magyarfutball.hu

2015.03.13 Poór Patrik szerződést hosszabbított

Poór Patrik Győrben született, 1993-ban. Hétévesen már a helyi Dózsában focizott, majd az ETO érintésével került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára 2008-ban.
Patrik, az akadémiai évei alatt, küzdőképessége miatt Essien-t tekintette példaképének.
A védő megfordult a Liverpoolban is, majd 2011-ben profi szerződést kötött az MTK-val.
A halk szavú, több poszton is remek teljesítményt nyújtó védő, eddig 49 mérkőzésen lépett pályára az OTP Bank Ligában. Egy gólt szerzett, de azt pont az Örökrangadón, 2014 őszén a Bozsik Stadionban.
A 2014/15-ös bajnoki szezonban tizenhat OTP Bank Liga és egy Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára. Általában 90 percet játszik, mindössze háromszor cserélték le.
Patrik egyszeres válogatott, az orosz nemzeti tizenegy elleni barátságos mérkőzésen cserélte be Dárdai Pál az 57. percben a Groupama Arénában.
Jelenleg a törökországi edzőtáborban szerzett sérüléséből lábadozik, de már a rehabilitációja zajlik, így rövidesen visszatérhet és lejátszhatja, jubileumi 50. NB I-es mérkőzését.
Poór Patrik nagy értéke a klubnak, szeretik a csapattársai, a szurkolók, így megnyugtató, hogy hosszabb távon is az MTK-ban gondolkodik.