Elég későn lettem focista, tizenöt évesen kezdtem. Nem vártam én semmire, csupán későn kerültem szem elé. Jászdózsán születtem, és jártam általános iskolába. A faluban nem volt kölyökcsapat, így csak a korombeliekkel focizgattam, amit tudtam, azt ösztönösen tanultam. Aztán Debrecenbe kerültem középiskolába, és ott, egy iskolai tornán fedezett fel Csende Sanyi bácsi, ő vitt el a Debreceni Sportiskolába, ahonnan gyors út vezetett az NB II-es DVSC-be.¹

Villámkarrier volt ez a javából, mert tizenhat évesen már bemutatkozhattam a felnőttek között.¹

Húszévesen már el is vitt a Honvéd, pedig én Fradi-szurkoló voltam, de ők nem hívtak, helyette behívó jött a katonaságtól. Tehát nem volt sok választásom, vagy megyek Kispestre, vagy védem a hazát valamelyik jó kis vidéki laktanyából. Nem voltam bolond, persze hogy a Honvédot választottam. Komora Imre keresett meg Lakat Karcsi bácsi kérésére. Emlékszem, a Békéscsaba ellen mutatkoztam be az első osztályban. Sok tehetséges fiatal jött akkor össze, akikből Karcsi bácsi remek együttest gyúrt össze. Akkortájt érkezett Sikesdi Gabi, Gyimesi Laci, Nagy Anti, Varga Kacsa, Garaba Imre és az őserő, Dajka Laci. Kiváló játékosok voltak akkor Kispesten. Sorra nyertük a bajnokságokat. Szép évek voltak.¹