comments

1. 
   admin fgymat

   # 5

   2023.06.22, 17:54

   Temesvárott született és nevelkedett. Édesanyja korán elvált, egyedül nevelte őt és két húgát. A TMTE csapatában kezdett el futballozni Bedő bácsi irányítása mellett. Édesanyja nagyon szigorúan nevelte. Amikor az első sportbeli jutalmat hazavitte, édesanyja nem akarta elhinni, hogy az a pénz a labdarúgásból származik, ezért kézen fogta a fiát, és visszavitte a pénzt a klubba. A vezetők csodálkozva hallgatták az anya panaszait, és miután szóhoz jutottak, elmagyarázták a kételkedő asszonynak, hogy fia nagyon tehetséges, és rövidesen több pénzt is fog hazavinni. Az édesanyja csak állt hitetlenkedve, meghatottan, és a következőket mondta: „Hát ezért a hülyeségért ennyit fizetnek? Ha tudtam volna, nem verlek meg nap mint nap a futballozásodért.” Ettől kezdve Kovács azért a „hülyeségért” rendszeresen vitte haza fizetésének nagy részét édesanyjának, hogy a napi gondokon segítsen, és ezáltal vált lehetővé, hogy két húga továbbtanuljon. Tanárai őt is a továbbtanulásra biztatták, de a futball már akkor előbbre való volt. Időközben kitanulta a villanyszerelő szakmát. A Temesvári Munkás Testedző Egyesület csapatából Craiovára igazolt, és ott játszott egészen addig, amíg Juhász Drilla át nem vitte Ploiestre, ahol régi nácisták rúgták a labdát, mint Kovács I., Miklós és Kocsis Elemér. Kovács János rövid időn belül Ploiesten is megmutatta erényeit. Fantasztikusan gyors és leleményes csatár volt. A későbbiek során kezdett igazán keménnyé válni, a legkritikusabb helyzetekbe is bedobta magát. A csukafejesei híresek voltak. De nemcsak jobb szélen, középcsatárként is megállta a helyét. Kitűnően játszott jobbhátvédet több ízben is, amikor a NAC-ban Vécsey megsérült, és Ónody állt a kapuba. Utolsó éveiben középhátvédként tűnt ki. Az igazi posztja mégis a jobb szélen volt. Egy alkalommal Franciaországban túrázott a Ploiest, amikor „Kopek” meglépett csapatától, és kint maradt. Kb. egy fél évet tölthetett Párizsban, amikor a honvágy gyötörni kezdte. Véletlenül egy hajóstiszttel találkozott, aki segített neki hajón visszajutni Romániába. Megbeszélték, hogy Marseille-ben találkoznak. Tengerésztiszti egyenruhában — hogy a feltűnést kerüljék — hajóra szállt, és Constancában kötöttek ki. Kovács még onnan telefonált Ploiestre, hogy megérkezett. Annak ellenére, hogy haragudniuk kellett volna. kimondottan örültek, hogy az elveszettnek hitt csatáruk végre megkerült. Tovább játszott Ploiesten, amikor az egyik mérkőzésen csúnya bokatörést szenvedett. Sok helyen vizsgálgatták, tanácsokkal látták el, de a műtétet senki sem vállalta. Végül — előzetes megbeszélés alapján — felhozták Pestre. A műtétet dr. Kreisz László végezte el rajta, aki egyébként Sárvárit is megműtötte az 1930-as évek végén. A műtét kitűnően sikerült. A két labdarúgó sokáig áldotta Kreisz Laci bácsit. Sárvári többször is hangoztatta: „Ilyen orvos nincs az egész világon.” Mint már említettem, Ploiesten együt játszott Kovács I.-gyel és Kocsis Elemérrel. Az egyik mérkőzésen Kocsis gyönyörűen elfutott a bal szélen, és nagy erővel adta be a labdát. „Kopek”, aki élvezte a levegőben való úszást a labda után, a beadásból csodálatos gólt fejelt. A gól után Kocsis megkérdezte a földről feltápászkodó Kovács II-t: „Na, milyen labdát adtam be?” — Kovács I. felelt rá: „Azon csodálkozom, hogy a Kopek feje nem repült be a hálóba a beadásodtól.” Közismert volt, hogy Kocsis, aki éveken át játszott Bodola mellett balszélsőt, bombaerőset tudott lőni. 1940 végén már Kovács II is Váradon van. Rónai nagyon ragaszkodott hozzá. Kovács I. is melegen ajánlotta, bár már akkor országszerte ismert játékos volt, többszörös B válogatott. A NAC-ban 1943 végéig játszott. Ezt követően eltávolították, illetőleg levették róla a kezüket. Mint katona, sok kellemetlensége adódik, végül összeférhetetlensége és politikai magatartása miatt 6 hónapra elítélik Kolozsvárott. A Kolozsvári AC labdarúgócsapata szeretné igénybe venni, de a NAC a kiadatásához nem járul hozzá. — „Maradjon inkább a börtönben!” — mondta Krüger. Végül jelentkezik a frontra. Büntetőszázadba került, a halálfejesek közé. Hogy gyorsabban teljen az idő, egész nap — ittak,mesélte Kopek nagy lelki nyugalommal. Aztán egy alkalmas pillanatban, amikor lehetőség kínálkozott, megadták magukat. A fogolytáborban tették elébe azt az újságcikket, amelyben halálhírét közölték. Váradon a sportbarátok meggyászolták a bohém képeket. 1945-ben, mindenki megrökönyödésére, sajátos modorával megjelenik a sportklubban, hogy folytassa aktivitását ott, ahol abbahagyta. Krügerék nagy szeretettel fogadták. A váradiakról készült első fényképen őt is rajta látjuk, de nem sokáig marad Váradon, Bukarest és Arad érintésével Szatmáron köt ki. „De miért oda?” — kérdezgették később tőle. „Azért mentem Szatmárra, mert ott sokat lehetett hörbölni.” Szatmáron Kovács II. valóban kipótolta az elmulasztottakat, és az NB III-ban megerőltetés nélkül brillírozhatott. A Szatmári Szanitás egyébként kitűnő csapat volt, nagyszerű futballistákkal felvértezve. Ha a csapatuk nem megy széjjel, akár az NB I-ig is feljuthattak volna. 1948 nyarán Kovács Váradra igazol, és ott is marad haláláig. Az 1948/49-es bajnokságban Várad 5 pont előnnyel nyerte meg a román nemzeti bajnokságot. Ezt követően még két évig játszik a váradi ICO (Nagyváradi Közüzemek) csapatában. Tudomásom szerint ő akart elmenni a váradi Infratirea (Törekvés) csapatába, ahol már várták a régi klubtársai: Sárvári, Papp Sanyi, Melián, Ion Vasile stb. Rövid idő alatt nagyszerű csapatot hoztak össze, olyannyira, hogy már a feljutás évében az NB II. élére kerültek. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy döngették az NB I. kapuját, egészen egy gyönyörű napsütéses délutáni mérkőzésig, amikor a Törekvés Turnu-Severint fogadta a Rhédey-kerti pályán. Ezen a mérkőzésen az ellenfél nagyon jól játszott, és támadósora több jó helyzetet teremtett a váradiak kapujánál. Úgy látszik, Kovács II-nek ez a nagy iram nem tetszhetett, mert eléggé keményen, néha durván próbálta az ellenfél csatárait megfélemlíteni. Egy ilyen durva összecsapásnál majdnem agyonrúgta az ellenfél egyik játékosát, aki a földön maradt. A mentők vitték be szinte élet-halál között a kórházba. Kovács II-t a játékvezető azonnal kiállította. Később a szövetség örökre eltiltotta a játéktól. Mit lehetett ezután csinálni? — Keresni valami megélhetési forrást. Sikerült is találnia egy megfelelő állást Várad egyik lottóüzletében. Kovács II. a Fő utcai lottóüzletben árulta a lottót egészen nyugdíjaztatásáig. A labdarúgás abbahagyásával mintha az italról is leszokott volna. Az utcán csak szőke hajú felesége oldalán lehetett látni, akivel példás házasságban élt. Gyermekük nem volt. Sajnos, a nyugdíjaséveknek nem sokáig örülhetett. Egy súlyos betegség elvitte, csendesen halt meg. A Rulikovszky temetőben helyezték örök nyugalomba. A sírjánál kint voltak a régi kollégák, és szomorúan könyvelték el, hogy egy nagyszerű labdarúgóval ismét kevesebben lettek. A Bláz Laci — Zoli és Cia bátyja — mondott búcsúbeszédet. Megható szavakkal méltatta ennek az alkalmazkodni kevésbé tudó labdarúgónak a pályafutását.

   
   forrás:
   Demjén László: A Nagyváradi AC a Magyar Nemzeti Bajnokságban 1941-44. Az első vidéki labdarúgó-bajnokcsapat
    
2. 
   Longinus

   # 4

   2016.06.20, 07:32 (szerk.: 2017.04.09, 19:36)

   Kép forrása: Hungaricana/Válogatott labdarúgóink arcképcsarnoka
    
3. 
   HSV

   # 3

   2016.02.19, 09:54

   Az 1944. január 31-i Nemzeti Sport szerint 1919. március 13-án született.
    
4. 
   Longinus

   # 2

   2015.08.17, 17:06 (szerk.: 2017.04.09, 19:40)

   1943. Bulgária ellen 4:2 győzelem, Kovács II. egyetlen szereplése a válogatottban. via: labdarugo.be
    
5. 
   admin fgymat

   # 1

   2013.02.03, 14:09 (szerk.: 2019.03.13, 16:31)

   KOVÁCS II János (1919), a Nagyváradi AC jobbszélsője, 1943-ban 1 találkozón kapott helyet a nemzeti tizenegyben. (1943, Bulgária - Magyarország 2:4)
   
   – A második világháború idején a „félelmetes" nagyváradi, Kovács II, Kovács I, Sárvári, Bodola, Tóth III összetételű támadósor jobbszélsője lendületes, gyors, bátor labdarúgónak bizonyult. Különösen kapu előtti szemfülességével, gólerősségével hívta fel magára a figyelmet.

   
   forrás:
   Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig