Filkor Attila
2023.05.15 Filkor Attila visszavonult!
Hatszoros válogatott középpályásunk a Szeged elleni Magyar Kupa-meccsen játszotta utolsó mérkőzését, a pályán viszont nem tudott elköszönni szurkolóinktól. Ezt orvosolandóan klubunk vezetősége úgy döntött, hogy szezonbeli utolsó hazai meccsünkön méltóan búcsúztatja el Filkor Attilát, aki az Internazionale és a Milan mellett Olaszországban a Grosseto, a Sassuolo, a Gallipoli, a Triestina, a Livorno, a Bari, a Pro Vercelli és az Avellino együttesében is szerepelt, illetve tett egy kitérőt Franciaországban, a Chateauroux-nál is. 2015 nyarán tért haza, előbb az Újpest FC, majd a Gyirmót FC Győr futballistája volt, mielőtt Budafokra igazolt volna.
Jakab János tiszteletbeli elnökünk, és Vizi Sándor, a BMTE elnöke köszöntötte őt, mielőtt elvégezte volna a 0–0-ra végződő, Sori elleni összecsapás kezdőrúgását. Egyesületünk minden dolgozója nevében gratulálunk Filkor Attila nagyszerű pályafutásához, sportvezetői karrierjéhez pedig nagyon sok sikert kívánunk!
Milyen érzések kavarogtak benned a búcsú pillanataiban?
Nagyon jó érzés és rendkívül szép gesztus volt a klub részéről ez a köszöntés, ezúton is nagyon köszönöm. Sok minden kavargott a fejemben, érzelmes percek voltak, hiszen lezárult egy fejezet az életemben. Az új viszont nem most, hanem már ősszel elkezdődött, azért dolgozom és tanulok majd a jövőben, hogy ott is sikereket érjek el.
Immáron hét hónapja töltöd be a sportigazgatói szerepkört egyesületünknél. Anno nagy várakozásokkal és izgalommal vártad az új kihívásokat, milyen tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodtál?
Nagyon sok új dologgal találkoztam, rengeteget tanultam, de tisztában vagyok vele, hogy még sok mindent kell elsajátítanom. Eleinte kissé furcsa volt, hogy a korábbi csapattársakkal más kapcsolatot kellett kialakítanom, egy egészséges távolságtartást, de szerencsére mind a stáb, mind a játékosok abszolút partnerek voltak ebben, így érzésem szerint jól működött a dolog. Szerencsére az eredmények is alátámasztják a közös munka sikerét, továbbra is rendkívül hálás vagyok Jakab János tiszteletbeli elnök úrnak, hogy megadta nekem a lehetőséget és a bizalmat.
Az aktív pályafutásodat a Szeged elleni kupameccsen zártad le, de azért van egy olyan érzésem, hogy a Puskás Arénában szívesen magadra húztad volna még egyszer a budafoki felszerelést…
Ez pontosan így van, aki életében valaha focizott, alighanem gondolt arra, milyen lenne a nemzeti stadionban pályára lépni. Óriási élmény volt a pálya széléről és a lelátóról is, de nyilván megfordult a fejemben, milyen jó lenne pályára lépni a Puskás Arénában. A régiben szerencsére megadatott rá a lehetőség, annak is megvolt a maga varázsa, de ez az új létesítmény szerintem Európában és a világon is az egyik, ha nem a legszebb és legmodernebb stadion.
Összességében hogyan értékeled a tavaszi szezonunkat?
Csak pozitívan tudok nyilatkozni róla! A történelmi kupadöntő nyilván önmagáért beszél és bár ahogyan szerintem mindenkiben, úgy bennem is van egy kis hiányérzet, amiért nem tudtuk elhódítani a trófeát, így is óriási dolgot vittünk véghez. A bajnokságban nagyon mélyről indultunk, de szerencsére magasra jutottunk és elértük a céljainkat, a küzdeni tudásunkat, a mentalitásunkat pedig egyik mérkőzésen sem érhette kritika.
Hogy látod a saját, illetve a klubunk jövőjét?
Bizakodó vagyok. Nyáron az elsődleges célunk természetesen az lesz, hogy a szakmai stábot, valamint a lejáró szerződésű játékosok közül minél többet megtartsunk, melléjük pedig minőségi igazolásokkal erősítsük meg a keretünket.