Futball és művészet
-
Futball és művészet / 10. Deák Kristóf : Az őr, Budapest
DEÁK Kristóf : Az őr, Budapest, 2011., digitális print
Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első.
Franz Kafka: A törvény kapujában
Fordította: Gáll József
Európa Kiadó, 1973.
A Pillanatnyi forgatókönyv kiállítás-sorozat második részében a Színház és Filmművészeti Egyetem most másod- és harmadéves kameraman hallgatóinak képeiből válogattunk. A kiállítás témájául a kölcsönhatás fogalmát választották a fiatal alkotók, akik eztán egyéni módon határozták meg annak jelentését és ennek függvényében készítették el képeiket.
Van, akinél az emberi alak és a tér, van, ahol a formák és fények, vagy akár az építészeti elemek találkozásából megszülető helyben mutatkozik meg a téma, és előfordul az is, hogy a természet elemei hatnak egymásra a képen.
A kiállításon azt láthatjuk, ahogy ők tizenöten rátaláltak e fogalom megjelenéseire; azt, hogy mit találtak fontosnak megmutatni a fotográfia eszközrendszerével az állókép önmagán belüli történetiségében, illetve hogy mindezt hogyan egészítik ki, módosítják kiválasztott szépirodalmi idézetekkel.
Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora
A kiállítás további képei:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151222480876338.445076.240609086337&type=3
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!