Édesapja, Tóth György 1939 és 1948 között 15-szörös válogatott kapus volt. 1948-ban zsinórban harmadszor nyerték meg az Újpesttel a bajnokságot. Ezek után felfoghatatlan volt, hogy a következő szezonban már nem számítottak rá. Ráadásul mindezt nem közölték vele kulturált keretek között, hanem úgy vette észre, hogy létszám felettivé vált, hogy a szezon elején hiába kereste a nevét az öltözőben. Felvilágosították, ne keresse a nevét, már nincs szükség rá. Tóth György nem is szerette volna, ha fia az Újpest játékosa lesz, ezért az MTK-ban kezdte, de átcsábították a lila-fehérek. Az édesapa rengeteget foglalkozott a gyerekével – Tóth Zoltán csak később értette meg, hogy erre mekkora szüksége volt. Megalázását, kitaszítottságát persze az édesapa sohasem bocsátotta meg a pártfunkcionáriusnak, a fia meccseire nem ment el soha, csak ha idegenben vagy a Népstadionban látta a kapuban.

Újpesti Dózsa, 1977-1979

...
Tóth úgy érezte, mivel a bunda átszőtte az egész bajnokságot, ezért is nem volt sikeres akkoriban a magyar foci. Mert nemzetközi meccsen, amikor nem fért bele a hiba, akkor is hibáztak a kapu előtt. Vagy épp nem olyan tempóban futott vissza a csapat, a védő, ahogy azt megkövetelte volna egy nemzetközi kupameccs tempója, és törvényszerűen jött a gól.
Tóth alighanem megelőzte a korát. Ha gólt kapott, rendre analizálta magát – akkor még nem volt videó, nem lehetett ízekre szedni egy meccset –, nem szerette volna, ha benne marad sokáig a rossz emlék. Megpróbálta önmagát kívülről szemlélni.

1979-ben az Újpestet augusztus végén Cádizba hívták tornára, ahol a Barcelona és a Flamengo volt a másik két résztvevő. Akkorra érett meg véglegesen benne a gondolat, akkorra tervelte ki, mi kell a dobbantáshoz.

Az első fordulóban még ott állt a kapuban, a Volán ellen nyertek 2-0-ra, és neki az volt az utolsó NB I-es találkozója. Akivel tudott, kezet fogott, a közönség pedig meglepődve nézte, miért megy körbe a stadionban.

Ez volt az utolsó tiszteletköre a Megyeri úton.

San Diego Sockers, 1984

Az egykori újpesti kapus 60 éves múlt december végén, 1979-ben hagyta el Magyarországot. 32 NB I-es meccs után az Egyesült Államokat választotta, ahol akkor próbálkoztak meg először a futball felépítésével. Pelé, Beckenbauer, Cruyff, Chinaglia ott vezetett le. Az amerikai bajnokság emiatt különösen vonzó volt. És persze a szabadság, az önmegvalósítás is vonzotta a futball mellett. Itthon eladta a kocsiját, hogy a disszidálás költségeit előteremthesse, de így is csak öt dollár maradt a zsebében, amikor szeptemberben New Yorkban találta magát. Emlékei szerint nagyon bántotta, hogy emiatt nem tudott megnézni egy képzőművészeti kiállítást a Metropolitanban. Ez akkora nyomot hagyott benne, hogy még az angol önéletrajzában is visszatérő motívum.
Most már a legdrágább festményekre is lenne pénze, befutott és megbecsült üzletember lett, ingatlanokkal, számítástechnikával foglalkozik.

Az eltiltás rá is érvényes volt, ezért két évig csak a teremfoci-bajnokságban szerepelhetett, másként nem tudta volna magát eltartani.