Egy olyan általános iskolába jártam, ahol kötelező volt az Újpesti Dózsában sportolni. Először úsztam, majd atletizáltam, és 1985-ben kezdtem el futballozni, abban az évben le is igazoltak és egészen 1996-ig voltam a lilák játékosa, az utolsó három évben már profiként.¹

Újpesten kezdtem és ott is szerettem volna befejezni a profi labdarúgást, de ez számomra álom kategória maradt. A történet a következő: 1996-ban lejárt a szerződésem, és az akkori vezetők – elmondásuk szerint – szerették volna, hogy maradjak, de szerintem ezt nem gondolták komolyan, és miután nem tudtunk megegyezni, így hát elfogadtam Mezey György és a BVSC ajánlatát. Fájó szívvel jöttem el Újpestről, de úgy gondoltam, hogy a váltás elősegítheti a szakmai fejlődésemet, hiszen az a BVSC egy kiváló csapat volt, jó játékosokkal és egy jó edzővel.¹

Amikor elmentem Újpestről a BVSC-be és kiderült, hogy fél év múlva már a MÁV nem fogja támogatni a klubbot, akkor én leültem Gyuri bácsival és megbeszéltem, hogy mi legyen, és ő is támogatott a továbblépésben, így kerültem az MTK csapatához, ahol három és fél évet írtam alá.¹

Volt egy nézeteltérésem az MTK vezetőivel, akkor kerültem kölcsönbe egy évre Diósgyőrbe, ahol nagyon jó szezont zártam, szinte végigjátszottam a bajnokságot és rúgtam 17 gólt, amivel házi gólkirály lettem, és holtversenyben második lettem a góllóvőlistán.

Szerettem ott futballozni, és úgy gondolom, hogy a szurkolók is megszerettek. Egy szezon után vissza kellett térnem a fővárosi csapathoz és lehúztam még egy évet a Hungária-körúton, majd ismét kölcsönadtak, akkor a Kispestnek.¹

Nem is játszottam rosszul a Honvédban, hiszen 4 bajnoki mérkőzésen 4 gólt lőttem. Abban az időben úgy éreztem, hogy sodródom az árral, és jó néhány hónap bizonytalanság után, végül megvásárolt a ZTE.¹

Zalaegerszegen amikor bajnokságot nyertünk, az azért teljesen más volt, mint az MTK-val szerzett bajnoki cím. Sokkal jobban magamnak éreztem – nem mintha az MTK-nál epizódszereplő lettem volna – de Zalaegerszegen szinte végig pályán voltam, élveztem a bizalmat, és éreztem a szurkolók szeretetét, úgyhogy összességében óriási dolog volt bajnokságot nyerni, csodálatos szezont zártunk.
Zalaegerszegen három és fél évet töltöttem, és amikor lejárt a szerződésem, akkor eligazoltam onnan. Külföldre szerettem volna menni, ami nem sikerült, így elfogadtam a Diósgyőr hívását, akik rosszul álltak a bajnokságban, és úgy gondoltam segíthetek nekik.¹

Zalaegerszegen lejárt a szerződésem, ingyen igazolható voltam. Szerettem volna külföldre szerződni, de nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy akartam. Egész nyáron tárgyaltam a Diósgyőrrel. Kicsit zavaros időszak volt, nem volt egyértelmű, hogy melyik Diósgyőr melyik, hiszen két csapat készült egyszerre. A dolog érdekessége, hogy engem az a Kiprich József hívott, aki elkezdte a szakmai munkát Diósgyőrben, de miután nem jöttek az eredmények, nem maradt sokáig edző. Én az őszi szezon közben csatlakoztam, játszottam egy meccset, másnap kirúgták Kiput. Később rendbe jöttek a dolgok, bent tudtunk maradni az első osztályban. Akkor ez volt a cél, másik csapat volt, mint a ’98-as, de amit elterveztünk, az sikerült. A közeg azonban akkor is ugyanaz volt, mint azelőtt és azóta is szinte folyamatosan. Diósgyőrben jó focistának lenni.²

Egy szezont töltöttem Diósgyőrben, aztán az osztrák első osztályú Admira következett, ahol annak ellenére, hogy kettő plusz egy éves szerződésem volt, már nem tudtam gyökeret verni, mivel kiestünk az első osztályból, így hát a szerződésem automatikusan megszűnt.¹

.Sajnos nem minden meccsen érek rá, de amikor tudok, akkor megyek, mert nagyon jó a társaság, szeretek ott lenni. A csapat többnyire korombeliekből áll, 6-8 olyan játékos van a keretben, akikkel régebben is együtt játszottam, többek között Szabó Tibi is, akit azt hiszem, hogy nem kell bemutatni a Diósgyőr szurkolóinak. E mellett rendszeresen pályára lépek az Újpest öregfiúk csapatában is. Edzeni ritkán szoktam, hét közben inkább kispályás baráti focival tartom karban magam.²