A téli szünetben igazoltam Győrbe, ahogy egy évvel később Fehérvárra is a pihenő alatt érkeztem. A kiesés ellen harcolt az ETO, pedig több, akkoriban nagy névnek számító játékos is szerepelt náluk, gondolok itt Jagodics Zoltánra, Kuttor Attilára, Vasile Miriutára, Hámori Ferire. Sikerült a bennmaradás, amihez azt mondhatom, hogy sokat hozzá tudtam tenni. Fiatal korom ellenére végig kezdőjátékos voltam, és jól is ment a játék. A következő szezonban viszont, számomra érthetetlen módon nem játszottam, úgyhogy a legjobbkor jött a Videoton megkeresése, és azt hiszem életem egyik legjobb döntését hoztam amikor Fehérvárra igazoltam.³

Ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint egy évvel korábban Győrben, a kiesés ellen kellett harcolni. Itt is sikerült végül bennmaradni, igaz, nagy nehézségek árán, osztályozóval. De ez egy felejthetetlen emlék, hiszen Diósgyőrben, rengeteg ember előtt, hosszabbítás után, Takács Lajos góljával maradtunk az első osztályban.³

Az akkori válogatottba nagyon nehéz volt bekerülni, hiszen egy stabil mag alkotta, sokkal ritkábban hívtak meg újakat az elmúlt évekhez képest, amikor több mint százan megfordultak címeres mezben. Olyan játékosokkal kellett versenyeznem, mint Lisztes Krisztián, Dárdai Pál, Illés Béla vagy Halmai Gábor. Azért sikerült bekerülnöm, de kicsit sajnálom, hogy nem tudtam igazán megmutatni mire vagyok képes. Folyamatosan játszottam mindenféle poszton, de azon nem, amelyikben a klubcsapataimban szerepeltem.³

Erős bajnokságba kerültem, és az, hogy nekem sikerült oda eljutnom, az nagy dolog volt. Ezt leginkább Henk ten Caténak köszönhetem, aki az előző évben az MTK edzője volt, és az ő kifejezett kérésére igazoltak le a Bredához. A holland bajnokság színvonala a 10 évvel ezelőttihez képest nagyon sokat esett. Akkor az összes nagy csapatuk az európai kupasorozatok élmezőnyében szerepelt. Két-három konkrétum merült fel, Németországból és Ausztriából kerestek, de nem is volt kérdés, hogy a holland ajánlatot fogadom el.
Az első szezon nagyon jól sikerült, több élcsapat is keresett a bajnokság végén, de sajnos megsérültem, amire rá is ment a következő évem.³

Az utolsó évben, amikor Henk ten Cate itt dolgozott, negyedikek lettünk, és indulhattunk az UEFA-kupában. Ez volt a csúcs a klub történetében. Miután a tréner elment Barcelonába, visszaesett a csapat.²

Amíg jól ment a Bredának, hívott a PSV és a Feyenoord, kerestek Angliából is, de a sérülésem közbeszólt.²

Később már nem tudtam olyan formába kerülni, hogy megint felkeltsem a nagy klubok érdeklődését. Lehetett volna sokkal több is a pályafutásomban, de a profi sport ilyen, bármikor jöhet egy sérülés. Végül hat évet töltöttem a Bredánál, csapatkapitány voltam, ma is remek a kapcsolatom a klubbal. Miután abbahagytam a focit, játékosmegfigyelőként segítettem őket.³

A szerződés felbontását én kezdeményeztem. A családomnak túl sok volt az országváltás, gyermekeim beilleszkedési problémákkal küzdöttek, én pedig csak nagyon kevés időt tölthettem velük, mert naponta ingáztam Budapest és Veszprém között.¹