magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2012/2013 Budapest IV. osztály, 4. csoport 7 Budapesti Egyetemi AC III - ELTE 14 9
2011/2012 Budapest IV. osztály, 2. csoport 8 Budapesti Egyetemi AC III - ELTE 12 24
2007/2008 Budapest III. osztály, 1. csoport 7 ELTE KCsSK DSE 14 10

összes eredmény, részletek »

címer helye

Az ELTE KCSSK DSE, rövidebb néven Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőrösi Csoma Sándor Kollégium Diák Sportegyesület, 2000 nyarán alakult néhány lelkes kollégista szervezésében (talán a XX. század utolsó futballcsapata ként). A kollégium méretei (kb. 1200 lakos) lehetővé tették egy nagypályás labdarúgó csapat összeállítását, a Kollégium és az Egyetem anyagi támogatása pedig elérhetővé tette a Budapest-bajnokságba való benevezést.

http://foci.web.elte.hu, 2012.04.24

szezon értékelés

  1. 2000/2001
    A csapatunk első, történelmi mérkőzésére 2000. augusztusának utolsó hétvégéjén, a kelenvölgyi pályán került sor: 8-1-es vereséget szenvedtünk a későbbi feljutó Rend-Őr alakulatától; amint látható, már itt góllal mutatkoztunk be. Az ősz folyamán sikerült legyőznünk a Jóbarátokat 7-2 (!) arányban, valamint a Szép SE-t 3-2-re, és egy meccsen - a Törökbálint ellen - gólt sem kaptunk, így 4-0-val kerekedtünk felül. Ekkoriban született fennállásunk egyik legnagyobb veresége: a Budaörssel szemben 15-0-val maradtunk alul.

    A tavasz vidám vereségeket hozott, és csak az utolsó fordulóban, a kilenc emberrel küzdő Szép SE-t sikerült 8-4 arányban elpáholni. Így első, 2000/2001-es, bajnokságunkat 12 ponttal az utolsó előtti, 10. helyen zártuk (a Szép SE-t megelőztük!).

    Érdekesség, hogy az előttünk 2 ponttal végző, 8. helyezett alakulat kiharcolta a III. osztályú tagságot, mivel az előtte elhelyezkedő tartalékcsapatok a kiírás szerint nem juthattak fel. Ha egy meccsel többet nyertünk volna...
    http://foci.web.elte.hu, 2012-04-24
  2. 2002/2003
    A tavaszi szezont úgy kezdtük, ahogy azt ősszel abbahagytuk: 0-6. Majd egy hét múlva minden játékos-tartalékunkat mozgósítva sikerült összeszednünk 11 embert... és 9 gólt. Ezzel a két csúfos veréssel letudtuk a két első helyezett gárdát, és indulhatott a pontvadászat, amelynek kibővült és megerősödött kerettel vágtunk neki! A "csokicsapatok" (Milka, Duplo) ellen már jól ment a játék, amit a Rúg-6 elleni örökrangadóval kapcsolatban sajnos nem mondhatunk el: a végeredmény három egygólos vereség. Az őszi Inter elleni összecsapásunk igen emlékezetes maradt (4-0-ról egyenlített ki ellenfelünk), azonban a tavaszi ezt felülmúlta: a nagy múltú Inter 7+1 fővel vállalta a játékot, sőt egyikőjük megunván a dolgot, a szünetben hazament; a vége 20-0 ide. Az idei május elseje a futball ünnepe volt számunkra, hiszen sikeresen visszavágtunk a Siketeknek. A Libertynél - őszi győzelmünk után - műfüvön is jobbnak bizonyultunk, ezzel ők voltak az egyetlenek, akik ellen mind a 6 pontot begyűjtöttük. Három fordulón át tartó győzelmi sorozatunkat az Árpádföld elleni katasztrófa törte derékba. A következő ellenfelünk az a Józsefváros volt, amely ellen ősszel teljesen kontrajátékra építve nyertünk; sajnos ez tavasszal nem vált be. Zárásként az Orczy kert nem éppen ideális állapotú pályája került kedvenc "stadionjaink" szűk táborába. Így az utolsó pillanatban sikerült a bajnokság 7. helyére felkapaszkodni, ami történetünk legelőkelőbb helyezése.

    A csapat legértékesebb játékosa Sneff György, aki minden mérkőzést végigjátszott, és ezzel együtt a legjobb teljesítményt nyújtotta.

    A csapat legeredményesebb játékosa 24 góllal Hajdú István, aki egyesületünk színeiben elért eddigi 48 találatával a leggólerősebb támadónk.
    http://foci.web.elte.hu, 2012-04-24
  3. 2003/2004
    Az ELTE KCSSK DSE, szakítva a korábbi évek nyári tétlenségével, már két hónappal korábban megkezdte a felkészülést! Az első játéknapot megelőzően, július 14-től összesen 13 futóedzés, majd augusztus 4-től 9 labdás edzés (közte egy nagypályás edzőmérkőzés) lett megtartva. Sajnos több alkalom érdeklődés hiányában elmaradt, a gyér látogatottságra pedig jellemző, hogy átlagosan 3 fő vett részt a foglalkozásokon, végül a futóteszteket sem sikerült két hónap alatt lebonyolítani.

    Még a tavasszal megkezdtük új játékosok toborzását, így keretünket folyamatosan próbáljuk erősíteni. Ugyanakkor több fontos csapattag is kivált közülünk: távozott Csibrány Károly, Fazekas István, Ferling Ákos, Füle Tibor, Iliás Attila, Nagy Endre és Virág István.
    A 2003/04-es bajnoki szezont 2003. július 14-én, a Margitszigeten tartott futóedzéssel kezdtük meg, első mérkőzésünket pedig szeptember 11-én játszottuk. Az őszt a november 29-i bajnoki találkozóval zártuk.
    A tavaszi idényt 2004. február 25-én, a BEAC-on, szintén futóedzéssel nyitottuk meg, a mérkőzések sorát február 28-án egy edzőmérkőzéssel kezdtük, a zárótalálkozóra pedig június 13-án került sor.
    A 2003/04-es tanév során közel 10 hónap folyamatos sportolási lehetőséget nyújtottunk az ELTE nagypályás futball iránt érdeklődő hallgatói és oktatói számára - összesen 32 fő látogatott le az edzésekre.
    Csapatunk a 2003/04-es Budapest-bajnokság IV. osztályának 1. csoportjában szerepelt, ahol az ősszel 12, tavasszal pedig 14 bajnoki találkozóra került sor. Az alapszakasz során 21-szer (sajnos egy mérkőzést az ellenfél hibájából nem tudtunk lejátszani), míg a rájátszásban 5 alkalommal léptünk pályára. E mellett egy mérkőzés erejéig bekapcsolódtunk a Budapest-kupa küzdelmeibe (még az ősszel), valamint a kötelező fellépéseken kívűl sikerült két barátságos találkozót is a tavaszi programba illeszteni.
    A szezonban lejátszott 29 mérkőzésen csapatunkból összesen 24 játékos lépett pályára - az egyes csapattagoknak pedig átlagosan 1200 perc játékidő jutott.
    A bajnokságban 11 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel, összesen 34 ponttal és 56-39-es gólkülönbséggel az alapszakasz 5. helyét szereztük meg, amely történelmünk legelőkelőbb helyezése. Minden mérkőzésünket tekintve: 13 győzelem és 5 döntetlen mellett 11 vereséget könyvelhetünk el.

    A 2003/04-es szezonban az ELTE KCSSK DSE legértékesebb játékosa - immár második éve - Sneff György, aki az osztályzatok alapján a legjobb teljesítményt nyújtotta.

    A házi gólkirályi címen Hajdú István és Szeitz Tamás osztozik, egyaránt 19 találattal.
    http://foci.web.elte.hu, 2012-04-24
  4. 2011/2012
    Idén mutatkozott be a BEAC új, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel való kapcsolatot deklaráltan is elmélyíteni hivatott nagypályás csapata ELTE-BEAC néven. Önmagában óriási siker, hogy a fiatalokból (ELTE-sekből és nem ELTE-sekből) álló gárda összeállt, kialakította stabil és lelkes magját – és emellett néhány szép győzelmet is szerzett a szezon során.

    Az ELTE-BEAC 7 győzelemmel és 3 döntetlennel (16 vereség mellett), 40-67-es gólaránnyal a 12. helyen végzett a 14 csapatos bajnokságban. A csapattársak Ferencz Norbert kapust és a csapatnak rutint hozó Fűtő Róbertet megelőzve Tóth Andrást találták a szezon legjobbjának. Érdekesség, hogy az ELTE-BEAC gólkirálya az év során mindhárom csapatban (de legkevesebbszer a harmadikban) vitézkedő Magyar László lett 5 góllal.
    Kovács Gergely, 2012-07-06
Szurkolók
kapcsolódó csapatok
címkék
cím
1118 Budapest
Dajka Gábor utca 4.
Budapest
 
alapítás
2000
klub színei
bajnokság
- (megszűnt csapat)
stadion
- régi stadionok
  1. Rimaszombati út

    (? - 2002)

  2. KFKI pálya

    (? - 2007)

  3. Terebesi út

    (2007 - 2008)

  4. Siketek-pálya

    (2011 - 2012)

  5. Szabadkikötő SE Sporttelep

    (2012)

névváltozások
  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőrösi Csoma Sándor Kollégium Diák Sportegyesület
    2000 - 2003
  2. Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Csapatsportkör Diák Sportegyesület
    2003 - 2008
  3. Budapesti Egyetemi AC III - Elte
    2011 - 2012
dicsőséglista
  1. BLSz IV bronzérmese
    2005/2006
  2. BLSz III 14. helyezett
    2006/2007
    2007/2008
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Sanyi-Hungaria
    2013.03.08, 16:57 (szerk.: 2013.03.08, 20:15)
    2013/02/13
    A BEAC-ELTE III hivatalosan bejelentette, hogy egyesületük visszalép a 2012/2013 évi BLSZ IV. osztály 4. csoport további küzdelmeitől. A VB tudomásul veszi a BEAC-ELTE III bejelentését és egyben az MLSZ Versenyszabályzat 66 § (2) és a 66 § (4) pontok alapján a kérelmet BLSZ Fegyelmi Bizottsága elé utalja. Miután a BEAC-ELTE III a versenykiírásban meghatározott mérkőzésszám 50%-át lejátszotta, akkor az ellenfeleknél meg kell hagyni az elért eredményt. A kizárt csapat addig lejátszott eredményeit (pontok és gólkülönbség) törölni, és a bajnoki osztály utolsó helyére kell helyezni. A bajnokság hátralévő mérkőzésein a kizárt csapat ellenfelei 3:0 gólkülönbséggel kapják meg a 3 bajnoki pontot. (VSZ. 66§ 4.p)

    forrás:
    BLSz Közlöny 2013. 5. szám - 2013. március 07.
    http://www.blsz.hu/portal/feltoltes/05.._2013._03_07..doc
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2011.06.02, 07:46
    Júniusi edzéseinkre várjuk azokat az ELTE-s hallgatókat és munkatársakat, akik érdeklődnek a labdarúgás iránt és kacérkodnak a gondolattal, hogy az ELTE-BEAC néven elindított egyetemi labdarúgócsapat tagjai legyenek. Ősztől már hivatalos bajnokság keretében képviselhetitek egyetemünket és egyesületünket!

    Ez évben megállapodás született a hallgatói önkormányzat és a BEAC labdarúgó szakosztálya között, hogy közös erővel élesztjük újjá egyetemünkön a nagypályás labdarúgás hagyományait. Szerencsére nagy az érdeklődés a sportág iránt. Ezért is szeretnénk, ha személyesen is lehetőségünk nyílna megismerkedni az új sporttársakkal, még a tanév vége előtt.

    Mindenkit várunk, aki szeretné kipróbálni magát egy valódi csapatsportban, rendszeres sportolási lehetőséget keres magának, vagy már régebben is focizott, és azt szeretné egyetemi évei alatt is folytatni egy nagy múltú sportegyesületben. A 113 éves ELTE-BEAC téged is vár!

    forrás:
    http://www.beac.hu/hirek/labdarugas/legyel_te_is_az_egyetemi_labdarugocsapat_alapitoi_kozott
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2011.03.30, 12:19
    Gyermek született. Az ELTE és a BEAC házasságának legújabb gyümölcse egy közös névre hallgató nagypályás labdarúgócsapat. Ennek részleteiről beszélgettünk Simon Gáborral és Daróczi Gáborral.

    Egy bő fél évvel ezelőtti BEAC-os fociedzés során éreztem azt a gyepen, hogy annyian vagyunk, mint az oroszok. Ez az embertömeg bizonyult a harmadik csapat szülőanyjának?

    Daróczi Gábor: Nem igazán. Mi mindig is nyitottnak bizonyultunk az ELTE irányába, hátha találunk egy-egy olyan csiszolatlan gyémántot, akinek a csapatba építésével segíthetünk a pályafutásában. Azonban sokan ijednek meg attól, hogy az egyesületünknél Szabó András vezetésével szakmai munka folyik, és arra ösztökélünk mindenkit, hogy legalább a heti két edzésre igyekezzen eljárni. Nagyjából 30-40 egyetemista srác fordult meg nálunk az utóbbi időben. Ha manapság közülük 5-6 folyamatosan eljár, akkor már sokat mondtam. Állandóságra és megbízhatóságra lenne szükség ahhoz, hogy az első és második számú garnitúra mellett egy harmadikat is elindíthassunk a jövő évi pontvadászatok egyikében.


    Hogyan áll a felsőoktatási intézményünk a labdarúgással?

    Simon Gábor: Amikor 2003-ban idekerültem az egyetemre, én is kézhez kaptam azt a gólyáknak járó kiadványt, amiben többek között a sportolási lehetőségek is össze voltak szedve. A szemem a nagypályás labdarúgásnál és a mellette szereplő Szeitz Tamás nevén akadt meg. Ő irányította akkoriban a szurkolói rigmusok szempontjából „jól skandálható” ELTE KCSSK DSE-t.

    Daróczi Gábor: Ennek a gárdának a nyomát még én is megtaláltam úgy két héttel ezelőtt a neten, de úgy rémlik, hogy 2008-as bejegyzésekkel zárult a honlapjuk…

    Simon Gábor: Valóban, számukra az az esztendő jelentette a véget. Fradi nevelésként, majd 6 évnyi úszással a hátam mögött jöttem az ELTE-re, amikor is újból a foci mellett tettem le a voksomat. Sajnos, kezdetben rossz tapasztalatokkal gazdagodtam, hiszen az első edzésemen a Normafánál található, jó állapotú KSKI pályára mindösszesen ketten(!) futottunk ki. Ennek ellenpólusaként az is előfordult, hogy 30-an vettünk részt egy tréningen. Végül kialakult egy 15 fős mag, ami húzta előre a csapat szekerét. Első meccsemen még a BLASZ IV.-ben szerepeltünk, míg az utolsón már egy osztállyal feljebb gurigáztunk.


    Mik a legfontosabb célkitűzései a mostani, fúzióval létrejövő együttesnek?

    Daróczi Gábor: Lássuk be, a nagypályás verzió nehezebb és hendikepesebb a kistestvérhez képest. Anyagi feltételekben feltétlenül többre van szükség. Továbbá, amíg a teremben 4-5 játékossal már relatíve kiugró eredményeket lehet elérni, addig kinn a gyepen lényegesen több, jó képességű csapatemberre van szükség a hasonló végkifejlethez..


    Pár mende-monda szerint a kevés hallgató miatt megvont egyetemi támogatás játszott közre az ELTE KCSSK DSE zátonyra futásában. Igaz ez? Mi a garancia a mostani kezdeményezés felkapottságára?

    Simon Gábor: A kulcs mindig az, hogy legyen egy olyan ember, aki szívügyeként kezeli a csapat mindennapos dolgait, gondoskodik a szervezéssel kapcsolatosan felmerülő kérdésekről. Sajnos a kiöregedő játékosok után az ELTE-s társaságnál egy olyan személy kezébe került az irányító pálca, aki kevésbé bizonyult lelkesnek. Ennek a végső kicsengéseként elfelejtették beadni a pályázatot, s onnan már nem volt visszaút. Ami viszont a jelent és a jövőt illeti: sikerre ítéltetett. A világ legkörülrajongottabb sportágáról beszélünk, ami a honi viszonylatokban nagy múlttal büszkélkedő BEAC-cal ötvöződik. Kell ennél több? Na igen, egy pezsgő sportösztöndíjas. Egy olyan hallgatót szeretnénk erre a részlegre, aki a BEAC-ELTE gárdája és a hallgatók között egy csapatépítő tevékenységet látna el. Ő koordinálná a szervezéssel járó teendőket – pályázat, plakát, stb. -, továbbá minden más teendőben a BEAC-nak a meghosszabbított keze lenne. A mi legfőbb feladatunk az lesz, hogy a pályázatok lévén előteremtsük a gárda működési költségét, amire szüksége lesz ahhoz, hogy el tudjanak indítani egy ilyen együttest.

    Daróczi Gábor: Már csak a hovatartozás végett is érdemes a BEAC levegőjét belélegezni. A külsősök is ezért jönnek hozzánk és nem azért, mert meccspénzt osztogatunk. Most havi 6000 forint a tagdíj, de az új garnitúra létrejöttével és az ELTE támogatásával ez nyilvánvalóan csökkenni fog. A mértékét most még nem tudnánk megmondani, ugyanis szeretnénk mindenkinek átjárhatóságot és játéklehetőséget biztosítani. Egyetemi gárdáról lévén szó az átigazolás is könnyen megoldható. De a legégetőbb dolognak az számít, hogy már ma elkezdjük építeni ezt a gárdát. A Sportkampányra is a toborzás szándékával megyünk el, s bízunk benne, hogy egy megfelelő kommunikációs stratégiával szeptember végéig sokan csatlakoznak hozzánk.

    forrás:
    http://elteonline.hu/sport/03-29-sikerre-itelt-eotvozodes?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2010.02.09, 21:17
    Teljes lett a bajnoki múlt rész, felkerült az össze tabella az alapítástól kezdve:
    https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/813/bajnoki-mult
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
    2010.01.09, 13:26
    Az ELTE KCSSK DSE, rövidebb néven Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőrösi Csoma Sándor Kollégium Diák Sportegyesület, 2000 nyarán alakult néhány lelkes kollégista szervezésében (talán a XX. század utolsó futballcsapata ként). A kollégium méretei (kb. 1200 lakos) lehetővé tették egy nagypályás labdarúgó csapat összeállítását, a Kollégium és az Egyetem anyagi támogatása pedig elérhetővé tette a Budapest-bajnokságba való benevezést.

    2000/01. Budapest-bajnokság IV. osztály, Dél-Buda csoport:
    Az immáron a magyar 8. vonalban tevékenykedő gárda, Ádám Zoltán vezetésével, a bajnokság 10. helyét szerezte meg 11 csapat közül. A lejátszott 20 mérkőzésünkből négyet megnyertünk, a többi alkalommal viszont vereséggel távoztunk. Teljesítmény: 20%

    2001/02. Budapest-bajnokság IV. osztály, 2. csoport:
    A 2001/02-es bajnokság előtt Bánfi Róbert vette át az ügyvezetői posztot, majd a téli szünettől Szeitz Tamás látta el a csapat szakmai irányítását. A második idényünkben jóval több babér termett a számunkra: 27 mérkőzésünkből tízszer győztünk, háromszor pedig egy pontot szereztünk. A 14 csapatos bajnokságot a 8. helyen zártuk. Teljesítmény: 41%

    2002/03. Budapest-bajnokság IV. osztály, 2. csoport:
    A 2002/03-as Budapest-bajnokságnak nagyjából az előző évben összeállt játékoskerettel vágtunk neki. Az ősz és tavasz folyamán 24 mérkőzést játszottunk, amelyekből hetet tudtunk megnyerni, valamint háromszor döntetlent értünk el. Végül az évadot a 12 csapatos bajnokság 7. helyén zártuk. Teljesítmény: 33%

    Egyesületünk cégbírósági bejegyzésével egyidejűleg (2003. június) megváltozott hivatalos nevünk, amely ezentúl: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Csapatsportkör Diák Sportegyesület.

    2003/04. Budapest-bajnokság IV. osztály, 1. csoport:
    A bajnokság alapszakaszában a csoport 12 csapata közül az 5. helyen végeztünk. A rájátszásban a 7-12. helyért játszhattunk, és végül a 23 negyedosztályú csapat között a 10. helyet szereztük meg. A szezon során 29 mérkőzésre került sor: 13 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség. Teljesítmény: 51%

    2004/05. Budapest-bajnokság IV. osztály, 2. csoport:
    Az ügyintézői posztot Horváth Szilárd hivatalosan átvette Bánfi Róberttől; valamint az őszi félévet követően Szeitz Tamás lemondott az edzői pozícióról. Az alapszakasz során a 11 csapatos bajnoki csoport 7. helyén végeztünk, így a rájátszásban a 13-18. helyért játszva, végül a 23 csapatot felsorakoztató negyedosztály 16. helyét szereztük meg. A szezon során 25 mérkőzésre került sor: 8 győzelem, 6 döntetlen, 11 vereség. Teljesítmény: 40%

    2005/06. Budapest-bajnokság IV. osztály, 2. csoport:
    Szeptembertől az ügyintézői posztot Májer Ferenc töltötte be, az edzői székbe Nagy Gábor került. A bajnoki alapszakaszban bronzérmet szereztünk, ezzel kiharcoltuk a feljutást a III. osztályba. A rájátszás alapján a 21 negyedosztályú csapat között az 6. helyen végeztünk. A barátságos találkozókkal és a kupameccsel együtt 26-szor léptünk pályára: 9 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség. Teljesítmény: 44%

    2006/07. Budapest-bajnokság III. osztály, 2. csoport:
    A bajnoki rajt előtt mind edzői, mind ügyintézői poszton üresedés történt. A 16 csapatos csoportban, két ellenfelet megelőzve, a 14., kieső helyen végeztünk. A szezon során 29 bajnoki és 1 kupamérkőzést játszottunk: 4 győzelem, 3 döntetlen, 22 vereség. Teljesítmény: 17%

    2007/08. Budapest-bajnokság III. osztály, 1. csoport:
    A bajnokság átszervezése miatt, az előző szezon végeredménye ellenére, ismét a III. osztályban indulhattunk. Csoportunk 14., utolsó helyén végeztünk. A bajnoki év során 31 (ebből 5 barátságos) mérkőzést játszottunk: 3 győzelem, 1 döntetlen, 27 vereség. Teljesítmény: 11%

    Az ELTE KCSSK DSE labdarúgó csapata 2008 nyarán feloszlott, az egyesület felfüggesztette tevékenységét.


    forrás:
    http://docs.google.com/Doc?id=dvvr9v5_45hkkg67g6
     
  6. avatar: Ailton
    2009.05.18, 15:05
    idén nem indultak
    Jelenleg az egyesületünk felfüggesztette tevékenységét, mivel nem sikerült elegendő játékost toborozni a bajnokságban való induláshoz. A csapat legközelebb a 2009-10. évi versenykiírásban indulhat el, amennyiben egy nappali tagozatos ELTE hallgató elvállalja az ügyintézői posztot.

    http://docs.google.com/Doc?id=dvvr9v5_43ghns8pg8