Apró kölyökként kerültem a Ferencvároshoz, kilenc évig játszottam zöld-fehérben. Olyan csapattársaim voltak, mint Varga Zoltán, Bicskei Bertalan, hogy csak néhány nevet említsek közülük. Azt gondoltam, egyszer majd bemutatkozhatom a Fradi nagycsapatában, de… Minden másként alakult. Megkaptam a behívót, 1965-ben bevonultam katonának. Akkoriban sérültem meg, porcleválás, műtét s hosszú-hosszú kihagyás várt rám. Huszonhat százalékos rokkantnak nyilvánítottak, gyakorlatilag befejeztem a futballt.¹

Leszereltem, és mert hiányzott a játék, így a Budai Spartacushoz kerültem, amelyik később egy fúzió nyomán Budapesti Spartacusként szerepelt. Hidegkuti Nándi bácsi akkor a Szparinál edzősködött, s nagyon sokat köszönhetek neki. Újra futballistát nevelt belőlem, méghozzá olyan játékost, aki a másodosztályú Spartacusból is be tudott kerülni az utánpótlás-válogatottba. Pedig akkoriban sok remek futballista szerepelt az élvonalban. Ekkor figyelt fel rám a Vasas.¹

1970-ben már Angyalföldön játszhattam, és ott rögvest felejthetetlen, nagy siker részese lehettem. Az akkor még komoly kupának tartott Közép-európai Kupát nyertük meg a Fáy utcában, tizenötezer ember előtt, az ellenfél a csehszlovák Inter Bratislava volt, az eredmény pedig négy egy ide – apró bosszú Marseille-ért…
Annak idején, még a hatvanas évek elején nyílt titok volt, hogy a Vasas két legendás játékosa, Mészöly Kálmán és Machos Ferenc összeverekedett, és meglehetősen rossz viszonyba került egymással. Többen is mondták, Machos Ferenc megfogadta, ha egyszer Mészöly Kálmán a kezei közé kerül, bosszút áll. Amikor én Angyalföldön futballoztam, Machos Ferenc is az edzőm volt, és természetesen Mészöly Kálmán játszott középhátvédet. Sohasem felejtem el, amikor a mester odajött hozzám, és azt mondta: ettől a pillanattól kezdve Fábián Tibor lesz a centerhalf. Akaratom ellenére középhátvédként szerepeltettek, és ezért Kálmán, no meg a baráti köre nem kedvelt különösebben. Hülye helyzet volt.
Szerettem a Vasast, boldog voltam, amikor például 1973-ban megnyertük az MNK-t, a döntőben, hosszabbítás után négy háromra győztük le a Honvédot. Várady Béla három gólt rúgott Bicskei Bertalannak. Vagy ott volt az Üllői úti stadionavató! Vagy beszélhetnék a Barcelona elleni UEFA-kupa-meccsről, amelyen szinte minden katalán támadás Johan Cruyfftól indult. Még tagja lehetettem a hetvenhetes bajnokcsapatnak, igaz, akkor már csak epizódszerepeket kaptam. Aztán egyre inkább éreztem, hogy nemkívánatos személlyé válok. Harmincegy évesen leírtak, lemondtak rólam Angyalföldön. Még visszamentem a Budapesti Spartacushoz levezetni, majd belevetettem magam a civil életbe.¹