Korolovszky Gábor (Budapest 1979.07.11 - )
játékos
edző
...
...
...
...
Ifi I-es szinten játszottam a Fradiban, az MTK is az ifi I-ben számított volna rám 1996-ban. Egész tavasszal hívtak, de a nyáron lezártuk a kérdést, nem láttam értelmét, hogy ifiből ifibe lépjek át. Ezek után a nyár végén volt egy Fradi–MTK-mérkőzés a Népligetben, azon kint volt az MTK akkori vezetőedzője, Garami Józsi bácsi és a tulajdonos, Várszegi Gábor is. Megkerestek a meccs után, Gabai János utánpótlás-igazgató azt mondta, hogy szeretnének velem találkozni, a felnőttcsapatba akarnak szerződtetni. Beszélgettünk, Garami Józsi bácsi elmondta, hogy tehetségesnek tart, de azt nem tudja megígérni, hogy játszani is fogok, viszont a felnőttcsapat keretébe tartoznék. A Fradinál Rubold Péter, a tartalék csapat vezetőedzője mindent megtett azért, hogy ne engedjenek el, de nem járt sikerrel sajnos. Az első csapat akkori vezetőedzője, Novák Dezső bácsi azt mondta, nem tud felvinni a felnőttekhez, mert a saját pozíciója is labilis. Ez annyira igaz volt, hogy napokkal később menesztették, az utolsó meccsem előtti napon nevezték ki Varga Zoltánt. Én pedig végül eligazoltam, aminek két oka volt: egyrészt nem ajánlottak nekem szerződést a Fradinál, másrészt édesapám halála miatt nekem kellett eltartanom édesanyámat, az MTK pedig lehetőséget adott erre.4
MTK Hungária FC, 1997-1999
Még ifistaként eladott a Fradi bennünket Hamar Sanyival és Tímár Krisztiánnal együtt az MTK-nak. Emlékszem, a régi fradisták, Dalnoki Jenővel az élen nehezteltek is az illetékesekre, pontosabban az utánpótlás akkori vezetőire emiatt.3
Úgy léptem be akkor az öltözőbe, hogy megjöttem, és előbb-utóbb úgyis játszom majd, de hát ott olyan játékosok voltak, mint Orosz Feri, aki akkor már gólkirály volt, de Illés Béla és Preisinger Sanyi is, Halmai Gabi, Lőrincz Emil… Olyan futballisták közé léptem be, akik itthon sztárok voltak. Nagyon sokat tanultam tőlük. Garami Józsi bácsi nyugodt, higgadt ember, de a fiatalokkal maximalista volt. Egyszerre volt megtisztelő és kemény, hogy az akkori MTK-ban szerepelhettem.4
III. Kerületi TVE, 1997, kölcsönben
...BKV Előre SC, 1999
Amikor elküldött az Egervári Sanyi bácsi kettős játékengedéllyel a BKV-ba, az NB III-ba, Dajka László volt ott az edző. Nagyon jó csapatunk volt, az edzővel is hamar megtaláltuk a közös hangot, látott bennem valamit. Ez volt 1998 őszén, 1999 tavaszán pedig egyszer csak hívott, hogy akkor megyünk a Real Madridhoz. Jót röhögtem, de ő azt mondta, ne nevessek, tényleg utazunk. Kimentünk, Dajka Laci is kiutazott velem öt napra, ezért a mai napig hálával és köszönettel tartozom. Próbajátékon szerepeltem, hazajöttem, majd a nyáron szólt, hogy megvesznek. Így kerültem ki.4
Real Madrid Castilla, 1999-2000
Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Önkritikusan el kell ismernem, hogy nem ütöttem meg azt a szintet, amit megkívántak. Kint voltam próbajátékon, és ott megfeleltem. Félre ne értse, nem voltam annyira fogalmatlan, hogy belefejeljek a guruló labdába, ám a Real B-csapata akkor a másodosztályban játszott. Az egy bivalyerős bajnokság volt, amilyen birkózás, ütés, verés ment ott, arra én húsz évesen, a magyar NB II-ből érkezve nem voltam felkészülve. Talán, ha még van egy-két évem, többet elértem volna, de a Realnál is tudták, hogy nem vagyok egy második Guti vagy Redondo.1
Nem úgy volt, hogy azonnal aláírtam, kint edzettem négy hétig a Real Madrid B-vel úgy, hogy nem volt szerződésem. Az utolsó utáni pillanatban végül megvettek 120 ezer dollárért.4
CD Toledo, 2000
A királyi klub rögtön kölcsön is adott a Toledo együttesének, hiszen a Real és a Toledo elnökei régi barátok voltak. Hivatalosan azért tartoztam a Realhoz, mert a spanyol III.osztályban nem játszhatott külföldi. Később szerettem volna Spanyolországban maradni, ám a vezetők hibájából kifutottunk az időből, s már mindenhol betelt a keret.3
Újpest FC, 2000-2003
Hátravolt még három évem, mehettem volna máshova, hiszen szóba került a Getafe és a Leganés is, ám nem volt menedzserem, ez nem könnyítette meg az ügyet. Közben az Újpest megkeresett 2000 tavaszán; elsőre még nemet mondtam, ám hamarosan újra hívtak. A Real ekkor azt mondta, hogy elmehetek kölcsönbe még egy évre valahova, ha van ajánlatom, játsszak akár Magyarországon is, aztán térjek vissza 2001 nyarán, utána maradhatok Spanyolországban. Csakhogy az Újpest végleg szeretett volna megvásárolni. Végül otthagytam Spanyolországban azt a plusz három évet és hazajöttem – arról lehet beszélgetni, hogy jó döntés volt-e. Nem volt senki segítségem, magamtól, a barátaimmal beszélgetve döntöttem el, hogy mi legyen. Azt is hozzá kell tenni, hogy akkor úgy láttam, nem nagyon van sanszom ott játszani. De legalább kiválóan megtanultam spanyolul, ez pedig az egész életemet végigkíséri. Felnőttebb lettem sokkal abban az egy évben.4
...
Hatszor szerepeltem a nemzeti csapatban, és őszintén bevallva, voltak rossz meccseim. Ezek közül is kiemelkedik a Moldova elleni összecsapás, amelyen az én hibámból kaptunk gólt. Bár egyszer Gellei Imre még Ciprusról is beválogatott, nem csodálkozom, hogy elfelejtettek. Talán ha százötven játékost kipróbálnának, akkor én is kaphatnék meghívót, de így is többet értem el, mint amire számíthattam. Helyén tudom kezelni a dolgokat, és ami a fontos: a családom, a barátaim így is büszkék rám.1
...
Omonia Nicosia, 2003-2006
...Az Omoniánál először én is védő voltam, de az edzőm úgy vélte, hogy a középpályán többet tudok hozzátenni a játékhoz. Ugyan többet kellett hajtani, de ez egyáltalán nem baj, jól éreztem magam ebben a szerepkörben.1
...
Apollon Limassol, 2006-2008
...Aris Limassol FC, 2008-2010
...Szombathelyi Haladás, 2010-2013
Amikor 2010-ben megérkeztem Szombathelyre, Róth Anti bácsi volt az edző, ő igazolt le, ám fél év múlva távozott az U21-es válogatotthoz. Jött Csertői Aurél, aki az első naptól kezdve éreztette, hogy nála nem fogok játszani. Az ősz vége felé érkezett Aczél Zoli, akinél megkaptam az esélyt, sőt jól is teljesítettem, a Nemzeti Sport értékelése alapján az év végén a posztom egyik legjobbja voltam. Ez ment másfél évig, aztán Zolit Artner Tamás váltotta, nála is alapember voltam majd 2012 nyarán megsérültem, ezt követően szinte alig kaptam perceket az ősszel. Így végül egy pár napos ázsiai próbajáték után Nyíregyházára igazoltam.4
A vezetőedző a tudtomra adta, hogy már nem férek bele az elképzeléseibe. Artner Tamás korrekt volt, amikor szemtől szembe közölte velem, mi a helyzet. Úriemberek módjára beszélgettünk, nincs miért haragudnom.2
Nyíregyháza Spartacus FC, 2013
A téli szünetben igazolt a Szparihoz, felkészülési meccseken rendre pályára is lépett a nyíregyházi csapatban, ám az első tavaszi bajnoki előtt megsérült, utána pedig nem játszott. Állapota nem javult, a szezonban többet már nem szerepelhetett, ezért a Spartacus közös megegyezéssel szerződést bontott vele.Hoztam néha rossz döntéseket a pályám során, de az egy szörnyű választás volt. Az NB II-be igazoltam, hátha feljutunk, de megsérültem, sokáig az orvosok sem jöttek rá, mi bajom van. Nyárra rendbe raktam magam, majd miután szerződést bontottunk Nyíregyházán, Veresegyházára mentem, ahol Aczél Zoli dolgozott.4
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen végeztem, pár napja vettem át a második diplomámat, és az ott töltött öt év alatt sok olyan témával találkoztam, melyekből láttam, hogy velem mit csináltak rosszul. Ma már másképpen foglalkoznak a tehetségekkel, engem nem kezeltek úgy, ahogy kellett volna. Ennek ellenére azt mondom, hogy egy 8. kerületi lakótelepi lakásból lettem NB I-es játékos, futballoztam külföldön, a Real Madrid stadionjában írtam alá az első spanyolországi szerződésemet, beszélek három nyelven, egyetemet végeztem, jelenleg pedig a Ferencváros második csapatának vagyok a vezetőedzője. Általánosságban szerencsés embernek mondhatom magam, ám amikor a pályafutásomban lett volna szükségem egy pici szerencsére, az nem jött meg.4
forrás
Készült az
1 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/korolovszky-nem-voltam-egy-masodik-guti-2023880
2 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/haladas-nem-ferek-bele-artner-elkepzeleseibe-korolovszky-2189717
3 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20020306korolovszky.html
4 - https://magyarnemzet.hu/sport/2024/03/megjarta-madridot-megis-a-mezszamaval-kerult-be-az-nb-i-es-tortenelembe-a-fradi-edzoje
interjúi alapján.
1 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/korolovszky-nem-voltam-egy-masodik-guti-2023880
2 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/haladas-nem-ferek-bele-artner-elkepzeleseibe-korolovszky-2189717
3 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20020306korolovszky.html
4 - https://magyarnemzet.hu/sport/2024/03/megjarta-madridot-megis-a-mezszamaval-kerult-be-az-nb-i-es-tortenelembe-a-fradi-edzoje
interjúi alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
http://archiv.pepsifoci.hu/node/63569