† Juhász István (Budapest 1945.07.17 - Budapest 2024.09.16)
játékos
Ferencvárosi TC, 1963-1977
Talán mondanom sem kell, mennyire szerettem futballozni. 1959-ben elvittek egy Fradi-toborzóra. Vagy háromszázan tolongtunk ott, végül húsz srácot választottak ki, köztük engem is. Először még az úttörőben játszottam, majd jött az ifi három, a kettő, majd az egy. Aztán váratlanul eljött a nagy nap. Úgy alakult, hogy a nagycsapatból egyszerre hárman – Albert, Novák, Rákosi – is sérültek voltak, vagy inkább csak azt mondták, így Mészáros József megkérdezte az ifik edzőjét, Csanádi Ferencet, kit javasol a nagyokhoz? Ő az én nevemet mondta. Ott találtam magam a sztárok között, és kezdőként futhattam ki a pályára a Pécs ellen. Óriás termetű, rutinos védők ellen játszottam, de sikerült gólt rúgnom. Mindjárt négyet…
...
A Ferencvárossal a pályafutásom során négy bajnoki aranyéremben és Magyar Népköztársasági Kupa győzelemben lehetett részem. Arról nem beszélve, hogy három alkalommal játszhattam döntőt különböző nemzetközi kupában.
...
Egy idő után úgy döntöttem, kész, vége, abbahagyom. A bajnokság már nem a legtisztább körülmények között zajlott, s ez a közeg számomra idegen volt. Én ebben nem éreztem jól magam. Szóval az utolsó szezont inkább elfelejteném. Még egy évig – mindenekelőtt orvosi tanácsra – amolyan levezetésképpen az Erdértben játszottam, aztán munkát vállaltam: a Fradi népligeti objektumának építési munkáit felügyeltem, ám hiába igyekeztem, hiába dolgoztam éjjel-nappal, csak a fúrás, meg az intrika ment, semmi nem volt jó, amit csináltam, folyton belém kötöttek.1
...
A Ferencvárossal a pályafutásom során négy bajnoki aranyéremben és Magyar Népköztársasági Kupa győzelemben lehetett részem. Arról nem beszélve, hogy három alkalommal játszhattam döntőt különböző nemzetközi kupában.
...
Egy idő után úgy döntöttem, kész, vége, abbahagyom. A bajnokság már nem a legtisztább körülmények között zajlott, s ez a közeg számomra idegen volt. Én ebben nem éreztem jól magam. Szóval az utolsó szezont inkább elfelejteném. Még egy évig – mindenekelőtt orvosi tanácsra – amolyan levezetésképpen az Erdértben játszottam, aztán munkát vállaltam: a Fradi népligeti objektumának építési munkáit felügyeltem, ám hiába igyekeztem, hiába dolgoztam éjjel-nappal, csak a fúrás, meg az intrika ment, semmi nem volt jó, amit csináltam, folyton belém kötöttek.1
MEDOSZ ERDÉRT SE, 1977-1978
...Kansas City, 1980-?
...Cleveland, ?-?
...San Diego, ?-?
...
forrás
Készült az
1 - SportPlusz, 2020.?.?, via: https://ulloi129.hu/2020/08/01/aki-negy-gollal-debutalt-a-fradiban-juhasz-istvan/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
1 - SportPlusz, 2020.?.?, via: https://ulloi129.hu/2020/08/01/aki-negy-gollal-debutalt-a-fradiban-juhasz-istvan/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Nyugodj békében Juci bácsi! :(
Nyugodjon békében!
https://ulloi129.hu/2024/09/16/elhunyt-dr-juhasz-istvan/
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
Gyászol a Fradi-család: 79 éves korában elhunyt a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló labdarúgója, az olimpiai bajnok, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, az FTC örökös bajnoka, a Centenáriumi Aranydiplomás, az Év labdarúgójának is megválasztott dr. Juhász István.
Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. 1959-ben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, mielőtt 1963-ban bemutatkozott a felnőttek között, melyre így emlékezett vissza.
- 1963. november 7-én mutatkoztam be a felnőtt csapatban, igaz, elég érdekes körülmények között. A korszak sztárjai, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Novák Dezső sérült volt én pedig éppen indultam az ifjúsági meccsre. Erre mondja az akkori vezetőedző, Mészáros József, hogy várjak még, mert az első csapatban játszom majd. Nagyon meglepett, amit mondott, de olyannyira, hogy rúgtam négy gólt a Pécsi Dózsának és azzal nyertünk 5:1-re. Attól kezdve pedig a némedi parasztfiú bekerült az elit Fradi-családba.
Tizenhárom ferencvárosi játékosként eltöltött szezonja során 480 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Az egykori kiváló középpályás csapatunkkal négyszer nyert magyar bajnokságot (1964,1967, 1968, 1976), háromszor Magyar Kupát (1972, 1974, 1976).
Egykori középpályásunkkal 75. születésnapja alkalmából készített interjút a FradiMédia, akkor így vallott soha nem szűnő fradizmusáról:
- Bárhol voltam vagy vagyok a világon, a második otthonom az FTC. Jóban-rosszban mindig ott volt nekem a klub, és nagyon büszke vagyok rá, hogy itt kezdtem a pályafutásomat, és Magyarországon csak a zöld-fehéreknél futballoztam. Nem is bánom, hogy nem játszottam máshol, mert fantasztikus eredményeket és sikereket értem el a karrierem során és mindezt a Ferencvárosnak köszönhetem. Ezt soha nem felejtem el.
Tagja volt az 1964/65-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesünknek, illetve még szerepelt egy-egy alkalommal VVK- és KEK-döntőben is. Az FTC örökös bajnoka (1974) tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmes magyar csapatnak, ahol nem mindennapi módon, repedt tüdővel lépett pályára. Az ötkarikás játékokon hat mérkőzésen egy gólt szerzett.
- Az Izrael elleni csoportmeccsen hatalmasat estem, ezáltal sajnos megrepedt a tüdőm. Kórházba kerültem, de sehogy sem akart elállni a vérzés. A vezetők bejöttek meglátogatni és akkor Lakat Károly szövetségi kapitánynak ajánlatot tettem. Azt kérdeztem tőle, ha kiengednek, akkor betesz-e a kezdőbe? Azt mondta, hogy ha kiengednek, akkor igen. Több sem kellett nekem, a négynapos szünet harmadik napján aláírtam a papírjaimat és mentem a válogatott táborába. Karcsi bácsi nagyon meglepődött, de betartotta a szavát és mivel kiengedtek, beállított a kezdőcsapatba. Így minden mérkőzésen játszottam, de őszintén megmondom, az első 5-10 percben nagyon féltem, hogy mivel Mexikóváros nagyon magasan van a tengerszint felett, nehogy a megerőltetés miatt megpattanjon egy ér, de szerencsére nem így történt és megnyertük az olimpiát.
23-szor lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amellyel az 1972-es Belgiumban megrendezett Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el.
Dr. Juhász Istvánt 1973-ban az Év labdarúgójának választották, 1999-ben pedig átvehette a Centenáriumi Aranydiplomát.
Dr. Juhász István, nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük!
https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/gyaszolunk-elhunyt-dr-juhasz-istvan?fbclid=IwY2xjawFVFmxleHRuA2FlbQIxMAABHQ6lGlwR0YfwAyDk9nz75owd207ilPYLtEVIr95oL8zjZw7SRckXsVZCxQ_aem_kgBtwyLtiKfsipXqZxYS_Q
Népsport, 1977.08.04,
https://ulloi129.hu/2020/08/01/aki-negy-gollal-debutalt-a-fradiban-juhasz-istvan/
1980-ban hagyta el Magyarországot:
https://ulloi129.hu/2020/08/01/aki-negy-gollal-debutalt-a-fradiban-juhasz-istvan/
- Először a Kansas Citybe igazoltam, de amikor jött egy hozzá nem értő angol edző, hatan-heten felbontottuk a szerződésünket. Floridában telepedtünk le a családdal, ott kezdtem el edzősködni meg szerszámokkal kereskedni. Később San Diegóban három korosztályos ificsapatot is irányítottam, nyári táborokban egyszerre harminc-negyven gyereket is edzettem, szépen lehetett keresni.
Magyar Hírlap
2013.03.01.
Bár több helyen az szerepel, hogy az Egyesült Államokban játszott Kansas City-ben, Clevland-ben és San Diego-ban, de az akkori amerikai liga (NASL) adatait nyilvántartó oldal (https://www.nasljerseys.com/Players/Players_Roster.htm) nem tud Juhászról (kispályán se). Lehetséges, hogy nem a profi ligában szerepelt vagy már csak utánpótlás edző volt.
http://www.tempofradi.hu/1972-iv-23-ferencvaros-egyetertes-31
http://www.ebay.co.uk/itm/PANINI-FOOTBALL-MUNCHEN-74-387-HUNGARY-ISTVAN-JUHASZ-/232319453727
Egy mokány kislegény, akiről addig nem is hallottam, vert be négy gólt az akkor nem akármilyen kapusnak számító Danka kapujába.
Hittük is, nem is, Varga Zoli után újabb csodacsatárt nevelt a Ferencváros... pláne,hogy a következő meccsen is szerzett kettőt.
Albert Flóri erre rögtön meg is gyógyult "súlyos" sérüléséből, és tartott egy ideig, míg Juci ismét bekerült az "egybe", immár "fedezetként", ahogy akkor hívták a /támadó/ középpályásokat.
A Juhász- Szűcs fedezetsor a világon a valaha volt legjobb és leghatékonyabb középpálya volt! Ezt tudom és állítom! - mert láttam őket.
Köszönjük meg Juhász Pistának a gólokat, a győzelmeket, a kupa-, no és a bajnoki sikereket, aranyérmeket!
Keresem most a jelzőket a játékára: "erő", "hatékonyság" Klubszeretet", és sorolhatnám holnap reggelig, nem esnék túlzásba!
Az ilyen játékosok miatt Fradi, a Fradi!
Boldog Szülinapot! - és még jó sokat!!!
http://ulloi129.hu/2015/07/18/hosszabbitas-juhasz-istvan/
– A zöld-fehérek kitűnő fizikumú játékosa gólképes csatárból lett válogatott középpályás. Harcos játékfelfogás és nagy munkabírás jellemzi. A védelemben és a támadásban egyaránt teljes értékű. A kapura is veszélyes. Szorgalmas, fegyelmezett, sportszerű labdarúgó.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig