felhasználói profil: BZS1979 (hozzászólások / 5)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
1960 körül szűnt meg a pálya, amely addig tanácsi tulajdonban volt és elég jó minőségű talajjal rendelkezett.
-
A város bérli a DVMSE sporttelepet
2011.04.14.
A mai napon írták alá az illetékesek azt a bérleti szerződést, amely kimondja, hogy a „DVMSE sporttelep” az önkormányzat kezébe került, vagyis bérbe vette azt a MÁV Vagyonkezelő Zrt-től.
Az önkormányzati választások után kezdődtek el a komolyabb tárgyalások a Gyenis Antal utca 18. sz. alatti sporttelep ügyében, ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a DVMSE Sportegyesület csőd-közeli állapotba került – kezdte tájékoztatóját ma délután Szabó Loránd polgármester. A sportegyesület sorsa kihatással van a sporttelep további működtetésére is, ezért muszáj volt lépni. A polgármester hozzátette, az ingatlan fenntartására az önkormányzatnak évente megközelítőleg 20 millió forintot kell majd költenie, viszont amennyiben nem vette volna bérbe a főként vasúti profillal bíró Zrt.-től az ingatlant, azt be kellett volna záratni. Így pedig több száz fiatal sportoló kap esélyt az edzései lebonyolítására a területen, ahol egyébként az atlétika, az asz... -
Tegnap volt nyolcvan éves Szojka Ferenc
http://www.lanchidradio.hu/sport/nyolcvan_eves_az_aranycsapat_egykori_kivalosaga_20110407 -
Az eredményjelző:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nagyatad_eredmenyjelzo.jpg http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nagyatad-dfc_24.jpg -
Vasárnap kutyakiállításnak adott helyet a pálya:
http://www.dombovarikutyasegyesulet.hu/cikkek/kiallitas2011.html -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/kispest-ftc_mk_1994.jpg
Forrás: Nemzeti Sport -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/csongradi_epitok.jpg
-
[bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464172707_hungalu_sk_zaszlo.jpg[/bigimg]
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/szalka_se.jpg
-
"Megye kettes csapaté minden idők legbizarrabb himnusza"
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20110319-az-albertirsa-klubhimnusza-kisse-furan-dolgozta-fel-a-legendas-queendalt.html
-
"El sem indult, máris megakadt a debreceni stadionépítés"
http://www.mindennapi.hu/cikk/sport/el-sem-indult-maris-megakadt-a-debreceni-stadionepites/2011-03-19/2114 -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420138992_mtkmechelen1993b.jpg
Forrás: Labdarúgás magazin -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420138919_mtkmechelen1993c.jpg
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420138888_mtkmechelen1993a.jpg
Forrás: Népszava -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420198502_mtkreykjavik1993a.jpg
Forrás: Labdarúgás magazin -
[bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420205161_krreykjavik_mtk_1993a.jpg[/bigimg]
[bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420205189_krreykjavik_mtk_1993b.jpg[/bigimg]
[bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420205227_krreykjavik_mtk_1993c.jpg[/bigimg]
Forrás: Népszava -
Hitelesítésre került a szakályi pálya, tavasztól már itt játszik a Szakály KSE. Eddig Regölyben ( http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/711 ) voltak albérletben.
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/06/1466846494_mtk_csapatkep_19571958.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517428628_magyarorszag_ausztria_1945_csapatkep.jpg
-
Obrozil 11-ese: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401883971_1968_mk_2.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420198478_mtk_krreykjavik_uefa_1993.jpg
Forrás: Népszava -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420147054_mechelen_mtk_1993007.jpg
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420147080_mechelen_mtk_1993008.jpg
Forrás: Népszava -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420138766_mtk_mechelen_1993006.jpg
-
Bödör bebiztosítja a továbbjutást:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/mtk_lipcse_1961.jpg -
Kevésbé vidám: a megye2 keleti csoportjában visszalépett a Dunaföldvári STE (egyesült a két földvári csapat, az új a m1-ben marad)
forrás: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=107828834&t=9146566 -
Visszalépett a 2010/11-es bajnokság küzdelmeitől.
-
Visszalépett a 2010/11-es bajnokság küzdelmeitől.
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/bhnye001.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/bhnye002.jpg
forrás: Rólunk - Nekünk (Negyedévente megjelenő lap Böhönyeiktől, Böhönyeieknek, Böhönyéről), 2010. szeptember 15-i szám -
Ők ketten tehát egyetlen NB I-es mérkőzésükön betaláltak, de akad olyan, aki 1970 óta négy bajnokin gólt szerzett. Török László 21 évesen volt tagja annak a Vasas Izzónak, amely története egyetlen élvonalbeli idényében, az 1978-79-es szezonban utolsó lett. A fiatal csatár először négy fordulóval a bajnokság vége előtt - amikor a kiesés már biztos volt - a Salgótarján ellen játszott. A Tábor utcában ötszázan látták, amint a gól nélküli első félidő után a csapatok alaposan belelendültek, és az Izzó megszerezte negyedik győzelmét a szezonban. Török a 4-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét, érthető volt tehát, hogy a következő fordulóban a Haladás ellen is ott volt a kezdőben. Ezúttal csak 400 néző látogatott ki a Tábor utcába, ők viszont jól szórakoztak, hiszen tíz gól született: a Haladás 6-4-re nyert, és Töröké volt a meccs utolsó találata. A sorozat a 33. fordulóban sem szakadt meg, a csatár a Pécs kapuját is bevette, a PMSC azonban Dobány Lajos mesterhármasával 3-1-re ...
-
Laki pálya beadva:
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/3279 -
# 2: Jerking Györköny német neve.
-
Az könnyen előfordulhat. Tavaly októberben még megvolt, igaz amint írtam eléggé elhanyagoltan.
-
Azt köszönjük előre is és majd az alapján beadjuk a csapatot.
-
raps!
Köszi az észrvételt, javítva. A Bodrog SE hovavalósi csapat? -
A pálya beadva, várjuk hozzá az információkat:
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/3256 -
Régi képek a pályáról
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/pusztafalu01.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/pusztafalu02.jpg
forrás: http://www.pusztafalu.hu/1900.html -
Máriapócsi Labdarúgó Klub
Elérhetőség:
4326 Máriapócs, Kossuth tér 1.
Tel.: (42) 385-015
Sportpálya címe: 4326 Máriapócs,
Kossuth u. 26.
Elnök: Bereznyák Mihály
Felnőtt csapat edzője: Andrejcsák Róbert
Ifjúsági csapat edzője: Lencsés János
A labdarúgó sport klub 10 éves szünet, kihagyás után 1991-ben alakult újjá.
Nagy eredmény, hogy sikerült megépíteni a megyei labdarúgó sportéletben is méltán elismert, kiemelkedő színvonalú sportlétesítményt, a világítással rendelkező, kitűnő talajú labdarúgó pályát.
Sajnos a csapatépítés már nem járt ilyen sikerrel, mert a labdarúgó csapat évekig a Városkörzeti Labdarúgó Bajnokság középmezőnyében foglalt helyet. Majd 1997-ben még az idáig soha meg nem történő lehetőség adódott a klub életében, a csapat indulhatott a megyei bajnokságon.
Azonban nem sikerült megkapaszkodni, a magasabb követelményeknek megfelelni.
A kiesést követően az újjászerveződő egyesület, ill. annak a vezetősége hosszú távú szakmai koncepció... -
Kölesdi sportrendelet (2009):
http://www.kolesd.hu/upload/dokumentumtar/kolesd_sportrendelet.pdf -
Hangonyban jelenleg két hivatalosan bejegyzett sportegyesület működik: a Hangony SE és a Gömör FC.
Cím: 3626 Hangony, Sporttelep 1.
Honlap: http://sport.hangony.hu
A Hangony SE vezetõsége
Társadalmi elnök
Rubint István
Ügyvezetõ
Holló István
Vezetõségi tagok
Hangonyi László
Marosi István
Horváth László
Bartók Péter
A Hangony Sportegyesület 1992-ben indult hivatalosan újra. Az akkori elnök Liktor Tamás úr volt, õt Illés Zoltán úr követte.
A klubnak jelenleg 17 igazolt labdarúgója van.
A vezetõség jelenlegi céljának, a Hangonyban 2006-2007-ben tapasztalt sportélet jó szintjének megtartását, és elõreléptetését tûzte ki. Megkívánják tartani a sportolókat, illetve a szépszámú közönséget, hogy közösen minél szebb eredményekre juthassanak.
forrás: http://www.hangony.hu/content/view/16/45/ -
Sajósenye Sport Egyesület
Számlaszám: OTP 11734004-2043681
Bírósági bejegyzés száma és kelte: Pk.61129/1991/2.
Adószáma: 19914729-1-05
Székhelye: 3712 Sajósenye, Petőfi u. 14.
forrás: http://www.sajosenye.hu/civil_szerv.php -
A gólszerző Luciano Magistrelli:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/LucianoMagistrelli.jpg
forrás: http://it.wikipedia.org/wiki/Luciano_Magistrelli -
1988-as kártyanaptáron a Bonyhádi SE:
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516470932_1988_bonyhad_kartyanaptar.jpg -
Háttérben a pálya:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/10/1633615255_mozsgo_sportpalya.jpg
forrás: http://www.freeweb.hu/mozsgo/portal/e107_plugins/autogallery/Gallery/Vegyes/mozsgo_018.jpg -
Valószínűsíthető nézőcsúcs: 1.200 néző
1993.08.04., Magyar Kupa, 64 közé jutásért
Felsőszentmárton-Siófoki Bányász 1-6
forrás: futball'94 -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nak1.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nak2.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nak3.jpg
forrás: http://www.nak.hu/galeria.htm -
A zagyvarékasi sportpálya víz alatt 2010. májusában
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1641826842_zagyvarekas_futballpalya_aradas.jpg
forrás: http://www.zagyvarekas.hu/hirek/arviz-2010 -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517757260_1960_palermo_diosgyor_cikk.jpg
forrás: Corriere dello Sport -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/klesd_2007_2008.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/klesd_2008_2009.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518349364_szeac_kirandulas.jpg
-
1968
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518887679_pecsi_dozsa_1968.jpg
forrás: Labdarúgás folyóirat -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401883917_1968_mk_1.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/nyulsc_2010.jpg
Forrás: Nyúli Hírek, 2010. július (XVI. évfolyam, 3. szám) -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/dombovar_lang.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518280454_papai_vasas_zaszlo2.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/miske.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/algyi_sk.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/berekfurdo_se.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518897058_kiskunfelegyhazitk_zaszlo1.jpg
-
#2: itt csak "Martfű" van a "Martfűi" helyett
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518543551_martfu_vse_zaszlo.jpg -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516830011_szfv_ikarus_zaszlo2.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516809914_csorvasi_sk_cimer.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/ksd.jpg
Forrás: http://n1.vatera.hu/photos/ef/95/54b_1_300.jpg -
címer mostanából:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/FC20Victoria20Carei.gif -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/Kupagyztes1999-2000.jpg
-
NB II: patinás német klubok a Vecsés alapításának 100. évfordulóján
Két patinás német labdarúgócsapat is Vecsésre látogat jövő nyáron, hogy a helyiekkel megünnepelje a vecsési klub fennállásának 100. évfordulóját.
A Vecsés FC klubelnöke, Földvári Tibor az évzáró ünnepségen számolt be arról, hogy a jövő nyáron két német csapat, az Eintracht Frankfurt és az 1860 München is Vecsésre érkezik, és játékával is megtiszteli az egyesület centenáriumi ünnepségét.
A részletek tisztázása érdekében Földvári Tibor és Détári Lajos klubigazgató Németországban folytat majd egyeztető tárgyalásokat.
http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/nb-ii-patinas-nemet-klubok-a-vecses-alapitasanak-100-evfordulojan-2056397
-
címer 2003-ból:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/carei.jpg -
Ailton! Mármint 2011. tavaszától vagy csak a következő bajnokságtól?
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/nantes-mtk01-1.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/nantes-mtk02.jpg -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049946_2003_mtk_celtic_programfuzet.gif
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/kep002.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/grund.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049849_2003_mtk_celtic_jelveny.jpg
Forrás: http://www.flickr.com/photos/30485155@N04/3033666481/sizes/o/in/photostream/
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049748_2003_mtk_celtic_jegy.gif
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049227_2003_hjk_mtk_programfuzet.jpg
-
Jegy:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/b6_1_b.jpg -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/MTK-Ried_1998_10_01_.jpg
Forrás: www.tornadosrapid.at -
Jegy:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/MTK20HUNGC1RIA-FC20Nantes.jpg -
Jegy:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/CroatiaZagreb-MTKUEFA9798-2.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/CroatiaZagreb-MTKUEFA9798.jpg -
Jegy:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/MTK-DinamoZagrebUEFA0304.jpg -
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/mtk_nantes_01.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/RosenborgMTK9798.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517678477_1999_mtk_ibv.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/magdeburg-mtk_69-70.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/67529.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/thompsonhungaria.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/badgemtksmall.jpg -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049633_2003_mtk_celtic2.jpg
Forrás: nobelhopper.de -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516049547_2003_mtk_celtic1.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/mp_07.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/mp_08.jpg
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/MTK/mp_09.jpg -
Elárverezik a sportpályát is a falu többi értékesíthető vagyontárgyával együtt hiteltartozás miatt.
Nemesvid, 44. hrsz. sportpálya: 10 millió forint
http://index.hu/belfold/2010/12/02/elarverezhetnek_egy_egesz_falut/
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/34815588.jpg
-
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/34815588.jpg
-
csapatkép:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/magyarfutball/celtic_mtk_csapatkep.jpg -
Nagyvarsány település 1979. január 1-től Varsánygyüre néven egyesül Gyüre községgel. Valószínűleg a klub neve is ekkor Varsánygyüre változott.
1991. január 1-jétől ismét Nagyvarsány és Gyüre községek jöttek létre az eredeti közigazgatási határral. -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516798237_nagyhalsz_mtk_magyar_kupa.jpg
-
Eredményjelző:
http://i961.photobucket.com/albums/ae97/BZS1979/bolcske_eredmenyjelzo.jpg -
Cigányok a megye kettőben
Karancssági buzdítás: Hajrá, Romano! - Futballedző lelkesedésből, fizetség, tiszteletdíj nélkül
"Soha nem néztem, hogy kinek mi a vallása vagy a származása, nálam csak a teljesítmény számít." Sokan mondogatják ezt, de Kis Imrének el is hihetjük, hogy őszintén beszél. Hetvenéves fejjel, nem cigány létére vállalta, hogy a Romano KASE, azaz a Romano Karancssági Sportegyesület focicsapatának edzője lesz. Fizetség és tiszteletdíj nélkül, lelkesedésből.
Más faluban örülnek, ha nagy nehézségek árán egyetlen csapatot fenn tudnak tartani, erre tessék, az ezerkétszáz lakosú Karancsságnak kettő is van. Ugyanabban a bajnokságban szerepelnek, a Nógrád megyei II. osztály keleti csoportjában. A név alapján azt gondolhatnánk, hogy a Romanóban a falubeli cigányok játszanak, a régi Karancssági SE-ben pedig a nem cigányok, de ez egyáltalán nincs így. Vegyes a kép, mindkét csapatban vannak romák és nem romák. Legfeljebb az arányok mások.
Kis Imre tekintély... -
Világításterv 2003-ból:
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516902047_dvtk_stadion_vilagitasterv.gif -
Képek a pályáról:
http://users.atw.hu/nyirmarton/KknyesiSportplya/index.html -
Hajdú V. az nem lehet, hogy Hajdú Volán ( http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/607 ) és nem Hajdú Vasas ?
-
"Építészeti érdekesség lesz a Loki új stadionja - elég lesz az állami pénz"
http://www.pepsifoci.hu/napi/node/78941 -
http://www.magyarfutball.hu/data/logos/0/0007/logo_0007_06-k.png
A Vasas SC küldöttközgyűlése a hét elején a klub címerének kismértékű változtatása mellett döntött. Ezzel kapcsolatban néhány, régóta a Vasashoz kötődő sportember is elmondta a véleményét.
Káposztás Miklós, a sakk szakosztály igazgatója, a Vasas életműdíjasa, 54 éve a Vasas alkalmazottja:
- Azok közé a „konzervatívok” közé tartozom, akik azért kardoskodtak, hogy még a 100. születésnap kedvéért se térjünk el jelentős mértékben az alapító ősök által megálmodott és megvalósított Vasas-címertől.
Úgy gondolom, a változás mértéke nem lépi túl az elfogadható határokat, örülök, hogy a kétharmad-egyharmad színarány megmaradt, és - hála a sokoldalú egyeztetéseknek (elnökség, szakosztályok, stb.) - egyéb jellemzőkben sem sértettünk hagyományt. Így magam is jó szívvel csatlakoztam az új címerünk erős támogatottságához.
Varga Márta, a Vasas-ASI női kézilabda együttesének vezetőedzője, a klub egykori játékos... -
Táncsics SE az nem a Kaposvári Honvéd Táncsics SE lesz a Majs helyett?