hozzászólások

1. 
   admin magyarfutball.hu

   # 2

   2020.10.08, 12:19

   
   https://www.ebay.co.uk/itm/Ticket-Zimbru-Moldova-Ujpesti-Hungary-1998-Champions-League/224185284529
    
2. 
   ingersheim

   # 1

   2010.12.31, 14:16

   Egy régi beszámoló a Fanatikusokból:
   
   CHISINAU-ÚJPEST 1:0 1998.0
   Már mindenki nagyon várta azt a napot, amikor az Újpest (már új néven, Újpest FC. Néven) elindul a Bajnokok Ligája előselejtezőjében. A Fortuna ismét kegyes volt hozzánk, s az első körben egy szinte teljesen ismeretlen, de nem túl erős moldáv csapatot, a Zimbru Chisinov-ot adata ellenfélül. S mivel –mindenki továbbjutást vár az együttestől, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy már a második fordulóban ránk váró Sturm Grazra figyelnek a lila-fehér szurkolók.
   Egy-két héttel a találkozó előtt már elkezdődött a szervezkedés, hogy minél egyszerűbben és minél olcsóbban el tudjunk jutni a 700.000 lakosú, 1000 km-re fekvő moldáv fővárosba. A hétfő éjféli, Megyeri úti indulásnál – egészen pontosan - 27 újpesti szurkoló volt jelen, s várta a busz megérkezését. Ami aztán nem sokkal később meg is jött, két középkori sofőr és a szervező Tapi kíséretében. Mikor aztán a csoport meglátta a busz minőségét, többen arra a következtetésre jutottak, hogy inkább el sem indulnak. (El lehet képzelni, hogy nézhetett ki a járgány!) Egy ezer éves Setra jött értünk, amin nemhogy légkondicionáló, de még elhúzható ablak sem volt. Szellőzést egyedül a három felső tetőablak jelentett, de ez olyan volt mintha ott sem lett volna. Ezeket a dolgokat meglátván, gyorsan lealkudtuk az eredeti ár majdnem egyharmadát, hogy azért legalább legyen valami öröm is az ürömben.
   Egy kis budapesti “városnézés” után elindult az a 27 mindenre elszánt és felkészült fiatalember (bocsánat a teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy egy hölgy is vállalta a nem túl simának ígérkező utat), s a román határ felé vettük az irányt. A 60 km-es (!!!) átlagsebességünknek köszönhetően kb. reggel 7 óra tájban értünk el Borsra, a magyar-román határra. Ekkor mindenki elkotyogott egy utolsó imát, és elindultunk a nagy “ismeretlenben”, hogy megnézzük kedvenceink mérkőzést.
   Sorban érintettük a “nagy román” városokat, többek között Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt…stb. Ekkor azonban már olyan rekkenő hőség uralkodott a buszon, hogy közel állt mindenki a beájuláshoz. Körülbelül az út egyharmadánál “sikerült” durrdefektet kapnunk az országút kellős közepén, így alkalom nyílt arra, hogy mindenki kiszellőztesse a fejét egy kicsit. A leleményesebbek azonnal felpattantak a legközelebb arra járó lovas kocsira (a rajta lévő cigányok legnagyobb megdöbbenésére), és behajtottak az egy kilométerre visszább eső faluba. Közel 40 perc munka után sikerült kicserélni a jobb hátsó kereket, így folytattuk utunkat. Este 21:30 magasságában értük el az előzetesen betervezett szállásunk célja, az állítólag gyönyörű és kristálytiszta Gyilkos-tavat. A környezet tényleg csodaszép volt, a tó tisztasága és minősége azért hagyott némi kívánnivalót maga után. A leleményesebbek megszállták a környékbeli kisebb – általában 7-8 személyes - faházakban, ami fejenként 6 német márka (kb.700 forint) kiadását jelentette. A többiek – kb. a banda fele – a buszban töltötte az éjszakát. Az egész utas zötykölődés után a fürdés sem maradhatott el, igaz kissé nehézkessé tette, hogy nem volt melegvíz, így kb. 10 fokos (!!!) vízben voltunk kénytelenek lemosdani.
   Szerda reggel fél kilenc tájában indultunk a még hátralévő majd 400 kilométer megtételére. (Igaz, hogy akárhányszor megkérdeztük a sofőrt, hogy mennyi van még a határig, mindig válaszolta, hogy: kétszáz! Ebből aztán már szlogen vált, s mindenki ezen poénkodott a visszaúton). A Békás-szoros átlépése után egy, a Hargitán lévő román városban álltunk meg legközelebb, ahol a csoport egyik fele beült egy közeli I. osztályú (!) étterembe ebédelni, a másik fele pedig a saját kajáját kezdte el fogyasztani egy helyi kocsma “kerthelyiségében”. Közel két órát töltöttünk el ebben a nem túl európai városkában, s ezalatt az idő alatt rekordszámú kis koldusgyerek jött oda hozzánk, s kért magyarul 800 lejt kiflire. Ezek után, román idő szerint (ott ugyanis egy órával több van mint Magyarországon) délután három órakor értünk a román-moldáv határra, ahol aztán megmutatkozott a korrupció minden lehetséges formája. Legelőször – még a román részen – kértek tőlünk 133 márkát, amit kineveztek úthasználati díjnak. (Ezek a román utak egyébként olyan rosszak, hogy egy ruppót sem érnek). Megígérték hogy ez egy retúrjegy, tehát visszafelé nem kell már fizetni ezért. Ezek után jött az útlevél illetve a vámvizsgálat, amit csak azért úsztunk meg kb. fél óra alatt, mert a moldáv-magyar konzul (akiről mellesleg kiderült, hogy öt éve van Chisinovban, de előtte a régi újpest tábor tagja volt – többen megismerték – a szerk.) többször odatelefonált a határra, hogy jövünk, ezért mindig csak azt kellett mondani, hogy: konzul… telefon…!, s máris engedtek tovább. A moldáv határőrök azonban nem akarták ezt megérteni, s csak annak köszönhetően sikerült továbbhaladnunk, hogy volt egy figura, aki jól beszél angolul, s vele meg tudtuk értetni, hogy mi a fenét is keresünk erre. Az áthaladáskor ért minket a legnagyobb meglepetés! A busznak ugyanis át kellett haladni egy nagy zuhanycső alatt, amiből iszonyúan büdös fertőtlenítővel összekevert lé permeteződött kívülről a busz minden részére. Gondolom azért, hogy ne hozzunk be valami fertőzést az országba. (Ehhez képest csak úgy hemzsegtek a csótányok mindenhol!).
   Innen már csak 80 kilométerre volt a főváros, s már mindenki csak azon izgult – az eddigi utazási tempónk figyelembevételével – hogy odaérjünk a meccsre. Egyik legnagyobb meglepetésünkre a szembejövő autók majd mindegyike jobb nyugati kocsi volt, s mivel a mi határátlépésünkkor is négy nagy magyar Z-s rendszámú Mercédesz haladt át egy kézlegyintéssel, valószínűleg az ellopott magyar autók nagy többsége megvan. Használják, szervizelik…stb, csak 1000 km-re tőlünk.
   Moldáv idő szerint 18 órakor kezdődött a mérkőzés, s egy helyi kisfiú idegenvezetésének köszönhetően fél órával az imént említett idő előtt meg is érkeztünk a stadionhoz, a helyiek óriási megdöbbenésére. Gyorsan el is helyeztek minket a játékoskijáró felöli oldalon, ahol mind a négy nagyobb csoport képviseltette magát kisebb-nagyobb számban. A korlátra az UVB, a Korps, a Wizards és a Kaos drapija került. Emellett a csapatok kivonulásakor több kétrudas zászló és sál emelkedett a magasba, s a hangulat a tetőfokra hágott. Pár perc elteltével aztán – többek között a majd 40 (!) órás utazás miatti fáradtság, valamint a csapat borzasztóan gyenge játékának hatására – mindenki ücsörögve figyelte a pályán történteket. A hazaiak vezető gólja után aztán kezdtek egyre türelmetlenebbek lenni szurkolóink, s a félidő vége felé már hangos bekiabálások is elhangzottak, persze nem dicsérő jelleggel. A találkozó lefújása után aztán hangos és arrogáns szóváltásra került sor a játékosok és drukkerek között, s majdnem tettlegességig fajultak az a indulatok. Egyedül Fehér Csaba vette a fáradtságot arra, hogy elnézést kérjen a szurkolóktól a harmatgyenge és lélektelen játékért. Fél nyolc tájában, egy mikrobusz kíséretében hagytuk el Chisinovot, s ekkor mindenkinek átvillant az agyán, hogy mér majd 30 órát fogunk buszozni keresztül románián.
   Viszonylag hamar, másfél-két óra alatt értünk a hátárra, ahol aztán elkezdődött a herce-hurca. Először is levetettek minket négy márkára, abból az indokból, hogy csak így hajlandó felnyitni az ember a sorompót, hogy egyáltalán bemehessünk a határállomásra. Mikor ezzel végeztünk, az épületben egyenként nézték végig az útleveleket és hasonlították össze a benne lévő fényképekkel. Ekkor derült ki, hogy az egyik szurkoló nem a saját útlevelével jött hanem egy rokonáéval, amit azonban egyből kiszúrtak volna, ha összehasonlítják az arcképével. Azonban leleményesen, az egyik üres ablak mögött gyorsan átugrott a csapóajtón, a többi már ellenőrzött, s lepecsételt útlevelű szurkoló közé. Már csak azon kellett izgulni, hogy meg ne számolják, hogy hány útlevelet pecsételtek le, s valójában hányan szálltunk fel a buszra. Ez szerencsére elmaradt, így már csak a román határszakasz állt előttünk. Itt kezdődtek azonban a problémák. Mindenek előtt 20 márkát kellett fizetni a vegyszeres tisztításért, amit visszafelé is megkaptunk. Utána az útleveleket ellenőrző személy akart 80.000 lejt, amit ha nem fizetünk ki nem enged át. Így kénytelenek voltunk zsebbe nyúlni. A következő 44 márkát pedig útdíjra akarták beszedni. Mi hiába mutattuk meg a papírt, hogy idefelé már kifizettük a retúr utat, nem igazán hatotta meg a vámost, így neki is kifizettük a kért összeget. Ilyen előzmények után vágtunk neki a román szakasznak. Kb. 20 km. eltelte után két géppisztolyos katona állított meg minket azzal a kifogással, hogy lefényképeztek, hogy átléptük a megengedett sebessége és 80 km/órás sebességgel mentünk. Hiába mondtuk, hogy ez a busz a lejtőn nem tud 80-al menni csak hajtogatta, s mutogatott egy fehér papírt, hogy amennyiben nem fizetünk 100 márkát, itt ugyan nem megyünk át. Végül kapott egy doboz cigit, meg egy dobozos whiskey-colát, s máris folytathattuk utunkat. Délelőtt még megálltunk egyszer, méghozzá ugyanabban a kisvárosban, ahol idefelé jövet, s mindenki bevásárolt magának a helyi közértben. Kisebb wc szünetekkel elértünk Nagyváradra, ahol az út menti piacon mindenki elkölthette még nála maradt lejt. Délután három és fél négy között értünk a magyar-román határra, ahol már dög fáradt volt az egész társaság. Innen mindenki felhívta a szeretteit, hogy él és virul, valamint, hogy este kilenc óra körül – ha csak nem jön közbe semmi – hazaérkezik.
   Még sötétedés előtt visszaértünk szeretett fővárosunkba, s igazából itt jöttünk rá, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ide születtünk Magyarországra és nem valahová keletebbre, mert az az élet, ahogy ott élnek az emberek egyszerűen borzalmas. Mikor a busz begördült a Megyeri úti stadionban, már csak az utasok fele volt rajta, s csak kb. 10-15 szurkoló tudott “elbeszélgetni” a még a pályán tartózkodó játékosokkal a hogyan továbbról. A túra összességében jó volt, de sajnos ismét egy olyan meccset játszott a csapat (az ismét alatt gondolok az előkészületi mérkőzésekre), ahol a végeredmény még ránk nézve hízelgő. Azonban a visszavágón kötelező a győzelem!!!

   
   
   www.torzsasztal.hu/Article/showArticle?t=9099594