Mindig csodáltam friss, ruganyos mozgását, légiesen könnyed, elegáns, tiszta játékát. Középiskolás korában tehetséges atlétaként bontakozott ki a sport iránti és élete végéig tartó szeretete. Remek távolugró és rövidtávfutó volt.
A futball azonban gyorsan elhódította, fiatalon került a Szolnoki MÁV csapatába. Kivételes adottságai révén hmarosan KÖLASZ, majd sokszoros vasutas válogatott lett. Tagja volt a Szolnoki MÁV „aranycsapatának”, amely tíz évig szerepelt az NB I-ben. Az első osztályban összesen 218 mérkőzést játszott. Ötször szerepelt a magyar válogatottban.
Az igazi, ízig-vérig sportember megtestesítője volt. Sokszor mesélte, hogy huszonöt éves koráig nem ivott meg öt liter bort, pedig abban az időben az edzők engedélyeztek egy fröccsöt evés után . Elcsábították a fővárosba is, ahol az volt a dolga, hogy az államtitkár szobája előtt ülve közölje az illetővel, bent tartózkodik e a keresett személy, avagy nem. Néhány hónap elteltével azonban visszatért a Járműjavítóba, mert néhány filléres órabéremelést kapott, holott a fővárosban ötször annyi volt a fizetése. De hű maradt városához, munkahelyéhez, egyesületéhez.
A felszabadulás után rövidideig Pécsen edzősködött, ahol mint edző, engedélyt kapott az N B I-be jutást jelentő osztályozón valójátékra. Aztán végérvényesen visszatért Szolnokra. Edzője volt a Légierőnek, a Szolnoki MÁV, a Jászberényi Lehel csapatának, később Martfűn és Kenderesen dolgozott, mindenütt a legnagyobb tisztelet és szeretet övezte. Nyugdíjazása után a Megyei Labdarúgó Szakszövetség elnökségében tevékenykedett társadalmimunkában .
Kolláth Ferenc személyében a szolnoki labdarúgás egyik legkiemelkedőbb egyéniségét vesztettük el.
(Pi)