Mind a Fradival, mind az Újpesttel tárgyaltam egyazon átigazolási szezonban. A Ferencvárosnál Garami Józsi bácsi szeretett volna, de aztán megszakadtak a tárgyalások, az Újpesttel tovább jutottunk, de mivel jött a Grazer AK ajánlata, egyértelmű lett a helyzet és Ausztriába szerződtem.²

Az NB I-es szakemberek közül Szentes Lázárnak köszönhetem a legtöbbet. Szombathelyen fél évig volt az edzőm, majd ő vitt el Debrecenbe. Tudom, hogy a stílusa miatt sokan nem szeretik, de a felkészültségét nem lehet elvitatni.²

Nekem Debrecen a második otthonom, és nagyon komoly helyet foglal el a szívemben. Háromszor nyertem bajnokságot, kétszer szuperkupát, szerepeltem a Manchester United és a Hajduk Split ellen és még számos nemzetközi kupameccsen, selejtezőkön... Amikor először bajnokok lettünk, a szurkolók engem választottak a legjobb játékosnak. Mi itt semmit nem érzékeltünk abból, hogy amúgy milyen nehézségek vannak a magyar labdarúgásban, mivel nagyon profi körülmények között tudtunk dolgozni. Leszámítva mondjuk a stadiont, ami lehetett volna jobb. ²

Ian Holloway vitt annak idején Plymouthba, aki azóta is bizonyította, hogy milyen jó edző. Amikor együtt dolgoztunk, azt mondta rólam - ami az újságokban is megjelent -, hogy nálam profibb labdarúgóval még nem találkozott, nem is mond nekem semmit a taktikáról, mert tudja, hogy tudom, mi a dolgom. Akkori csapattársaim, Tímár Krisztián és Buzsáky Ákos mindig szívattak is ezzel, hogy mit csináltam Hollowayjel, hogy ilyeneket mond nekem?¹

Azzal, hogy a Hull Cityvel a Premier League-ben játszottam, elmondhatom, hogy Európa legerősebb bajnokságában szerepeltem. 27 évesen már nehéz lett volna onnan feljebb lépni, amit mondjuk egy angol topcsapat jelentett volna.²

Én ebben a bajnokságban már bizonyítottam, az edzőnek pedig tudnia kellett volna, hogy a Championshipben jó teljesítményre lennék képes, de sajnos a futball ilyen. Velem nem közölte senki, hogy valamit rosszul csinálok, én pedig úgy voltam vele, hogy teszem a dolgom, aztán ha majd lesznek sérültek, akkor ismét megkapom a lehetőséget. De sajnos nem ez történt, amikor sok volt a sérült, hiába volt már több mint négyszáz első osztályú meccs a lábamban, hiába voltam válogatott, inkább egy fiatalt tettek be a csapatba. Ilyenkor azért már érdemes elgondolkodni, és én arra jutottam, hogy tök mindegy, mit csinálok, ez az edző nem szereti a játékstílusomat. Van, aki az erőfutballt, van, aki a játszósat szereti, én az ő elképzeléseibe egyszerűen nem illettem bele.¹

Nem csalódtam, hanem rájöttem, hogy sok olyan angol ember van, aki nem őszinte, és rájöttem, hogy Angliában nagyon nem szeretik a külföldieket. Mindig mosolyognak, segítenek, viszont nem biztos, hogy szeretnek.¹

A gond az, hogy magyarok vagyunk, és a magyarokat könnyebben félreteszik a futballunk miatt. Nem veszik észre, hogy egy magyarnak mennyivel nehezebb megállnia a helyét, és milyen nehéz eljutnia idáig. Egy angol, egy ír ugrik, mondjuk, tíz lépcsőt, mi meg százat. Nekik fogalmuk sincs arról, hogy Gera Harkányban, én meg a Haladás salakpályáján kezdtem el focizni.¹

Nem voltam már fiatal, és már korábban elterveztem, hogy egyszer hazaigazolok majd a Haladásba. De nem azért menekültem haza, mert elküldtek, én kértem a szerződésem felbontását. Én nem úgy veszem, hogy az NB I-be mentem vissza, hanem, hogy a Haladásba. Szombathelyen nem érdekelt a magyar közeg.¹

2012 nyarán hívott a Debrecen, átmenetileg szükségük lett volna egy baloldali játékosra a nemzetközi kupaszerepléshez. Jó lett volna menni, hiszen 33 évesen a magyar bajnokcsapat vitt volna. Csak 2-3 hétről volt szó, de végül a vezetők nem engedtek el. Nem esett jól, de sok minden nem esett már jól, el kell fogadni, hogy így történt.²

Azt volt nehéz megemészteni, hogy nem játszhatok többé a Haladásban. Valójában nem én döntöttem így, hanem a klub irányítói. A szerződésem tavaly júliusban lejárt, de az azt megelőző hónapokban, illetve azóta jóformán senki sem szólt hozzám. A helyzet egyszerű: ők nem akarják, hogy együtt dolgozzunk, én meg eljutottam odáig, hogy már én sem akarok. Elég volt, nem várok tovább! Nem vagyok dühös. Csalódott annál inkább. Szerintem nem ezt érdemeltem volna ennyi év után. Hozzáteszem, mások sem azt érdemelték volna, amit kaptak. Sokan sokat tettek a Haliért, mégsem úgy köszöntek el tőlük, ahogy illett volna. Ha némelyek úgy gondolják, hogy ennyit érünk, akkor nincs más választásunk, mint hogy tudomásul vesszük. Ez van. Ezt már elengedtem. Szeptemberben betöltöttem a negyvenet, valahol a mélyén itt volt az ideje, hogy lezáruljon ez a fejezet. Olyan sikereket értem el, amilyenekről gyerekként álmodni sem mertem. Arra nem is számítottam, hogy negyvenéves koromig futballozom. Habár arra sem, hogy így ér véget a pályafutásom. Ráadásul annál a csapatnál, amelyet a legjobban szeretek, és amelyért a legtöbbet tettem. Igen, fáj, hogy így végződött ez a történet, ugyanakkor csak ismételni tudom magam: ez van.⁴

Miután megjelent az újságokban, hogy abbahagyom a profi focit, rengeteg magyar megyei I-es és osztrák csapat megkeresett. Végül a nyárig az osztrák Landesligában szereplő Markt Allhauhoz írtam alá. Egy magyar csapattársam van, de három horvát és egy szlovák futballista is erősíti a csapatot. Heti három edzésre és a meccsekre járok ki. ⁵