Nagyjából 8-9 éves koromban kezdtem focizni, Somoskőújfalun, ahol a pálya szomszédságában laktunk. Édesapám pedig NB-II-es labdarúgóként a Salgótarján játékosa volt. Engem is elvitt a saját mérkőzéseire is, ahol bemehettem vele az öltözőbe, s nagyon tetszett az ottani hangulat. Ezeknek az élményeknek köszönhetően választottam én is ezt a sportágat és lettem igazolt labdarúgó az említett kis faluban.¹

Első alkalommal a Tatabánya ellen kaptam lehetőséget, emlékszem, 1-1-re végződött a találkozó. A bemutatkozásom jól sikerült, s még két évet fociztam Pápán. Közben kiesett a csapat, úgyhogy ebből a két évből egyet a másodosztályban játszottam. Aztán jött egy jó lehetőség és a harmadosztályú angol Southern United gárdája vásárolt meg.¹

Tapasztalatnak mindenféleképpen jól jött ez az egy év, bár sajnos bajnokikon nem kaptam lehetőséget, csak kupameccseken szerepeltem a csapatban.¹

Második szigetországbeli szereplésem jobban sikerült, mint az első. Egyfelől hasznosítani tudtam a korábban kint szerzett tapasztalataimat, másfelől több lehetőséget is kaptam a bizonyításra, mint a Southern-nél. Sajnos azonban a bajnokság végén a csapat kiesett a másodosztályból, így hazajöttem.¹

Az egyik helyi lapnak nyilatkoztam, hogy szeretnék külföldön játszani, másnap reggel már le is váltottak a csapakapitányi posztról, majd nem sokkal később kikerültem a keretből. Azt mondták, hogy olyan játékos nem viselheti a karszalagot, aki máshol képzeli el a jövőjét. Nem nagyon értettem, mivel ezt megelőzőn másfél évig külföldre vágytam, de mire vágyjon egy 25 éves magyar játékos?³

A távozásomkor viszont rendkívül korrekt hozzáállást tapasztaltam a vezetőség részéről, nekem a Videotonról még mindig a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a bajnoki ezüstérem jut eszembe legelőször, nem pedig a távozásom.²

Kicsit el voltunk tévedve, most már én is ezt mondom, nem gondoltuk, hogy szabadon igazolható válogatott játékosként ennyire nehéz szerződést kapni. De azt nem árt figyelembe venni, hogy amikor elkezdtünk csapatot keresni, már mindenhol betelt a létszám a keretben, az erre szánt pénzeket kimerítették, ez pedig megnehezítette a helyzetet. Ennek ellenére volt rengeteg ajánlatom, akadt nyugati bajnokság, ahonnan 3-4 klub is érdeklődött irántam, de mindenhol azonnal bevethető játékosra lett volna szükség. Én például némi kihagyás után jártam Angliában, és nyilvánvaló volt, hogy 2-3 hét feltétlenül kellett volna ahhoz, hogy utolérjem magam. Ám a Swansea-nak és a Brightonnak is egyből bevethető belső védőre volt szüksége, emiatt nem jött össze a szerződés. Kicsit csalódás volt ez, mert mindkettő nagyon úgy tűnt elsőre, hogy összejöhet a dolog.²

Már játszottam a Megyeri úton, pontosan tudtam, hova jövök, nagyon szerettem itt futballozni. A velem tárgyaló Bartha Csabát pedig ismerem régóta, tudom, milyen ember, meg lehet benne bízni, és ez is fontos volt számomra. Ő volt, aki tájékoztatott a klub körüli pozitív változásokról is, arról, hogy az új tulajdonos belépése óta folyamatosan törlesztik az elmaradásokat a játékosok felé. A jövőképről is biztatóan beszélt, az ő szava nekem garancia volt arra, hogy teljes nyugodtsággal írhatok alá, nem a gondokról szólnak majd a következő hetek, hónapok Újpesten.²

Mielőtt még aláírtam volna, mondta a belga tulajdonos, hogy vannak kapcsolatai, segít majd csapatot találni. Miután megegyeztünk, már soha nem került szóba ez a téma. Nekik volt rám szükségük, nem akartak ők továbbadni sehova. Aztán lejárt a szerződésem, de nem tudtak komoly jövőképet vázolni, én pedig mindenképp olyan helyre szerettem volna igazolni, ahol a bajnoki cím a cél.³

Amikor Fernando tavasz végén átvette a csapatot, számomra totálisan idegen poszton, középső középpályásként számított rám az utolsó meccsen, majd sajnálatos módon az Újpest elleni bajnokin részleges vállszalag-szakadást szenvedtem, így sokáig nem is tudtam a rendelkezésére állni. Aztán egy szenzációs felkészülést végeztem a nyáron, a legjobban edzettem a keretből – ezt nem én gondoltam így, hanem ő mondta nekem személyesen. A Fradi ellen újra kezdő voltam, nem lógtam ki sem lefelé, sem felfelé a csapatból, de utána valamiért elfelejtett, és a következő bajnokin már a cserepadon találtam magam. Fernando az a típusú edző, aki nem nagyon magyarázkodik a döntése után, de így sem tudok rá egy rossz szót sem mondani, mert mindig kiállt mellettem, igaz, én sem reklamáltam, sosem lázadtam az ő vagy a klub döntések ellen. Még egyszer kaptam középső középpályásként kilenc percet, aztán többet már nem. Utána közölték velem, hogy nem játszhatok az első csapatban. A mai napig nem értem, mi volt az igazi indok.⁴

Az elmúlt hónapok viszontagságai után olyan klubhoz szerettem volna szerződni, ahol tényleg nyugalom és rend van. Gyirmótról nem nagyon hallottuk mostanában azt, hogy problémák lettek volna a játékosokkal, vagy kiraktak játékosokat, vagy akármilyen gond lett volna akárkivel. Másrészt olyan klubhoz szerettem volna menni, ahol tényleg vannak célok. Méghozzá olyan célok, ami nem a kiesés elkerülését, hanem éppen ellenkezőleg, a bajnoki cím megszerzését, a feljutást jelentik. Lehetett volna olyan klubhoz is menni, ami még az NB I-ben van, de lehet, hogy jövőre nem lesz ott. El kellett döntenem, hogy hosszútávon mi a jó. Jövőre én az NB I-ben szeretnék szerepelni, fél évre jöttem csak az NB II-be. Reális esélyt látok arra Gyirmóton, hogy a feljutás meg fog történni. Ezért is választottam ezt.⁵

Nagyon örülök, hogy visszatérhettem az ETO-hoz, nagyon fontos nekem a klub, hiszen itt értem el pályafutásom egyik legnagyobb sikerét, amikor 2013-ban bajnokok lettünk. Tetszett a felvázolt szakmai koncepció, biztos vagyok benne, hogy sokat tudok majd segíteni a fiatal játékosoknak, és bízom benne, hogy jó példát mutatok nekik. A későbbiekben edzőként szeretnék elhelyezkedni az utánpótlásban, és a klub ebben a célomban is támogat. Boldog vagyok, hogy újra az ETO sikeréért dolgozhatok.⁶

Boldog vagyok, hogy szépen sikerült a pályafutásomat lezárni. Nem gondoltam volna két évvel ezelőtt, amikor visszatértem, hogy ennyire jó társaságba kerülök, öröm volt ez a két szezon, amit velük töltöttem. Örülök, hogy az utolsó mérkőzésemen gólt tudtam szerezni, ezzel még emlékezetesebb lett számomra. Nem szakadok ki a klub kötelékéből, továbbra is az ETO sikereiért fogok dolgozni, csak már a „másik oldalon”, edzőként folytatom a munkát, ezúton is köszönöm a vezetőségnek a lehetőséget! ⁷