Eleve szép dolog, és nem mindenkinek adatik meg, hogy a szülővárosa klubjában tud bemutatkozni az élvonalban, majd meghatározó játékossá válni. Én a Győri ETO-ban kilenc évig voltam a felnőtt keret tagja, és a csapatkapitányi karszalagot is megkaptam.³

Akkor kezdődött a kálváriám. A vezetőkkel nem tudtam megegyezni a válás feltételeiről és ennek egy per lett a vége, amelyet a Magyar Labdarúgó Liga döntése értelmében sajnos elveszítettem. Ekkor döntöttem úgy, hogy ha nem változik meg a helyzetem, akkor kénytelen leszek befejezni a karrieremet. Nehéz döntés volt, de akkor nem láttam más kiutat.¹

Újpesten három és fél évet töltöttem, ez is nagyon meghatározó volt az életemben, csakis pozitív emlékeket, élményeket adott. Az ország egyik legnépszerűbb csapatában játszhattam, amelynek szintén meghatározó tagja voltam. Szép emlék az ezüstérem, de a Fehérvár ellen a Puskás-stadionban elvesztettük a bajnoki címet, ez mindenképpen negatívum. A győri távozásom is az, de már régen túltettem magamat rajta.³

A Vasas és a REAC keresett itthonról, illetve egy ausztriai szerződés volt tervben a nyáron, de mire rendeztem az Újpesttel az ügyemet, már elindult az osztrák bajnokság. Augusztus 31-éig, az átigazolási időszak végéig kivártam ugyan, de nem sikerült külföldre szerződnöm. Az utolsó egy hónapban ott edzettem, majd miután az ausztriai szerződés kútba esett, a tulajdonossal egyéves szerződésben állapodtunk meg. Egy igazi mentőöv volt ez nekem, amit szívesen elfogadtam.²

Az NB II-ben nyertem egy aranyérmet és két ezüstöt a Gyirmóttal.²

Úgy éreztem, hogy a szervezetem jelezte, magasabb szinten már nem bírja a mindennapos terhelést. Ezen kívül megtörtént az összevonás az NB II-ben, de az időm és az energiám nem engedi, hogy körbeutazzam az országot. Elég volt, elfáradtam. Nem mondta senki, hogy hagyjam abba, sőt szerintem marasztaltak volna Tatabányán. Korrekt, normális körülmények között váltunk el, akceptálták a döntésemet. Sajnáltam, hogy így kellett döntenem, nehéz volt, de elérkezettnek láttam az időt...³