt, amit kértem. Nem biztos, hogy az Olimpiakosznál annyit játszom és úgy, ahogyan Voloszban, és az sem tuti, hogy gólkirály lettem volna. Szóval nem sajnálom, hogy ezt hozta az élet. És bár Voloszban még ma is félistenként kezelnek, nem ez volt a görög kaland legnagyobb hozadéka, hanem az, hogy mennyi barátot szereztem. Ez nekem rengeteget számít, többet a pénznél és a góloknál. Mert a pénz vagy megmarad, vagy elfolyik, a gólokra meg vagy emlékeznek, vagy nem.
– Amúgy mennyire emlékeznek Görögországban Boda Imrére?
– Nézze, ha beül Athénba egy taxiba, és a sofőr kicsit is jártas a futballban, akkor – természetesen Puskáson kívül – három magyar labdarúgót ismer: Détárit, Eszterházy Marcit és engem. De az a legjobb, hogy úgy emlékeznek rám, mint egy nagyon jó emberre. És ezt nem én mondom, hanem azok, akikkel kint találkozom.
– Visszajáró lélek?
– Minden évben, sokszor többször is. A foci után ott is edzősködtem, s Voloszban jöttem rá, nem vagyok alkalmas erre a pályára. Nem szerettem azt, amikor ki kellett rakni a harminckettes keretből tíz embert. Nálam mindenki játszana a padról is, de ezt csak az amatőröknél lehet. Így hát nem is erőltettem a dolgot. A pályafutásom után új otthonra leltem Gyálon, tíz éve én vagyok a Gyáli Baráti Kör Sportegyesület elnöke. A felnőttcsapat a megyei I/B-ben szerepel, de van száztíz fiatalunk. Szeretem, ha megtelik a pálya gyerekekkel. A srácokkal minden évben megyünk Voloszba. Mostanában meg, a TAO-s pályázati pénzeknek köszönhetően, könnyebb is az utazásunk.
– A profi futballtól teljesen elszakadt?
– A tévében alkalmanként megnézem a meccseket. Meg évente egyszer kimegyek az MTK-ra.
– Az nem túl sok.
– Igen, pedig példaértékű, ahogy a régi játékosokat megbecsülik a klubnál. Nekem is névvel ellátott székem van a Hidegkuti-stadionban, szóval mehetnék bármikor.
– Taxit azért mégsem küldhetnek.
– Pedig az lenne a jó, két csinos, fiatal hoszteszlánnyal. De tény, az én bűnöm, hogy nem járok sűrűbben, kicsit szégyellem is magam.
– Dolgozni sosem hívták oda?
– Nem, pedig a nagy nyugati kluboknál segítik a zökkenőmentes átlépést az életbe. A nagy sztárjaikat megbecsülik, s találnak nekik valamilyen munkát.
– Megviselte, amikor vége lett a pályafutásának?
– Az mindenkit megvisel. Hirtelen üres helyen találod magad. Ha kétmilliárdod van a bankszámládon, akkor is. A többség azonban nem tud félretenni komoly összeget, ha mégis, akkor egy idő után az is elfogyhat.
– Az ön élete azért jól alakult.
– Nem sírok. Kint nagy tiszteletet kapok, két szép, egészséges nagy gyermekem van, s élvezem a gyáli munkámat. Persze van úgy, hogy nekem is bajom van az élettel. Én minden napból ki akarom venni azt, amit lehet. Egy jó duma vagy egy jó kávé nekem már elég a boldogsághoz. Ha elmegy egy hét unalommal, azt nehezen bírom. Az egészségemmel szerencsére minden rendben, de tudom, azért én is öregszem.
Pályakép
Boda Imre (Szolnok, 1961. október 10.)
Klubjai: MTK-VM (1980–87), Vasas (1988), Olimpiakosz Volosz (1988–91, 1992-93), OFI Kréta (1991-92), BVSC (1993–94). Eredményei: magyar bajnok (1986–87), görög gólkirály (1988–89, 20 gól). Magyar válogatott (1986–89, 8 mérk./3 gól), olimpiai válogatott (1986).
http://archivum.magyarhirlap.hu
hmgy