felhasználói profil: minarikede (hozzászólások)
-
Izrael volt az ellenfél, erre a műsorfüzet borítójára a bőrfejű Varga Józsi képe került.
-
Nem Farkas István volt a Szpari gólszerzője, hanem Farkas I Béla. A népszerű Csiriz az NB I-es csapatban már nem játszhatott, mivel nem tudták rendesen helyrehozni egy nagybányai edzőtáborban kialakult betegségből. Alacsonyabb szinten futballozhatott tovább (Kótaj, Baktalórántháza), majd cipészként dolgozott a Jósavárosban.
-
Részletes visszaemlékezés, annyiban pontosítanám, hogy nem Bogdán, hanem Bodnár István volt az Aberdeen-ben csereként beállt, majd lecserélt Dózsa-játékos.
-
Úgy van, Gregor Jóska volt az Építők megmentője. Nyáron el is vitte a Honvéd, sőt, szeptemberben Mezey a válogatottban is pályára küldte.
-
[url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/697/razso_izidor]Rázsó Izidor, a későbbi Fradi-játékos személyében a válogatottba is adtak futballistát.
-
A NYEKISE eredetileg Nyíregyházi Kereskedők és Iparosok Sport Egyesülete volt, de lehet, hogy a sport szövetkezetesítésekor Kinizsi lett belőle.
-
Talán a leghíresebb labdarúgó, aki ezen a pályán játszott, Lipcsei Péter volt. 1989 őszén történt, hogy iskolám, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium labdarúgó csapata, felnőve az országszerte ismert és elismert kosarasainkhoz, északkelet-magyarországi területi döntőt játszott a kazincbarcikai Lékai János Ipari Szakközépiskola csapata ellen (talán már akkor is diákolimpiának nevezték ezt a sorozatot). A borsodiak védelmének tengelyében szerepelt egy hosszú hajú, 17 éves srác, aki már a Kazincbarcikai VSE-ben, az NB II-ben akkor nagyon jól szereplő, abban a szezonban a Bp. Honvéddal az NB I-ért osztályozót játszó gárdában is szóhoz jutott. Szűk egy esztendő múlva pedig már Nyilasi Tibor Fradijában, újabb egy év elteltével pedig már a felnőtt magyar válogatottban játszott. A továbbiakat mindenki ismeri. Asszem mindenféleképpen le kell még írnom, hogy a két mérkőzés alapján a Lékai jutott az országos döntőbe, én pedig nem játszó tartalékként szurkoltam végig a hazai találkozót.
-
Itt meg kutyakiállításon voltam gyerekkoromban...
-
Itt voltak a salakmotoros versenyek, no meg autós és motoros kaszkadőrbemutatókon is nyelhettük a port. Kár, hogy megszűntek ezek is.
-
Megszűnt pálya, lovasok gyakorlóhelye lett belőle.
-
Nemrég találtam meg egy internetes archívumban, hogy nagyapám testvére volt az EMVSE, majd EVSE ügyvezető elnöke az 1940-es években.
-
A Volán Dózsa pályája volt a bujtosi, az én gyermekkoromban legalábbis. Nagymamám testvére és sógora voltak akkoriban a pályagondnokok, a lelátó alatti öltözők szomszédságában laktak, egy kicsi szolgálati lakásban. Hihetetlen élmény volt egy-egy szombati napot ott tölteni, és elcsípni az Aranyi Laci bácsi vezette csapat mérkőzéseit. A főlelátótól jobbra és balra már akkor is korhadó, fából készült ülőhelyek voltak, esők után tele éti csigákkal. Emlékszem a túlsó oldali, Örökösföld felőli jegenyesorra is, a hatalmas, csillogó távhőcsövekre. Valamilyen tekecsarnokot is akartak építeni a pálya mellé, de mihelyt valamire haladtak vele, a környékbeli cig, bocsánat, norvég kisebbség elhordta a felépítmény jó részét. Miután letudtam a pálya körülfutását, és szabad volt a gyep, apámmal és/vagy nagyapámmal igazi bőrlabdával, igazi futballkapura rugdostunk (amelyen szerencsére a háló is fenn volt). Estefelé szalonnasütéssel zártuk a napot. Aztán messze kerültem a várostól. és amikor visszatértem...