Köszönettel tartozom Hemingway úrnak, mert ő általa érkezett a lehetőség. Szerencsém is volt, de tettem is érte! Az elmúlt idényem jól sikerült, tizennégy gólt rúgtam a bajnokságban. Az amerikaiak láttak rólam dvd-t, és élőben is többször is megnéztek. Ezen alkalmak során pedig szerencsém volt, mert mindig jól ment a játék.¹

Az első egy-két hónap az ügyintézésekkel, a munkavállalási engedély beszerzésével telt. Ez idő alatt csak edzettem, amivel nem is volt probléma, hiszen jócskán akadt lemaradásom. Ne felejtsük el, én a nyári szünetből érkeztem ki az Egyesült Államokba, ahol pedig javában folyt a bajnokság. Ősszel tíz mérkőzésen játszottam, két gólt szereztem és egy gólpasszt adtam. Ha úgy nézzük, ez nem nagy durranás, de ha a játszott perceket figyeljük – ami körülbelül három teljes meccset tesz ki –, akkor talán nem olyan rossz.²

Az első fél évben még az volt a fontos, hogy sikerüljön beilleszkedni és beállni a sorba, a 2010-es bajnoki idényben voltak igazán komoly terveim. A 2009-es szezonban tizenkét meccsből tízen játszottam, két gólt rúgtam, ami nem valami fényes statisztika, de ha összeadom a játszott perceket, akkor összesen hárommeccsnyi idő jön ki, úgy már jobban hangzik a két gól.
2010 áprilisában sérültem meg, St. Louisban játszottunk egy edzőmeccset, amelyet 2-0-ra nyertünk meg, az egyik gólt én lőttem, de ennek a térdszalagszakadás miatt nem tudtam örülni. Volt egy opció a szerződésemben, ami december 31-én lejárt, eredetileg január 24-én kellett volna megjelennem a felkészülésen, hogy megnézzék, milyen állapotban van a lábam, de ez végül nem jött össze.³