Szüleim azt szerették volna, hogy úszó legyek. Én azonban jobban szerettem a labdát, focizni szerettem volna. 11 éves voltam, mikor belátták, jobb lesz ez így. Az nem volt kérdés, hogy a Fradiba jelentkezünk, hisz a családban mindenki Fradista.
Olyan gyerekek jelentkeztek, akik – ahogy én is – Fradista otthoni közegből érkeztek és nem csak az volt a vágyuk, hogy futballisták legyenek valahol, hanem az, hogy valamikor a Fradi-közönség előtt, Fradi-mezben játszhassanak. Nem volt ritka, hogy egy-egy korosztályban 60-70 gyerek is jelentkezett. Így az edzők számára mindig volt merítési lehetőség. A motiváció pedig, ahogy már említettem eleve adott volt. Én jól éreztem magam, jó közösség volt, örülök, hogy odatartoztam.¹

Én voltam az, aki a védelemben bárhol bevethető voltam, engem nem „szakosítottak”. Ez sok játékos pályafutásában hátrányt jelent, hisz nem tud egy poszton kitűnni, kisebb eséllyel lehet alapembere egy csapatnak. De az én példám is bizonyítja, hogy ebből előnyt is lehetett kovácsolni. Elfogadtam ezt a helyzetet, az edzéseken ugyanúgy készültem, mintha kihagyhatatlan alapember lennék. Nekem mindegy volt, hogy hol, csak játszhassak. Így lettem én az elsőszámú védelmi tartalék, akire a társak sérülése vagy eltiltása esetén biztosan számíthattak. Voltam én jobb- és baloldali védő, játszottam az „eredeti” posztomon középső védőként is, sőt védekező középpályásként is beugorhattam.

Az 1995-ös igazolásaink maximálisan bejöttek, mondhatom ezt annak ellenére, hogy akkor időlegesen ennek én is áldozata voltam. Aztán egy évvel később már nem éreztem ugyanezt. Ráadásul, mindannyiunkat megdöbbentett, hogy a Göteborg elleni BL-selejtezők előtt hallottuk, hogy ha nem sikerül a BL-be jutás, csődközeli helyzet lehet. Nem értettük, pszichésen biztosan zavart okozott. Azt a párharcot elbuktuk, utána edzőváltás, Novák Dezső helyett jött Varga Zoltán, egy vitákkal, meg nem értésekkel teli év.¹

Miután a Fradi 1994-95-ben bajnok lett, Novák Dezső kérésére a csapatot igencsak megerősítették. Nem számíthattam az első számú védelmi tartalék szerepkörére sem. Ennek ellenére nekem eszem ágában nem volt eligazolni, bár a III.kerület csapatától ostromolták vezetőinket, hogy leigazolnának. Az ügy, nem kis részben az én ellenkezésem okán is egyre csak húzódott, majd közvetlenül a szezonnyitány előtt végül elfogadták azt, amit én is kértem, hogy csak kölcsönbe mennék. Tudni kell, hogy az akkori szabályok szerint a kölcsönadó év közben is bármikor visszarendelhette a játékosát, ha érdekei úgy kívánták. Én mindvégig ebben bíztam, ezért ragaszkodtam ehhez a megoldáshoz. A Fradi elkezdte szereplését, az Anderlecht ellen a balbekk Kecskés Zoli mindkét meccsen besárgult, plusz sérüléshullám is sújtotta a csapatot. Elérte a nagy sikert, a BL-csoportba jutást, ám elfogyott, különösen védőposzton a keret. Zürich előtt már szombaton megkeresett Havasi Mihály, mit szólnék, ha visszarendelnének. Költői kérdés, mit szólnék? A Kerület vasárnap Diósgyőrben játszott NB II-es bajnokit, a Fradi szerdán Zürichben BL-meccset. Nem kértem gondolkodási időt. Ennek ellenére ellenőrizni kellett, hogy lesz-e játékjogosultságom. Szerencsére a kölcsönadásomat pár nappal a BL-nevezési határidő lejárta után véglegesítették, érdemes volt annyit hezitálnom. Így, azzal a majdnem biztos tudattal utaztam el vasárnap a III.kerület csapatával Diósgyőrbe, hogy másnap a Fradival Zürichbe utazhatom. Soha nem volt szokásom, de azon a meccsen nagyon vigyáztam magamra, semmi kétes helyzetbe nem mentem bele. Aztán hazafelé a buszon kaptam a hírt, hogy a majdnem biztos, biztos lett! A Kerület vezetői természetesen megértették a helyzetemet, gond nélkül válhattunk el. Hétfőn aztán a zürichi delegáció tagja lettem, majd szerdán kezdőként futottam ki a pályára a Grashoppers ellen.¹

Fogalmazzunk inkább úgy, el kellett mennem. 2000-ben, amikor Csank János érkezett, tehettem bármit, dolgozhattam akárhogy az edzéseken, nem kerültem a csapatba, sokszor a közelébe sem. Nem értettem a helyzetet, indoklást nem kaptam. Abban a szezonban bajnokok lettünk, én azonban nem játszottam összesen egy félidőt. Pedig nagyon szerettem volna. Így az egyszer már bevált kölcsönadási procedúrában gondolkodtam, hisz megint BL-selejtezők előtt állt a csapat. Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa viszont csak a megvételben gondolkodott, hároméves szerződést ajánlott, amit hosszas mérlegelés után elfogadtam. Egy játék nélkül, csak edzéssel eltöltött év után, 31 évesen nem mertem megkockáztatni még egy játék nélküli évet. Belevágtam és részese lettem a nagy Lombard-Tournak… Tatabányára érkeztem, egy év után két évig Szombathelyen folytattam, majd mivel szerződést hosszabbítottunk egy évet Pápán is lehúzhattam.¹

35 évesen nem gondoltam még a visszavonulásra. Az NB I-es szintből akartam visszavenni, kicsit levezetni. Jó ötletnek tűnt a Lombard fiókcsapataként üzemelő Budafok csapata, amely az NB III-ban szerepelt. Igenám, de mire odaigazoltam, a mezőnyfeltöltés miatt az NB II Keleti csoportjában találtuk magunkat. Egy évig csináltam, de abban az évben nem voltam megelégedve. Pályafutásom során talán ez volt az egyetlen csapat, ahol nem éreztem igazán jól magam. A szezon végén épp ezért békében elváltunk és én tényleg nyugodtabb vizekre, az NB III-ba, a Budaörs csapatához igazoltam.¹

Nagyon jó társaságba kerültem, újra élveztem a játékot, meg azt is, hogy a budaörsi közegben sok Fradista volt. Mit tesz Isten, annyira jól ment, hogy megnyertük az NB III-as bajnokságot, feljutottunk. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy ezáltal NB I-es, NB II-es és NB III-as bajnoknak is vallhatom magam, hiszen 1995-ben a III.kerületben játszott 4 mérkőzésemmel, miután a Kerület abban az évben bajnok lett az NB II-ben, azt a címet is viselhetem.¹