Nagyjából tizennégy évet ott töltöttem, ott nőttem fel, ott voltam serdülő-, ifi-, majd NB I-es játékos. Rengeteg világsztár és magyar tehetség nevelkedett a XIX. kerületben, amely óriási dolog, szóval másképpen gondol az ember az anyaegyesületére. Mindig a csibészség jut az eszembe, az, amikor a 42-es villamos ütközőjén utaztunk, aztán leugráltunk. Szép időszak volt, és talán ott is fejeztem volna be a pályafutásomat. Tudja, nagyon szívesen visszamentem volna akkor, amikor George F. Hemingway felújíttatta a stadiont.¹

Amikor szegény Simon Tibor volt a Sopron edzője, kivásárolt a klub, és elkerültem a nevelőegyesületemtől, a Honvédtól. Amikor felkarolt, magyar válogatott lehettem. Aztán bekövetkezett a szerencsétlenség, elhunyt a példaképem. Ha ez nem történik meg, talán messzebbre is juthattam volna.¹

Érzékenyen érintett a szakítás a Sopronnal, négy évig játszottam ott, sikerekben is részem volt, voltunk ötödikek a bajnokságban és nyertünk Magyar Kupát. A várost is szeretem, nagyon sok barátot szereztem. Azért vagyok szomorú, mert nem ezt érdemelte a város, a klub és a szurkolótábor. Nem a játékosok tehetnek a kialakult helyzetről. Közös megegyezéssel bontottam szerződést, barátilag váltunk el. Nincs bennem tüske.²

Fizikálisan nem éreztem magam gyengének, mi több, próbáltam erre sokat áldozni, odafigyelni, mert ez az alapja mindennek, egyszóval rengeteget tettem érte. Így alakult, ilyen az élet. Úgymond saját magam szórakozására játszom, bár nyilván jobb lett volna minél feljebb futballozni.¹

Volt a vezetőségnek egy célkitűzése, amikor elkezdtük a munkát és kineveztek játékos-edzőnek nyáron, miszerint minél több fiatalt építsünk be a csapatba. A Szigetszentmiklós utánpótlásában dolgoztam korábban, innen vettünk át olyan játékosokat, akiknek az NB II légköre még magas, de tehetségesek és Diósdon tovább tudnak fejlődni. Ennek szellemében dolgoztunk, mi több, az elvárásaimnak megfelelően szerepeltünk abból a szempontból, hogy amit kitűztem magam elé ponthatárt, azt végül elértük, de tény és való, ez volt a minimum, a 20 „egység”. Azt azért hozzátenném, hogy az őszi utolsó két játéknapon különböző okok miatt nagyon kevesen voltunk. A papírforma alapján gyengébb riválisokkal találkoztunk, és ha akkor az a hat pont megvan, egész jó eredményt értünk volna el. Aztán december végén közölték velem, hogy nem számítanak a munkámra a továbbiakban.
Majdnem minden meccsen futballoztam, kivéve, amikor a kiállításom miatt el voltam tiltva vagy sérült voltam.³