Mint oly sokan mások, én is véletlenül kerültem a kapuba. 1987-ben Veszprémben egy kiválasztásra jelentkeztem, természetesen mint mezőnyjátékos. Mivel kissé duci gyerek voltam, engem állítottak a háló elé. Ott ragadtam.¹

Végig jártam az utánpótlás korosztályokat, amíg 1994-ben felkerültem a felnőtt csapatba, amely akkor esett ki az NB I-ből. 17 évesen mutatkoztam be az NB II-ben, ahol Berta Ernővel és Végh Zoltánnal versenyeztem az 1. számú mezért. Veszprémi éveimben nagyon sokat köszönhettem Kakas László kapusedzőnek.¹

Nem szerepeltünk túl jól a bajnokságban, a veszprémi vezetők leigazoltak egy rutinosabb kapust, aki mellett alig kaptam lehetőséget. Kettős játékengedéllyel a balatonfüredi csapathoz kerültem, sikerült megnyerni a bajnokságot, így újra a másodosztályban védhettem. Jó teljesítményt nyújtottam, mondhatom, húzóember voltam a csapatnál.⁴

1997-ben igazolt le a Gázszer csapata az NB I/B-ben. Itt Matus és Kövesfalvi mögött meg kellett elégednem a kispaddal. Külön köszönöm Mári Attila kapusedző segítségét.¹

Feljutottunk az NB-1-be, de leginkább a cserepadig jutottam, így ezt, inkább tanulóévnek tekintettem. Sajnos anyagi problémák miatt megszűnt a klub, így csapat nélküli lettem.⁴

2000-ben a csapat megszűnésével Siófokra kerültem. 2 évig az NB II-ben szerepeltünk, majd Csank János irányításával visszajutottunk az NB I-be. Később Csertői Aurél vette át a csapatot. Következő évben Bíró Imre kapusedzéseinek is köszönhetően őszi bajnok lett a csapat és nekem is jól kijött a lépés.¹

Játékomra felfigyelt a Debrecen és 2004-ben leigazoltak. Számomra ez igazi sikertörténet, hiszen ideérkezésemkor úgy tudtam, hogy a csapat népszerű idegenlégiósa, a kapus Sandro Tomic eligazol. Azonban ez mégsem így történt, és számomra örömteli módon sikerült kiszorítanom őt. A legnagyobb feladatot az jelentette, hogy elfogadtassam magam a debreceni szurkolókkal. Rendkívüli siker, hogy első évben részese lehettem a Debrecen első bajnoki címének. Emlékezetes mérkőzésem volt az Old Traffordon a Manchester ellen játszani.¹

Egyrészt, az volt a váltásban a nehéz, hogy Debrecenben nem szakmai okok miatt kerültem ki a kapuból, és ezt nehezen tudtam feldolgozni. Másrészt, én elfogadtam a vezetőktől, hogy így döntöttek, viszont ők nem akarták elfogadni, hogy én szerettem volna elmenni a DVSC-től. Így lett ilyen hosszú ez az időszak, hiszen volt a tavaly téli, illetve a nyári átigazolás. Magyarán két átigazolási szezonomba került, hogy kisírjam az elengedésemet. Persze valahol jó volt ez, mert azt jelentette, hogy ragaszkodtak hozzám. De én védeni akartam, és ez Debrecenben nem adatott meg.²

Beranek volt az edző, akinek az volt a mániája, egy kapus legyen minimum 195 centi. Balogh Jani akkor került vissza, inkább őt favorizálta, majd a klub leigazolta Poleksicet és ő lett az elsőszámú kapus. Mivel 32 évesen még védeni szerettem volna, megkértem az elnököt, engedjenek el. Bár marasztalni próbáltak, eligazoltam Paksra. Több csapat is megkeresett, köztük fővárosiak is, a választásnál a fő szempont az volt, hogy tudtam ingázni Fehérvár és Paks közt, mivel éppen magánéleti problémáim voltak. Más szempontból meg Gellei Imre személye, Haraszti Zsolt kitartása volt a döntő. Emberi és szakmai szempontok alapján próbáltam jó döntést hozni, úgy gondolom, ez sikerült is. Sikerült egy bajnoki címmel felérő ezüstérmet szereztünk a bajnokságban.⁴

Tudni kell azt, hogy mikor jött el valaminek a vége. Nem akarom megvárni, míg lekiabálnak a pályáról. Ettől függetlenül a 2014-es téli felkészülésnek is úgy vágtam neki, mint az összes korábbinak, tehát ha kell, akkor bevethető legyek. Azonban erre a jelenlegi helyzetben csak akkor kerülne sor, ha a jó formában lévő Molnár Péter megsérülne. Remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Kilencvenkilenc százalék, hogy a bajnokság végén befejezem pályafutásomat, mint játékos. Onnantól csak az edzői feladataimra szeretnék koncentrálni, amiket egyébként egyre jobban élvezek. Utóbbiak mindig hoznak valami újat, és számomra már nagyobb kihívást jelentenek, mint a játék.³