† Pataki Mihály (Budapest 1893.12.07 - Budapest 1977.11.28)
© tempofradi.hu
játékos
edző
Ferencvárosi TC, 1910-1927
1908-ban kezdte a labdarúgást a Ferencváros ifjúsági csapatában. Már 17 éves korában bemutatkozott az élvonalban, 1910. szeptember 12-én a Nemzeti SC ellen és két gólt is szerzett. Az első három idényben sorozatban megnyerték a bajnokságot, 1913-ban a kupát is. Ezután éveken át másodikak, harmadikak voltak, csak egyszer lettek negyedikek.Pályafutása utolsó két évében ismét bajnokok lettek és 1925-1926-ban, 32 évesen az év labdarúgója lett és újra a válogatott tagja lett. A profizmus 1926-os bevezetése után is amatőrként szerepelt a csapatban.
A Fradiban összesen 380 mérkőzésen szerepelt (185 bajnoki, 140 nemzetközi, 55 hazai díjmérkőzés) és 280 gólt szerzett (113 bajnoki, 167 egyéb).
Érdekes szokása volt, hogy hűvös, esős időben fehér cérnakesztyűben játszott, hogy védje ujjait, mert hegedülni is nagyon szeretett.
Első magyar proficsapat, 1920-1921
1912 és 1927 között 24 alkalommal szerepelt a legjobbak között és 20 gólt szerzett. Tagja volt az 1912-es stockholmi nyári olimpián résztvevő csapatnak, amely a vigaszág megnyerésével az ötödik helyen végzett.
1927-es visszavonulása után, Maillinger Béla kérésére még 15 éven át dolgozott a ferencvárosi sikerekért, sportigazgatóként illetve szakmai vezetőként. Majd húszéves játékos pályafutásának tapasztalataival segítette a Fradi vezetőedzőit, többek között Blum Zoltánt is az 1931-1932-es 100%-osan megnyert bajnokságban. A harmincas évek végén az ő javaslatára kezdett a csapat VM rendszerben, három hátvéddel játszani és ennek is köszönhető volt az 1940-1941-es bajnoki cím.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Sportvilág 1912 március 31.
Tagja volt az 1912. évi olimpiai játékokon vigaszdíjnyertes magyar együttesnek.
– Az egykor roppant népszerű „Pityke" labdarúgósportunk kiemelkedő egyéniségei közé tartozik. Elődei általában az áttörő, erőteljes játékstílust követték, inkább a befejezésben jeleskedtek. Pataki új utakon járt. A „taktikus", ésszerű középcsatárjátéknak hazánkban ő volt az úttörője. Finom húzásokkal, jól kiszámított, pontos átadásokkal a támadósor játékát tervszerűen, mesterien irányította. Elsősorban társait igyekezett minél többször helyzetbe hozni. Emellett azonban a kapura maga is nagy veszélyt jelentett, a támadások befejezéséről sem feledkezett meg. Ezt a válogatottban elért góljainak száma is igazolja. Fölényes játékintelligenciája, könnyed, elegáns mozgása itthon és külföldön egyaránt nagy elismerést aratott. Ezt még fokozta szolid, mindig sportszerű magatartásával, amellyel sok hívet szerzett a magyar labdarúgásnak.
Az első világháború után sokáig élt hadifogságban. Tudása itt sem vesztett fényéből. Hazatérése után még egy évtizeden át játszott az élvonalban. Legemlékezetesebb teljesítményét talán 1918. október 6-án, az osztrákok ellen (3:0) nyújtotta. 1912-ben, a cári Oroszország elleni mérkőzésen (9:0), négy gólt helyezett el az ellenfél hálójában. Visszavonulása után edzőként szintén sikerrel működött. Egy időben a szövetségi kapitány tisztségét is betöltötte.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig