Voltak nehéz időszakok az életemben, tudom, honnan indultam, huszonkilenc éves koromra jutottam el idáig. Bevillant, amikor másodikos voltam általánosban, a testnevelő tanárom, Kronavetter László – bár többek között birkóztam és atletizáltam is – azt mondta, menjek futballozni. Aztán az is, hogy amikor a Lovasberénnyel jártunk a Bozsik-tornákra, a miniszterelnök úr, Orbán Viktor adott át különdíjakat, és azt ajánlotta, menjek Székesfehérvárra játszani. Amikor Felcsúton megalakult a Puskás Akadémia, odakerültem, idővel bemutatkoztam az NB I-ben, aztán majd' három éve a válogatottban is. A Wales elleni Eb-selejtező a csapatnak és nekem sem sikerült, sokan lemondtak rólam, de nem estem szét, ha nem sikerült valami, két lapáttal rátettem, az utolsó tíz válogatott meccs közül kilencen játszottam – mindig kezdőként. Rengeteg erőt ad a feleségem és a kislányom, remélem, példát mutatok a fiataloknak, ha teszel érte, messzire lehet jutni.²

Ha nincsenek buktatók, sérülések, ha korábban megkapom a bizalmat, lehet, előbb eljutok erre a szintre. Nekem ezt adta a sors. Soha semmi nem jött könnyen az életemben, ezért mindent nagyon megbecsülök. Szegény családban nőttem fel, gyerekként sokszor irigykedve néztem, hogy a csapattársaim milyen menő cipőkben futballoznak, de olyan is előfordult, hogy egy-egy fizetős táborba nem tudtam elmenni, mert egyszerűen nem futotta rá. A családban a nagybátyámnak volt autója, neki is sokat köszönhetek, hiszen folyamatosan vitt az edzésekre. A nehézségek ellenére rengeteg támogatást kaptam otthonról, amiért mindig nagyon hálás leszek, hiszen enélkül nem válhattak volna valóra az álmaim.³

Mivel a térdszalagom csak részlegesen szakadt el, felmerült, hogy műtét nélkül is rendbe jövök. Elkezdtük a rehabilitációt, de egy idő után egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen a beavatkozás. A műtét utáni két hét volt a legrosszabb, otthon feküdtem és nem tudtam semmit csinálni, mivel nem állhattam rá a lábamra. Még egy pohár vizet sem tudtam inni a feleségem segítsége nélkül.
Ha azt nézzük, hogy 2024-ben egy féléves sérülésből jöttem vissza tavaly ősszel és a szezon végére bronzérmesek lettünk és szereztem 11 gólt, akkor ez elég komoly teljesítmény, de nemcsak tőlem, hanem az egész csapattól. Nem görcsöltünk, mindenki tette a dolgát, én szinte balszélsőként játszottam, ezért is értem oda sokszor a kapu elé. Ha még jobb százalékban értékesítem a helyzeteimet, akár 20 gólig is eljuthattam volna.⁴

Visszamennék kétezertizennyolc májusáig, amikor Csákváron volt egy belső térdszalagszakadásom. A rehabilitációt Felcsúton végeztem, nagyon jól sikerült, sokat segített abban, hogy a felépülésem után jól alakuljon a idényem. Szijjártó István volt az edzőnk, nála balszélsőt játszottam, és tizenkét meccsen kilenc gólt szereztem. A télen már úgy mentem el pihenőre, hogy tudtam, januárban a Puskás Akadémiánál kezdem el a felkészülést.¹