hozzászólások

1. 
   Feyyaz

   # 1

   2022.10.06, 06:52

   H. János (Kaposvári Rákóczi játékos) interjú:
   
   — Én ilyen történeteket ritkán hallok, ha már itt van, meséljen még néhány legendás bundáról, de az NB I-ből!
   ...
   A másik még legendásabb eset. Mert azzal estünk ki. Pedig a bent maradásunkért megvettük az ellenfelet. Nyertünk is, tizenegyessel. No de ahhoz, hogy továbbra is az NB I-ben játszhassunk, az előttünk álló vidéki csapatnak ki kellett kapnia! Ezért az utolsó forduló előtt megkerestük ennek a vidéki csapatnak az ellenfelét is, vagyis — ezt leírhatja, annyira köztudott volt futballberkekben — a Csepelt. Fejenként három-három rongyot küldtünk el a Csepel játékosainak, mintegy negyvenezer forintot, hogy jobb játékra ösztökéljük őket, hogy legyőzzék a riválisunkat. Meg volt szervezve a forró drót a két pálya között. A kaposvári kispadra egy telefont szereltek. Mi már győzelemre álltunk és reméltük: a Csepel legalább döntetlent ér el... Egyszer csak az egyik vezetőnk halálra vált arccal felkel a kispad mellől: „Mindennek vége! Kikapott a Csepel!” Azaz: nyert a vetélytársunk. Mi történt? Jóval később derült csak ki, pusmogásokból, öltözői beszélgetésekből: azt a pénzt, amit a Csepel egyik neves labdarúgójának adtunk, hogy majd ossza szét, nem kapták meg tőle a többiek. Ez az ember úgy gondolta, a csapata akkor is nyer, ha nem osztja szét a lóvét, meg különben is: jó neki az a negyvenezer forint. Megtartotta, és a Csepel, amelynek többi játékosa hiába várt a mi pénzünkre, kikapott. Hát így búcsúztunk. Azóta mindig röhögök, amikor arról olvasok, hogy a sereghajtók az utolsó fordulóban szívvel-lélekkel küzdöttek...

   
   
   Forrás: Bocsák Miklós: „Elátkozott sporttörténetek” c. könyv (1985)