1978-ban kezdődött minden, majd szépen végigjártam a korosztályos szamárlétrát Kecskeméten, 1986 és 1988 között játszottam a felnőttben. Az első évben még nem, de a másodikban sikerült feljutnunk az NBIII-ból. Felejthetetlen élmény az osztályozók hangulata akár a Kazincbarcika, akár a Debrecen ellen. Legalább 7-8 ezer szurkoló előtt játszottunk, de ki kell emelni a kecskeméti derbiket is. Egy KSC - KTE meccsen akár 10 ezer ember is összejött, a régi pályán még a fákról is lógtak a a nézők. ¹

Pécsen az első évben még csere voltam, később lettem alapember. Kupát nyertünk és kijutottunk a nemzetközi porondra, a Manchester Uniteddel játszhattunk. Akkor olyan játékosai voltak az angoloknak, mint Pallister, Robson, McClair vagy Ince, az Old Traffordon pályára lépni pedig leírhatatlan. Utána harmadik helyen zártunk, jöhetett a Matthias Sammer fémjelezte Stuttgart. Itthon egy 2-2-re jók voltunk, idegenben viszont nem bírtunk velük.¹

Két évet töltöttem ezután a Vidinél, ahol szerintem nem értük el a maximumot. Ennek az is az oka, hogy hiába volt egy erős középpályánk, sérülések miatt nem tudtunk tartósan együtt pályán lenni. Sallói Pistával például nagyon jól megértettük egymást, de az említett dolgok miatt ezt nem mutathattuk meg elégszer. Spanyolországból érdeklődtek irántam amikor a Videotonban játszottam, de szalagszakadást szenvedtem és 3 hónapra kidőltem, így a szerződtetésem is kútba esett. ¹

Amikor a Fradi hívott az kihagyhatatlan lehetőségnek bizonyult. Egy nagyon erős csapatba kerültem, ahol erkölcsileg és anyagilag is minden adott volt a sikerhez. Megnyertük a bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is, a kritikusabb szurkolók inkább a zöld-fehér szívet hiányolták belőlem. Ezt sosem tagadtam, nem voltam úgy fradista, mint mondjuk egy Lipcsei, viszont a pályán mindent megtettem a sikerért. Ráadásul egy olyan csapatban játszottam, ahol olyan konkurenciám volt, mint Keller, Lipcsei, Lisztes vagy Páling.¹

Utólag természetesen sajnálom, hogy kimaradt a BL csoportkörrel járó élmény, de jó döntést hoztam amikor a Beitar Jeruzsálembe igazoltam. Mindenki jól járt azzal a transzferrel, én is és a Ferencváros is. Olyan időszak is volt, amikor 14-en játszottunk ott. Nagyon szerették a magyarokat és ezért nem is panaszkodhattunk semmire. Elég sorolni a neveket: Végh Zoli, Halmai Gabi, Sándor Tomi, Sallói Pista, Hamar Pista, Véber Gyuri, Pisont Pista, Hámori Feri. Kis túlzással egy magyar válogatott is összejöhetett volna a kintiekből. Egyébként engem nagyon szerettek, mert amikor a családjaik hazamentek, akkor én főztem rájuk sokszor.¹

Úgy érzem az akkori lehetőségek mellett a maximumot hoztam ki a karrieremből. Bajnokságot nyertem, légiósnak állhattam és a válogatottig is eljutottam. Mindent elértem, amire esélyem volt. ¹