Varga József (Debrecen 1988.06.06 - )
játékos
2014-ben a Magyar Válogatottban
© magyarfutball.hu
Józsán jártam általános iskolába, ahol Makray Balázs tartott heti néhány alkalommal foglalkozást. Ő volt az, aki látott bennem fantáziát, és beajánlott a debreceni klubokhoz. Egy olyan srácnak azonban, aki nem a városban élt, nehéz volt megoldania, hogy iskola után Debrecenbe utazzon, edzéseken vegyen részt és utána hazai is menjen. Nekem megadatott, és ebben óriási szerepe volt a szüleimnek. Ha ők ezt nem tudták volna bevállalni, akkor lehet, hogy nem leszek futballista. 5
Debreceni VSC, 2008-
A debreceni Olasz Focisuli csapatába kerültem, ahol évekig játszottam, majd egy válogatón vettem részt, amit a DVSC szervezett, és ezen a válogatón sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, aminek köszönhetően a DVSC-ben folytathattam a pályafutásomat.
Sosem felejtem el, hogy mennyit köszönhetek Debrecennek, és mennyi mindent kaptam a klubtól. Ott váltam NB I-es labdarúgóvá, én pedig az évek alatt mindig úgy léptem pályára, hogy ott olyan teljesítményt nyújtsak, aminek köszönhetően minél többet vissza tudok adni a Lokinak, és úgy érzem, ez sikerült is.
Tisztán itt van előttem, hogy amikor a DVSC utánpótlásában szerepeltem, akkor az volt a fő célom, hogy csak egyszer kapjak bizonyítási lehetőséget az első csapatban. Annak idején ez Herczeg Andrásnál meg is adatott számomra, egy Kaposvár elleni idegenbeli, győztes meccsen debütáltam, a játék is jól ment. Egyáltalán nem voltak olyan céljaim, hogy válogatott legyek, vagy külföldön szerepeljek. Igaz ugyanakkor a mondás, hogy evés közben jön meg az ember étvágya. Ahogy telt az idő, egyre merészebb álmaim lettek, és ezek közül a legtöbb meg is valósult. Bajnok- és kupagyőztes lettem, Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelhettem, játszottam a felnőtt válogatottban. Büszke vagyok arra, amit Magyarországon elértem, talán csak amiatt van bennem hiányérzet, hogy fiatal koromban nem igazoltam külföldre, így most már sosem derül ki, hogy milyen nemzetközi karriert futhattam volna be. De mondom, a bajnoki címek, kupagyőzelmek, a Bajnokok Ligája kárpótol ezért.7
Sosem felejtem el, hogy mennyit köszönhetek Debrecennek, és mennyi mindent kaptam a klubtól. Ott váltam NB I-es labdarúgóvá, én pedig az évek alatt mindig úgy léptem pályára, hogy ott olyan teljesítményt nyújtsak, aminek köszönhetően minél többet vissza tudok adni a Lokinak, és úgy érzem, ez sikerült is.
Tisztán itt van előttem, hogy amikor a DVSC utánpótlásában szerepeltem, akkor az volt a fő célom, hogy csak egyszer kapjak bizonyítási lehetőséget az első csapatban. Annak idején ez Herczeg Andrásnál meg is adatott számomra, egy Kaposvár elleni idegenbeli, győztes meccsen debütáltam, a játék is jól ment. Egyáltalán nem voltak olyan céljaim, hogy válogatott legyek, vagy külföldön szerepeljek. Igaz ugyanakkor a mondás, hogy evés közben jön meg az ember étvágya. Ahogy telt az idő, egyre merészebb álmaim lettek, és ezek közül a legtöbb meg is valósult. Bajnok- és kupagyőztes lettem, Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelhettem, játszottam a felnőtt válogatottban. Büszke vagyok arra, amit Magyarországon elértem, talán csak amiatt van bennem hiányérzet, hogy fiatal koromban nem igazoltam külföldre, így most már sosem derül ki, hogy milyen nemzetközi karriert futhattam volna be. De mondom, a bajnoki címek, kupagyőzelmek, a Bajnokok Ligája kárpótol ezért.7
SpVgg Greuther Fürth, 2013, kölcsönben
Nagy álmom vált valóra azzal, hogy kipróbáltam magam Németországban, a Bundesligában. Jól indult, Mike Büskens vezetőedző számított rám, bizalmat szavazott nekem, jól is ment a játék. Aztán jött egy sérülés, közben edzőváltás történt, és az új trénertől már nem kaptam lehetőséget. Sajnos így alakult, nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel. Bántott természetesen, de profi játékos vagyok, túl kell tennem magam rajta. Annak nagyon örülök, hogy a német élvonalban játszhattam, voltak jó meccseim, ezeket senki nem veheti el tőlem. Annak ellenére, hogy így alakult, ez a fél év is előrelépés volt a pályafutásomban.1
Middlesbrough FC, 2013-2014, kölcsönben
Ismertem már a helyet, néhány héttel a szerződés aláírása előtt már jártam kint, akkor az edzővel is hosszan beszélgettünk. Azon túl, hogy a Middlesbrough híres és nagy klub, az is hízelgő volt, hogy Tony Mowbray kérésére szerződtetett az egyesület. A szakvezető több országban körülnézett, erre a posztra keresett játékost, és elárulta: elsősorban engem akart. Az is vonzó volt, hogy a csapat kimondottan a feljutást vette célba.2
A szezonom felemás volt, hiszen a Middlesbrough csak a 12. helyen végzett a Championshipben, pedig a feljutás volt a célunk. Nekem jól ment a játék, 36 meccsen pályára léptem, mindenki elégedett volt velem. Az edzőm úgy búcsúzott el tőlem, hogy szeretné, ha visszatérnék, ehhez azonban ki kell vásárolniuk az élő szerződésemből. Úgy érzem, jót tett nekem ez az egy év, mentálisan erősebb lettem, a váratlan szituációkat jobban kezelem és fizikálisan is teljesen rendben vagyok.3
A klub közölte, hogy bár elégedettek voltak a teljesítményével, nem tudják kivásárolni a játékjogát a Lokival kötött szerződéséből. A 25 éves labdarúgót még két évig kötötte kontraktus a DVSC-hez, így Debrecenben kezdte meg a felkészülést a következő szezonra.
Debreceni VSC, 2014-2016
Nem csalódásként éltem meg, hogy ismét a magyar bajnokságban kell játszanom, ugyanakkor - főleg az angliai légióskodás után – nem volt könnyű elfogadni, hogy haza kell térnem. Úgy éreztem, jól ment a játék, számítottak is rám, sok mérkőzésen pályára léptem, elégedettek voltak velem, tehát minden jel arra utalt, hogy hosszabb távon tervezhetek ott, mégsem maradhattam. Felemás érzésekkel hazatértem Debrecenbe, de hamar túltettem magam rajta, és arra koncentráltam, hogy a Lokinak tudjak segíteni. A visszailleszkedéssel nem volt problémám, hiszen jól ismertem a közeget. Nagy reményekkel vágtunk neki a szezonnak, a BL-selejtezőkön szerintem jól szerepeltünk. A BATE elleni visszavágón hatalmas pofon volt a 94. percben kiesni, főleg úgy, hogy az ellenfél nem volt jobb nálunk. Nehéz volt feldolgozni a kudarcot, azoknak is, akik rutinosabb játékosok, és ez kihatott a további teljesítményünkre. Biztos vagyok benne, ha a BATE elleni meccset sikerrel vesszük, akkor a bajnokságban sem torpantunk volna meg, de utána szépen kijött belőle a csapat, eredményessé váltunk, a játékunk is sokat javult. Szezon közben még abban sem hitt senki, hogy a dobogóra odaérünk, most pedig reális esélyünk van rá. Azt sajnálom, hogy a Magyar Kupában már nem folytathatjuk a küzdelmeket.4
Jól sikerült Varga József számára a 2014-2015-ös szezon. Alapember volt a DVSC-TEVA együttesében, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetően különböző elismerésekben részesülhetett. A szezon legjobb Loki-játékosának járó Zilahi-díjat vehette át, a RangAdó díjátadón Az év legszebb magyar gólja (az MTK ellen december 7-én lőtt bombagól) az övé lett, emellett több internetes szavazáson az első helyen végzett, mint ahogy a DVSC hivatalos honlapján is a szurkolók őt választották a legjobbnak.
Felemásnak érzem a mögöttem hagyott egy évet. Kétarcú volt. Ha csapatszinten nézem, ahogy mindenki számára, úgy nekem is csalódás a negyedik hely. Más kérdés, hogy így is tudunk az Európa-ligában szerepelni. Ami engem illet, mindig igyekszem jól teljesíteni, és a legjobb tudásom szerint játszani, ezért örülök, hogy a szurkolók értékelik a produkciómat.5
Videoton FC, 2016-2018
Úgy érzem, nagy szükségem volt a környezetváltozásra. Persze kicsit kettős érzelmek kavarognak bennem, hiszen mégiscsak a szülővárosomat hagytam ott. Jól ismerem a Vidi játékosait, voltak akikkel együtt szerepeltem korábban a válogatottban, másokkal ellenfélként találkoztam a pályán, és persze itt van Bódi Ádám is, szóval nem hiszem, hogy nagy gond lenne majd a beilleszkedésemmel. Szeretnék nagyon sok szép sikert elérni a Vidivel, emellett pedig szeretnék ismét olyan teljesítményt nyújtani a pályán, amelyre én is büszke lehetek6
Két évet töltöttem Székesfehérváron, a másodikban megéltem jó és kevésbé jó időszakokat. Nem volt egyszerű. Az ősszel még alapember voltam, jöttek az eredmények, és úgy éreztem, én sem maradtam adós a megfelelő teljesítménnyel. Bizakodó voltam a folytatást illetően, csakhogy a tavaszi idényben kikerültem a csapatból. Egyfelől értetlenül álltam Marko Nikolics döntése előtt, másfelől tudomásul vettem, hiszen engem még arra neveltek, hogy az edző szava szent. Hajtottam tovább becsülettel, vártam a lehetőségre. Az élet úgy hozta, hogy a bajnokság hajrájában meg is kaptam, akkor mindent megtettem, hogy megmutassam, lehet rám számítani. A végén mégis azt vettem észre, hogy ez sem elegendő, az utolsó fordulóban megint csere voltam. Ezek után, nem tagadom, már a nyár elején megfordult a fejemben, hogy ha fájó szívvel is, de el kellene búcsúznom a Viditől. A felkészülés kezdetén úgy tértem vissza Fehérvárra, hogy bizonyítom, helyem van a csapatban. Nem vagyok az a fajta, aki feladja. A bajnokság első két fordulójában kezdőként léphettem pályára, és bár a Dudelange elleni párharcban csak néhány perc jutott nekem, a Ludogorec elleni mindkét mérkőzést végigjátszottam, kivettem a részem a sikerből. Ezt követően azonban partvonalon kívülre kerültem. Beszéltem Marko Nikoliccsal, ám nem jutottam előrébb. Ő nem jelentette ki, hogy nem számít rám. Azt mondta, határozzak én, ha maradni akarok, maradhatok, ám ha menni szeretnék, nem gördít akadályt a távozásom elé. Még úgy is, hogy tudtam, a csapatba kerülésért folytatott harc az új játékosok érkezésével még nehezebbé válik. Vállaltam a harcot, de napról napra hátrébb szorultam. Sokan támogattak, miközben többször egyeztettem a klubbal és a vezetőedzővel is. Az ugyanakkor már nem esett jól, hogy a végén Marko Nikolics az első keret edzéseitől is eltiltott. Ennél talán több tiszteletet érdemeltem volna.8
Puskás Akadémia FC, 2018-2020
A szívem egy része Debrecenben maradt, remélem, egyszer még lesz lehetőségem arra, hogy otthon futballozzak, de ennek még nem jött el az ideje. Jóformán az utolsó percben bontottunk szerződést, időm sem volt gondolkodni, hol folytassam. Akadt szlovák és horvát érdeklődés is, szakmailag még érdekesnek is tűntek, ám nem akartam elhamarkodottan dönteni. Tudni kell, a Puskás Akadémia már a nyár elején is jelezte, hogy szívesen látna, és az átigazolási időszak végén is kapaszkodót nyújtott.8
Debreceni VSC, 2020-2024
...Kolorcity Kazincbarcika SC, 2024-
Amikor szerződést bontottam a Debrecennel, akkor ennek pontosan az volt az oka, hogy nem számítottak már rám olyan mértékben játékosként, ahogyan én azt szerettem volna. Kevés lehetőséget kaptam, pedig én úgy érzem, hogy még tudok és akarok játszani. Az, hogy itt vagyok Kazincbarcikán visszaigazolása annak, hogy jól tettem, hogy meghoztam ezt a döntést, s itt megkapom a lehetőséget arra, hogy pályán legyek, vagyis tudok bizonyítani. Meg tudom mutatni azt, hogy ennyi idősen is van bennem annyi tudás, akarat, alázat és szenvedély, hogy segíteni tudom új klubomat.9
forrás
Készült a
1 - http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=8523
2 - http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=152
3 - http://www.csakfoci.hu/node/164436
4 - https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/varga-jozsef-felemas-erzesekkel-tert-haza
5 - https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/mindig-van-egy-kitzott-cel
6 - http://www.vidi.hu/2016/08/29/varga-jozsef-a-vidiben-folytatja.html
7 - http://www.vidi.hu/2016/10/23/varga-jozsef-nem-gondoltam-volna,-hogy-28-evesen-meg-tanulhatok-barmi-ujat-a-fociban-.html
8 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/varga-jozsef-ennel-talan-tobb-tiszteletet-erdemeltem-volna-2656983
9 - https://kbsc.hu/hirek/hirek-az-nb2-es-csapatrol/2024-03-06/a-harmincnegyszeres-valogatott-varga-jozsef-a-kolorcity-kazincbarcika-jatekosa-lett
interjúi alapján.
1 - http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=8523
2 - http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=152
3 - http://www.csakfoci.hu/node/164436
4 - https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/varga-jozsef-felemas-erzesekkel-tert-haza
5 - https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/mindig-van-egy-kitzott-cel
6 - http://www.vidi.hu/2016/08/29/varga-jozsef-a-vidiben-folytatja.html
7 - http://www.vidi.hu/2016/10/23/varga-jozsef-nem-gondoltam-volna,-hogy-28-evesen-meg-tanulhatok-barmi-ujat-a-fociban-.html
8 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/varga-jozsef-ennel-talan-tobb-tiszteletet-erdemeltem-volna-2656983
9 - https://kbsc.hu/hirek/hirek-az-nb2-es-csapatrol/2024-03-06/a-harmincnegyszeres-valogatott-varga-jozsef-a-kolorcity-kazincbarcika-jatekosa-lett
interjúi alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2774643
Nálunk nincs olyan, hogy vkp poszt. Van 3 box to box, aki támad, védekezik, de Varga csak védekezni tud.
Összességében egyébként bárki, aki felcsútra igazol, az elveszti a jogot arra, hogy erkölcsről, megfelelő hozzáállásról és tiszteletről beszélhessen. Aki felcsútra igazol, az egy gerinctelen senki. Ha még külföldi ajánlatai is voltak, akkor meg inkább nem írom meg a találó jelzőt, mert automatikus tiltás járna érte, joggal.
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2656983
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2656655
No comment.
No comment!
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2304041
Az ilyen hibák Varga játékában sajnos minden meccsen benne vannak. Eleket nem tartom egy kiemelkedő képességű játékosnak, de helyezkedésben jóval kevesebbet hibázik középpályán, mint Varga. Ezen a poszton pedig ez nagyon fontos.
forrás:
http://forum.nb1.hu/viewtopic.php?id=123759&p=1
forrás:
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2261337
Azért én drukkolok neki,nem szabad feladni!
Lázár Pál, Elek Ákos, Lipták Zoltán, Varga József, Rudolf Gergely. Ez eddig 5 játékos akikről biztosan tudjuk hogy ő mondta nekik hogy menjenek külföldre. Akik kimentek, vagy ki akartak menni és most nem kint játszanak hanem itthon, de nem bajnok aspiráns csapatban (Lipták a kivétel az ETO miatt). Szóval jobb ha Egervár úr nem akarja egy jó idény után külföldre küldeni a játékosokat, mert ez lesz a vége. És még jobban elfordulnak a Magyar bajnokságtól a külföldi játékos megfigyelők, hiszen mit látnak? Itthon van 1-2 jó idényük ami itthon jó de külföldön egy kalap k...t nem ér.
Persze sajnálom mindegyik játékost mert nem ezt szerették volna, de mérjék fel elöbb hogy hova mennének majd ha ott nézzenek is körül. aztán döntsenek és ne írjanak alá egy szerződést ha az csak a pénz miatt kifizetődő. De hát ugye mi szurkolók ugathatunk amit akarunk ők meg úgy is a pénzt nézik...
Nem csak azért küldhetik haza, mert elégedetlenek vele... ennél cseppet összetettebb a kérdés. Egy a Bundesliga 1-től búcsúzó csapatnak nem kevés bevételről kell lemondania a következő idényben és így nem biztos, hogy megengedhetik maguknak, hogy kivásárolják Vargát a Debrecenből...
Ebbe nem látunk bele, de ha valaki agyatlanul fikázni akar, annak úgyis mindegy.
Én Vargát nagyon is jó játékosnak tartom... a Debrecent már évek óta kinőtte... ideje lenne tovább állnia, vagy ami még jobb lenne: ha a Debrecenben komolyabb szakmai munka folyna... egy edzőváltás ott már régen megérett.
Hajrá Józsi, Hajrá hazai foci!
A loki európában lelkes amatőrcsapat...
forrás:
http://www.csakfoci.hu/node/138250
- Varga Józseffel kapcsolatban szinte minden átigazolási időszakban, így idén is keringtek mendemondák, hogy mely csapatokhoz igazolhat, de nem igazán bizonyultak valósnak. Milyen ajánlatokat kapott a klub vele kapcsolatban?
- Ami a korábbi időszakban megjelent a médiában Varga Józseffel kapcsolatban, nem volt valós. Az elmúlt években három klub, a CFR Kolozsvár, a BATE Boriszov és a Kalmar tett konkrét ajánlatott a középpályás játékjogának megvásárlására, de ezekből végül nem lett megállapodás. A klub és a labdarúgó is inkább erősebb nyugat-európai országokban gondolkodott.
...
- Végül a Greuther Fürth fél évre kölcsönbe igazolta le Varga Józsefet. Megfelelő ajánlat a csapat és a klub számára?
- A Greuther Fürth a Bundesliga utolsó helyén áll, és a bent maradásért küzd, reméljük, sikerül elérnie a célját. Varga Józsefnek ebben az átigazolási időszakban nem volt más klubtól ajánlata, úgy éreztük – ő és a DVSC is -, hogy hasznos lenne, ha a tavasz folyamán meg tudná magát mutatni a német élvonalban, így a játékos értéke jelentősen megnő és egyúttal sokat fejlődhetne, hiszen erősebb bajnokságban szerepel. Reményeink szerint egy jó tavaszi teljesítmény után Varga József és a DVSC-TEVA is profitálni tud a féléves Bundesliga szezonból. A középpályás a kölcsönszerződés lejárta után, július elsejével ismét a Loki játékosa.
forrás:
http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=8074