Tichy Lajos, Komora Imre és Lakat Karcsi bácsi jött értem Győrbe, hogy igazoljak a Honvédhoz. Mentem is volna, csak egy kikötésem volt, hogy Lakat Karcsi bácsi vigyen ki magával az 1972-es müncheni olimpiára, ugyanis ő volt az olimpiai csapat kapitánya is. Ám olyan nagy volt a konkurencia, hogy ezt Karcsi bácsi sem tudta garantálni. Így aztán akkor még maradtam, de három évvel később mégis Kispesten kötöttem ki. Mindenhol viszonylag gyorsan be tudok illeszkedni. Így volt Kispesten is. Akkor született a fiam, és bár a Honvéd vezetői ígérték, hogy megoldják a lakásgondomat, de az ott töltött három év alatt végig Ibusz-lakásban laktunk. Tichy Lajos volt a Honvéd edzője, és nem voltam a kedvence. Honvágyam is volt, és amikor hívtak vissza Győrbe, akkor nem sokat teketóriáztam, azonnal mentünk vissza.¹

Az egyik edzésen térdszalagszakadást szenvedtem, s bár kétéves szerződésem volt, nem sok bizalmat kaptam. Bár őszintén el kell ismernem, hogy a sérülés miatt a posztomra igazolt jugoszláv középpályás egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, így ha én lettem volna az edző, én sem változtatok a csapaton. Amikor lejárt a szerződésem, visszajöttem Győrbe, de Győrfi Laci, a csapat edzője őszintén megmondta, hogy nem igazán férek bele az elképzeléseibe. Ezért elmentem Ausztriába, levezetni. Ott fejeztem be játékoskarrieremet.¹