† Mészöly Kálmán (Budapest 1941.07.16 - Budapest 2022.11.21)
játékos
edző
A III. kerületi TTVE-ben kezdet el focizni, innen igazolta le a Vasas 1959-ben.
Visszavonulása után a Ganz-Mávag, Budafoki MTE és a Békéscsaba vezetőedzője volt. Ezután szerződtette le a Vasas, ahol a 1979/80-as idényben 3. lett a csapattal a bajnokságban. 1980-ban szövetségi kapitánynak nevezték ki, és ki is vezette a válogatottat a 82-es vb-re. Ahol a Salvador elleni rekordgyőzelem után, csak döntetlent ért el Belgium ellen és így kiesett. Pályafutása során többször volt a Vasas edzője, még kétszer a magyar csapat szövetségi kapitánya, Törökországban (török szövetségi kapitány is volt) és Szaúd-Arábiában is dolgozott.
Vasas SC, 1959–1972
A klub legsikeresebb időszakának, az egyik kiemelkedő egyénisége, a klub legendája lett. 1972-es visszavonulásáig 4 bajnoki címet és 3 KK –győzelmet ért el a Vasas csapatával. 61-szer szerepelt a válogatottban, játszott a 62-es és a 66-os VB-n is. 1964-ben Spanyolországban, az eb-én 3. helyet ért el a magyar csapattal.Visszavonulása után a Ganz-Mávag, Budafoki MTE és a Békéscsaba vezetőedzője volt. Ezután szerződtette le a Vasas, ahol a 1979/80-as idényben 3. lett a csapattal a bajnokságban. 1980-ban szövetségi kapitánynak nevezték ki, és ki is vezette a válogatottat a 82-es vb-re. Ahol a Salvador elleni rekordgyőzelem után, csak döntetlent ért el Belgium ellen és így kiesett. Pályafutása során többször volt a Vasas edzője, még kétszer a magyar csapat szövetségi kapitánya, Törökországban (török szövetségi kapitány is volt) és Szaúd-Arábiában is dolgozott.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
2022-11-21 22:42
Mészöly Kálmán a mai napon, 81 esztendősen elhunyt. A Vasas, Magyarország és a világ labdarúgásának meghatározó alakja pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékét megőrizzük és ápoljuk, nyugodjék békében. Klubunk osztozik a Mészöly-család gyászában és fájdalmában. A Vasas Futball Club Mészöly Kálmánt saját halottjának tekinti.
http://www.vasasfc.hu/hirek/elhunyt_meszoly_kalman_-6583
http://www.ebay.co.uk/itm/Original-Press-Photo-Hungary-Kalman-Meszoly-Manager-Wembley-17-11-81-10x8inch-/362094267399
Ja, hogy a stílusa, megnyilvánulása nem szokványos? Hát, a játéka sem volt az! Sajnos, nem sok világklasszis játszott a VASAS-ban huzamosabb időn keresztül. Sok játékost szerettem, kedveltem, de rajta kívül világszínvonal dolgában hirtelen csak a Farkas Jancsit tudnám megemlíteni.
Kálmi bá' is gyakran meséli, hogy piásan, vagy másnaposan mentek edzésre - ez is az érem egyik oldala. (Legutóbb egy Desszert ismétlésben sztorizott erről az időszakról, itt is előadta, hogy milyen is volt másnaposan bukfencezni...)
Ettől függetlenül 1-2 jó évük még simán lehetett volna (30-31 évesek voltak, két világklasszisnál ilyen korban abbahagyni a focit valóban vétek!)
Egyébként megnéztem, '72 tavaszán játszottak utoljára, Ihász '73-ig tolta.
De tudod, mi a durva? Hogy a szintén klasszisnak mondható Puskás Lajos is 30 évesen hagyta abba.
Azért maradtak ki a kezdőből, mert kimaradoztak, vagy azért maradoztak ki, mert ki-ki maradtak a csapatból!
Emlékszem abban az időben már nem volt olyan félelmetes ellenfél a Vasas, mint pár évvel azelőtt, a többi fővárosi csapat kezdett túlnőni rajtuk! Akkoriban Rudi bácsi volt az edző és állítom, hogy ha stabil csapattagok lettek volna, nem nagyon lett volna idejük és - ahogy Rudi bácsi kemény edzéseit ismertük - erejük kimaradozni!
Korabeli media vélemények szerint, ez volt az utolsó Vasas, amelyik vagy bajnoki címet ( néhány rivális botlása esetén, ami mindig benne van a fociban - vagy 2-3. helyezést érhetett volna el, az akkor már előttünk járó másik 4 pesti csapat előtt, de csak is kizárólag az Ihász, Mészöly, Farkas trióval!!
Egyébként biztosat sem apukád sem én, de a nálunk tájékozottabb sport sajtó munkatársai sem tudtak!
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138
http://www.ebay.co.uk/itm/KALMAN-MESZOLY-1964-RARE-SPANISH-RUIZ-ROMERO-EURCOPA-64-HUNGARY-UJPEST-DOZA-/391354059428
A bajnoki mérkőzéseken mutatott kiemelkedő teljesítményei, valamint a válogatottban, például a chilei világbajnokságon mutatott ragyogó szereplései alapján Mészöly Kálmán bizonyult az év legjobb magyar labdarúgójának.
Chilében az angolok meg a bolgárok elleni mérkőzés után kapta először a "szőke pilóta" becenevet a külföldi szaksajtó munkatársaitól, s ezt a továbbiakban, még a csehszlovákok ellen elvesztett mérkőzésen is megérdemelte. Az egész vb-nek nem akadt még egy olyan fejelője, mint az "egekbe ugró" Mészöly Kálmán.
Idehaza nem is volt olyan egyszerű dolog fejjátékban a Vasas tagját felülmúlni. Noha Szilágyi Gyula ekkor már nem játszott, ott volt Bundzsák Dezső! Az a játékos, aki Kocsis és Kispéter emlékét is el tudta homályosítani, aki minden szögletrúgáshoz felzárkózva a gólok tömegét vágta be fejjel az ellenfél kapujába, vagy fejelt úgy, hogy társai egyikének már csak be kellett pöccintenie a labdát a kapuba.
Nos, Mészöly még Bundzsákon is túltett. Igaz, hogy mint középhátvédnek többször nyílt alkalma fejjátékával tündökölni, mint a középpályás Bundzsáknak. De nemcsak a kapuja elől fejelt el mindent Kispéter-módra, hanem felfutott ő is a szögletekhez, s akkor nemcsak az ellenfél csatárai, hanem a védői is megtanultak rettegni! Ebben az évben ért el formája tetőpontjára az akkor mindössze 21 éves, volt óbudai játékos.
Később lehettek megingásai, egy időben túlsúlyosodás fenyegette - de le tudta küzdeni, akárcsak ellenfeleit! Fejjátékán kívül remek közbelépései, becsúszó szerelései, labdalevételei, megelőző beavatkozásai, tekintélyes gyorsasága révén vált legjobb középhátvédünkké. Remekül passzolt, pontos, jól időzített és lekezelhető labdákat küldött előre. Játékának frissessége, lendülete, fiatalos heve még fokozta eredményességét. Egy még igen jó formában lévő Sipost tudot kiszorítani, illetve más posztra kényszeríteni a válogatottban. A külföld csak Chile után figyelt fel rá, a bajnokságban azonban már jó ideje tudtuk, mit ér. Remekelt a bajnokság tulajdonképpeni döntőjét (2:1 az Ú. Dózsa ellen), és csodálatba ejtett mindenkit az Ózd elleni (4:0) bajnokságzáró mérkőzésen.
Forrás:
Hoppe Pál-Szabó Ferenc: Labdarúgó bajnokságaink 1945-1986
forrás:
World Soccer, 1971. december
http://www.ebay.co.uk/itm/Dec1971-World-Soccer-magazine-Kalman-Meszoly-Vasas-cover-/390616647064
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
forrás:
www.hetek.hu/fokusz/200402/a_foci_fekete_napja
www.solofutbol.cl/albunes de futbol/hungria/hungria 1962.html