felhasználói profil: erique (hozzászólások)
-
Az nb2 keleti csoportjának egyik legszebb futballpályája, a két hosszanti oldalon kialakított lelátókkal (bár minden nb-s csapatnak ilyen lenne). Sok sikert a Mezőkövesd csapatának !!
-
Tisztel fgymat!! a forrás: andrashidasc.hu
-
A fedett lelátón 256 db támlás müanyag ülés van, a fő tríbün fapados borítású úgymond 3 szektorra bontható a becsülhető ülőhelyek száma 1500-2000 fő közöttire tehető, illetve a pálya körül továbbá állóhelyek (max. 2sorban álló emberek esetén) a teljes befogadóképesség kb. 3500-4000 főre becsülhető.
-
Az andráshidai labdarúgás történetéről az 1940-es évek végétől lehet komolyabban beszélni, erre az időszakra tehető, amikor egyre népszerűbb lett a településen a sportág. Az egyesületet Andráshidai MEDOSZ néven 1952-ben lelkes andráshidai sportbarátok alapították a helyi Állami Gazdaság keretein belül. 1952-ben a járási bajnokságból elindulva egyre feljebb lépegetett a csapat, hiszen rövidesen kivívták a megyei II. osztályú szerepelés jogát. Az igazán nagy áttörést az 1957-es esztendő jelentette, hiszen 1957 nyarán hat csapat részvételével osztályozó körmérkőzéseket játszottak az első osztályba kerülésért. Az osztályozót hibátlanul vívta meg az andráshidai csapat, és így 1957. augusztus 25-én lejátszhatta első mérkőzését a Zala megyei I. osztályban. Ebben az évben épült fel a jelenlegi pálya mellett található öltözőépület. A hatvanas évek még nagyobb változást hoztak az egyesület életében, hiszen az évtized közepére felépült az Andráshidai Sportcentrum, mely újonnan létesített kiváló m...
-
A sporttelepet teljesen felújították egyedül, a pálya talaját nem cserélték (kiváló állapotú)a lelátót újra betonozták illetve új padok kerültek felszerelésre, a játékos kijárót fedetté alakították át.
-
A Megyei I. osztályban szereplő Gránit Gyógyfürdő SE Zalakaros labdarúgócsapata visszalépett a bajnokságból.
-
A lelátó kb. 300-400 férőhelyesre becsülhető, a korlát körül 1000-1200 ember fér el.
-
A Tormafölde SE labdarugócsapata megszűnt, a Haladás SE Pacsa pedig átadta indulási jogát a Kiskanizsai Sáskák SE csapatának. A Pacsa a Megyei 3. osztályban folytatta.
-
Egy kérdés azonban szerintem mindenkit foglalkoztat vajon miért nem jut valakinek eszébe, hogy azért nem is olyan rossz állapotú stadiont fel lehetne újítani és nem kitenni rá azt a táblát, hogy " elavult ". Azért ha az állórészeket stbilabbá éítenélk vagy jobb esetben beszékeznék nagyon jó lenne akár egy olyan hatás elérhető lenne mint ami a Bozsik stadionban.
Csakegy nagy probléma van nics csapat ki játszana benne. -
Ez a pálya is hamarosan eléri az elhanyagolt színvonalat amilyen állapotban van ráférne valami újítás nem csak " vaslelátó ".
-
Azért nagyon "égő" hogy egy NB1-es csapatnak mobillelátokból összetákolt pálylálya van.
Ha lenne egy támogató egy olyan stadiont össsze lehetne dobni mint ami sopronba van. -
Nem hibás adatok mivel a Betonozott lelátót csak 1991-ben adták át!! Elötte még nem volt lelátó!
-
Szerintem Magyarország egyik legjobb standionja lehetne ha nem lenne ennyire elhanyagolva!! Sőt talán még válogatott, vagy uefa meccseket is lelehetne bonyolítani! Nem értem h lehet így hagyni egy ékességet.