Ahogyan sok ezren tisztel­ték: Balogh "Bonzó” az új­pesti és a magyar labdarúgás nagy alakja volt. A lila-fehérek profi csapatának, az Újpest FC-nek remek fizi­kumú balfedezete huszonötévesen, 1937-ben vívta kimagának először a helyet a nemzeti tizenegyben. Az elsőt követően még tizenkétszer szerepelt a magyar válogatott címeres mezében. Egyik fő erénye az akkor még sokkal kevésbé divatos szoros emberfogás — tehát védőmunka — volt. Nem mintha a támadások szerve­zésében nem lett volna ott­hon. Adott esetben azonban még a kapuban is megálltaa helyét. Szívós, fáradhatatlan játékát mégis főként fede­zetként hasznosította. Jó he­lyezkedés, kemény, határozott szerelés, nagyfokú összjáték-érzék, mindezek emelték a legjobbak közé. A szigorú "half" a pályán kívül jókedélyű, tréfás ked­vű fiatalember volt, Afféle mókamester, a csapat kifogyhatatlan viccforrása. Ami nem csak a klubtársak, ha­nem az ellenfelek körében is növelte népszerűségét. Labda­rúgópályáján azt érte el, ami csak a legnagyobb magyar ladarúgóknak sikerült: 1938-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett. Balogh "Bonzó” 1992. októ­ber 27. óta nem mesél többé vicceket, adomákat...