Három évig kenuztam a KSI-ben, aztán jött egy kattanás, rájöttem, hogy a foci jobban tetszik. Ekkor 12 éves voltam. Az első sportom a kenu volt, de gyerekkoromban rengeteget fociztunk, mindennapos program volt iskola után vagy hétvégén, hogy a lakótelepi téren játszottunk. Valamiért mindig a kapuba álltam be, azt szerettem, mígnem egyszer egy idősebb, aktívan focizó játékos azt mondta, próbáljam ki magam a Fradiban, és menjek el egy próbaedzésre. Vállaltam, a serdülő IV-ben kezdtem, majd hamarosan leigazolt a Ferencváros.⁵

Ha jól emlékszem a bemutatkozásom úgy nézett ki, hogy az első csapat Antwerpenben játszott edzőmeccset, ott kaptam pár percnyi lehetőséget. Utána jött a 4 év, a katonaidőszakom, az viszont elég kalandosra sikerült, a Honvédhoz vonultam, majd elkerültem Mezőtúrra, később áthelyeztettem magam Ceglédre, aztán kint voltam a katonaválogatottal Vietnámban egy hónapig. Ott az volt a megegyezés, hogy aki oda elmegy, az előbb leszerelhet két hónappal. Én kaptam az alkalmon, így ’89-ben visszatérhettem a Fradi tartalék csapatába, ahol eltöltöttem másfél évet. Akkor nem igazán gondolkodhattam az első csapatban, előttem volt Zsiborás Gabi, Józsa Miki és talán Erdélyi Gabi, így a tartalék csapatban próbáltam vitézkedni, mígnem Nyilasi Tibor lett az edző a felnőtteknél. Fiatal, talán 36 éves volt, teljesen más, új szemléletet hozott a Fradiba. Megfogalmazódott benne az, hogy lehetőséget ad a fiataloknak, mi viszont próbáljuk megragadni azt és dobni valami nagyot. Akkor a Fradi 11 éve nem nyert semmit, az első év viszont rögtön egy kupadöntővel indult, amit sikerült megnyerni. A következő idényben már a bajnoki cím volt a célkitűzés, amit sikerült is megvalósítanunk. Ez akkor hatalmas dolog volt, rengeteg saját nevelésű játékos volt tagja a csapatnak.
Az első év még bajnoki ezüsttel és kupagyőzelemmel végződött, a másodikban viszont bajnokok lettünk, ráadásul úgy nyertük meg azt a bajnokságot, hogy a tavaszi szezonban a Vác ott volt mögöttünk folyamatosan, nem akart leszakadni. A sikerünk hatalmas eufória volt az emberek számára. A szurkolók annyira szerették azt a csapatot, jólesett a közönségnek, hogy végre egy Fradi-kötődésű játékosokból álló gárda nyerni tudott egy bajnokságot 11 év után, hogy ott felrobbant mindent. A hazaút egy másik sztori, igazi népünnepély volt.
Az 199-4s visszatérésemkor Novák Dezső volt az edző. Ő nem bonyolította túl a dolgokat, emberileg nem tudok rá rosszat mondani, mindig odafigyelt a játékosokra. Nem volt az a nagyon bratyizós típus, de kezelte az egókat. Vele eredményesek voltunk, jött a következő bajnokság, amit sikerült megnyerni, akkoriban jól ment a védés nekem is. Utána jött egy rossz döntés a részemről, ami meghatározta az egész életemet. Azt éreztem, hogy nem nagyon marasztalnának, én pedig azt mondtam, hogy jó, akkor megyek. Nem az elől menekültem el, hogy Hajdu Attilát ki kell szorítsam, hanem inkább azt éreztem, hogy nem becsült meg a klub. Ott álltam fél évig csapat nélkül, nem nagyon kapkodtak értem, közben a Fradi BL-be jutott, mondanom sem kell, sírva néztem otthon a meccseket.⁵

MTK, 1993, kölcsönben

Most azt kellene mondanom, hogy nagyon örülök a játéklehetőségnek, de erről szíves-örömest lemondtam volna. Gabi az egyik példaképem, s ha már ilyen csapás igyekszem a lehető legjobban helyettesíteni őt. ³

Azt mondták, hogy első számú kapusként számítanak rám. Ezért is fogadtam el az ajánlatukat, s mivel pénteken váltottam klubot, így természetes volt, hogy szombaton még Piel védett. Csakhogy Zoli a Csepel ellen remekül helytállt, sőt, azután is hozott néhány pontot, ezért aztán nem lepődtem meg, hogy rajta maradt az egyes mez. Azon pedig nem lehet csodálkozni, hogy végül ő is összecsuklott, hiszen egy tartás nélküli csapatban védeni nagyon nagy idegi és fizikai megterhelés.⁴

Az MTK-nál marasztaltak, de én jobbnak láttam, ha az anyaegyesületemnél folytatom. A Fradiban igényt tartottak rám és én is vissza akartam menni a Üllői útra. Három bajnokin és két kupamérkőzésen védtem. Az öt találkozón tizenkét gólt kaptam. Rendesek voltak, egy percig sem éreztették velem, hogy idegen vagyok. Csakhogy én az MTK-ban jöttem rá, hogy mit jelent Fradi-játékosnak lenni. Az a fajta szeretet, a fantasztikus szurkolótábor kizárólag a Fradinál létezik. Persze, nem ezért kaptam tizenkét gólt. A csapatnak sem ment, és én sem remekeltem.²

Fél évig csapat nélkül voltam, ki kellett találnom valamit, egyrészt hogy edzeni tudjak, másrészt hogy valahova eligazoljak. Tudtam készülni a BVSC-nél, majd az NBII-es Érd egyszer csak azt mondta, hogy leigazolna. Közölték, hogy a Fradi kér értem pár százezer forintnyi átigazolási díjat. Mondtam, hogy jó, kifizetem, és megyek hozzátok játszani. Játszottam talán két meccset, majd megkeresett a Pécs azzal, hogy kapusra van szüksége, én pedig mentem.⁵

Amikor Pécsre kerültem, az volt a cél, hogy benn maradjunk, ám osztályozót kellett játszanunk. Mindkét meccsem jól sikerült a Tiszakécske ellen, szerettek engem, én is megszerettem a várost, de közben befutott egy győri ajánlat.⁵

Ott elkövettem pályafutásom második nagy bakiját, otthagytam a Pécset és elmentem Győrbe. Azt gondoltam, hogy az ETO stabilabb bázissal rendelkezik és jobb csapat, mint a Pécs. Ezt nem kellett volna, ott megint egy olyan közegbe csöppentem, ahol nem tudtam önmagam lenni.⁵

Varga Zoli zseniális játékos és fantasztikus tudású edző volt, ám tele komplexussal. Azt gondolta mindenkiről, hogy ellene van, és mindenki őt akarja megbuktatni. Amikor odakerültem Dunaújvárosba, azt mondta, bízik bennem, velem képzeli el a csapatot, mígnem egyik nap felhívott, elmentünk egy étterembe beszélgetni, és olyan dolgokat hozott fel, amikre nem is tudtam mit mondani. Azt állította, hogy én Nyilasi Tibor embere vagyok, ellene dolgozok. Hiába védekeztem, hogy ez abszurd. Zoli zseniális edző és játékos volt, csak ezeket a dolgokat nem tudta elengedni.
Miután kikaptunk a Vasastól 3-2-re, másnap már be sem mehettem az öltözőbe, kirakta a cuccaimat a terem elé. Én akkor már tudtam, mi játszódhat le a fejében, úgy gondolta, direkt azért hibáztam, hogy őt ellehetetlenítsem. Jött megint egy féléves huzavona, jártam edzésre a második csapathoz, közellenséggé váltam.⁵

Az akkori edző, Varga Zoltán nyilatkozata nehéz helyzetbe hozott. Néhány mondatával elérte, hogy a Vasas-Dunaferr meccset követően jó ideig nem bízott bennem senki, szinte mindenhol leírtak. Tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam, de el lehetett volna intézni ezt másként is. Padlóra kerültem. Bíró Péter, a Lombard FC elnöke volt az egyetlen klubvezető, aki hitt bennem, és lehetőséget adott a bizonyításra. Úgy érzem, megháláltam a bizalmat, akkor, amikor védtem, nem vallottam szégyent, hiszen egyik meccsen sem kaptunk ki.¹

Az utóbbi években nem sok sikerélményem volt. Amikor elváltam a Dunaferrtől, úgy éreztem, hogy nem is lesz csapatom. Ehhez képest most egy nagyon jól szereplő PNB-s klub keretéhez tartozom, és olykor a kezdőcsapatban is helyet kapok. A mellőzést jól viselem. A jelenlegi állás szerint persze csak akkor kapok lehetőséget, ha Gelei Károly valamiért nem léphet pályára, de nem keseredek el, hiszen a riválisomnak nagyon jól megy a védés.
Az átlagéletkor valóban harminc év felett van, ám talán éppen ez az egyik titkunk. Mindenki úgy érzi, hogy ez az utolsó lehetősége. Nem biztos, hogy még egyszer kimagasló eredményt érhetünk el. Harminckét évesen én magam is nagy lehetőséget kaptam, hiszen itt lehetek az ország, jelen állás szerint, egyik legjobb csapatában. Nem akarok nagyravágyó lenni, ezzel is elégedett vagyok. A szakmai háttér kitűnő, a bizonyítási vágyunkat pedig csak fokozza, hogy mindenki károsnak tart minket. A kétkedőket persze az eredményeinkkel meg tudjuk győzni.¹

Akkor ott volt egy jól kialakult társaság, egy olyan csapat, amibe azt gondoltam, én is becsatlakozhatnék. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Kiprich József, Vincze Pilu, Mészöly Géza, Szalma Józsi… Ott nagyon-nagyon jól éreztem magam. Profik közé csöppentem, öröm volt ott futballozni, le is húztam ott három évet.⁵

Amikor Bíró Péter átvitte a Lombardot Szombathelyre, bejelentettem, hogy vége, nem csinálom tovább. Ez volt 2002-ben. Majd az autópályán, nyáron beállt mellém a dugóban Bíró Péter, és felvetette, hogy mit szólnék hozzá, ha követném őt Szombathelyre, de nem mint játékos, hanem kezdjek el beletanulni az edzői szakmába. Két nap múlva leültünk, megbeszéltük. Akkoriban Glázer Róbert volt az edző Szombathelyen. Lementem, az első nap bemutatkoztam, Robi nem értette, miről beszélek. Azt mondta, kezdjek el edzeni, egy hét múlva én fogok védeni. Hiába védekeztem azzal, hogy én már abbahagytam, ő azt mondta, nem érdekli. Beszéltem az elnökkel, de a vége az lett, hogy két évig még védtem. Visszajutottunk az NB I-be, benn is maradtunk, ott mondtam azt, hogy kiszállok.⁵