Laczkó Zsolt (Szeged 1986.12.18 - )
játékos
edző
2014-ben a Ferencváros játékosaként
© magyarfutball.hu
Ferencvárosi TC, 2004-2007
1999-ben, 13 évesen került a Ferencvárosi Torna Clubhoz, és öt évvel később, még 18. születésnapja előtt bemutatkozhatott a „nagycsapatban”....
A szárkapocscsont sérülésem után a legfontosabb volt, hogy játsszak, hogy bizalmat szavazzon nekem az edzőm, legyen az bármelyik poszton is. Az eredeti posztom azonban kétségkívül középpályás. Rendre ezt játszottam a Fradi különböző korosztályos együtteseiben is, és csupán akkoriban kerültem a védelembe. Edzőim ezt azzal indokolták, hogy akkoriban mást nemigen tudtak a balhátvéd posztján szerepeltetni, másrészt megítélésük szerint a védelemben nyújtott teljesítményemmel nem okoztam csalódást.5
...
A harmadik szezonomra vegyes érzelmekkel gondolok vissza, mert nem úgy készültünk a szezonkezdet előtt, hogy csak a másodosztályban indulhatunk el. Mellbevágott minket a hír, de aztán megmutattuk, hogy van tartás bennünk és tudunk küzdeni, még ha csak a másodosztályban is. Voltak problémák, amik mindenki előtt ismertek, de túl kellett hogy tegyük magunkat ezeken.8
A kizárásunk után megkerestek az ETO illetékesei, konkrét ajánlatot kaptam a győriektől, ám tarttam magam az ígéretemhez, hogy az anyagi bizonytalanság ellenére az országon belül nem szeretnék klubot váltani; az Üllői úton képzeltem el a jövőmet.9
A saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett, én olyan erős közepesnek éreztem a teljesítményemet.8
Arra, hogy nem sikerült a feljutás, nincs mentség, én a többiekkel együtt szégyelltem magam a döntő mindent eldöntő mérkőzés lefújása után. Nem is tudtam megszólalni, a mérkőzés után még hosszú ideig képtelen voltam bármit is mondani. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.7
A görög PAOK szeretett volna leigazolni, számomra is szimpatikus volt az ajánlat, tulajdonképpen meg is egyeztünk mindenben, amikor megtudtuk, hogy a klub súlyos anyagi gondokkal küzd. A menedzseremmel úgy döntöttünk, hogy inkább nem írok alá.6
Olympiacos FC Piraeus, 2007-2008
...Levadiakos FC, 2007, kölcsönben
A 40 ezres Levadia város csapata, a másodosztályt megnyerve jutott fel, a keret pedig teljesen kicserélődött. Tizenkét új játékos érkezett, köztük én is kölcsönben az Olympiakosztól. Kicsit nehezen ment a beilleszkedés. A meccsek nagy részében csereként léptem pályára, de nem panaszkodom: fiatal voltam, akkor kerültem külföldre, és azért, mert az Olympiakosz játékosa voltam, még nem volt kötelező mindenáron játszatni.11
Leicester City FC, 2008, kölcsönben
Jól indult, ment a játék, de gólt nem sikerült szereznem, és ez sokat számított. A kialakult helyzetért csak magamat hibáztatom, viszont sokat tanultam. Mivel a csapat kiesett a harmadosztályba, velem együtt a nyolc kölcsönjátékos távozott, ráadásul az edző is. Ebből a szempontból talán még jó is, hogy csak kölcsönben voltam. Parádés edzések voltak Angliában, fantasztikus stadionokban és közönség előtt megtapasztaltam, milyen a kemény foci. Ott minden adott, hogy a labdarúgó fejlődjön.10
Vasas SC, 2008-2009
...Abban a pillanatban én nagyon a Fradi játékosa akartam lenni, de nem hajlottak rá. Akkor így döntöttek az irányítók, rég volt, ezen már nem szabad rágódni, sem nekem, sem a Fradistáknak, egyébként is ki tudja, mit hoz még a jövő. A Vasas akkor nagyon akart, és mindketten jót húztunk akkor, hiszen tovább tudtak adni például a Debrecennek.4
Debreceni VSC, 2009-2011
...A második szezonban összességében nem gyengültünk, de a korábbi csapat mégis erősebb volt. Nem volt igazán konkurenciaharc, pláne ha valaki megsérült, vagy valakit eltiltottak, az, hogy a kispad nem volt hosszú, az meglátszott. A kezdőcsapattal nem volt gond, de egy-két lyuk a fenti okok miatt mindig előfordult. Nem lett volna ezzel gond, ha nincs mellette párhuzamosan az EL-szereplés, mert az kivett a csapatból, nagyon sok kemény meccsünk volt. Kaptunk kritikákat, de erre azt mondhatom, hogy csinálják utánunk, hiszen itt nem egy év volt kiugró, hanem két egymást követő évben jutottunk be valamelyik csoportkörbe.4
A Debrecennek szintén nagyon hálás vagyok, onnan lettem válogatott játékos, és azért mégiscsak onnan tudtak külföldre eladni egy komoly csapathoz.4
UC Sampdoria, 2011-2014
...Ha egy csapat egy év után rögtön visszajut az élvonalba, az nagy dolog, és mi ezt megcsináltuk. A hatodik helyről jutottunk a Serie A-ért zajlott rájátszásba, és amíg mi tavasszal fejlődtünk, folyamatosan jöttünk fel, addig a többi rivális végig ott volt az élbolyban, azaz egy állandó formát mutatott. Nem panaszkodhatom, hiszen 26 bajnokin és egy kupameccsen játszottam nála, illetve emellett ott voltak a válogatott meccsek is.3
Vicenza Calcio, 2012-2013, kölcsönben
Én kezdeményeztem a váltást, és kértem a klubvezetőséget, hogy engedjen el. Logikus döntés volt, hogy egy olyan együtteshez igazoljak, ahol rendszeresen pályára léphetek, ugyanis a Sampdoriánál elsősorban az olasz játékosok élvezik a bizalmat, főleg a posztomon ketten is előttem vannak a rangsorban.2
Amikor kiderült, hogy műtét vár rám, és a szakemberek jelezték, körülbelül mennyi kihagyás vár rám, azt céloztam meg: a decemberi meccsekre épüljek fel. Kétségtelen, kicsit hosszabbra nyúlt a rehabilitáció, mint terveztem, de a lényeg, hogy a vágyam teljesült. December 23-án bemutatkozhattam a Vicenzában.1
Calcio Padova SpA, 2013-2014, kölcsönben
A nyarat a Sampdoriával dolgoztam végig, úgy edzettem, úgy készültem, hogy amennyiben lesz esélyem bekerülni a csapatba, boldogan maradok. De nagyon sokan voltunk, láttam, hogy nem rám épül majd a védelem. Én pedig játszani akartam! Volt több ajánlatom is, más országokból is kerestek, de a padovai lehetőség tűnt a legjobbnak.12
Az őszi szezonban 14 bajnokin lépett pályára a Feczesin Róbertet is foglalkoztató csapatban, februárban azonban közöltek vele, nem fér bele a szakmai stáb elképzeléseibe, nem kerül be a tavaszi keretbe, ezért a távozás mellett döntött.
Ferencvárosi TC, 2014, kölcsönben
Télen nagy reményekkel érkezett a Ferencvároshoz, azonban a visszatérés nem úgy alakult, ahogy ő és a klub is szerette volna. Három meccsen mindössze 159 percet játszott, pedig hazaérkezése után az ETO elleni első tavaszi bajnokin a kezdőben kapott helyet. Belső, védekező középpályásként számított rá Thomas Doll vezetőedző, noha a poszt idegen volt a leginkább bal oldali védőt vagy bal oldali középpályást játszó futballistának.Nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de szégyent sem vallott, s a Fradi német mestere a következő, MTK elleni találkozón is a kezdőbe jelölte a kisebb sérülésre panaszkodó játékost. Nos, a hetvenedik percig bírta a 3–2-re elvesztett örökrangadón. A meccs után két hét pihenést javasoltak számára az orvosok. Az edző azt javasolta a válogatott labdarúgónak, erősödjön, játsszon a Lipcsei Péter irányította NB III-as csapatban.
Az ötletet azonban méltánytalannak tartotta a futballista. Így, mivel nem vállalta az NB III-at, konfliktusa támadt a német edzővel, s bár teljesen egészséges volt, rendszerint a kispadot koptatta – csupán egyszer, a DVTK elleni mérkőzésen játszott csereként. A szerződése nyáron lejárt, és a klubvezetők nem hosszabbítottak vele.
Nem titok, hogy volt egy ügyünk a vezetőedzővel, amikor azt mondta, játsszak az NB III-ban, hogy jobb állapotba kerüljek. Ott lehet, hogy hibáztam, de aki látott mostanában hazai harmadosztályú meccset, az tudja, hogy abszolút semmi értelme ott pályára lépni szakmai szempontból, attól nem kerülök jobb fizikális állapotba. Azt kértem, hogy inkább hadd edzhessek szombaton és vasárnap is intenzíven egy várhatóan borzasztó talajú pályán lejátszott, színvonaltalan meccs helyett. A folytatás ismert, de túlzás lenne erre az esetre kihegyezni mindent. Végig furcsán alakult a viszonyunk, hiszen volt, hogy hetekig jegelt, éreztem, hogy nem bízik bennem, nem egyenlő mércével már egyes riválisaimhoz képest, de mégis akadt például, hogy 0-0-s állásnál engem cserélt be 20 percre, hogy nyerjük meg a meccset, ami furcsa akkor, amikor egyébként nem érzed a bizalmat. Én is hibáztam, de ha ugyanez 4-5 további játékossal is megesik egy csapatnál, akkor az nem biztos, hogy csak a játékos hibája lehet.14
Kecskeméti TE, 2014-2015
Ennek így kellett lennie, mert jó helyre kerültem. Nyáron eléggé elhúzódott az ügyem, és már dönteni akartam, volt 2-3 másik hazai lehetőség, olyan kluboktól is, akik a tabellán előttünk vannak. A legfontosabb szempont viszont az volt, hogy mindenáron játszani akartam, olyan csapatot kerestem, ahol azonnal oda tudok férni a kezdőcsapathoz, hiszen ebben az állapotban nem a pénzt szeretném nézni, hanem azt, hogy újra folyamatosan tudjak játszani. Ez így is lett, hiszen 3-4 edzés után egyből a kezdőcsapatban kaptam helyet. Úgy érzem, amit a Fradinál elvettek tőlem, azt visszakaptam Kecskeméten. Önbizalmat adott nekem ez a klub, ebben annak is komoly szerepe van, hogy egy igazi csapat van Kecskeméten, nagyon jó közösséggel, igazi csapatmunkával.14
Békéscsaba 1912 Előre, 2015-2016
Több élvonalbeli csapat is keresett, így több lehetőség közül kellett kiválasztanom a legmegfelelőbbet. Nekem is át kellett gondolni, hogy mit akarok igazán a folytatástól. Abban az egyben biztos voltam, hogy a tavalyi időszaktól eltérően azt semmiképpen nem szerettem volna, hogy elhúzódjon az időszak csapatkereséssel, a cél az volt, hogy minél hamarabb eldőljön a sorsom. A 12 csapatos bajnokság a szabadon igazolható játékosok számára azt a helyzetet hozta, hogy nem feltétlenül érdemes túl sokáig kivárni, mert a klubok nyilván szerették volna mielőbb kialakítani a kereteiket, sok helyen gyorsan beteltek a “helyek”, aki pedig kivár, az lehet, nem találja majd meg a számításait.
Ez volt a legjobb a lehetőségek közül. Egyrészt ők voltak a legkorrektebbek a tárgyalások során, rajtuk éreztem azt, hogy a leginkább akarnak, és az is sokat számított, hogy a klubnál lévő edzőpárossal már dolgoztam együtt Debrecenben, egy sikeres időszakban. Számomra fontos, hogy az edzők hogyan közelítenek a futballhoz, és ez most ebben az esetben egyezik az én elképzeléseimmel.15
Ez volt a legjobb a lehetőségek közül. Egyrészt ők voltak a legkorrektebbek a tárgyalások során, rajtuk éreztem azt, hogy a leginkább akarnak, és az is sokat számított, hogy a klubnál lévő edzőpárossal már dolgoztam együtt Debrecenben, egy sikeres időszakban. Számomra fontos, hogy az edzők hogyan közelítenek a futballhoz, és ez most ebben az esetben egyezik az én elképzeléseimmel.15
Végig úgy voltam vele, hogy igenis bentmaradhatunk, ennek szellemében próbáltam mindent megtenni, a pályán és a pályán kívül is. Aki igényelte, annak próbáltam segíteni, mint ahogy fiatalon én is örültem annak, ha valaki próbált tanácsokkal ellátni. Ahogy az egész csapatnak, úgy nekem is a tavasz is jobban sikerült, mentálisan sokat változtam én is tavaszra, az ősz kellett a beilleszkedéshez. Úgy érzem, ahogy korábban a Kecskemétnek, most a Békéscsabának is sokat köszönhetek, mert bíztak bennem, igaz, próbáltam is ezt viszonozni. Nem szeretném, ha ezt bárki is félreértené, de nyilvánvalóan más azt kezelni játékosként, ha bajnoki címre hajtasz, mintha mondjuk a kiesés ellen harcoló csapatban. Mindkettőnek van előnye és hátránya is, utóbbi főleg az, hogy ilyen helyzetben végleg "elveszhet" egy játékos. Láttunk már erre példát, hogy valaki egy gyengébben rangsorolt klubban elveszítette a motivációját, nem volt képes megújulni. Velem szerencsére nem ez történt, az elmúlt két év kellett ahhoz, hogy Kecskeméten és Békéscsabán megfelelően újjá építsem magam.16
Paksi FC, 2016-2018
Az elmúlt esztendőkben olyan helyeken futballoztam, ahol a bennmaradás volt leginkább a kitűzött cél. Itt viszont minél előrébb, akár nemzetközi kupaszereplést is érő helyen szeretnének végezni, ami számomra is új motivációt jelent. Két korábbi csapatomnak, a Kecskemétnek és a Békéscsabának is sokat köszönhetek, de szeretném újból élvezni a futballt. Több lehetőség közül választhattam, de úgy gondoltam, hogy pályafutásom szempontjából az lesz a legjobb, ha ide Paksra igazolok. A klubnak van filozófiája, a csapatnak fazonja, amihez remélem én is hozzá tudok tenni majd valamit.17
A 31 éves egykori válogatott középpályás még 2016 nyarán igazolt Paksra, az akkor az NB I-ből kieső Békéscsabától. Összesen 11 élvonalbeli, és 3 NB III-as meccsen lépett pályára mezünkben, gólt nem szerzett. Egy évvel ezelőtt, 2017 januárjában, a Budapest Honvédnál folytatta kölcsönben. Ott a két szezon alatt összesen 16 mérkőzésen szerepelt, de kapuba ott sem tudott betalálni. Szerződése idén június végén járt volna le, de már januárban felbontották a megállapodást a játékossal.
Budapest Honvéd FC, 2017-, kölcsönben
Többször is volt róla szó, hogy a Honvédba igazolok. Volt úgy, hogy nem tudtunk megegyezni, és volt olyan is, hogy rosszul döntöttem, most közel voltak az álláspontok, meg tudtunk egyezni, örülök, hogy Kispestre tudtam igazolni. 18
Kevés, mindössze három bajnokin léptem pályára tavasszal, ennek ellenére Erik van der Meer hívott, hogy számítana rám. Nagyon jólesett az új vezetőedző ragaszkodása, kulcsfontosságúnak bizonyult a maradásomban, csakúgy, mint George F. Hemingway tulajdonos marasztalása. Vádliizom-szakadásom miatt csak ritkán voltam bevethető. Előfordult, hogy elkapkodtam a visszatérésem, megint megsérültem, úgy hét hetet kellett kihagynom. Ez nagyon sok, lelkileg nehezen dolgoztam fel, hogy nem játszhatok – a bajnokcsapatban... Megnyugtat a tudat, hogy nem azért nem teljesítettem jól, mert rosszabb futballista lettem, hanem, mert a vádlim nem engedte.19
Vasas SC, 2018
...III. kerületi TVE, 2018
...
forrás
Készült az
1 - http://www.fourfourtwo.hu/hirek/olaszorszag/laczko-zsolt-iden-reggel-nyolckor-tartottuk-a-szentestet-interju
2 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20120910-laczko-belatta-hogy-nincs-eselye-a-sampdorianal.html
3 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_altattak_az_olaszok/2288059/
4 - http://archiv.pepsifoci.hu/node/82448
5 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=13502
6 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=20156
7 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=19942
8 - http://www.ftc.hu/index.php?action=interviews&nid=18406&sact=news
9 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=16409#
10 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_meg_ajanlatra_var/2065045/
11 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_mar_az_a_szokatlan_ha_hazater/2037899/
12 - http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=158
13 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-doll-az-nb-iii-ba-iranyitotta-laczkot-nem-ment-azota-nem-jatszik-2336887
14 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/fradi/node/181030
15 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/node/194319
16 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/node/212881
17 - http://paksifc.hu/news.php?extend.6591
18 - http://honvedfc.hu/hirek/a-honved-kellemetlen-az-ellenfelek-szamara/2017-01-22
19 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/laczko-zsolt-liverpool-lyon-fiorentina-teljesen-mas-az-atmoszfera-2578819
20 - http://paksifc.hu/news.php?extend.7488.12
interjúk alapján.
1 - http://www.fourfourtwo.hu/hirek/olaszorszag/laczko-zsolt-iden-reggel-nyolckor-tartottuk-a-szentestet-interju
2 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20120910-laczko-belatta-hogy-nincs-eselye-a-sampdorianal.html
3 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_altattak_az_olaszok/2288059/
4 - http://archiv.pepsifoci.hu/node/82448
5 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=13502
6 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=20156
7 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=19942
8 - http://www.ftc.hu/index.php?action=interviews&nid=18406&sact=news
9 - http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=16409#
10 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_meg_ajanlatra_var/2065045/
11 - http://www.delmagyar.hu/sport/laczko_zsolt_mar_az_a_szokatlan_ha_hazater/2037899/
12 - http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=158
13 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-doll-az-nb-iii-ba-iranyitotta-laczkot-nem-ment-azota-nem-jatszik-2336887
14 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/fradi/node/181030
15 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/node/194319
16 - http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/node/212881
17 - http://paksifc.hu/news.php?extend.6591
18 - http://honvedfc.hu/hirek/a-honved-kellemetlen-az-ellenfelek-szamara/2017-01-22
19 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/laczko-zsolt-liverpool-lyon-fiorentina-teljesen-mas-az-atmoszfera-2578819
20 - http://paksifc.hu/news.php?extend.7488.12
interjúk alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
http://ulloi129.hu/2014/03/16/te-hogy-allitanad-fel-ma-csapatot-3/#more-101419
http://ulloi129.hu/2014/03/15/legutobb-legyoztuk-debrecent/
Davison nem hetekig akarta tesztelni, csupán a volt Angliai edzőjével szerette volna beszélni, hogy mi a véleménye róla.
Szóval Zsolti több olyan dolgot is tett, ami miatt sokak unszimpátiáját elnyerte.
Ennek ellenére én örülnék Neki!
2008-ban már újra itthon, de meglepetésre 2 évre a Vasashoz igazol.
2009-ben került 5 évre a Lokihoz majd onnan Sampdoriához 800 ezer euróért!
Onnan.... nem tudom követni!
Nagyon kellett volna akkoriban a csapatba, jó formában volt akkor, még a válogatottban is jól tolta. Most nem tudom, milyen formában lehet, de focizni csak nem felejtett el. Ballábas játékosból mindig jól jön plusz 1.
http://ulloi129.hu/2014/02/21/laczko-ismet-zold-feherben/#idc-cover
De a 3. osztályt még akár célba is veheti, erről nem szól a cikk..
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2304201
Az első edzője voltam a Ferencvárosnál, négy évig dolgoztunk együtt. Emlékszem, volt olyan félév, amikor szinte egyedül vitte a "hátán" a csapatot. Egy térdműtétet követően nagy lemaradása volt a többiekkel szemben, amit aztán átlagon felüli szorgalommal és fegyelmezettséggel gyorsan be is pótolt. Legfőbb erényei a töretlen küzdőszellem, a fizikai képességei, gyorsasága, az ereje, illetve kiváló ballába van.
Ifj. Albert Flórián (egykori edzője a Ferencvárosnál)
Meggyőződésem, hogy jóval több van benne, mint amit eddig mutatott. Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor az ember beleharap egy gyümölcsbe, és érzi, hogy bár finom, még nyers – idővel azonban zamatossá válik…
Dzurják József (egykori edzője a Ferencvárosnál)
Bár társai nagy részénél fiatalabb volt, ezt sem a pályán, sem azon kívül nem lehetett észrevenni. Kitűnő ballába van, emellett olyannyira kiváló fizikai adottságokkal, jó testfelépítéssel rendelkezik, hogy szinte vissza kellett fognunk, nehogy az erősödése a gyorsasága rovására menjen. Reméljük, sérülése után sikeresen tér vissza, és előbb-utóbb nemzetközi szinten is bizonyít.
Zoran Kuntic (egykori edzője a Ferencvárosnál)
Kiváló ballábas játékos, a fizikuma és a gyorsasága kitűnő és a technikai tudása is megfelelő. Nagyon makacs, ha olyan poszton szerepeltettem, amelyen nem érezte jól magát, morcossá vált, és ez kihatott a teljesítményére is. Viszont az edzéseket ritka nagy lelkesedéssel csinálta végig, sőt, emlékszem, gyakran kérte, hagy maradjon még kint gyakorolni.
Ubrankovics Mihály (edzője a korosztályos válogatottnál)
Zsoltra akkor figyeltem fel, amikor Szegedről a Ferencvároshoz került, és azóta tagja is a korosztályos válogatottnak. Szinte beleszerettem a játékába. Gyors, erőteljes, dinamikus, emellett kiváló versenyző típus. Csapatomban baloldali középpályásként és a baloldali védőként egyaránt lehetőséghez jutott. Előbbi poszton igen meggyőző teljesítményt nyújtott, utóbbin még rutint kell szereznie. Rendkívül szimpatikus fiatalember, aki jól alkalmazkodik a közösséghez. Tehetséges, nagyon szép jövő előtt áll.
Vépi Péter (edzője a Ferencvárosnál)
Zsolt kiváló fizikális adottsággal bíró, nagyon ígéretes játékos. Neki inkább mentálisan kell fejlődnie, úgy vettem észre ugyanis, kissé nehezen oldódik. Ha viszont a fejében rend lesz, nagyszerű játékos válhat belőle.
Keller József (edzője a Ferencvárosnál)
Sérüléséig egy rendkívül gyors, jó ballábbal, nagy lövőerővel rendelkező játékos volt, és biztos vagyok, hogy felépülése után ugyanezek elmondhatóan lesznek róla. Amit fejlesztenie kell, az a jobb lába.
Laczkó reagál:
Jól ismernek az edzőim, nagyjából ezeket mondtam volna el én is magamról. Valóban a bal lábam, illetve a gyorsaságom az erősségeim, de szerintem a jobb lábammal sincs gond, persze lehet még fejleszteni. Nem tagadom, korábban előfordult, hogy "morcosan" játszottam: amikor edzésen a kelleténél többet cseleztem, Zoran hátra küldött a védelembe, és ez nem igazán tetszett nekem. Ez azonban évekkel ezelőtt volt, ma már eszembe sem jutna ilyesmi.
forrás:
http://www.ftc.hu/index.php?action=news&sact=news&nid=12740