Az egyiptomi U20-as vb elért harmadik helyezés nagymértékben befolyásolta a karrierem alakulását. Egyértelműen felfelé ívelt a pályafutásom, előbb Palermoba, majd a Bari együttesébe kerültem, ahonnan aztán végül visszatértem a Haladáshoz kölcsönben.¹

Nem ért semmilyen meglepetés Olaszországban, nagyjából az történt, amire számítani lehetett. Egyáltalán nem bántam meg, hogy 2011-ben Palermoba igazoltam, az is egy nagy kihívás volt számomra.¹

Hálával tartozom a Haladásnak, amiért a nyáron, röviddel az átigazolási időszak lejárta előtt visszahozott. A 2013/2014-es szezonban összesen huszonkét mérkőzésen szerepeltem, pályára léptem a Ligakupában, s amikor úgy volt, lementem az NB II-esekhez is. Mindenképpen játékban akartam maradni. Sokat számít, hogy nem kerültem parkolópályára.²

Megmondom őszintén, nem gondoltam, amikor Szegedre igazoltam, hogy ennyire megszeretem a várost és a klubot. Annyi szeretetet kaptam itt három év alatt, mintha tizenöt évet lettem volna itt. Nyilván voltak hullámvölgyek, de ilyen mindenhol van. A kezdés döcögős volt, de aztán jöttek a meccsek, az apróbb sikerek, a győzelmek. Volt olyan, hogy törött kézzel ültem a kispadon csak azért, hogy a csapattal legyek. Érzem a szeretetet, a tiszteletet, és annyi mindent kaptam, amire nem is számíthattam a társaktól, a klub alkalmazottaitól. Jó nekem Szegeden.
Amikor a tavaszi első meccsen a Győr ellen eltört a kezem, erősen elgondolkodtam a folytatásról. A sokadik sérülésem volt, az ősszel is mindig fájt valamim, az első kilenc mérkőzésen játszottam, aztán folyamatosan előjött valami bajom. Az alapozást sem tudtam teljesen végigcsinálni, mégis számítottak rám, majd rögtön jött a kéztörés. Hiába kezdtem el a munkát, nem tudtam két egyforma hetet végigedzeni. Megnyugvás volt kimondani, de könnyűnek nem mondanám a döntés meghozatalát. A karrieremre, a három válogatottságra, az NB I.-es bajnoki címre, az U20-as világbajnoki bronzéremre büszke vagyok, és olyan sok mindent már nem várhattam a karrieremtől. Talán egy feljutás az első osztályba a Szegeddel, na, az még jó lett volna... A fejem és a szívem még vinne tovább, de már nem érzem azt testileg, hogy jól esne.³