eredmények / elismerések
Világbajnoki ezüstérmes (Magyarország 1954)
Olimpiai bajnok (Magyarország 1952)
3-szoros magyar bajnok (Budapesti Bástya 1951, Budapesti Vörös Lobogó 1953, MTK 1957-1958)
Magyar kupagyőztes (Budapesti Bástya 1952)
Közép-európai Kupa-győztes (Budapesti Vörös Lobogó 1955)
† Palotás Péter (Budapest 1929.06.27 - Budapest 1967.05.17) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Az egységes, összeforrott Bástyában mindig akadtak kiemelkedő egyéniségek. Ebben az évben például szinte szenzációsan játszott hétről hétre Börzsei, a pálya közepén Kovács Imre, körülöttük Gellér, Lantos, Zakariás, elöl pedig Hidegkuti és Sándor - ám mindannyiuknál több örömet szerzett a szurkolóknak ebben az esztendőben a roppant szorgalmas, a legtöbbet mozgó, a legnagyobb területen játszó Palotás Péter.
Kitűnően játszotta a hátravont középcsatár szerepét, ha négycsatáros rendszert alakított ki a csapat, s még ugyanazon a meccsen az előretolt góllövő csatárét, mint a WM tankja (ha vékonyabb testalkata következtében nem is éppen tankként...). Az óbudai, népes és tehetséges Palotás család elsőként feltűnt és a futballban legnagyobb tehetségnek bizonyult tagja fedezetként került az MTK-ba. Egy kis "fedezetszerűség" mindig megmaradt játékában, akkor is, amikor csatárerényeit: mozgékonyságát, gólra törését, lendületét, vállalkozó szellemét dicsérték. A jó szellemű harcos, mégis mindig kifogástalan játékmodorú ifjút mint igazi szívjátékost kedvelték tízezrek. És akárcsak a ferencvárosiak szívemberét, Kispéter Mihályt, Palotás Pétert is a szíve vitte oly korán, 1967-ben a sírba.
Forrás:
Hoppe Pál-Szabó Ferenc: Labdarúgó bajnokságaink 1945-1986
Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
– Nagy munkabírású, ügyesen osztogató, jól fejelő és veszélyesen lövő labdarúgó volt. Ö töltötte be eleinte az „aranycsapat" hátravont középcsatárának szerepkörét. 1952 őszén Hidegkuti vette át tőle ezt a feladatot, de továbbra is teljes értékű tagja maradt a válogatott gárdának. Ezután többnyire cserejátékosként jutott szóhoz. Szívbántalmak miatt fiatalon, harmincadik életéve előtt, kénytelen volt a labdarúgástól búcsút venni. A beteg szív, amely annyi nagy küzdelemben törhetetlennek bizonyult, egyre inkább akadozott, míg végül 1967 májusában utolsót dobbant. Palotás Péterrel labdarúgósportunknak nagyon értékes és rokonszenves harcosa távozott el körünkből. Legsikeresebb mérkőzését 1952. július 21-én, az Olaszország elleni olimpiai mérkőzésen (3:0) játszotta. 1955-ben, a magyar–finn találkozón (9:0) három gólt ért el.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig