magyarfutball.hu

2014.07.28 Kalmár Zsolt a Red Bullnál folytatja

Megállapodott egymással a Győri ETO FC és a Red Bull Salzburg, így eldőlt: Kalmár Zsolt külföldön folytatja a pályafutását. A magyar válogatott középpályás kedden már Lipcsében lesz, és a Red Bull csoport egyik legdinamikusabban fejlődő klubjánál, a német másodosztályú RB Leipzig együttesénél kezdi meg a felkészülést. A Győri ETO FC ezúton is sok sikert kíván Kalmár Zsolt további pályafutásához, aki mint mondja nagyon hálás az ETO-nak, hogy itt nőhetett fel.

"Nagyon jól éreztem magamat Győrben, hálás vagyok valamennyi edzőnek, a klub dolgozóinak, az akadémiának és persze a játékostársaknak, hogy itt nőhettem fel, hogy sokat foglalkoztak velem. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor először léphettem be a felnőtt csapat öltözőjébe, magam sem gondoltam, hogy ennyire hamar azok után eljutok a magyar válogatottságig. Szeretném megköszönni a szurkolóknak azt a szeretetet, amit kaptam tőlük, ez mindig nagyon sokat jelentett számomra. Bízom abban is, hogy a csapat vissza tudja hódítani a bajnoki címet." - mondta búcsúzóul Kalmár Zsolt.